A Rovatból

Kakaóért ment le a boltba, egymillió dollárral jött vissza

Meg remélhetőleg a kakaóval, mert a gyerekek nem viccelnek.


Bár az eset decemberben történt, de azért mondhatjuk, hogy a lehető legjobban kezdődik ez az év Dennis Willoughby számára. A CNN cikke szerint a virginiai apuka csupán kakaóért ugrott ki a boltba, de ha már ott volt, vett egy kaparós sorsjegyet.

Ő maga lepődött meg a legjobban, amikor kiderült, a sorsjeggyel megnyerte az egymillió dolláros főnyereményt, amit eddig rajta kívül még csak egyetlen egyszer vittek el. Minderre az esélye csupán 1:1 632 000 volt.

A szerencsés nyertes választhatott, hogy a nyereményt teljes összegében, de harminc év alatt kapja meg, ez forintban havi majdnem egymilliót jelentene harminc éven keresztül, vagy azonnal megkapja, de ez esetben az adóval csökkentett összeget, ami 640 205 dollár, azaz forintban körülbelül 224 millió forint. Az édesapa az utóbbit választotta, amivel azért éppen eléggé jól járt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Nagy teniszrajongó, matematikából is szerzett diplomát és több nyelven beszél – 10 érdekesség XIV. Leó pápáról
Robert Francis Prevost az első észak-amerikai származású és első Ágoston-rendi pápa. Ferenc pápa társadalmi üzeneteit is továbbviszi majd.


Május 8-án fehér füst jelezte, hogy a konklávé döntött: a katolikus egyház új pápát választott. Robert Francis Prevost amerikai bíboros lett a világ katolikusainak új vezetője, aki a XIV. Leó nevet vette fel. A bejelentést Dominique Mamberti bíboros tette meg a Szent Péter-bazilika erkélyéről: „Habemus Papam!” – hangzott el. Ezután Prevost is megjelent az erkélyen, ahol latinul mondta el „Urbi et Orbi” áldását, és békét, valamint egységet sürgetett első megszólalásában.

Íme, tíz érdekesség az új katolikus egyházfőről:

1. Az új pápa Chicagóban született, de a Vatikánban az amerikai bíborosok közül őt tartották a „legkevésbé amerikainak”. Két évtizeden át szolgált Peruban, előbb misszionáriusként, majd érsekként. Folyékonyan beszél spanyolul és olaszul is.

2. Ő az első Ágoston-rendi pápa, és már első felszólalásában Szent Ágostont idézte: „Veletek vagyok keresztény és értetek vagyok püspök”.

3. Már nagyon fiatalon vezetői pozíciókba nevezték ki, például volt korábban egy pápai bizottság elnöke is.

4. Misszionáriusnak tartja magát, korábban úgy nyilatkozott, hogy a Peruban töltött idő formálta őt leginkább életében. Egyházi pályafutásának több mint felét misszionáriusként töltötte a dél-amerikai országban.

5. Az Egyesült Államok és Peru kettős állampolgára: 2015 augusztusában kapta meg a perui állampolgárságot.

6. A XIV. Leó név a szegények iránti elkötelezettséget tükrözi, ugyanis XIII. Leó pápa sokszor kiállt a szegényekért.

7. Matematikából szerzett diplomát, ezt követően szerezte meg a teológiai diplomát.

8. Nagy teniszrajongó, de amatőr játékosnak tartja magát. Emellett szabadidejében szeret olvasni, sétálni és új helyekre utazni.

9. A CNN vatikáni tudósítója szerint az elhunyt Ferenc pápa tisztelte és nagyra tartotta őt.

10. Az új pápa hasonló álláspontot képvisel elődjével, az egyház irányvonalával és a befogadóbb egyház létrehozásával kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Egy nap alatt kétszer is a halál kapujában volt, haldoklás közben mindkétszer pontosan ugyanazt élte át
A barátja újraélesztette, de a szeme végig nyitva maradt. A floridai nő állítása szerint nem álmodott, hanem valami egészen mást élt át.


Egy nap alatt kétszer is meghalt Lisa Small még 2008-ban, írja a LADbible. A floridai Belleview-ben élő 24 éves nő akkoriban drog- és alkoholfüggőséggel küzdött, és az első rosszulléte kokainhasználat után érte. Eszméletét vesztette, nem lélegzett, a barátja pedig azonnal megkezdte az újraélesztést. Bár Lisa ekkor már nem lélegzett, a szeme mégis végig nyitva maradt.

Később magához tért, de aznap este ismét összeesett, ám ezúttal orvosi segítséget is kért. Az orvosok megállapították, hogy kétszer is légzésleállása volt, ami rendkívül veszélyes állapot: a beteg nem lélegzik, de a szíve még ver. Ha ilyenkor nem történik gyors beavatkozás, az agy maradandó károsodást szenvedhet, vagy akár a szív is leállhat.

A szakemberek szerint légzésleállást többféle ok is kiválthat. Előfordulhat, hogy az agy légzésért felelős része túlságosan lelassul – ez gyakori opioid-túladagolásnál –, de az is megtörténhet, hogy az idegek, izmok vagy maga a mellkas nem képes biztosítani a légzéshez szükséges mozgást.

Lisa túlélte mindkét rosszullétet, és azt mondja: közben olyan élményben volt része, amit sosem felejt el.

„Szó szerint abbahagytam a légzést. Összeestem. Nem lélegeztem” – mesélte.

„Egyszer csak egy hatalmas, nyitott mezőn voltam. Volt mellettem egy fa, és ott állt egy férfi fehér ruhában. Nagyon messze, kilométerekre, emberek tömegét láttam. Nem tudtam kivenni az arcukat, de éreztem, hogy ismerem őket. Egyfajta csodás érzés volt ez. Egyszerűen nem tudom elmagyarázni.”

„Olyan volt, mintha a boldogság ezerszeresét éreztem volna” tette hozzá.

A legmeglepőbb az volt számára, hogy néhány órával később, másodjára is pontosan ugyanoda került vissza:

„Ugyanaz a fa, ugyanaz a férfi, ugyanazok az emberek a távolban, ugyanaz az érzés” – folytatta a történetet. „A barátom azt mondta, a szemem végig nyitva volt«, szóval egyértelműen nem álmodtam.”

A történtek után Lisa még hosszú évekig küzdött a függőséggel. Elmondása szerint nagyjából 15 millió forintnak megfelelő dollárt költött drogokra, mire 2018-ban sikerült végleg leszoknia.

„Miután józan lettem, az életem nem csak 180, hanem teljes 360 fokos fordulatot vett” – fogalmazott. „Minden megváltozott. Teljesen minden. Ahova tartottam, az a teljes pusztulás volt. A függőség egy kétségbeesésből álló gödör – egy démon, ami magához láncol. Erősebbnek kell lenni nála.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felismernéd ezeken a képeken XIV. Leó pápát? Így nézett ki fiatalon Robert Francis Prevost
Sármos latinos fiatalemberből lett 69 éves korára a katolikus egyház feje. Korábban Robert atya II. János Pál pápával is többször személyesen találkozott.


Robert Francis Prevost – a név, amit korábban csak a vatikáni politikában nagyon jártas szakújságírók ismertek, 24 órája azonban az egész világ tudja, ki ő. Miután XIV. Leó néven pápává választották, rendkívül sokan kezdtek érdeklődni az élete iránt, nem meglepő módon a keresések mind Google-ön, mint a Wikipédián elképesztő számokat mutatnak.

Ahogy arról mi is írtunk, a chicagói születésű Prevost olasz-francia származású édesapától és francia származású édesanyától született, 1982-ben szentelték pappá, élete egy jelentős részét (1985-1986-ban, majd 1988-tól 1998-ig) pedig Peruban töltötte, ott állampolgárságot is kapott.

A chicagoi Ágoston-rendiek (amely rendhez Robert atya is tartozott) most megosztottak néhány fotót XIV. Leó pápáról, köztük többet fiatalkorából is.

Ha őszintén szívedre teszed a kezed: te felismernéd ezen a tegnap megismert egyházfőt?

Egy másik megosztott képen nem más, mint II. János Pál pápa társaságában látható:

A képeket a Midwest Augustinian Province of Our Mother of Good Counsel oldaláról oszthattuk meg, ahol további régi és újabb fotók is láthatók XIV. Leó pápáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ingyen hamburgert osztogattak az ország egyik legnépszerűbb burgerezőjében – képeken a hatalmas sor
A világ egyik legismertebb youtubere, MrBeast elhozta a magyaroknak az ingyen burgert. A Szeretlek Magyarország fotósa Budapesten örökítette meg a várakozókat.


Rendkívüli akciót hirdetett meg az ország egyik legsikeresebb burgerezőlánca, a Simon's Burger:

az alapítók országszerte több ezer sajtburgert osztottak szét ingyen kedd délután a burgerező franchise-üzleteiben.

Az esemény reklámkampánya sem volt akármilyen: április 19-én a Simon's Burger egy posztban jelentette be, hogy amennyiben bejegyzésüket lájkolja a világ legtöbb követőjével rendelkező youtuber-üzletembere, MrBeast (eredeti nevén Jimmy Donaldson), akkor jár az ingyenburger. A követők persze szakmányban jelölték a poszt alatt az infulenszert, aki – hogy-hogy nem – bedobta azt a bizonyos lájkot.

Így kedd délután a túlnyomó többségben fiatalokból álló közönség tömött sorokban várta, hogy ingyen ételhez jussanak. A Szeretlek Magyarország fotósa szerint csak az Arany János utcai helyszínen 20-30 méteres volt a sor. De ingyen burgerezhettek a szemfülesek Győrben, Debrecenben, Székesfehérváron, Kecskeméten, Szegeden, Miskolcon, Pécsett és Nyíregyházán is.

A Szeretlek Magyarország képei a budapesti helyszínekről (a képre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: