FELFEDEZŐ

Elpusztult a kétarcú macska három nappal születése után

Két kis szájával tudott külön enni és nyávogni is.

Link másolása

Mindössze három napot élt az a kiscica, amely egy nagyon ritka születési rendellenességnek köszönhetően két arccal született - írja a Daily Mail.

Az állatnak négy szeme, két orra és két szája volt. Képes volt mindkettővel enni és nyávogni.

A kétarcú kiscica két nevet is kapott: Biscuits és Gravy, azaz tükörfordításban nagyjából Keksz és Szósz névre hallgatott a kis állat. A cicakölyök öt másik testvérével együtt szerdán született az oregoni Albany településen. A furcsa szerzet híre gyorsan elterjedt, még a CBS News is meginterjúvolta a gazdáit. Akkor még bizakodóak voltak. Elmondták, hogy a kölyök meglehetősen eleven, az étvágya is jó, ezért abban bíznak, hogy felnőhet. Több ajánlatot is kaptak, hogy megvásárolnák az állatot, ám nem tervezték eladni.

A család minden igyekezete ellenére azonban a kiscica három nap után elpusztult.

A hírt Facebook-oldalán jelentette be a család, ahol 3 nap alatt rengeteg követőt gyűjtött az érdekes kis állat. Biscuit és Gravy állapota egyébként nem egyedi. A ritka rendellenességben szenvedő cicákat Janus-macskának szokták hívni utalva ezzel a kétarcú római istenre. Az sem teljesen lehetetlen, hogy szép kort éljenek meg: a Frank és Louie névre hallgató kétarcú macska például 15 évet élt, mielőtt 2014-ben elpusztult, be is kerültek a Guinness-rekordok könyvébe.

Meet Biscuits and Gravy, the two-faced kitten from Oregon

When Kyla and BJ King's cat gave birth to a litter of newborn kittens, they realized one was much different than the others. It had two tiny noses, four eyes...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Vitézy Dávid szomorú és megható poszttal jelentkezett anyák napján
Szép szavakkal emlékezett 2021-ben elhunyt édesanyjára.

Link másolása

„Anyák napja lehet egy alkalom a közös ünneplésre, de jelenthet egész mást, amikor már csak régi közös fotók nézegetésére ad apropót – nálam már így telik az elmúlt három évben” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, független főpolgármesterjelölt.

Vitézy édesanyja Hankiss Ágnes szociológus, politikus, az NMHH Médiatanácsának tagjavolt, aki 71 évesen, 2 és fél éve halt meg, és két cikluson keresztül EP-képviselő is volt a Fidesz színeiben.

A politikus emlékezését így folytatja:

„Boldog anyák napját kívánok az anyáknak és a gyerekeknek egyaránt, akár közös nevetéssel, akár emlékezéssel telik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: