Bár az eset decemberben történt, de azért mondhatjuk, hogy a lehető legjobban kezdődik ez az év Dennis Willoughby számára. A CNN cikke szerint a virginiai apuka csupán kakaóért ugrott ki a boltba, de ha már ott volt, vett egy kaparós sorsjegyet.
Ő maga lepődött meg a legjobban, amikor kiderült, a sorsjeggyel megnyerte az egymillió dolláros főnyereményt, amit eddig rajta kívül még csak egyetlen egyszer vittek el. Minderre az esélye csupán 1:1 632 000 volt.
A szerencsés nyertes választhatott, hogy a nyereményt teljes összegében, de harminc év alatt kapja meg, ez forintban havi majdnem egymilliót jelentene harminc éven keresztül, vagy azonnal megkapja, de ez esetben az adóval csökkentett összeget, ami 640 205 dollár, azaz forintban körülbelül 224 millió forint. Az édesapa az utóbbit választotta, amivel azért éppen eléggé jól járt.
A Virginia dad's chocolate milk run turned into a $1 million windfall https://t.co/u0v6QAXNuV
Bár az eset decemberben történt, de azért mondhatjuk, hogy a lehető legjobban kezdődik ez az év Dennis Willoughby számára. A CNN cikke szerint a virginiai apuka csupán kakaóért ugrott ki a boltba, de ha már ott volt, vett egy kaparós sorsjegyet.
Ő maga lepődött meg a legjobban, amikor kiderült, a sorsjeggyel megnyerte az egymillió dolláros főnyereményt, amit eddig rajta kívül még csak egyetlen egyszer vittek el. Minderre az esélye csupán 1:1 632 000 volt.
A szerencsés nyertes választhatott, hogy a nyereményt teljes összegében, de harminc év alatt kapja meg, ez forintban havi majdnem egymilliót jelentene harminc éven keresztül, vagy azonnal megkapja, de ez esetben az adóval csökkentett összeget, ami 640 205 dollár, azaz forintban körülbelül 224 millió forint. Az édesapa az utóbbit választotta, amivel azért éppen eléggé jól járt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.
Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.
A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.
Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.
Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Különös ajándékot kapott Putyintól egy alaszkai férfi, de nem érti, hogy miért
A nagykövetség hivatalos dokumentumban tájékoztatta a motorról. Viszont a levélben nem szerepelt indoklás, miért is kapta az ajándékot az orosz elnöktől.
Mark Warren, az alaszkai Bird Creek lakója először el sem hitte, amikor arról értesítették, hogy Vlagyimir Putyin ajándékot küld neki. Úgy gondolta, biztosan átverésről van szó – számolt be róla az Alaska's News Source.
Néhány nappal korábban Anchorage belvárosában motorozott, amikor két férfi odalépett hozzá. Azt mondták, hogy az orosz állami médiának dolgoznak, közben videót készítettek róla, és a motorjáról kérdezték. Warren elmesélte nekik, mikor vette a járművet, miért és hogyan hozta rendbe. Később az egyik férfi ismét felhívta, és közölte vele, hogy a róla készült felvétel virálissá vált az orosz közösségi médiában. Pár nappal ezután újabb hívás érkezett: azt mondták, hogy Putyin elnök szeretné megajándékozni őt egy új Urallal.
Warren először kételkedett, de hamarosan kézhez kapta a hivatalos dokumentumot is.
Az Oroszországi Föderáció amerikai nagykövetsége Putyin nevében értesítette a motorkerékpár ajándékozásáról. A levélben viszont egy szó sem volt arról, miért kapja a különös meglepetést.
A férfinak korábban is volt már egy Uralja, amellyel augusztus 6-án, a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti alaszkai csúcstalálkozó előtt motorozott Anchorage-ban.
„Nehezen fogom fel, miért történhetett. Nem tettem a kedvükért semmit és senkit sem ismerek a követségen” – mondta.
A helyi média kérdéseket tett fel a nagykövetségnek az ügyben, de választ nem kaptak. Warren végül úgy döntött, hogy elfogadja az ajándékot.
Mark Warren, az alaszkai Bird Creek lakója először el sem hitte, amikor arról értesítették, hogy Vlagyimir Putyin ajándékot küld neki. Úgy gondolta, biztosan átverésről van szó – számolt be róla az Alaska's News Source.
Néhány nappal korábban Anchorage belvárosában motorozott, amikor két férfi odalépett hozzá. Azt mondták, hogy az orosz állami médiának dolgoznak, közben videót készítettek róla, és a motorjáról kérdezték. Warren elmesélte nekik, mikor vette a járművet, miért és hogyan hozta rendbe. Később az egyik férfi ismét felhívta, és közölte vele, hogy a róla készült felvétel virálissá vált az orosz közösségi médiában. Pár nappal ezután újabb hívás érkezett: azt mondták, hogy Putyin elnök szeretné megajándékozni őt egy új Urallal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Három betű hiányzott a fődíjhoz a Szerencsekerékben, de nem tudta megfejteni a játékos
A közel másfél millió forint sorsa a kandi kamera megfejtésén múlt, ám a versenyző nem jött rá időben. A műsorvezető és a szerencselány sem hagyta szó nélkül a hibát, a közönség pedig csalódottan sóhajtozott.
A Szerencsekerék legutóbbi adásában az egyik játékos egészen a fődíj játékig menetelt. A „poénlesen” témakörben a megadott betűk után már csak három hiányzó karaktert kellett volna kitalálnia, de végül nem jött rá időben, hogy a helyes megfejtés a kandi kamera, vette észre a 24.hu. A közönség csalódottan reagált a pillanatra.
„Az a baj, hogy ezt otthon megfejti az ember. Mikor itt van, ebben a szituációban…”
– magyarázta Milán, akinek szavait Kasza Tibi egy humoros megjegyzéssel egészítette ki:
„Hidd el, megmondom őszintén, most ketten vagyunk, aki azt gondolja, hogy jobb lett volna, ha otthonról nézed…”
A rossz megfejtés miatt közel másfél millió forinttól esett el a játékos. A stúdióban később a szerencselány, Balogh Eleni is reagált rá: miután Kasza Tibi szívtiprónak nevezte Milánt, és rákérdezett, érez-e valami vibrálást, Eleni így válaszolt: „Én elhiszem, hogy szívtipró, de nem nálam.
A Szerencsekerék legutóbbi adásában az egyik játékos egészen a fődíj játékig menetelt. A „poénlesen” témakörben a megadott betűk után már csak három hiányzó karaktert kellett volna kitalálnia, de végül nem jött rá időben, hogy a helyes megfejtés a kandi kamera, vette észre a 24.hu. A közönség csalódottan reagált a pillanatra.
„Az a baj, hogy ezt otthon megfejti az ember. Mikor itt van, ebben a szituációban…”
– magyarázta Milán, akinek szavait Kasza Tibi egy humoros megjegyzéssel egészítette ki:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogyan lapunk is megírta korábban, Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.
Erről készült rövid videónkat itt tudjátok megnézni: