Horrorjelenet Arkansasban: országúton érte a sofőrt a pókinvázió
Zach Riggs a 230-as országúton haladt Bono városa mellett, amikor belefutott rémlátomásába. Azonnal megállt, videót és fotókat készített, majd megosztotta a Facebookon a következő megjegyzéssel: „Kell valakinek néhány pók?”
A nyolclábúak ugyanis szinte teljesen beleptek egy építés miatti útlezárást. A műanyag fűrészbak első látásra olyan volt, mintha piszok borította volna. De közelebbről nézve kiderült, hogy egy döbbenetes számú pók nyüzsgött rajta, egymás hegyén-hátán.

Riggs nagy bátorságról tett tanúságot, amikor a pókokhoz közelítette a kezét és azok rögtön rá is másztak a tenyerére.

Fotóiról az is kiderült, hogy a sűrű, fehér pókhálók beborították az út szélét, a bokrokat, az útjelzőket, de még a kisebb fákat is.

Szakértők szerint a megszállók úgynevezett „hegyi álláspókok” (Tetragnatha montana), amelyek hosszúkás testükről ismertek és főleg trópusi klímán élnek. Egy on-line meteorológiai szolgálat szerint Bono térsége nagyon nedves volt az elmúlt napok viharaitól és bizonyos pókfajtákat vonzanak az ilyen körülmények.
Ugyanakkor emberekre nem ártalmasak és nem okoznak kárt a növényzetnek sem - írta a Daily Mail .