News here
hirdetés

FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés

Káromkodós hangüzenetben osztotta ki a főnökét, aki megkérdezte tőle, hogy bemegy-e dolgozni, miután meghalt az anyja

A fiatal amerikai lány teljesen kiakadt azon, hogy főnöke előbb részvétét nyilvánította, majd arról érdeklődött, hogy azért másnap számíthat-e rá a munkahelyen.

Link másolása

hirdetés

"Mondtam nektek, hogy fel fogok mondani" - ezzel a címmel osztott meg egy videót a TikTokon egy amerikai lány. Mutatott egy képernyőfotót arról, hogy a főnöke részvétét nyilvánította neki, amikor megtudta, hogy beosztottja édesanyja elhunyt.

"Őszintén sajnálom, el sem tudom képzelni, hogy érzel most. Szólj ha bármire szükséged van, én itt vagyok neked" - írta kedvesen a főnök, amit Sam meg is köszönt.

Csakhogy másnap a felettese már azért üzent neki, hogy megkérdezze, tud-e dolgozni aznap. A 21 éves lány ezen annyira kiakadt, hogy két felháborodott hangvételű hangüzenetben válaszolt neki.

"Még levegőt venni is alig tudok. Ez meg miféle kérdés? Nem fogok visszamenni, soha nem fogok visszamenni. Ki a franc kérdez ilyet valakitől, amikor még egy hét sem telt el azóta, hogy meghalt az anyukája? Épphogy felnőtt vagyok, és most hozzá kell szoknom ahhoz, hogy nem beszélhetek mindennap az anyukámmal. És te azt kérdezed tőlem, hogy bemegyek-e dolgozni? Nem, a pokolba is nem! Téged senki nem érdekel, csak az a rohadt munka."

Sam videóját már több mint 1 milliószor nézték meg a TikTokon, és rengetegen együttéreztek vele. A kommentelők elképedtek azon, milyen érzéketlen volt a főnök a kezdeti kedvesség után, és szerintük a lány jól tette, hogy kiosztotta őt. Többen dicsérték Sam stílusát, és azt, hogy milyen finoman tud káromkodni, pedig ebben a szituációban sokkal csúnyábban is beszélhetett volna.

Olyanok is hozzászóltak a videóhoz, akikkel szintén hasonló történt. Egy nő például elmesélte, hogy miután az édesanyja öngyilkos akart lenni, ő bement vele a kórházba, és onnan írt a főnökének, aki megkérdezte, hogy komolyan gondolja-e, hogy nem megy be másnap dolgozni. Sokan arra is kíváncsiak voltak, hogy mit reagált Sam főnöke, ő pedig elárulta, hogy letiltotta a férfit.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ
18 ezren jelezték, hogy elmennének, ha Orbán Viktor a Duna jegén koronáztatná meg magát
Iszonyú gyorsan emelkedik a Facebookon meghirdetett kamueseményen részt venni szándékozók létszáma. Reméljük, mindenkinek van humorérzéke!

Link másolása

hirdetés

„Orbán Viktor megkoronázása a Duna jegén” - ezzel a címmel hirdettek a Facebookon egy eseményt civilek január 24-ére, most, nyolc órakor már több mint 18 ezren jelezték, hogy a helyszínen is megnéznék a nagy eseményt.

Természetesen ez egy vicc, még mielőtt bárki komolyan venné. A "szervező" ezzel reagált a kormány törvénymódosítási tervére, amivel a megyékből vármegyéket, a kormánymegbízottakból pedig főispánokat csinálnának.

Az eseményt Váradi Gábor hozta létre, és ezt írta mellé:

„A tizenkilenc vármegye fő ispánjai megidézik a Hunyadiak szellemét, hogy ünnepélyesen s a hagyományokat tisztelve felhelyezzék dicső vezérünk dicső kobakjának legmagasabb pontjára országunk legbecsesebb ékszerét, a magyar Szent Koronát. Áldassék a Király!”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ
Élő adásban, zokogva jelentette be a BBC műsorvezetője, hogy meghalt a kollégája
Több mint 40 évig volt a csatorna műsorvezetője Harry Gration, aki röviddel egykori műsorának pénteki adása előtt hunyt el.

Link másolása

hirdetés

Csak pillanatokig bírta könnyek nélkül Amy Garcia pénteken, amikor élő adásban jelentette be kollégája halálhírét - írja a LADbible. Harry Gration 1982 és 2020 között vezette a BBC Look North című műsorát, az utolsó években már Garciával közösen.

Garcia zokogva jelentette be, hogy a 71 éves műsorvezető váratlanul meghalt. A rövid bejelentkezésből kiderült az is, hogy a soron következő műsorban tisztelegnek majd órákkal korábban elhunyt barátjuk és kollégájuk emléke előtt, egyúttal támogatásukról biztosította a gyászoló családtagokat.

A megható, angol nyelvű felvételt itt lehet megnézni:

A műsorvezető később a Twitteren emlékezett meg barátjáról. A tweetben megköszönte a rajongók támogatását, majd hosszan méltatta a veterán műsorvezetőt, akivel élete álma volt együtt dolgozni, aki idővel a mentora, de leginkább a barátja lett. Gration 2020. október 13-án jelentette be visszavonulását, nyolc nappal később vezette utolsó műsorát a csatornán.

hirdetés

A teljes posztot itt lehet elolvasni:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
Egy médium több ezer km-ről mondta el, merre keressenek egy eltűnt férfit – Meg is találták, de már holtan
A médium azt mondja, kapcsolatba tudott lépni a férfival, aki arccal lefelé feküdt a vízben. A hatóságok nem vették komolyan, a helyiek viszont pont ilyen helyzetben találták meg az elhunytat.

Link másolása

hirdetés

Megtalálták egy eltűnt férfi holtestét Angliában, miután egy médium több ezer kilométer távolságból elmondta, hol keressék – írja a Sun.

A 27 éves Alex Holland tavaly november végén tűnt el szülei családi házából az Anglia délkeleti részében fekvő Kentből. Miután a hatóságok nem jutottak közelebb a férfi megtalálásához, januárban édesanyja beszélt egy több mint 7000 km-re, Floridában élő médiummal, aki azt állította, tudja, hol van a fia.

A médiumnak állítása szerint sikerült kapcsolatba lépni a férfi szellemével, és látta, hogy arccal lefelé fekszik a vízben.

A médium térképeket is átadott a rendőrségnek, hogy pontosan merre keressék a férfit. A rokonai szerint azonban a hatóságok nem vették komolyan a nőt, aki azt is állította, hogy három ember gyilkolta meg a férfit.

A férfi holttestét végül helyiek találták meg, a Sun szerint arccal lefelé a vízben.

A halál pontos okát boncolás után sem sikerült kideríteniük, a férfi szervezetében kis mennyiségű alkoholt és kokaint találtak, de ez a szakértő szerint nem valószínű, hogy jelentős szerepet játszott a halálában.

hirdetés

Az édesanyja elmondta, hogy

fiát a vízben találták meg, de a tüdeje nem telt meg vízzel, ezért arra gyanakszik, hogy meggyilkolták.

A rendőrség szerint egyelőre nem találtak idegenkezűségre utaló nyomot, de az édesanya panasza nyomán tovább nyomoznak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés
Videó: szexi fehérneműben akarta meglepni a férjét, kínos meglepetés érte a kocsiban
Az amerikai nő izgatottan ugrott be párja mellé az új autójukba, ám arra nem számított, hogy a hátsó ülésen is ül valaki.

Link másolása

hirdetés

Rendkívül kellemetlen pillanatokat élt át egy amerikai nő, aki szexi meglepetést szánt a férjének, de kínosan sült el - számolt be róla a Sassy.

Mackenzie Lynn Smith úgy döntött, hogy egy szexi, fekete, csipkés fehérneműben megy ki a párjához, aki a kocsiban ült a házuk előtt, és le is videózta, mire készül. Sietve lopakodott ki a garázsból, nehogy a szomszédok meglássák dögös szettjében. Amikor behuppant az autójuk anyósülésére, a kormány mögött ülő férje alaposan megdöbbent - de nem kifejezetten a felesége látványa miatt.

Amikor a nő rákérdez, hogy miért vág ilyen fejet, a hátsó ülésről megszólalt a férfi nagymamája: „Helló, édesem!”

Bár a lesokkolt feleség nem videózta le az idős hölgyet, azt hallani lehet a felvételen, hogy a néni azt mondja neki, hogy csinosan néz ki. A férj pedig ezután megmagyarázta, hogy a mamája azért ül ott, mert meg akarta nézni az új autójukat. A nő erre csak annyit tudott kinyögni meglepetten, hogy "ó, oké", majd abbahagyta a kamerázást.

Mackenzie videóját már majdnem 18 milliószor nézték meg a TikTokon, több mint 2,8 millió lájkot kapott. Sokan azt írták, hogy nagyon aranyos volt a nagymama reakciója, de el tudják képzelni, mit érezhetett az unoka és a felesége. „Istenem, én biztosan elrohantam volna, bebújtam volna a takaró alá, és elő se jöttem volna egy hétig” – írta valaki.

Többen kételkedtek abban, hogy ez a szituáció valóban megtörtént, és arra gyanakodtak, hogy megrendezett jelenetet láthatunk, de mások szerint a férj reakciója annyira őszinte, hogy ezt nem lehetett eljátszani.

Sokan azt kommentelték, hogy a férfi arckifejezése arra utal, hogy alig tudta visszatartani a sírást szégyenében.

hirdetés
@kenzielynnsmith I am so embarassed .. ? #fyp ♬ original sound - Mackenzie Lynn


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: