prcikk: Egykor az ország ötödik legbefolyásosabb nőjének választották, ma időseket ápol a megélhetésért Geréb Ágnes | szmo.hu
FELFEDEZŐ
A Rovatból

Egykor az ország ötödik legbefolyásosabb nőjének választották, ma időseket ápol a megélhetésért Geréb Ágnes

A szakmai eltiltása után ismét dolgozhatna bábaként, mégis kénytelen más munkát is végezni. A nyugdíja nem éri el a 150 ezer forintot, de a szülésért nem fogad el pénzt.


Geréb Ágnes jelenleg helyettesítő házi gondozóként dolgozik, idős, beteg, főleg alzheimeres embereket ápol. A szülész-nőgyógyász és független bába, akit a Forbes 2015-ben az ország ötödik legbefolyásosabb nőjének választott a 24.hu-nak adott interjújában azt mondta, hogy erre a munkára azért van szüksége, mert „valamiből meg kell élni”. A beszélgetséből az is kiderült: bár egy bő éve már legálisan dolgozhatna bábaként, a gondozói munkát körülbelül hét éve, a házi őrizete befejezése után kezdte. Ma már csak alkalmi helyettesítéseket vállal, mert elsősorban bábaként kell helyt állnia, de a megélhetéséhez szüksége van a gondozásból származó jövedelemre is.

Elmondása szerint a bábaságért soha nem fogadott és nem is fog elfogadni díjazást.

„Én szülő nőtől vagy a családjától még soha nem fogadtam el díjazást azért, mert segítettem világra jönni a babájukat, és soha nem is fogok. Ez számomra elvi kérdés”

– jelentette ki. Hozzátette, más lenne a helyzet, ha az otthonszülést is fedezné a társadalombiztosítás, de szerinte így, hogy a nőknek saját zsebből kell fizetniük, a pénz nem lehet a szabad választás feltétele. Nyugdíja állítása szerint nem éri el a 150 ezer forintot, és ebből kellene fenntartania magát, valamint támogatnia családját. „Ezért járok még mindig öregeket ápolni” – magyarázta.

Geréb Ágnesnek elmondása szerint mindig is szokatlan volt a viszonya a pénzhez. A szegedi klinikán töltött 17 éve alatt következetesen visszautasította a hálapénzt, és hogy ezt pótolja, esténként lépcsőházakat takarított, amíg a főnöke meg nem kérte, hogy hagyja abba. Később, a nyolcvanas években nyitott magánrendelőjében egy nyitott dobozt helyezett el, amelybe a páciensek tetszés szerinti összeget tehettek vagy akár ki is vehettek belőle. „Voltak, akik zavarba jöttek ettől, nem értették. Akadt olyan páciens, aki szándékosan zörgött-börgött a pénzzel a fülkében, hogyha már nem látom, legalább halljam, hogy ő rendesen fizet a vizsgálatért” – emlékezett vissza. Meggyőződése, hogy a gyógyítás és a szülés nem függhet az anyagi helyzettől. Elismeri, hogy más bábák nem így gondolkodnak, és szerinte nekik is igazuk van, de ő ragaszkodik az elveihez.

Arra a felvetésre, hogy az interjúztató sosem választaná az otthonszülést, Geréb azt válaszolta, hogy nagyon jól tette, hogy kórházban szült. Szerinte a legfontosabb, hogy az anya a legnagyobb biztonságban érezze magát. „Egy gyermeket olyan környezetben kell világra hozni, ahol az anya a legnagyobb biztonságban érzi magát. A belső biztonságérzet a mindenkori komplikációk ellen dolgozik, ez bizonyított tény” – állítja. Úgy véli, ha ez a hely a kórház, akkor ott kell szülni, ha az otthon, akkor ott.

„Régen rájöttem már, hogy egy ország szabadságát le lehet mérni a szülés szabadságán”

– tette hozzá.

Geréb Ágnest több perben is elmarasztalták otthonszülésekkel kapcsolatban. A doktornőnek azonban már a letartóztatása előtt is voltak konfliktusai a hatóságokkal. Az apás szülés bevezetésének kísérlete miatt Szegeden megbüntették és fél évre eltiltották, bár később ezt a lehetőséget országszerte bevezették. Más ügyekben is indult ellene eljárás, például egy bölcsőhalál vagy egy komplikációkkal végződő, kórházban befejezett szülés miatt, ahol az anya életkorát rótták fel neki.

A fogságban töltött időről azt mondta: „Szürreális volt minden pillanat, különösen abban a zárkában, ahová először kerültem.” Tizenketten voltak egy cellában, fogolytársai elmondása szerint köztörvényes bűnözők voltak.

„Babagyilkosnak, boszorkánynak és nem tudom, minek neveztek. Gyűlöltek, mert más vagyok”

– mesélte. Elmondása szerint az egyik őr megalázóan beszélt velük, a tárgyalásra pedig lábbilincsben vitték. A születésnapján a börtön előtt összegyűlt nyolcszáz ember szerenádját sem hallgathatta meg, csak egy becsempészett telefonon keresztül.

A túlélésben szerinte a családja és a barátai támogatása, valamint a tudat segített, hogy nem követett el bűnt. „Tudtam, hogy nem követtem el mulasztásos bűnt, és bátran belenézhetek a tükörbe – ha lett volna olyan a cellában” – mondta. Két és fél hónap után házi őrizetbe került, ahol poszttraumás szindróma alakult ki nála. Végül két év letöltendő börtönre ítélték, de 2018-ban Áder János részleges kegyelmet adott neki, a foglalkozástól való eltiltás azonban maradt.

A házi őrizet évei alatt az élettársa elhagyta, és egy bérlakásba kellett költöznie. Ekkoriban ápolta Alzheimer-kóros édesanyját, ami szerinte „kemény előgyakorlat” volt a későbbi idősápolói munkájához. Később egy fogyatékkal élőket ellátó intézetben dolgozott gondozóként hatszáz forintos órabérért.

Jelenleg önkéntesként dolgozik egy női hajléktalanszállón szülész-nőgyógyászként, és ezt tartja élete legjobb munkahelyének. Itt, elmondása szerint, emberszámba veszik a hozzájuk forduló nőket, időt szánnak rájuk, ami szerinte mindenkinek kijárna. „Kiváltságosnak érzem magam, hogy ennek részese lehetek” – fogalmazott. A független bábák csapatban dolgoznak, így helyettesítik egymást, ha valaki elfoglalt. A középpontban mindig a szülő nő áll. „Ő az, akit a tenyerünkön hordunk, akinek egyfolytában a biztonságát szolgáljuk, aki körül a világ forog.”

Miután 14 év után visszakaphatta volna a működési engedélyét, egy újabb akadályba ütközött: az egyetlen, kötelező bábabiztosítást nyújtó cég indoklás nélkül elutasította. „Ez pedig azt jelentette, hogy a bíróság 14 évre eltiltott a szakmától, és, amikor ez a tilalmi szakasz lejárt, váratlanul jött egy biztosítócég ítélete, ami viszont életfogytiglanra szólt” – mondta, de a helyzet végül megoldódott.

Gyerekei, akik mind a művészeti pályán sikeresek, mindvégig mellette álltak. „Nem volt kérdés, hogy a szakmai és a mindenféle más meghurcoltatás idején is sziklaszilárdan mellettem álltak” – jelentette ki. Hozzáteszi, hogy mind a tizenkét unokája az ő segítségével jött a világra.

Alacsony, 148 ezer forintos nyugdíját azzal magyarázza, hogy a szegedi klinikán töltött 17 éve alatt az orvosi fizetések rendkívül alacsonyak voltak a hálapénzrendszer miatt. Jelenleg kollégáival egy új kampányra készülnek, amely a szülésindítások drámaian megnövekedett számára hívja fel a figyelmet. A kampány célja, hogy a várandós nők tájékozott döntést hozhassanak, és ne passzív elszenvedői, hanem aktív, tudatos résztvevői legyenek gyermekük születésének. A kampány mottója is ezt tükrözi: „A természet vezeti. A tudomány segíti. Az anya dönt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon!
Idén tavasszal a Magyar Bor „Szevasz Terasz” kampányában országszerte négy hétvégén, csaknem száz borászat várja azokat, akik a tavasz ritmusát egy pohár kiváló bor társaságában élveznék.


Ahogy megérkeznek az első igazi tavaszi hétvégék, egyre többen veszik az irányt a szőlősorok és a panorámás borteraszok felé. Idén tavasszal a Magyar Bor „Szevasz Terasz” kampányában országszerte négy hétvégén, csaknem száz borászat várja azokat, akik a tavasz ritmusát egy pohár kiváló bor társaságában élveznék.

Több mint borozás: Életérzés a teraszokon

A kampány célja, hogy a borfogyasztást valódi közösségi élménnyé emelje, hiszen a látogatók nemcsak a borokat ismerhetik meg, hanem személyesen találkozhatnak a borászokkal és felfedezhetik hazánk legszebb borvidékeit is.

A tavaszi szezonnyitót egy különleges gesztus is kíséri: a részt vevő borászatoknál minden helyszínen az első 100 látogató a Magyar Bor vendége az első pohár borra. A kedvezmény további fogyasztás (például egy kísérő borkorcsolyák vagy egy másik pohár bor) mellé jár, így téve teljessé a délutáni kikapcsolódást. Érdemes tehát időben érkezni, és hagyni, hogy magával ragadjon a teraszok hangulata.

Party a dűlők között: Érkezik a Be Massive

A kampány során négy kiemelt helyszínen a Be Massive Horizon különleges bulijai fokozzák a hangulatot. A jól ismert elektronikus zenei sorozat és a Magyar Bor együttműködése révén a résztvevők együtt élvezhetik a gyönyörű tájat, a finom borokat és a kellemes zenét.

A kiemelt Be Massive Horizon bulik menetrendje:

Április 4. (14:00–19:00): Etyeki Kúria – Bor, mámor, Etyek

Április 11. (14:00–18:00): Bolyki Pincészet – Vagányság az egri kőfejtőben

Április 18. (15:00–22:00): Lajvér Borbirtok – Szekszárdi elegancia és ritmus

Április 25. (14:00–18:00): Laposa Birtok – Balatoni panoráma a Badacsony lábánál

Hogyan vehetsz részt?

A részvétel egyszerű, de érdemes gyorsnak lenni! Az ingyenes Be Massive bulikra a fenti eseményekben található linken lehet regisztrálni, ahol az első 100 regisztráló garantált borkupont kap.

A kampányban részt vevő borászatok listája és a pontos részletek elérhetők a szevaszterasz.bor.hu oldalon, ahol egy interaktív térkép segít megtervezni a tavaszi bortúrákat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Rubint Réka: Az orvosom negyven éves pályafutása alatt alig találkozott még ilyen betegséggel
Kijött a teljes interjú, a fitneszedző a TV2 Naplóban elárulta, hogy a rákbetegség rendkívül ritka fajtájával küzd. Arról is beszélt, hogy férje összeomlott a diagnózis után, a nyugtatókat whiskyvel vette be, a sugárkezelés miatt pedig Rékának majdnem kilyukadt a légcsöve.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 04.



Rubint Réka a TV2 Napló című műsorában Gönczi Gábornak adott interjút, amelyben elmondta, hogy rákbetegséggel küzd.

A fitneszedző arról beszélt, hogy lágyrészszarkómát diagnosztizáltak nála, annak is egy agresszív típusát, amely elmondása szerint érinti a fő verőeret, a légcsövet, a nyelőcsövet és a hangidegeket is. A vallomás szerint a betegséggel vívott harca közel négy éve tart, ezalatt sugárkezeléseken és kemoterápián is átesett.

A diagnózis időpontját 2022 októberére tette, mindössze két nappal azutánra, hogy táncpartnerével, Andrei Mangrával kiestek a Dancing with the Stars című műsorból. Rubint Réka szerint ez a kiesés mentette meg az életét, mert úgy véli, ha versenyben marad, a szervezete a fizikai megterhelés alatt összeomlott volna.

A betegséggel való szembesülést egy korábbi családi traumához hasonlította.

„Akkor azt mondtam, hogy az nem lehet, hogy egy horrorfilmnek megint én vagyok a főszereplője. Hiszen, amikor Norbinak volt a szívműtétje, ugyanezt éreztem, hogy ez nem történhet meg velünk, aztán realizálja az ember, hogy dehogynem!”

– fogalmazott.

Felidézte azt az érzést is, amikor az onkológiára kellett mennie. „Amikor kapsz egy időpontot a Kék Golyóba az onkológiára vérvételre, azt az érzést egyszerűen nem lehet elmondani. Amikor látod az emberek arcát megdöbbenve, amikor látod, hogy nem hisznek a szemüknek, hogy Rubint Réka ott van.”

Elmondása szerint az első vérvétel eredménye annyira rossz lett, hogy egy szükséges mellkasműtétet el kellett halasztani, amíg a vérképe rendbe nem jön.

Ekkor férje, Schobert Norbert ragaszkodott hozzá, hogy pihenjen. „Norbi azt mondta, hogy márpedig nem állsz fel innen, és fekszel. Iszonyú feszültség volt” – emlékezett vissza. Tíz nap pihenés után a vérképe tökéletes lett, így sor kerülhetett a műtétre, amely során kiderült a daganat rosszindulatúsága.

„Én az altatásból arra ébredtem, hogy ez sajnos egy rosszindulatú daganat”

– mondta.

A szövettani eredmény után egy tüdőgyógyász ismerőse közölte vele a hírt telefonon.

„Azt mondta, hogy »Réka, nagyon nagy a baj«. Akkor éreztem először azt, hogy az optimizmusom elhagyott. Kiment a vér a lábamból és az első kérdésem az volt, hogy te Gabi, fogok tudni dolgozni, vagy mi lesz?”

A diagnózissal szinte egy időben a család anyagi válságba is került. Rubint Réka állítása szerint olyan kollégáik árulták el a férjét, akik 11-12 éve velük dolgoztak. „És ezek az emberek ebben a pillanatban a férjembe, és nemcsak a férjembe, hanem az egész családom gerincébe beleszúrták a tőrt. Tönkretették az egész életünk munkáját” – jelentette ki. A nehéz helyzetet egy süllyedő hajóhoz hasonlította. „Tudod, a süllyedő hajóról a patkányok menekülnek” – mondta Gönczi Gábornak. Ebben az időszakban, miközben a megélhetésükért küzdöttek, férje összeomlott.

„Norbi itt ült, a nyugtatókat whiskyvel vette be. Itt ült így, én pedig kint, a háromfokos garázsban az online edzéseket néztem, hogy hányan regisztráltak. Az hányszor 1500 forint.”

Az orvosa arról tájékoztatta, hogy egy rendkívül ritka betegséggel áll szemben.

„Kedves Réka az, hogy az egész pályafutásom alatt - ami szerintem olyan 40 év lehet - egy olyan ritka betegség, hogy nekem eddig hat ilyen betegem volt, ön a hetedik” – idézte fel a doktornő szavait, aki hozzátette, hogy mind a hat beteg életben van.

Ez adott neki erőt a kezelésekhez. Először gyógyszeres terápiát kapott, aminek hatására a daganat a felére csökkent, majd következhetett a sugárkezelés. A sugárterápia azonban elviselhetetlen fájdalmakkal járt.

„A 20 sugár után a nyelőcsövem olyan állapotba került, hogy a vizet, tehát nem üdítőt, nem tejet, nem levest, nem pörköltet, a vizet azt hittem, hogy ha lenyelem, bepisilek a fájdalomtól, ugyanis teljesen szétégett ott minden.”

Az orvosa a kezelés leállítását javasolta a légcső kilyukadásának veszélye miatt, de ő a folytatás mellett döntött. „Őszinte leszek. Én akkor 19-re húztam lapot és azt mondtam, hogy ha ki kell lyukadnia a légcsövemnek, akkor kilyukad. De hittem abban, hogy a jóisten segít és nem lyukad ki” – mondta, így végül mind a 33 tervezett kezelést megkapta. Jelenleg agresszív kemoterápiát kap, aminek hatására kihullott a haja.

Rubint Réka arról is beszélt, hogyan próbálta megóvni gyermekeit a helyzet súlyától. „Arra kértem Norbikát és Larát, hogy azzal tudnak nekem segíteni, ha jók. Ha nincs velük semmi baj. És hogy ha Zalán előtt nem mondanak semmit.”

A legnehezebb időszakban, amikor a férje lelkileg összeomlott, elmondása szerint a fia, ifjabb Schobert Norbert lépett közbe. A fiú az apjához fordult: „apa, te szereted anyát?” Majd amikor Schobert Norbert igennel felelt, a fia szembesítette a helyzettel.

„És azt mondta Norbika, hogy na, akkor sétáljál már ki oda a garázsba. Hallod, hogy a beszélni alig tudó anya, aki olyan beteg, azt se tudja, hogy mi lesz holnap, azért ugrál ott, hogy nekünk tele legyen a hűtő?”

Rubint Réka szerint ez a pillanat változtatott meg mindent. „Akkor a férjem mindent letett. És azt mondta, hogy köszönöm, fiam, igazad van.”

Az interjúban megszólaltak a gyerekek is. Schobert Lara elmondta, mennyire bántja, ha a szeretteit támadják. „Engem nem érdekel, ha engem bántanak az emberek. Nem érdekel, hogy ha szidnak, velem azt csinálnak, amit akarnak. De azt viszont nem fogadom el, ha a szeretteimet bántják, ha Norbikát, Zalánt, apát vagy anyát.” Ifjabb Schobert Norbert arról beszélt, hogy ez a helyzet átértékelte az életüket. „Ott kell lenni egymásnak jóban, rosszban, a jelenben, mert senki nem tudhatja, hogy mit hoz az élet. Úgyhogy ez egy hatalmas nagy tanulság volt számunkra.”

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Rubint Réka betegségére korábban is utaltak árulkodó jelek
Rubint Réka a TV2 Napló című műsorában jelentette be, hogy négy éve rákbetegséggel küzd. Állípotának már korábban is voltak gyanús jelei.


Négy éve őrzött titokról rántotta ma le a leplet Rubint Réka: a fitneszedző a TV2 kamerái előtt vallott először arról, hogy évek óta rákbetegséggel küzd. Bár állapotát igyekezett elrejteni, a rajongók több árulkodó jelből is sejthették, hogy komoly a baj - írja a Bors.

Az utóbbi fél évben a legszembetűnőbb változás az volt, hogy Réka szinte kizárólag parókában vagy baseballsapkában, lófarokkal mutatkozott, amiből sokan arra következtettek, hogy olyan kezelést kaphat, ami hajvesztéssel jár. A fitneszlady pedig már korábban is tett utalásokat.

Fél évvel ezelőtt Hajdú Péternek még zárkózottan nyilatkozott, de már akkor jelezte, hogy hamarosan őszintén fog beszélni.

„Hát, nem szeretnék előre nyilatkozni. De őszintén el fogom mondani az én harcomat az elmúlt, nagyon-nagyon kemény időszakról. Bízom benne, hogy happy end lesz a vége”

– idézte fel a lap szavait.

A testi küzdelmek mellett lelkileg is mélypontra került. Egy bali utazás során, ahol a feltöltődést kereste, édesapja elvesztésének fájdalmával és a feladás gondolatával is szembenézett.

„És képzeld el, az utolsó vízesésnél, amikor bementem a víz alá, elkezdtem zokogni. Én ott szembesültem azzal, hogy készültem utána menni…” – mesélte elcsukló hangon. Az élmény végül egyfajta újjászületést hozott számára. „Felfakasztottak bennem emlékeket, amiket teljesen elfelejtettem. A víz alatti légszomj például a születés pillanatát idézte fel bennem. Egy másodperc alatt 47 év futott le előttem. Döbbenetes és felemelő élmény volt egyszerre.”

A legnehezebb időkben a családja jelentette számára a legnagyobb támaszt.

„Kemény időszak áll mögöttünk, és nem tudom, hogy Norbi mennyire aggódik, de nagyon büszke vagyok rá, hogy ennek ellenére mentálisan így helyt tud állni. Köztünk nagyon szoros kötelék van, büszke vagyok rá, hogy mind a három gyerekemmel nagyon jó a kapcsolatom” – mondta Réka.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Lengyel Tamás: A közéletből el kéne tűnnie az olyan uszító embereknek, mint Kövér László, Kocsis Máté, Orbán Viktor vagy Németh Balázs
A színész egy interjúban a Fidesz–Mi Hazánk-koalíció lehetőségéről beszélt, ami egzisztenciális dilemmákat vet fel számára. Úgy érzi, az ország olyan útra lépett, ami a '89 előtti helyzethez való visszatéréssel fenyeget.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 04.



„Úgy gondolom, ez az utolsó utáni alkalom, hogy eldöntsük, nyugat vagy kelet felé fogunk-e elmozdulni” – mondta Lengyel Tamás színész az nlc.hu-nak. A színész a demokrácia visszavételét tartja a legfontosabb feladatnak.

Lengyel Tamás az interjúban a közbeszéd állapotát kritizálta. „A mindenkori miniszterelnöknek, a felelős vezetőknek normális hangnemet kéne megütniük egymással.

A karaktergyilkosságokkal, a gyűlöletkeltéssel egyszer és mindenkorra le kéne számolni, és azt gondolom, hogy a közéletből úgy, ahogy van, el kéne tűnnie az olyan uszító embereknek, mint amilyen Kövér László, Kocsis Máté, Orbán Viktor vagy akár Németh Balázs”

– véli a színész.

Egy esetleges Fidesz–Mi Hazánk-koalícióval kapcsolatban komoly aggodalmainak adott hangot.

„Nem tudom, hogy mi történik velem egy Fidesz–Mi Hazánk-koalíció esetén, és azt sem tudom, hogy akkor hol fogok élni.

Mégiscsak van két gyerekem. Én azt érzem, hogy már nagyon ráléptünk erre a putyini útra, és innen már nem fog visszafordulni ez a kormány. Akkor pedig fel kell tenni azt a kérdést is, hogy ezt az ember el tudja-e viselni. És ha igen, akkor meddig tudja elviselni…”

A színész egy esetleges Tisza-győzelem utáni időszakról is beszélt, jelezve, hogy egy új kormánnyal szemben is kritikus maradna.

„Ami az új kormányra vár, az nagyon nagy munka: károkat menteni, átvenni a kontrollt, megnézni, hogy mi maradt a romok alatt.

Szóval hosszabb idő lesz, amíg fel tud állni mindebből a nemzet, és magához tér” – mondta, majd hozzátette, hogy ha a Tisza Párt a harmadik hónap környékén nem kezd el foglalkozni a fékek és ellensúlyok visszaállításával, azt szóvá fogja tenni. „És biztos, hogy érvelni fogok ellene ugyanúgy, mint ahogy az Orbán-kormány ellen érvelek.”

A kormánypárti oldal a kampányban a háború és a béke kérdését helyezi a középpontba. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott: „Ha a Tisza Párt nyeri az április 12-i országgyűlési választást, akkor Ukrajna győzött, ha a Fidesz, akkor Magyarország.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: