JÖVŐ
A Rovatból

Kevesebb húst ennénk, ha több növényi alapú étel lenne az étlapokon egy kutatás szerint

A kutatók szerint ez egy kíméletes, könnyebben elfogadható módszer lehetne a húsfogyasztás visszaszorítására.

Link másolása

Arról már többször írtunk, hogy a hústermelés a klímaválság egyik legfőbb mozgatórugója. Így az utóbbi mérséklése érdekében a húsfogyasztást is csökkenteni kellene, ráadásul jelentősen. A húsevés, különösen a vörös húsok túlzott fogyasztása nemcsak a környezetünkre, hanem egészségünkre is káros lehet, hiszen ez összefüggésben áll szív- és más betegségek kialakulásával. Viszont a legtöbb ember képtelen lemondani a húsokról, ezért a húsfogyasztás visszaszorítása nagy kihívásnak tűnik. Nem csoda, hogy a tudósok folyamatosan kutatásokat végeznek arról, hogyan lehetne elősegíteni ezt a folyamatot.

Most az International Journal of Behavioral Nutrition and Physical Activity folyóiratban jelent meg egy új tanulmány, amely megállapította, hogy

sokkal kevesebb húst ennénk, ha a vendéglátóhelyeken több növényi alapú ételt kínálnának.

A Guardian által ismertetett kutatás három kísérletből állt. Mindegyik során arra jutottak a kutatók, hogy ha az emberek több növényi alapú, mint ahány húsétel közül választhatnak, akkor többen döntenek előbbiek mellett.

Az első kutatásban 2200 brit felnőtt vett részt. A kísérletben a résztvevők négy különböző étel közül választhattak, amiből három húsos fogás volt. Az eredmények alapján a megkérdezetteknek csupán 12 százaléka választotta a növényi alapú fogásokat.

Amikor azonban a négy felkínált ételből három vegetáriánus volt, már 48 százalékuk szavazott a valamelyikre ezek közül. Az eredmény ugyanaz volt a férfiak, a nők, a gazdagabbak és a szegényebbek között is.

Hasonló végkimenetele volt az Oxfordi Egyetem étkezdéjében elvégzett kutatásnak, ahol a főként húsalapú étlapot lecserélték döntően növényi alapúra. A harmadik kísérletet pedig munkahelyi étkezdékben végezték el. A tíz vizsgált menzán 5 százalékkal többen vettek növényi alapú ételeket, miután több lett a választék az ilyen jellegű fogásokból, és kevesebb a húsos ételekből.

"Sürgősen szükség van a fenntarthatóbb fogyasztás előmozdítására a bolygó és az emberek egészségének védelme érdekében. Ígéretes módszer lehet erre, ha többféle húsmentes opciót kínálunk. Az emberek ugyanis elég vehemensen reagálnak minden húsellenes politikára, az adókat pedig mindenki utálja. Senkinek sem akarjuk előírni, mit egyen. De tudjuk, hogy a környezetünk befolyásolja a döntéseinket, így a körülöttünk lévő változások hatására az embereknek is könnyebb lenne fenntarthatóbb döntéseket hozni"

- véli a kutatás vezetője, Rachel Pechey, az Oxfordi Egyetem munkatársa.

Mint mondta, a húsevés társadalmi és kulturális beágyazottsága erős, ezért az emberek hajlamosak inkább a húsos ételeket választani. Ha csak egy vegetáriánus étel van az étlapon, akkor azt úgy fogjuk fel, hogy az a vegetáriánusoknak való. Ha viszont több ilyen ételt is kínálnak nekünk, akkor azt gondolhatjuk, azért van ennyi, mert erre van kereslet - tehát mások is ilyeneket esznek.

Tim Lord, a Tony Blair Institute for Global Change nonprofit szervezet munkatársa szerint ilyen módon akár 20 százalékkal is csökkenteni lehetne a húsevést az Egyesült Királyságban. Feltéve, hogy széles körben alkalmaznák és el is terjedne a társadalomban. Erre egyébként az ország klímaváltozási bizottsága szerint 2035-ig szükség is lenne. Októberben a brit kormány közzétett egy tanulmányt arról, hogy hogyan lehetne csökkenteni a húsfogyasztást és mérsékelni a repülőutak számát. De néhány órán belül vissza is vonták, mondván, semmiféleképpen nem szeretnék korlátozni a fogyasztók szabadságát. Ugyanakkor a 2021-ben közzétett nemzeti élelmiszer-stratégiában a síkra szálltak a húsfogyasztás jelentős csökkentése mellett.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Tudományos szenzáció: először beszélgettek bálnával az emberek
Az Alaszka partjainál úszkáló púpos bálna 36 alkalommal válaszolt a kutatók üzenetére. A SETI szerint ez mérföldkő lehet majd az űrlényekkel kommunikálásban is.

Link másolása

Először beszélgettek emberek egy bálnával, derül ki a BBC beszámolójából. A SETI Intézet és a Kaliforniai Egyetem tudósai még 2021-ben próbáltak kapcsolatba lépni Alaszka partjainál a bálnákkal.

A hatfős tudóscsoport víz alatti hangszórókkal felszerelkezve bonyolódott üzengetésbe egy púpos bálnával. Először lejátszották a púpos bálnáknál korábban megfigyelt üdvözlő hangsort, amire legnagyobb megdöbbenésükre egy Twainnek nevezett bálna válaszolt. A következő 20 percben a bálna összesen 36 alkalommal reagált a tudósok üzenetére. Ebből jó néhány üzenetváltást meg is lehet hallgatni a BBC videójában.

Bár a különös társalgás tudományos mérföldkőnek számít, a tanulmány vezető szerzője szerint a kutatás még csak gyerekcipőben jár. A tudóscsoport azt tervezi, hogy a következő alkalommal variálják az állatoknak küldött üzeneteket.

Mivel a púpos bálnák éneke a legösszetettebbnek számít az állatvilágban, a földönkívüli intelligencia kutatásával foglalkozó SETI kutatócsoport abban bízik, hogy kommunikációjuk megfejtése segíthet a marslakókkal történő esetleges jövőbeni kommunikációban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: