SIKERSZTORIK
A Rovatból

Ilyen egy magyar pilóta élete, aki éjszaka szállítja a csomagokat

Az éjszaka is lehet szép a DHL-es pilóta számára, aki szerint a 100 tonnás Boeing 757-es teherszállító egy barátságos kezes bárány.

Link másolása

Bátori Lászlóval interjúnk első részében eljutottunk a jelenlegi munkájáig: a kapitány a DHL Boeing 757-esein repül. De érdemes még egy kicsit visszatérni a nagy váltás, a 2011 előtti időkbe, hiszen egy pilóta munkájának fázisai egymásra épülnek...

Jó iskolának bizonyult a Malév a későbbi pilótaéletedhez?

- Nem volt rosszabb, mint más cég. A Malévot szerettük, persze nem volt olyan hihetetlenül szuper képzés, meg kicsit „old school” volt már az akkori szokásokhoz, eljárásokhoz képest, de nem volt rossz, úgy gondolom. A Ryanairnél, Wizzairnél, Emirates-nél rengeteg volt maléves dolgozik, és szerintem szakmailag megfeleltek.batori2

Kemények voltak a magyar légitársaságnál a képzések?

- Igen, és az oktatókkal én többnyire jó viszonyban voltam, nyilvánvalóan jót akartak nekem, ezért rettenetesen megkínoztak a szimulátorban, vagy akár egy útvonal-ellenőrzésen.

Nem kegyelmeztek attól, hogy te hatósági ember voltál?

- Szerencsére nem, és én ezt úgy is fogtam fel, hogy segíteni akarnak. Például amikor megcsináltuk a kötelező feladatokat, akkor mindig volt egy pluszfeladat, akár egy kettős hajtómű leállás, vagy megközelítés látás alapján, iszonyatos nagy oldalszélben. Amikor a DHL-nél volt a felvételim, akkor próbálkozott az oktató olyan trükkökkel, amiket rajtam már keresztülvertek az elmúlt években. Például hogy a felszállásnál a maximális oldalszelet állítják be a szimulátorban, és abban a pillanatban, amikor a gép elindul, leállítják az egyik hajtóművet. A függőleges vezérsíkon még nincs semmilyen erő, viszont iszonyatos oldalszél van, és ha az ember abban a pillanatban nem lép rá az oldalkormányra, akkor lemegy a pálya mellé. Én nem mentem le, mert a Mónus Feri ezt számtalanszor végigverte rajtam.batori3

Hát akkor lássuk a DHL-kapitány mindennapjait! A bázis Lipcse, a család Pesten...

- Ez úgy működik, hogy amikor dolgozni megyek, akkor kimegyek Lipcsébe, és onnan megyek útra. Vannak DHL-járatok Budapestről, és ha alkalmas, akkor az egyik kivisz Lipcsébe, ott elmegyek útra, aztán hazahoznak, ez hétvégén sajnos nem működik, úgyhogy időnként autóval kell mennem, ami eléggé fárasztó, de ez van.

Nappal veszik föl a csomagokat és a következő nap kiszállítják, tehát éjszaka működik az egész hálózat leginkább. Lipcséből hajnali 2-3 óra körül indulnak a járatok Európába mindenfelé, aztán este 11 óra körül megérkeznek. Tehát kora hajnalban elindulok, nappal egy szállodába megyünk aludni, este vissza, aztán onnan tovább. Nekem szerencsém van, mert a beosztásom általában olyan, hogy elküldenek messzire, ahol több napot is el tudok tölteni. Most Casablancából jövök: ez úgy történik, hogy elmegyünk Párizsba, onnan Casablancába, de addigra a munkaidő túl hosszú ahhoz, hogy még aznap visszajöjjünk, ezért ott töltünk egy éjszakát és a következő este jövünk vissza. Hasonlóan szokott alakulni a járat Tel Avivba, Bukarestbe, és egyéb helyekre. Nekem ez tetszik, mert így lehet aludni eleget.

Azért csak meg kell, hogy forduljon az időszámításod, nem? Éjszakai bagolyként kell élned...

- Meg lehet tanulni, hogyan tudja az ember a saját pihenését menedzselni, hogy azért ne boruljon fel teljesen. Amikor hazajövök, alszom néhány órát, és ha itthon vagyok négy-öt napot, akkor teljesen normálisan tudok élni.

Mégis, mik a trükkjeid?

- Ha lehet, akkor aludni kell aprókat. Ha van az embernek másfél órája, akkor feküdjön le, és próbáljon meg nappal, nem túl sokat, de aludni, tehát amikor megérkezünk valahova, akkor három-négy óránál többet ne, és akkor a következő éjszakára az ember készen áll.batori4

Mi a kikapcsolódás? Mit szeretsz csinálni?

- Itthon a család, máshol általában fotózni, videózni szeretek, rengeteg videót csinálok, szerkesztem, mert kint van rá időm. Kirándulok, mert nagyon érdekes helyeket lehet fölfedezni ott, ahova éppen elmegyünk, és akár négy-öt napot is ott töltünk néha.

A repülésnek ez az az ága, amikor nem utasok, hanem csomagok vannak mögötted. Azért sokan úgy gondolják, hogy ez biztos alacsonyabb rang vagy presztízs, mint amikor emberek ülnek a gépeden.

- Sokan így látják; amikor az ember egy hosszú távú járat kapitányaként végigsétál a terminálon, akkor istennek nézik, minket meg nem lát senki. De a repülés ugyanazoknak a szabályoknak a mentén történik. Szakmailag nincs lényeges különbség. Az tény, hogy az áruszállítás egyszerűbb, hogy csak egy példát mondjak: az utasszállító gépen megérkezés után a pilóta addig nem szállhat ki, amíg az összes utas el nem hagyta a gépet, mi meg megérkezünk, és már mehetünk is, nem kell megvárni, amíg kipakolják a gépet.

Volt szerencsém valamikor a nyolcvanas években néhányszor áruszállító géppel repülni, családiasabb a hangulat, más a légköre az egésznek.

- Kétségtelen, mert egy 90 tonnás gépen csak ketten vagyunk. Load master vagy szerelő csak akkor jön velünk, ha olyan helyre megyünk, ahol nincs ilyen infrastruktúra kiépítve. Amikor elkezdtem repülni a DHL-nél, elérve az utazómagasságot, mindig nézelődtem hátrafelé; az oktató megkérdezte, mit nézek. Ilyenkor mindig be szokott jönni egy légiutaskísérő megkérdezni: hogy vagytok, fiúk, kértek-e valamit...batori5

A repülőgépedről, a 757-esről most sokkal több szó esik, mint fénykorában, amikor gyártották, többek közt épp azért, mert nem gyártják már. Szemlátomást kezdenek rádöbbenni a légitársaságok, hogy ez a gép hiányzik, ez a gép kell, olyat tud, amit más gépek nem tudnak.

- Igen, mert ennek a gépnek a kapacitása pont ott van a rövidtávú és a nagy gépek között, tehát van egy rés a mai napig a típusok között, amit a 757-es betöltött, de helyette nem sikerült azóta sem. Az Airbus próbálta a 321-est megnövelni, hogy elég nagy legyen a kapacitása a 757-essel összehasonlíthatóan, a Boeing is próbálja nyújtani a 737-est, de ez a kategória nagyon hiányzik a légitársaságok palettájából. Én viszont szerencsés vagyok, hogy repülöm ezt a gépet, nagyon élvezem. A 767-eshez hasonlóan nagyon felhasználóbarát, a rendszerei úgy vannak kialakítva, hogy viszonylag egyszerűek az eljárások, rövidebbek és egyszerűek a checklistek, mint akár a 737-esen.

És nagyon kellemesen repül. Olyan járaton, ami 15–20 perces ugrás innen oda, rendszeresen kézzel vezettem a gépet. Nagyon kellemesen reagál a kormánymozdulatokra, a hajtóművek is erősek, jók. Volt, hogy mögöttünk ült egy szerelő, és leszállás után azt mondta, ő még ilyet soha nem látott, hogy valaki kézzel repüljön. De nyilván a hosszabb utakon, meg éjszaka nem nagyon használjuk, mert fáradtabbak vagyunk, meg bizonyos okok miatt ez nem megengedett. A repülőgép 90–100 tonna körül van, a rakomány, amit maximálisan elbír, körülbelül 40 tonna körüli, de mi maximum 20–25 tonnával szoktunk repülni, általában ez a standard.batori7

És ezzel a terheléssel is kezes bárány?

- Sőt, ha a gép nehezebb, akkor még inkább az. Ha nagyon könnyű, vagy üres, akkor azért jobban oda kell figyelni, mert a hajtóművek teljesítménye nagyobbnak tűnik, sokkal könnyebben mozdul a gép, ha könnyű vagy üres.

A hosszú törzs nem jelent problémát felszállás, leszállás közben? Mekkora a tail strike veszélye?

- Nem is emlékszem, hogy ezen a típuson előfordult volna tail strike. A 300-as változata, amit a Thompsonnál használnak, még hosszabb, de nem emlékszem, hogy ilyesmi gyakran előfordult volna. Alapvetően a kiképzésnek is megvan ebben a maga szerepe, de a repülőgépnek a kialakítása és a felszállósebesség olyan, hogy amikor fölszállunk, elég gyorsan elemelkedik, tehát nem igazán veszély a tail strike.batori6

Volt-e a repülő karrieredben olyan pillanat, amikor nagyon komoly problémák adódtak, netán veszélyhelyzet?

- Ezt gyakran kérdezik, de igazából komoly veszélyhelyzetbe nem igazán kerültem. Voltak műszaki meghibásodások, például hogy a külső pitot-csövek fűtése tönkrement, és akkor nem mehettünk oda, ahol éppen jegesedés van, hanem el kellett menni egy másik repülőtérre, ahol jó volt az idő, de különösebb problémám még nem volt.

Melyek azok a pillanatok, amikor átérezheted a munkád szépségét? Ha az ember éjszaka repül, a tájban annyira nem tud gyönyörködni...

- De igen, ha nincs felhőzet, akkor a kivilágított városok nagyon jól látszanak: például, most ahogy jöttem Casablancából Párizsba, végignéztük egész Spanyolországot. Nagyon szép éjszaka repülni, vagy éppen hajnalban, amikor jön föl a Nap.

Netán a szemedbe süt? Az azért nem olyan kellemes...

- Nem, de sokan kibírnák helyettem... Negyvenkilenc éves vagyok, még van mondjuk egy jó húsz évem a repülésben, ha egészségileg bírom, remélhetőleg. Én ezt élvezem. Nem mondom azt, hogy nem hiányzik a hatósági munka, de most leginkább a családdal törődöm és élvezem ezt a mindennapi munkát.

Nincsenek olyan ambícióid, hogy nagyobb gépre kerülj? 747-esre, 787-esre? Esetleg, ha majd megcsinálják a 797-est, ahogy a 757-es lehetséges utódját emlegetik... Nem akarsz továbblépni? Nagy az igény tapasztalt pilótákra, jön ide nagy légitársaság is toborozni sokezer órás kapitányokat.

- Ambícióim vannak, de a családot nem szeretném elköltöztetni Európából, szeretném, ha itt maradnánk Magyarországon, és innen tudnék dolgozni, ez nyilván behatárolja a lehetőségeket. Később talán, ha a gyerekeim nagyobbak lesznek, akkor átjelentkezem a 767-esre, szó van arról is, hogy 777-es is kerül majd a DHL-hez, meglátjuk.batori1

Akkor a DHL-től sem akarsz elszakadni...

- Egyelőre nem. Egyrészt ez egy nekem megfelelő cég, másrészt nincs jobb ajánlat Európán belül pillanatnyilag, hogy ennyi időt tölthessek itthon.

Mennyire érzékelhető, hogy a DHL megbecsüli a kapitányait, személyzetét?

- Állandóan vita van erről cégen belül, de én azt gondolom, látva, más légitársaságokat, elég korrekt fizetést adnak, és a szerződések is elég jók, megbecsülik a személyzetet.

Egy elégedett emberrel ülök szemben...

- Igen.

Hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik, kövesd az INDÓHÁZ oldalát!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
„Két napon át nem találták a szelvényt a lakásban” – sofőrként dolgozik az első magyar lottónyertes unokája
Gáborban csak nagymamája halálakor tudatosult, hogy híres család tagja: felmenője igazi híresség volt az ötvenes években. Miután nyertek, napokig keresték a lottószelvényt a lakásban.

Link másolása

Ring Sándorné vitte el a hazai lottójátékok történelmének első főnyereményét 1957-ben. Az asszony a 6. játékhéten játszotta meg négy gyermeke életkorának számát, ötödikként pedig a saját életkorát húzta be. Misi 23, Marica 26, Sanyi 33, Laci 37, ő maga pedig 66 éves volt. Pár nap múlva éppen ez az öt szám volt a nyerő, Ring néninek 855 ezer forint ütötte a markát. Érdemes tudni, hogy

az akkori az átlagkereset 1442 forint volt, mai értékre átszámolva pedig 146 millió forintot érne ez a nyeremény.

„Édesapám volt a legfiatalabb, ő nem is kapott olyan sokat a nyereményből. A nagyi elég szigorú asszony volt, poroszosan nevelte a gyerekeit és velünk is így viselkedett. Festményekbe, műtárgyakba fektette a pénzt, emlékszem, hogy édesapám is kapott egy nagy képet, de nagy gazdagság nem köszöntött ránk” – mesélte Gábor a Blikknek.

Nagy volt az izgalom a sorsolás után, ugyanis két napon át nem találták meg a szelvényt a lakásban.

Végül egy kabátzsebből került elő az értékes papírdarab. Ring Sándorné akkoriban azt nyilatkozta, hogy egyelőre takarékba teszi a pénzt. Később ugyan próbált okosan gazdálkodni az összeggel, de gyermekei nehezen tudták kezelni a hirtelen jött gazdagságot.

Gábornak ha pénz nem is jutott, a lottózás szeretete azért megmaradt. Ő is mindig ugyanazokkal a számokkal játszik, bízva abban, hogy egyszer rámosolyog a szerencse.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
A Rovatból
„A minőségi csokoládéhoz elég három alapanyag” – Gyöngyvér a világ legjobb ültetvényein leste el a kakaóbab feldolgozásának trükkjeit
Hobbinak indult Sára-Gulyás Gyöngyvérnél a csokikészítés, azóta viszont csak ebből él. Extrém bonbonjaival világversenyeken szerzett érmei neki csak a hitelességhez kellettek, és igazán a csokikészítő workshopok éltetik.
Tóth Noémi - szmo.hu
2024. február 17.


Link másolása

– Mikor és miért kezdtél komolyabban foglalkozni a csokoládékészítéssel?

– 2011-ben kezdődött ez a történet, amikor karácsonyra készítettem a rokonoknak és barátoknak kézműves csokoládékat, majd szájhagyomány útján elkezdtek az ismerősök ismerősei is rendelni tőlem. Pár hónappal később már annyi rendelésem volt, hogy egyik napról a másikra eldöntöttem, hogy ebbe komolyan belevágok, felmondtam az akkori munkahelyemen és pont annyi félretett pénzem volt, amennyiből el tudtam kezdeni. Ráadásul akkoriban ment férjhez a húgom, akinek a szobája megüresedett, úgyhogy mondtam a szüleimnek, hogy mit szólnának, ha műhely lenne belőle, és szerencsére ők megengedték, sőt, támogatták is az ötletemet. Így lett a hobbiból megélhetés a csokoládékészítés. Mindig érdekelt a csokoládé, bár tinikoromban inkább a fogyasztása, hiszen hazafelé a suliból mindig vettem egy táblával, és egy álomképként bennem is volt, hogy de jó lenne ezzel foglalkozni, de amikor szakmát kellett választani, eszembe se jutott, hogy ezt is választhatnám. Viszont olyan papírokat szereztem, amelyek jó kiindulópontként szolgáltak ehhez, hiszen az egyik az idegenforgalom-szállodamenedzsment volt, amivel bármilyen vendéglátóhelyet nyithatok, a másik pedig egy szakácssuli.

– Mitől jó egy csokoládé?

– Minél kevesebb az összetevő, annál jobb. Ami kell bele, az kakaómassza, kakaóvaj és nádcukor vagy más édesítés, illetve tejcsoki esetén plusz tejpor. Ezen túl nagy mértékben meghatározza egy csoki minőségét, hogy milyen fajtájú kakaóbabból készült. Rengeteg típus van az ízesebb-aromásabbtól a kevésbé karakteres, semlegesebb változatokig, és az sem mindegy, hogy hol termesztették azokat. Általánosságban elmondható, hogy Latin-Amerikából származik a legjobb minőség (pl. Mexikó, Karib-térség, Costa Rica, Kolumbia, Peru), és a Criollo típus a legjobb kakaóbab. A fairtrade jelölés is fontos, hogy fenntartható gazdaságból származzon, és tisztességesen megfizessék a farmereket. A jó minőségű csokik csomagolásán ezeket az információkat – azaz a termőterületet, a kakaóbab típusát, sőt, néha még azt is, hogy hány órán át és hány fokon pörkölték – mind fel is tüntetik.

– Úgy látom a falon lévő vidám fotókból, hogy sok helyen voltál már a világban, ahol foglalkoznak kakaóbabbal: hol milyen tudással gazdagodtál?

– Az első ültetvény, ahol jártam, 2016-ban Vietnamban volt, és itt találkoztam azzal, hogy milyen lépésekből áll a kakaó feldolgozása. Persze már hallottam róla sokat, de ott láttam először, ahogy fermentálják, szárítják, őrlik vagy éppen préselik ki belőle a kakaóvajat – és ott kóstoltam először nyers kakaóbabot is. Hatalmas nagy tudást azért nem itt szereztem a témában, viszont első találkozásnak szuper volt.

A Karib-térségben jártam utána jópár szigeten és ültevényen, de a legkedvesebb élményem Martinique szigetén volt, ahol a szállásadónk kakaóval foglalkozott, és a dzsungelben lakott, ahol minden megtermett nála a kakaóbabtól a kókuszon át a papayáig, és a saját portáján készítette el a csokoládéit. Ő részletesen elmagyarázta a dolgokat, és itatott velem egy kakaóbab gyümölcséből készített, erjesztett alkoholt is, amely finom, licsis-citrusos aromájú volt. Mivel ő meg azt nem tudta, hogyan kell bonbont és trüffelt készíteni, arra meg én tanítottam meg, szintén helyben termett alapanyagokból.

Guadeloupe szigetén is rengeteget tanultam egy férfitól, aki workshopot tartott a csokoládékészítés folyamatairól, például a pörkölésről és őrölésről, saját tábla csokit is készítettünk, és megkóstoltatott minket autentikus kakaóitalokkal is. Tőle rengeteget tanultam, ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy itthon is meg lehetne csinálni egy ilyen tanfolyamot.

Santa Lucia szigetén pedig többek között teljesült egy álmom, hiszen megszállhattam a Hotel Chocolatban, ahol az étterem minden ételében van valamilyen módon csokoládé, és valami isteniek azok a kombinációk – illetve természetesen itt is volt workshop arról, hogyan kell a nulláról elkészíteni a csokoládét. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy eljuthattam ezekre a helyekre!

– És végül meg is valósítottad a csokoládékészítő tanfolyamokat itthon, Lady Lavender néven! Mi inspirált még ebben az utazáson felül, és milyen az összetétele a csoportjaidnak?

– Ez úgy jött, hogy jártam tánciskolába, és ott megismertem egy gourmet házaspárt, és egyszer megkérdezték, hogy eljöhetnek-e megnézni, hogyan készítem a csokoládéimat. Úgyhogy nekik tartottam meg életem első tanfolyamát, de nem azért csináltam, hogy hasznom legyen belőle, csak poénból, azért az alapanyagárat persze odaadták. Amikor a csokoládéjukat bevitték a munkahelyükre, a férj egy olyan cégnél volt, ahol több ezer ember dolgozik, és ott szájról-szájra terjedt, hogy létezik ilyen tanfolyam, és erre lehet jönni. Onnantól hetente jött egy négyfős csoport onnan, én meg közben rájöttem, hogy mennyire szeretem ezt csinálni, és jó látni a lelkesedésüket, hogy nahát, mennyire finom és szép már elsőre is a végeredmény. Nem magamtól találtam tehát ki, hanem az igények alapján alakult így, hogy ez érdekli az embereket: mostanra már a vállalkozásom harmadát teszi ki a nagyjából a tanfolyamok tartása. Nem csak az óbudai műhelyben tartom őket, hanem országosan is kitelepülünk, ha van megkeresés.

Ami a csoportok összetételét illeti, a feltételezéssel ellentétben nem csak csajok jönnek, sok a fiú is, akik általában a párjuknak készítenek valamit. Sokszor nekik még jobb érzékük is van az ízekhez, örömmel díszítgetnek és néha tovább is maradnak, mint a lányok, de persze 75-80%-ban azért valóban nők vesznek részt, és sok a gyerek is. Szóval 10-70 éves korig vegyes az összetétel.

– Melyek a legérdekesebb ízű csokoládék, amelyeket valaha készítettél és kóstoltál?

– Sok érdekes ízesítést készítettem már, mert régen meg voltam róla győződve, hogy csak olyat akarok készíteni, amit más nem. Ezért elkezdtem egyből meghökkentő párosításokat kitalálni sajtokkal, és a gorgonzolással több elismerést is begyűjtöttem. De szeretek különféle gombákkal is dolgozni, abból az egyik legizgalmasabb az volt, amikor karamellizált hagymára dobtam pöfeteg gombát és fehércsokival párosítottam, de medvehagymás és zöldségpárlatos kreációkat is megálmodtam. Húsokkal is dolgoztam már, azaz libamájas, vadpástétomos, füstölt kolbászos és baconös variációkkal. Virágos kombinációkat is kipróbáltam egyébként, szóval az a rövidebb lista, hogy milyen csokit nem készítettem még.

Ezeket az extrém ízeket csak a legbevállalósabbak szokták megkóstolni, ebből nem lehetne megélni, de fesztiválon a vagány látogatók szerették ezeket, csak ugye ők nem akartak ezekből húszat hazavinni. De a vásározást már abbahagytam, a céges partnerek meg biztosra mennek, és nem akarnak megosztó ízeket rendelni, úgyhogy most már kevésbé ez az irányvonal nálam.

A legizgalmasabb csokoládé, amit valaha kóstoltam, az egy vietnami úton a pho leveses csoki azzal az egyedi fűszerezéssel: igazán emlékezetes és finom volt! Egyébként szeretem tesztelgetni a konkurenciát, és ahogy járok a világ minden táján, sok érdekességgel találkozom.

– Milyen elismeréseket gyűjtöttél be eddig a csokikészítő szakmában, és milyen céljaid vannak még?

– Nem neveztem sok termékemet, és csak 2-3 évig vettem részt aktívan versenyeken, amelyeken meglepő módon nagy arányban szereztem érmeket, főleg bonbonokkal (Great Taste 2016 egy csillag gorgonzola bonbon és két csillag pipadohányos bonbon; Academy of Chocolate 2016 masala chai tejcsokoládé; International Chocolate Awards bronz 2016 gorgonzola bonbon és sajmeggy pálinka-zöldbors bonbon, illetve ezüst 2017 zölddiólikőrös bonbon; Az év pálinkás bonbonja két db bronz 2023 vadcseresznye bonbon és sajmeggy pálinka bonbon).

De nem vagyok alapvetően versengő típus, csak érdekelt, hogy világszinten hol tartanak a csokoládéim. Szerintem ez inkább hiteleséget ad, ha már tanítom, hogy lássák, akik jönnek hozzám, hogy van mögöttem tudás. De nem tervezek a jövőben versenyekre járni, és nem is a gyártásban látom a jövőmet, hanem inkább a rendezvényekben és a tanfolyamokban: emberekkel szívesebben foglalkozom.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Szinte csoda: közel 30 év után találták meg a Forma-1-es versenyző ellopott Ferrariját
Mint kiderült, Gerhard Berger 1995-ben eltűnt autója Japánba került, majd onnan Nagy-Britanniába, ahol most találta meg a Scotland Yard.

Link másolása

Londonban találták meg Gerhard Berger volt Forma-1-es autóversenyző csaknem 29 éve ellopott Ferrariját.

Az osztrák expilóta Ferrari F512M típusú személyautóját 1995 áprilisában, a San Marino-i Nagydíj első időmérő edzése után lopták el ismeretlen tettesek Berger imolai szállodájának parkolójából, a Ferrari-istálló akkori másik versenyzője, Jean Alesi ugyancsak Ferrari típusú autójával együtt.

A Scotland Yard hétfőn bejelentette, hogy Berger Ferrariját az autókhoz kapcsolódó szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyosztálya 29 évvel az eset után Nagy-Britanniában megtalálta.

A beszámoló szerint a londoni rendőrség januárban értesítést kapott a Ferrari autógyártól arról, hogy egy amerikai vásárló tavaly egy brit közvetítő révén kívánt megvásárolni egy Ferrari személyautót, ám a cég vizsgálatai kiderítették, hogy lopott kocsiról van szó.

A Scotland Yard ilyen ügyekre szakosodott részlege kiterjedt vizsgálatot indított, amelyből kiderült, hogy Berger ellopott autójáról van szó. Az ügyosztály kiderítette azt is, hogy a kocsit a 29 évvel ezelőtti lopás után nem sokkal Japánba szállítottak, és onnan érkezett 2023 végén Nagy-Britanniába.

Az ügyosztály négynapi vizsgálattal feltárta a kocsi múltját, és a Scotland Yard ezután lefoglalta a járművet, megakadályozva elszállítását Nagy-Britanniából – áll a londoni rendőrség hétfői beszámolójában.

A vizsgálatot vezető nyomozó, Mike Pilbeam közölte: szakértői becslések szerint a kocsi értéke megközelíti a 350 ezer fontot (162 millió forint).

Pilbeam közölte azt is, hogy Alesi ellopott Ferrarija továbbra sem került elő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
TikTok-videókban mutatja be Balázs, hogyan varázsoltak át egy romos parasztházat álmaik otthonává
Teljesen laikusként, szinte nulláról kellett felújítaniuk az etyeki házat, a három évig tartó munkát részletesen dokumentálták. A videókban szó esik sitthordásról, flexelésről, de még az építkezési alkoholizmusról is.
Láng Dávid - szmo.hu
2024. február 18.


Link másolása

Vidékre Házasodtunk címmel október elején indult Tarnóczi Balázs TikTok-csatornája, amelyen elmeséli, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie friss házasként és apukaként egy házfelújítás levezénylése során. Arról beszélgettünk, mennyire tette próbára a projekt a kapcsolatukat a feleségével, előfordult-e, hogy besokalltak, és hogyan érintette őket az építőanyagok óriási áremelkedése.

– Sokan a gondolatától is fáznak annak, hogy felújítandó ingatlant vásároljanak. Számotokra mi szólt mellette?

– Épp nemrég készült egy kétrészes videóm arról, milyen előnyei vannak a romos, vagy legalábbis erősen felújítandó állapotú házaknak. A leglényegesebb szempont az ár, jóval olcsóbban meg lehet venni, mint egy kulcsrakész ingatlant. Emellett egy látszólag felújított ház is rejthet csapdákat: lehet, hogy amikor megveszi az ember, tök jónak tűnik, de pár hónap múlva mondjuk kiderül, hogy azért húztak fel gipszkarton falat, mert mögötte durván penészedik a valódi fal. Ilyenkor nincs más lehetőség, mint visszabontani az egészet, akkor pedig máris ugyanott tartunk.

Ha a problémák előre láthatóak, az összességében sokkal ideálisabb helyzet, mint amikor ránézésre minden rendben, majd szép lassan kiderül, hogy valójában nagyon nem.

– Ha a fő indokotok az ár volt, akkor valójában kényszerből döntöttetek így, és mondjuk háromszor-négyszer annyi pénz birtokában inkább maradtatok volna Budapest belvárosában?

– Biztos, hogy nem. Én Salgótarjánban nőttem fel, aztán 12 évet éltem Budapesten, egyetemistaként és közvetlenül utána még kiélvezve ennek minden előnyét. Alapítottam stand up comedy társulatot, játszottam kilenc zenekarban, és még sorolhatnám. De ahogy elcsitultak bennem a kozmopolita ingerek, valahogy sokkal inkább a természetközeliség és a nyugalom kezdett vonzani.

Egyértelmű volt, hogy Budapestről el kell jönnünk, viszont a munkáim miatt valamennyire azért közel kellett maradnunk hozzá. Így végül a mindössze félórányira lévő Etyekre esett a választásunk. Egyéb szempontok is szóltak mellette, arról szintén készítettem egy videót, hogy mit érdemes mérlegelni, amikor az ember lakóhelyet választ.

– Mekkora személyes jelenlétet igényel egy ilyen projekt? Tudtatok-e dolgozni mellette?

– Amikor elkezdtük, hétvégente jártunk ki, már csak azért is, mert akkoriban olyan munkahelyem volt, ami állandó városi jelenlétet igényelt. Viszont apósom a távollétünkben is egyengette a dolgokat. Négy és fél hónapunk volt arra, hogy befejezzük az első szobát és a fürdőszobát, mivel addig tartott at albérleti szerződésünk, amit csak nagyon előnytelen feltételekkel tudtunk volna meghosszabbítani. Emiatt az első 4 hónap, 2020 decemberétől 2021 áprilisáig rettentően feszített tempóban zajlott.

Ráadásul ez pont a karantén idejére esett, ami abból a szempontból jó volt, hogy nem is vágyakoztunk elmenetelre, hiszen lehetőségünk se lett volna rá. Emiatt az összes szabadidőnket ebbe öltük. Az áprilisi beköltözést követően pedig már hétköznapokon is tudtunk haladni.

A munkám addigra jórészt otthonról végezhetővé vált, szóval két feladat között „pihenésként” nem megittam egy teát, hanem mondjuk elhordtam pár vödör sittet, kiástam egy négyzetmétert a terasz előkészítéséhez, esetleg leszedtem pár kiló mészkövet a disznóólról, hogy szét tudjuk bontani.

Amiatt is sietnünk kellett, mert augusztusban összeházasodtunk, és az esküvőnk után már itt nálunk szerettünk volna egy összejövetelt tartani, tehát addigra vendégfogadásra alkalmas állapotba kellett hozni a helyet. Nem egyszer fordult elő, hogy felkeltünk egy órával hamarabb hajnalban, hogy felvihessünk még egy réteg meszet valamelyik szobára, mert akkor az napközben tud száradni, és este mehet rá egy újabb réteg.

– Volt olyan, hogy besokalltatok?

– Inkább a feleségemnek volt olyan érzése néha, hogy jó volna szünetet tartani, elmenni kirándulni, vagy bárhogyan kikapcsolódni. De annyira hajtott bennünket a határidő és az előre lefektetett ütemterv, hogy nem éreztem szükségét a pihenésnek. Ez konfliktusokhoz is vezetett köztünk, úgyhogy meg kellett tanulnom kikapcsolni. Ahhoz képest, hogy ez a fajta munkavégzés addig totálisan távol állt tőlem, egy egészen új dimenzióját ismertem meg a flow érzésnek.

– Hárman csináltátok az egészet az apósoddal, senki mást nem vontatok be?

– Kezdetben még próbálkoztunk barátok elhívásával, hogy egyfajta közösségi élményt nyújtva őket is részesévé tegyük a történetnek, de ez nem mindig sült el jól. Ment rá emberi kapcsolatunk arra, hogy aki segíteni jött, nem tudta felvenni azt a tempót, amihez mi hozzáedződtünk a hónapok során.

Ilyenkor egy idő után óhatatlanul fellép egy olyan rossz érzés, hogy „mégse voltam jó segítség”, és ha sikerélmény helyett ezzel tér haza az adott barát, az sajnos súrlódáshoz vezethet. Egyébként készült arról a témáról is egy videóm, hogyan lehet elkerülni az ilyesmit.

Volt egy egyszemélyes kőműves segítségünk is egy idős mester bácsi személyében, aki például a vakolást és az ablakok cseréjét végezte, közben pedig folyamatosan tanított bennünket. Rengeteget köszönhetünk neki, de mivel korlátozottak voltak az anyagi lehetőségeink, csak időnként bíztuk meg őt. És persze ott voltak szüleim is, akik amikor tudtak, bekapcsolódtak az aktuális folyamatokba, de Salgótarjánból nekik ez bonyolultabb volt azért, úgyhogy távmunkában végezhető feladatokat vittek, mint például a 100 éves tálaló szekrényünk kipofozása.

– A kapcsolatotokat mennyire tette próbára a projekt?

– Próbára tette, de kiállta a próbát. Amikor tavaly nyáron, a terhessége hetedik hónapjában nekiláttam a pince felújításának, és egy héten keresztül napi 12 órát ott töltöttem a pincében, amit ő akkor megközelíteni se tudott, érthető módon nem volt boldog. De fantasztikus megbocsátó- és megértőkészsége van, szóval ezen és a hasonló helyzetekben szerencsére túl tudtunk lendülni.

– Az építőanyagok ára óriásit nőtt az elmúlt pár évben. Ezt ti mennyire éreztétek meg?

– Abszolút mértékig. Épp most tervezek egy videót arról, mikor érdemes anyagot venni az építkezéshez, a válasz erre nagyon röviden annyi, hogy amint pénze van az embernek. Attól jobb ajánlatot ugyanis, amit ma kap, később biztos nem fog kapni, valószínűleg már másnap se. Rosszabbat viszont annál inkább kaphat. Az építkezés három éve alatt a faanyagtól a cementen át a sóderig mindennek az ára hatalmasat drágult.

@videkrehazasodtunk Első meglepetések a felújítában Pt.1 #vidékreházasodtunk #költözzvidékre #vidékiélet #vidék #etyek #csináldmagad #diy #diyproject #felújítás #házfelújítás #házasélet #házépítés #házilag #hajópadló #homok #építkezünk #építkezés #parketta #vizesedés #falak #fal #tippek #tippeknektek #tippekneked #fyp #tippektrükkök #mész #mészkő #festék ♬ eredeti hang - VidekreHazasodtunk

– Milyen váratlan akadályok merültek még fel?

– Rögtön az építkezés elején volt egy olyan bakim, hogy meg kellett néznem, milyen mélyen van a ház alapja. Soha nem csináltam előtte ilyet, szóval bementem a szoba közepére és ott kezdtem el ásni. Már egy egész nagy kupacot kiástam, amikor bejött a feleségem, majd nevetve közölte, hogy az alapot a fal mellett kell megnézni, nem a szoba közepén. Hasonló, a szaktudás hiányából fakadó felesleges feladatvégzések több alkalommal adódtak, de a ház állapota is okozott meglepetéseket.

– Hogy jött a TikTok-csatorna ötlete, ki a célközönség?

– Magával a csatornával többféle célom is volt. A fő szempont mindenképpen az oktatás, hiszen én pusztán gyakorlat útján el tudtam jutni a teljesen laikus szintről egy olyan fokra, amikor már magabiztosnak mondhatom magam az építkezéssel összefüggő kérdésekben. Szerettem volna a megszerzett tudást minél többeknek átadni, hiszen ha a munka elején is rendelkeztem volna vele, biztosan rengeteget tudtunk volna spórolni. Egyben azt a nézetet is népszerűsítem, hogy nyugodtan vágjunk bele olyan dolgokba, amelyekhez látszólag egyáltalán nem értünk, mert minden tanulható.

A harmadik szempont pedig, hogy teljesen beleszerettem a vidéki életbe, ami egykori városiként komoly tanulási folyamat volt. Ennek része például, hogy igen, itt előfordul, hogy hétvégén is kaszálnak az emberek a telkükön, de valamikor le kell vágniuk a füvet, és mivel hétköznap dolgoznak, máskor nem tudják. Empatikusnak kell lenni mások felé. Az is teljesen természetes dolog, hogy az út közepén sétálnak az emberek, mert itt nincs járda, városiként viszont ez is nagyon furcsa lehet.

Rengeteg olyan vidékre települő van, aki pontosan azt a városi kultúrát hozza magával, amit hátra akart hagyni. Szerintem ha szórakoztató formában mutatjuk be az itteni tipikus élethelyzeteket, az nekik is segít az átállásban. Most már 53 videó közül lehet válogatni, emellett a YouTube-csatornán elindítottam egy podcast-sorozatot is, amelyben a miénkhez hasonló történeteket mutatok be olyan emberekkel beszélgetve, akik városból költöztek vidékre.

@videkrehazasodtunk Miket kell elfogadj vidéken? 3: Ne flexelj! #vidékreházasodtunk #vidék #vidékiélet #vidékiéletszépségei #vidékvagyváros #vidéki #közösség #tanács #tanácsadás #tanácsok #gondoldújra #tipp #tippek #tippeknektek #tippekneked #tippektrükkök #flex #flexelés #társadalom #társadalomkritika #fy #fyp #foryou #foryourpage #ingyen #jótékonyság #felajánlás #szerénység #bmw #porsche #maserati #balenciaga ♬ eredeti hang - VidekreHazasodtunk

– A ház már teljesen készen van, vagy akad még feladat?

– Egy ház soha nem lesz kész… (nevet) Egyelőre ami látható feladat, az a falak külső lemeszelése, ugyanakkor a gyerekünknek a cseresznyefára elképzelt lombháztól kezdve az udvarban kialakítandó járófelületig folyamatosan jutnak eszünkbe olyan dolgokat, amiket meg lehetne valósítani, és ami persze tartalmat is biztosítana a csatornára. Egyelőre még visszamenőleg dolgozom fel az elmúlt 3 év eseményeit, de miután azzal végeztem, jöhetnek az újabb témák.


Link másolása
KÖVESS MINKET: