Sokat kopott a Guns N' Roses a fénykorához képest, de még mindig vannak katartikus pillanataik
Axl Rose hangja bőven hagyott kívánnivalót maga után, ettől függetlenül a Sweet Child O' Mine-ra, a Paradise Cityre és a többi legendás slágerre ugyanúgy megőrült a közönség, mint 30 évvel ezelőtt. Beszámoló a budapesti koncertről.
Ha létezik olyan, hogy „zenei öntudatra ébredés”, jelentős részben a Guns N' Rosesnak köszönhetem. A Rolling Stones mellett őket kezdtem el elsőként hallgatni 15 éves korom környékén (az egyébként kétes megítélésű Greatest Hits válogatásalbum megjelenése után), és ez alapjaiban határozta meg azt az irányt, ami a mai napig jellemzi az ízlésem.
Azóta a mostani volt a negyedik alkalom, hogy láthattam őket: ott voltam már a közel négyórás csúszásról hírhedtté vált 2006-os budapesti bulin is, majd elmentem miattuk a 2012-es újvidéki Exit Fesztiválra, 2018-ban pedig Lengyelországba. Ez persze elég privilegizált helyzet, a Puskás Aréna nézőterén lépten-nyomon olyan párbeszédeket hallottam, amelyek arról árulkodtak, hogy hozzám hasonlóan évtizedek óta rajongók most jutottak el először a zenekar koncertjére.
Éppen emiatt lettem végül én is jóval megengedőbb a produkcióval kapcsolatban ahhoz képest, amilyen gondolatok az első nagyjából egy órában megfogalmazódtak bennem. A helyzet ugyanis az, hogy ez a koncert a korábbiakkal – és különösen a hőskorral, amit én is csak felvételekről ismerek – összehasonlítva nem volt túl jó.
Axl Rose hangja elég sok kritikát kap mostanában, sajnos nem alaptalanul: több dalt is olyan kínosan rosszul énekelt el, hogy talán egy tribute-banda énekese, vagy – egy kedves kollégám szavaival élve – a Morrisons karaokebulijának tetszőleges hajnali versenyzője is értékelhetőbb teljesítményt nyújtott volna.
Nem akarom kizárólag őt hibáztatni, szerepet játszhatott ebben a hangosítás is, de ettől függetlenül rendszeresen megbicsaklott a hangja (főleg a magas tartományokban), máskor pedig egyszerűen elharapta a sorok végét.
A setlistet szintén jobban is össze lehetett volna rakni, a kezdőszámnak tökéletes Welcome to the Jungle ezúttal csak hatodikként, bő fél óra után hangzott el. Ehelyett a hangulat berobbantására jóval kevésbé alkalmas It's So Easyvel nyitottak, majd a szintén csak mérsékelten sláger Bad Obsession, a rossz emlékű Chinese Democracy, a Velvet Revolver-feldolgozás Slither és a Pretty Tied Up következett.
A fentiek alatt nem is volt különösebb tombolás körülöttem, az emblematikus „You know, where the fuck you are?!” kiáltásra viszont azonnal megőrült a teljes nézőtér. Maga az ének ezúttal is inkább csak nehezen érthető visítás volt, de itt tűnt először úgy, hogy ez senkit nem érdekel.
Bárhova néztem, mindenhol önkívületben ugráltak a Guns-pólós rockerek, még egy euforikus „ezért élünk, basszameg!” is elhangzott. Ez később még számos alkalommal megismétlődött, leginkább persze a Sweet Child O' Mine és a legutolsóként eljátszott Paradise City alatt, de a két új dalt (Hard Skool, Absurd) is kifejezetten pozitívan fogadták. Utóbbi egyébként talán az egyetlen olyan szám volt, ami jobban szólt élőben, mint a bántóan széteffektezett stúdiófelvételen.
A látványt amúgy nem bonyolították túl, pirotechnika vagy speciális díszlet egyáltalán nem volt, az egészet letudták egy nem túl fantáziadús vizuállal a hátsó ledfalon. Axl ugyanakkor majdnem minden dal előtt átöltözött, de ennek – talán az ukrán zászlós pólóban, tankokkal és lerombolt házakkal a háttérben előadott Civil War kivételével – nem volt túl nagy hozzáadott értéke.
Azért tegyük hozzá, hogy a színpadot rendesen bemozogta: 61 éves kora ellenére annyit rohangált, hogy sokan megirigyelhetnék. Persze lehet, hogy a végére már ez is belejátszott a nem túl acélos énekteljesítményébe. A koncert ugyanis több mint 3 órás volt, ami nem szokatlan a zenekartól: az utolsó két alkalommal, amikor láttam őket, szintén ennyit vagy még többet játszottak.
Ennek persze rajongóként lehet örülni, de azért jó néhány töltelékszám is került a programba: indokolatlanul sok feldolgozást játszottak (az UK Subs-féle Down on the Farmot és a Wichita Linemant Jimmy Webbtől nyugodtan kihagyhatták volna), a ráadást pedig a populáris közönségkedvencnek nem igazán mondható, 10 perces Comával nyitották.
És akkor a minden szempontból fülsértő visítozást kimaxoló This I Love-ról inkább ne is beszéljünk. A Chinese Democracy lemezről egyébként ezen és a már említett címadó dalon kívül a Street of Dreams-t vették még elő, az egészen tűrhető volt.
Mindenképp ki kell emelni Slash és Duff McKagan teljesítményét, akik Axlnél sokkal jobban hozták a rocklegendáktól elvárható szintet, gyakorlatilag ugyanúgy játszottak most is, mint fénykorukban.
Alapvetően felesleges időhúzásnak tartom a koncert menetét megszakító hatásvadász gitárszólókat, de ahogy Slash 7-8 perces magánszáma átcsapott a Sweet Child O' Mine intrójába, az szó szerint hidegrázós volt.
Ezek a pillanatok még 2023-ban is kihagyhatatlan élménnyé teszik a Guns N' Roses koncertjét, amit mindenkinek át kellene élnie legalább egyszer. Igaz, „kicsit sárga és savanyú” ahhoz képest, amilyen annak idején volt, de fanyalgás helyett inkább becsüljük meg, hogy még elérhető – ráadásul valódi világkörüli turnékon, nemcsak Európában és Észak-Amerikában, amivel a világsztárok legnagyobb része letudja a koncertezést.
Ha létezik olyan, hogy „zenei öntudatra ébredés”, jelentős részben a Guns N' Rosesnak köszönhetem. A Rolling Stones mellett őket kezdtem el elsőként hallgatni 15 éves korom környékén (az egyébként kétes megítélésű Greatest Hits válogatásalbum megjelenése után), és ez alapjaiban határozta meg azt az irányt, ami a mai napig jellemzi az ízlésem.
Azóta a mostani volt a negyedik alkalom, hogy láthattam őket: ott voltam már a közel négyórás csúszásról hírhedtté vált 2006-os budapesti bulin is, majd elmentem miattuk a 2012-es újvidéki Exit Fesztiválra, 2018-ban pedig Lengyelországba. Ez persze elég privilegizált helyzet, a Puskás Aréna nézőterén lépten-nyomon olyan párbeszédeket hallottam, amelyek arról árulkodtak, hogy hozzám hasonlóan évtizedek óta rajongók most jutottak el először a zenekar koncertjére.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hátsó kertből indult, mára az „ország legkedvesebb minifesztiválja lett” - Zalában bulizva segíthetsz az állatokon
Egy hátsókertes házibuliból két év alatt nőtt ki az "ország legkedvesebb fesztiválja" Zalában. A Pankkutya Fesztivál három nap alatt 40 fellépőt és 50 programot ígér, miközben minden profitját egy állatmenhelynek adja.
Manapság látjuk, hogy minden fesztivál hasonló problémákkal nyüglődik - állítják legalábbis a Pankkutya megálmodói - ugyanaz a fellépőhad és tarthatatlan árak, miközben azt érezzük, ezt az összes többi fesztiválon megkapjuk. Szapek Gergő az idén szállt be a szervezői kör mellé, mellette pedig az egyik alapító, Varga Vencel mesélt a fesztivál történetéről.
A Pankkutya Fesztivál ötlete zeneipari szereplők barátságából áll, így 2024-ben, egy zalaegerszegi hátsó kertben hat fiatal összehozta a házibulik fesztiválfeelingjét.
V.V.: Az ország minden tájáról hoztak fiatalok kutyatápot, amivel a helyi menhelyt akartuk kicsit jobb helyzetbe hozni. Több, mint 100-an hoztak saját italokat, és a klasszikus értelmében vett batyusbál túl jól sikerült, hogy ne próbáljuk meg nagyobban. Testvéres, családi projektként indultunk, konkrét célok nélkül, de szerencsénkre túl korán kaptuk a bíztatást, hogy mennyire kellene már egy olyan fesztivál, ami "pont azt képviseli, amit mi gondolunk" - jelentsen ez bármit is.
Így is történt. 2025-ben már Zalaegerszeg város segítségével átköltöztek a "hivatalos helyszínre", ahol a Gébárti Tóstrandon két napon át akusztikus koncertek várták a nagyérdeműt, mindezt kutyatápért cserébe. Több, mint három tonna kutyatáp gyűlt össze, a Pankkutyának pedig országosan kezdték megismerni a nevét.
Idén, május 28-29-30-án már három naposra duzzadva, és két színpaddal készülünk. Úgymond egy teljesértékű fesztivál lettünk, hiszen 200 kempingezőnk van, illetve a bérleteink fele is elkelt.
- számol be négy héttel a kezdés előtt Szapek - Igazából innentől a cél az, hogy minden gördülékenyen menjen a fesztiválon magán, illetve hogy a fellépőink is legalább olyan jól érezzék magukat nálunk, mint a fesztiválozók.
Idén már 200 kempingező lesz a Pankkutyán
A fellépői gárda pedig valóban versenybe tudna szállni nagyobb eseményekkel is. A hazai alternatív, rock, és feltörekvő szcénákból rengeteg név bukkan fel.
V.V.: Mi külön büszkék vagyunk, hogy idén elmondhatjuk, hogy
akusztikban ellátogat hozzánk Mehringer Marci, Co Lee, Kolibri, de hangos koncertekből is olyan nevekkel büszkélkedhetünk, mint a Fish!, vagy a Hűvös. Na meg lesz három külföldi banda is nálunk, az még számunkra is hihetetlen.
Szapek Gergő szerint az ekletikus lineup a fontos: Igen, folyamatos a fejlődés, de közben fontos, hogy "hű maradjon a fesztivál magához", mert nálunk nem a gigászi sztárok adják a fesztivál ízét, hanem az az elképzelés, hogy szerintünk kik lesznek a következő évek legnagyobbjai, vagy szerintünk kik a legizgalmasabb előadók itthon. Azt tudni kell, hogy itthon rengeteg zenei réteg a nyári szezonban szinte teljesen inaktív lesz, mert mondjuk kommersz fesztiválok nem merik bevállalni, hogy hardcore punk, vagy akár emo bandákat is merjenek hozni. Szerencsére mi bátran meríthetünk mindenhonnan.
Tavaly is az volt a legizgalmasabb, amikor látszólag a fellépő nem a saját közönségével talákozott, és így is óriási élmény volt ez mindkét oldalnak
- teszi hozzá Vencel
Idén új kampányelem a "visszahozzuk a gyerekkorodat" felkiáltás is, ami teljesen a közönséghez való alkalmazkodásból fakad.
V.V.: Tavaly kaptunk egy helyi gimnázium tanárától számháborúhoz kártyákat, amit unaloműző jelleggel bedobtunk a kempingben.
Tíz percen belül azon kaptuk magunkat, hogy több száz felnőtt és fiatal rohangál az egész fesztiválon gyermeki vigyorral, mert annyira beütött ez a játék náluk.
Idén összeszedtük az összes gimis-nyári tábori játékot a délelőttökre, ami szerintünk közel hasonló élményt nyújthat. Persze a számháború is marad.
A számháború biztosan marad
A kihívásokról is őszintén beszéltek:
Sz.G.: Azt tudni kell, hogy elképesztő költségek vannak az első években, hiszen "tábort, közönséget építünk", így készülni kell arra is, hogy az első pár Pankkutya úgymond tőke nélkül jön létre, és a támogatások illetve a jegyvásárlás tartja fent. Ugyanakkor tudjuk/látjuk, hogy alapvetően az összes fesztivál nehéz helyzetben van anyagilag, szerencsére nekünk a fesztivált kell eltartani, hiszen minden résztvevőnk önkéntes alapon, szerelemből dolgozik ezen.
V.V.: Illetve tudatosan nem akarunk nekiugrani egy 3-4000-es eseménynek, bár nem titkolt cél, hogy szeretnénk az évek alatt odáig nőni. Szerintem erre csak akkor van esélyünk, ha lassabban építkezünk, és "kelendőbbek leszünk", mint amennyit tudunk adni magunkból.
2026-ban a cél tehát az, hogy sztenderd opcióvá váljon mindenki számára a Pankkutya.
V.V.: A régióban szerencsére sok fesztivállal nem kell versenyezni, mert amik vannak a környéken, azok teljesen mást képviselnek és van is nekik létjogosultságuk. De azért az ország minden tájára lövünk, hiszen mi is utaztunk annak idején hosszú órákat Orfűre, Debrecenbe, bárhová egy jó buliért, úgyhogy
a cél az, hogy amikor tavasszal tervezgetik az emberek a nyarukat, a Pankkutya Fesztivál egy opcióként, sőt, az árából fakadóan akár egy biztos pontként szerepeljen a naptárukban.
Sz.G.: Azt gondolom, hogy a kicsi fesztiváloké a jövő, ebben pedig szeretnénk az egyik legkülönlegesebb lenni, mind a jótékony, jófej jelleg miatt, mind pedig amiatt, mert évről évre magunkra tudunk licitálni.
Manapság látjuk, hogy minden fesztivál hasonló problémákkal nyüglődik - állítják legalábbis a Pankkutya megálmodói - ugyanaz a fellépőhad és tarthatatlan árak, miközben azt érezzük, ezt az összes többi fesztiválon megkapjuk. Szapek Gergő az idén szállt be a szervezői kör mellé, mellette pedig az egyik alapító, Varga Vencel mesélt a fesztivál történetéről.
A Pankkutya Fesztivál ötlete zeneipari szereplők barátságából áll, így 2024-ben, egy zalaegerszegi hátsó kertben hat fiatal összehozta a házibulik fesztiválfeelingjét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tiniként lebénult az arca, női cipőket árult, Magyarországon forgatta az első filmjét, és majdnem meghalt a motorján… kétszer is – George Clooney 65 éves
Egy jókora grizzly miatt érkezett a ’80-as évek elején hazánkba, de csalódnia kellett. Később Hollywood legnagyobb sztárja és legkelendőbb agglegénye lett… míg nem „szelídítették”.
George Timothy Clooney 1961. május 6-án született a Kentucky állambeli Lexingtonban, egy olyan családban, amely szoros kapcsolatban állt a szórakoztatóiparral. Édesapja, Nick Clooney ismert televíziós műsorvezető és híradós volt, édesanyja, Nina Bruce pedig szépségkirálynő és a város egyik tanácsosa. George a nővérével, Adeliával nőtt fel egy összetartó családban, amely éppoly nagyra értékelte a humort, mint a kemény munkát. Clooney-ék kapcsolata a showbiznisszel mélyen gyökerezik. George nagynénje, Rosemary Clooney az 1950-es és ’60-as években híres énekesnő és színésznő volt, olyan slágereiről ismert, mint a „Come On-A My House” vagy a „Mambo Italiano”. A nagybátyja, José Ferrer pedig elismert színész volt, aki Oscar-díjat nyert az 1950-es Cyrano de Bergerac című filmben nyújtott alakításáért.
A híres rokonai ellenére egyébként George-nak viszonylag szerény gyermekkora volt. A kentucky-i Fort Mitchellben található Blessed Sacrament Schoolba járt, mielőtt a családjával az ohiói Columbusba költözött volna, ahol az apja híradós bemondóként vállalt munkát. Majd a család később visszatért Kentuckyba, és az Augusta nevű kisvárosban telepedtek le.
George a helyi gimnáziumba járt, ahol átlagos tanuló volt, de a sportban, különösen a baseballban és a kosárlabdában kiemelkedő teljesítményt nyújtott.
Tizenéves korában a Bell-féle bénulás nevű betegséggel küzdött, amely az arc egyik oldalának ideiglenes megbénulását okozza. Ez az élmény önbizalom-hiányossá tette őt, és óvatosabbá mások ítéleteivel szemben.
George állapota azonban végül javult, és ennek köszönhetően tanulta meg elmondása szerint a rugalmasságot és az empátiát.
A magyar medve esete
Miután 1979-ben leérettségizett, beiratkozott a Northern Kentucky Universityre, ahol televíziós újságírást tanult. Hamar rájött azonban, hogy az igazi szenvedélye a színészet, ezért 1982-ben otthagyta az egyetemet, és Los Angelesbe költözött, hogy hollywoodi karriert építsen. Az ottani kezdeti éveit azonban küzdelem és bizonytalanság jellemezte. Számos alkalmi munkát vállalt, többek között női cipőket árult, építőmunkásként dolgozott, és dohányt vágott, hogy fizetni tudja a lakbért, miközben persze folyamatosan meghallgatásokra járt.
Az első filmjét épp Magyarországon forgatta, ez volt a Grizzly II: Revenge, amely Szőts André rendezésében Budapesten és Pilisborosjenőn forgott. Olyan, akkor még ismeretlen színészek voltak a szereplőtársai, mint Laura Dern, Charlie Sheen (aki Karate kölyök főszerepét mondta le emiatt, mivel előbb elígérkezett ehhez) vagy Timothy Spall (a Harry Potter-filmek Peter Pettigrew-ja), de azért akkor már nagyobb nevek is, mint például az Indiana Jones-filmek Sallahja, John Rhys-Davies vagy az akkor már Oscar-díjas Louise Fletcher (Száll a kakukk fészkére). Aznap, amikor Clooney, Dern és Sheen megérkeztek Magyarországra, hogy megkezdjék a jeleneteik forgatását, a film társproducere, Joe Proctor közölte a másik producerrel, Csikós-Nagy Zsuzsával, hogy elfogyott a pénzük, majd 30 perccel később le is lépett, sorsára hagyva a forgatáson már jelen lévő kb. 300 embert. Csikós-Nagy ezt az infót azonban nem árulta el senkinek, és kétségbeesetten kereste a módját, hogy a film továbbhaladhasson. Szerencsére megjelent egy japán befektető, aki elegendő pénzt biztosított a film elkészítéséhez. Csikós-Nagy később elmondta, hogy Clooney-val, Dernnel és Sheennel fantasztikus volt együtt dolgozni: mindhárman izgatottan várták a forgatást, sőt, még a film díszleteinek és kameráinak mozgatásában is segédkeztek, és bármikor rendelkezésre álltak, amikor szükség volt rájuk.
Az akkori magyar kormány végül azonban a számlák ki nem fizetése miatt lefoglalta a forgatáshoz használt felszerelés nagy részét; ennek következtében pedig nem tudták elvégezni az utómunkálatokat, így a filmet sem mutatták be. 2007-ben egy munkapéldány illegálisan felbukkant az interneten, de végül csak 2020-ban sikerült azt befejezni, és 2021-ben, vagyis több mint 37 évvel a forgatása után kerülhetett csak a közönség elé.
Épp ezért Clooney első hivatalos áttörése csak 1984-ben következett be, amikor egy kisebb szerepet kapott az E/R című tévésorozatban (nem tévesztendő össze a későbbi ER-ral, vagyis a Vészhelyzettel). Ez az orvosi szitkom csak egy évadot élt meg, és bár nem aratott sikert, Clooney-nak értékes tapasztalatot és egy kisebb ismertséget hozott. Az 1980-as évek során aztán továbbra is tévézett, vendégszerepeket vállalva olyan népszerű sorozatokban, mint a Gyilkos sorok, az Öreglányok vagy a Roseanne. Szerepelt több alacsony költségvetésű filmben is, köztük a Return to Horror High-ban (1987) vagy A gyilkos paradicsomok visszatérésében (1988), az erőfeszítései ellenére azonban nehezen sikerült állandó munkát találnia, gyakorta szembesült elutasítással.
Ross doki rendel
Majdnem a kilencvenes évek közepéig kellett várnia arra, hogy sztár legyen, 1994-ben starolt el ugyanis a Vészhelyzet, amelyben Dr. Doug Ross szerepét kapta. A Michael Crichton által készített sorozat azonnal sikert aratott, George pedig a sármos, de problémás gyermekorvos megformálásával világszerte közismertté vált. A Vészhelyzet ugyanakkor nemcsak a sztárságba repítette őt, hanem szexszimbólummá is tette.
A sorozatban töltött ideje alatt kétszer jelölték Emmy-díjra és háromszor Golden Globe-ra, ő viszont elhatározta, nem hagyja magát tévés színészként beskatulyázni. Elkezdett hát filmbeli lehetőségeket keresni, mivel komoly színészként akart érvényesülni Hollywoodban. Első jelentősebb szerepét 1996-ban kapta, amikor Quentin Tarantino, Harvey Keitel és Juliette Lewis mellett játszott a Robert Rodriguez által rendezett Alkonyattól pirkadatigban. Ez olyannyira bejött, hogy egy romkom (Szép kis nap!) után, 1997-ben már magát Bruce Wayne-t, azaz Batmant játszotta a Batman és Robinban. S bár a filmet a kritikusok széles körben lehúzták, és gyakran emlegetik a Batman-filmek leggyengébb darabjaként (Clooney maga is szégyelli), azért sikeres volt, így George karrierje továbbra is virágzott, és hamarosan sikeresebb projektekkel tért vissza. (A Vészhelyzetből az 5. évad után, 1998-ban szállt ki, csupán két epizódban tűnt fel később, a hatodikban és az utolsó, tizenötödikben, amolyan nagy visszatérésként.) Olyan filmek következtek, mint a The Peacemaker (1997), a Mint a kámfor (1998), a Sivatagi cápák (1999), az Ó, testvér, merre visz az utad? (2000), a Viharzóna (2000), az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi (2001), a Széftörők (2002) vagy a Solaris (2002).
A filmet rendezte…
Ekkoriban már Hollywood egyik legkeresettebb színésze volt, s bár folytatta is ebbéli tevékenységét, ekkor már valóra válthatta legfőbb vágyát is, hogy filmeket rendezzen. A direktori debütálására 2002-ben került sor az Egy veszedelmes elme vallomásaival, amely többnyire pozitív kritikákat kapott.
Így folytathatta a szenvedélyét következő projektjével, a Good Night, and Good Luckkal (2005), amely viszont már hatalmas kritikai sikert aratott, összesen hat Oscar-díjra jelölték, köztük George-ot is a legjobb film és a legjobb rendező kategóriában. Mégsem ezért nyerte el akkor a szobrot, hanem színészként az ugyanabban az évben bemutatott Sziriánáért (2005) a legjobb férfi mellékszereplők közt.
S bár azóta számos filmet rendezett (pl. Bőrfejek, A hatalom árnyékában, Műkincsvadászok, Suburbicon, Az éjféli égbolt, Iskola a pult mentén, Egy csónakban), és még többen szerepelt, a 2005-ös szakmai sikereit azóta sem tudta túlszárnyalni, igaz, színészi Oscar-jelöléseket még be tudott zsebelni, méghozzá a Michael Claytonért (2007), az Egek uráért (2009) és az Utódokért (2011), valamint A hatalom árnyékában (2011) forgatókönyvéért. Az Argo-akcióért (2012) pedig kapott még egy Oscart produceri minőségben.
Aktivizálta magát
A karrierje során Clooney mélyen elkötelezte magát különféle humanitárius ügyek és a politikai aktivizmus mellett. Hírnevét és erőforrásait arra használta, hogy felhívja a figyelmet fontos globális kérdésekre, és hogy kiálljon a társadalmi igazságosság mellett. Az egyik legjelentősebb ilyen tevékenysége a szudáni Dárfúrban végzett munkája, amit többek között népirtás sújtott. 2006-ban George több más hírességgel, köztük Brad Pitt-tel és Matt Damonnal együtt megalapította a Not On Our Watch nevű szervezetet, hogy felhívja a figyelmet a dárfúri válságra, és segítséget nyújtson az erőszak áldozatainak. Clooney többször is ellátogatott a régióba, hogy találkozzon a menekültekkel, és felhívja a figyelmet a helyzetükre. Még az ENSZ Biztonsági Tanácsában is felszólalt a kérdésről, 2012-ben pedig letartóztatták a washingtoni szudáni nagykövetség előtti tüntetés során.
George aktivizmusa ugyanakkor kiterjed a környezetvédelmi kérdésekre is, illetve sok helyen felszólalt olyan fontos ügyek kapcsán, mint a megújuló energia és az éghajlatváltozás.
Motorbalhék
2007. szeptember 21-én Clooney és akkori barátnője, a realitysztár Sarah Larson megsérültek egy motorbalesetben, a New Jersey-i Weehawkenben, amikor a motorkerékpárjukat elgázolta egy autó. A kocsi vezetője azt állította, hogy Clooney jobbról próbált előzni, míg a színész szerint az autó sofőrje balra indexelt, majd hirtelen jobbra kanyarodott, és így beléjük ütközött. Szerencsére egyikük sem sérült meg komolyabban. 2007. október 9-én aztán a Palisades Medical Center intézmény több mint két tucat alkalmazottját fizetés nélküli felfüggesztéssel sújtották, mivel kiderült, hogy a szövetségi törvényt megszegve belekukkantottak Clooney orvosi adataiba.
Majdnem tizenegy évvel később aztán a filmsztár újra balesetet szenvedett: 2018. július 10-én megint egy motoron ült, amikor elgázolta őt egy autó Szardínia szigetén, miközben épp A 22-es csapdája (2019) című minisorozat forgatásra tartott.
Clooney akkor enyhe sérülésekkel kórházba került, de gyorsan felépült.
Amal, az agglegényidomár
Clooney-t a karrierje nagy részében Hollywood egyik legkívánatosabb és leginkább megrögzött agglegényeként tartották számon. Számos (és nem túl hosszú) románca ellenére gyakran kijelentette, hogy nem szándékozik újra megnősülni, miután első házassága a színésznő Talia Balsammal 1993-ban (négy év után) válással végződött. Ezután olyan hírességekkel járt általában rövidebb ideig (és persze többek között), mint Kelly Preston, Kelly Rutherford, Cameron Diaz, Renée Zellweger, Lucy Liu vagy Krista Allen. Clooney egyébként gyakran viccelt azzal, hogy élete leghosszabb kapcsolata egy Max nevű csüngőhasú malachoz kötődik, akit még Kelly Prestonnal fogadtak magukhoz, ám a szakításuk után is a színésznél maradt, egészen a 2006-os haláláig. Vagyis összesen 18 évet voltak együtt…
George a házasságról alkotott nézetei azonban megváltoztak, amikor 2013-ban megismerkedett Amal Alamuddinnal, egy rendkívül elismert nemzetközi emberi jogi ügyvéddel. Egy közös barátjuk mutatta be őket egymásnak, George-ot pedig azonnal lenyűgözte Amal intelligenciája, szépsége és az igazságosság iránti szenvedélye. A kapcsolatuk gyorsan virágzott, mígnem 2014. szeptember 27-én, egy fényűző szertartás keretében házasságot kötöttek az olaszországi Velencében. Ők ketten a világ egyik legjelentősebb „power couple”-jává váltak, a befolyásukat pedig arra használják, hogy kiálljanak az általuk fontosnak tartott ügyek mellett.
2017-ben aztán George és Amal szülők lettek, méghozzá egy kétpetéjű ikerpáré; a fiút Alexandernek, a lányt Ellának neveztek el.
Az apaság pedig új dimenziót hozott az akkor már 56 éves George életébe, aki gyakran beszélt arról, milyen mély hatással volt rá, hogy szülő lett. Illetve kifejezte azt a vágyát is, hogy a gyermekei erős empátiával és társadalmi felelősségtudattal nőjenek fel, így e szellemben nevelik őket.
George Timothy Clooney 1961. május 6-án született a Kentucky állambeli Lexingtonban, egy olyan családban, amely szoros kapcsolatban állt a szórakoztatóiparral. Édesapja, Nick Clooney ismert televíziós műsorvezető és híradós volt, édesanyja, Nina Bruce pedig szépségkirálynő és a város egyik tanácsosa. George a nővérével, Adeliával nőtt fel egy összetartó családban, amely éppoly nagyra értékelte a humort, mint a kemény munkát. Clooney-ék kapcsolata a showbiznisszel mélyen gyökerezik. George nagynénje, Rosemary Clooney az 1950-es és ’60-as években híres énekesnő és színésznő volt, olyan slágereiről ismert, mint a „Come On-A My House” vagy a „Mambo Italiano”. A nagybátyja, José Ferrer pedig elismert színész volt, aki Oscar-díjat nyert az 1950-es Cyrano de Bergerac című filmben nyújtott alakításáért.
A híres rokonai ellenére egyébként George-nak viszonylag szerény gyermekkora volt. A kentucky-i Fort Mitchellben található Blessed Sacrament Schoolba járt, mielőtt a családjával az ohiói Columbusba költözött volna, ahol az apja híradós bemondóként vállalt munkát. Majd a család később visszatért Kentuckyba, és az Augusta nevű kisvárosban telepedtek le.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Csendes ünneplést akart, de a világ máshogy döntött a 100 éves David Attenborough születésnapján
Sir David Attenborough meghatódva mondott köszönetet az embereknek, miután elárasztották a születésnapi jókívánságok a világ minden tájáról. Péntek este nagyszabású koncertet adnak a tiszteletére a londoni Royal Albert Hallban, melyen többek közt fellép a Bastille frontembere és az izlandi Sigur Rós zenekar is.
„Teljesen elárasztottak a jókívánságok” – mondta a ma 100. születésnapját ünneplő Sir David Attenborough. A veterán környezetvédő legenda egy csütörtökön közzétett hangüzenetben mondott köszönetet, miután a világ minden tájáról üzenetek ezreit kapta. A természettudós bevallotta, eredetileg más tervei voltak az évfordulóra.
„Úgy gondoltam, inkább csendben ünnepelem a 100. születésnapomat, de úgy tűnik, sokaknak más tervei voltak. Teljesen elárasztottak a születésnapi jókívánságok az óvodás csoportoktól az idősek otthonaiban élőkig, és megszámlálhatatlan egyéni és családi üzenet minden korosztálytól” – fogalmazott Attenborough.
A természettudós tiszteletére péntek este nagyszabású koncertet rendeznek a londoni Royal Albert Hallban. A házigazda Kirsty Young szerint Attenborough egy életen át tartó ajándékot adott a világnak.
„Sir David ajándéka a világnak egy olyan élet, amely páratlan finomsággal tárja fel előttünk a Föld csodáit. A legkevesebb, amit megérdemel, egy hatalmas 100. születésnapi buli a Royal Albert Hallban!”
– mondta a műsorvezető.
A 90 perces ünnepi műsort a BBC One és az iPlayer is közvetíti magyar idő szerint 21:30-tól. A gálán olyan vendégek idézik fel a természettudós életét és örökségét, mint Sir Michael Palin, Steve Backshall, Liz Bonnin és Chris Packham. A BBC Concert Orchestra a leghíresebb természetfilmek, köztük a Planet Earth II és a Frozen Planet II ikonikus jeleneteinek zenéit adja elő. Fellép továbbá a Bastille frontembere, Dan Smith és az izlandi Sigur Rós zenekar is.
A születésnap alkalmából a tudományos világ is tiszteletét fejezte ki: a londoni Természettudományi Múzeum egy újonnan azonosított parazita-darázsfajt nevezett el róla.
Az „Attenboroughnculus tau" a chilei Patagónia tavaiban honos, a múzeum gyűjteményében őrzött példányt négy évtizeddel a begyűjtése után azonosították.
„Teljesen elárasztottak a jókívánságok” – mondta a ma 100. születésnapját ünneplő Sir David Attenborough. A veterán környezetvédő legenda egy csütörtökön közzétett hangüzenetben mondott köszönetet, miután a világ minden tájáról üzenetek ezreit kapta. A természettudós bevallotta, eredetileg más tervei voltak az évfordulóra.
„Úgy gondoltam, inkább csendben ünnepelem a 100. születésnapomat, de úgy tűnik, sokaknak más tervei voltak. Teljesen elárasztottak a születésnapi jókívánságok az óvodás csoportoktól az idősek otthonaiban élőkig, és megszámlálhatatlan egyéni és családi üzenet minden korosztálytól” – fogalmazott Attenborough.
A természettudós tiszteletére péntek este nagyszabású koncertet rendeznek a londoni Royal Albert Hallban. A házigazda Kirsty Young szerint Attenborough egy életen át tartó ajándékot adott a világnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Itt az első ízelítő a foci-vb hivatalos dalából, amit ismét Shakira énekel
A kolumbiai énekesnő egy rövid videóban mutatott egy kis előzetest a Dai Dai című dalából, amit a nigériai énekessel, Burna Boyjal közösen készített. Ez a második hivatalos vb-himnusza a 2010-es Waka Waka után.
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság hivatalos dalával tér vissza a sportesemények világába Shakira. A kolumbiai popsztár csütörtökön jelentette be, hogy a nigériai énekes Burna Boyjal közösen készített, Dai Dai című száma lesz a torna himnusza, amely május 14-én jelenik meg.
A 49 éves énekesnő egy, a brazíliai Maracanã stadionban készült rövid videót osztott meg Instagram-oldalán, amihez a következőket írta:
„íme a Dai Dai, a FIFA-világbajnokság 2026 hivatalos dala. Május 14-én érkezik. Készen állunk!”
Shakira és a világbajnokságok kapcsolata régre nyúlik vissza. Ez lesz a második hivatalos vb-himnusza a 2010-es, dél-afrikai torna Waka Waka (This Time for Africa) című slágere után. Emellett a 2014-es, brazíliai eseményen is fellépett a záróünnepségen a La La La című dalával, a 2006-os németországi vb-n pedig a Hips Don't Lie-t adta elő. A Dai Dai megjelenése tehát egyfajta visszatérés Shakira számára a globális sportesemények világába.
Az idei, 48 csapatos világbajnokságot június 11. és július 19. között rendezik az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában. A tornán az énekesnő hazája, Kolumbia válogatottja is részt vesz.
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság hivatalos dalával tér vissza a sportesemények világába Shakira. A kolumbiai popsztár csütörtökön jelentette be, hogy a nigériai énekes Burna Boyjal közösen készített, Dai Dai című száma lesz a torna himnusza, amely május 14-én jelenik meg.
A 49 éves énekesnő egy, a brazíliai Maracanã stadionban készült rövid videót osztott meg Instagram-oldalán, amihez a következőket írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
