FELFEDEZŐ
A Rovatból

Fotók: bűncselekményeknél használt késekből készült Kés Angyal szobrot mutattak be az Egyesült Királyságban

A műalkotás a bűncselekmények megnövekedésére hívja fel a figyelmet, a rendőrség által lefoglalt több mint 100 ezer késből készült.


Megrendítő üzenettel adtak át egy Kés Angyal (Knife Angel) című szobrot az Egyesült Királyságban. A hat méteres szobor 100 ezer, a rendőrség által bizonyítékként lefoglalt késből készült el - szúrta ki a KentLive.

A Kés Angyal küldetése az, hogy a késés bűncselekmények megugrására felhívja a figyelmet. Egyértelmű üzenete a fiatalok számára: az erőszak nem oldja meg a problémákat.

A figyelemre méltó alkotás a késes bűncselekmények áldozatai emlékműveként is szolgál.

A Kés Angyal jelenleg a rendkívül magas számú késés bűncselekmények miatt látható Maidstone-ban.

2020-ban 104 késsel elkövetett bűncselekményt jelentettek a városban, ez hetente kettőt jelent.

A megye egészét tekintve a késes bűncselekmények száma 10 év alatt megháromszorozódott. A 2011-ben elkövetett 1041 eset, 2021-re 3589 bűncselekményre emelkedett. Azon belül Medwayben történt a legtöbb bűncselekmény: 2021-ben 688 késes bűncselekményről szóló bejelentést regisztráltak.

A késes angyal ötlete Clive Knowles-tól, a Brit Vasmű Központ elnökétől származik. 2014-ben, miután országszerte megnövekedett a késes bűncselekmények száma, Alfie Bradley szobrász látott neki az angyalnak.

Az angyal testét olyan kések alkotják, amelyeket vagy lefoglalt a rendőrség, vagy átadtak a Brit Vasmű Központot segítő 43 rendőri szerv valamelyikének. Az angyal szárnyai pedig olyan fegyverekből állnak, amelyeket késes támadások során használtak, és bizonyítékként foglaltak le.

Némelyik késen apró vérnyomok maradtak az áldozatok után, ezek jól láthatóak a szobron.

Az áldozatok családtagjai hol reményt és szeretetet, hol viszont hitetlenséget kifejező üzeneteket hagytak a késekbe vésve, ezzel is segítve az egyéni emlékezetet, valamint a tragédia feldolgozását.

Az angyal szobor 2018 decembere óta járja az Egyesült Királyságot a Nemzeti Erőszakellenes Túraprogram keretein belül. A fogadó helyszínek a szobor mellett 30 napon át intenzív oktatási műhelyeket és programokat szerveznek, hogy tovább segítsék a társadalmi változást.

A Kés Angyal szeptember 5-től október 4-ig a Station Road-i St Faith's Church mellett lesz látható. Ez lesz a második alkalom, hogy a szobor Kentben jár, miután 2019 szeptemberében a rochesteri székesegyházban kapott helyet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 09.



Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.

A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.

Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.

A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.

Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.

A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhessen
Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők alulreprezentáltak a politikában.


Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.

A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.

Döntése azért számít történelminek, mert a japán munkajogi szabályok ugyan lehetőséget adnak a dolgozóknak a szülési szabadságra, az erről szóló törvény a választott képviselőkre nem tér ki, így távollétük nincs egyértelműen szabályozva.

A polgármester szerint a jelenlegi rendszer egyszerűen nem számol azzal, hogy egy vezető pozícióban lévő nő gyermeket vállal. Kavata, szerint mivel a törvény nem is tiltja ezt, a helyzet egyfajta „szürke zóna”.

Döntése nagy visszhangot váltott ki Japánban, és sokan ellenezték azt a közösségi oldalakon, az adófizetők pénzének pazarlásaként értékelve távolmaradását a hivataltól.

A polgármester ezzel szemben azt mondta, hogy azok az emberek, akikkel személyesen beszélt erről, mind támogatóak voltak. A város működésének folytonosságát a távolléte alatt az alpolgármester biztosítja.

Japánban a polgármestereknek csak nagyjából öt százaléka nő, de a számuk az elmúlt öt évben lassú emelkedésnek indult.

Ebben az időszakban a több mint 1700 településen a korábbi ötvenről nyolcvanra nőtt a női városvezetők száma, így Kavata Soko lépése egy olyan időszakban bír nagy jelentőséggel, amikor a nők politikai szerepvállalása egyre fontosabb téma.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Kiderült, miért zuhant le a kamera a pályára a magyar-kazah meccsen
A 4iG csoport közölte, hogy a kamera mozgómotorjában keletkezett tűz okozta a balesetet. Pedig a berendezésnek hibátlanul kellett volna működnie, mivel az üzemeltető alvállalkozó egy teljesen új rendszert telepített.


A kameramozgató motor kigyulladása miatt zuhant le az egyik meccsközvetítő kamera magyar labdarúgó-válogatott Kazahsztán elleni barátságos mérkőzésén a debreceni Nagyerdei Stadionban kedd este.

Ahogy arról beszámoltunk,

az első félidőben a pálya felett mozgó kamera füstölni kezdett, majd a játéktér szélére zuhant.

A játékot rövid időre félbeszakították, amíg a maradványokat eltávolították, majd a meccs folytatódott, amelyet Magyarország végül 3–1-re megnyert.

A 4iG a Telex kérdésére közölte a vizsgálat első eredményeit.

Eszerint a tűz következtében megolvadt a 12 tonna teherbírású kevlár kötélzet, valamint a biztonsági felfüggesztés is.

A cégcsoport tájékoztatása szerint a berendezésnek hibátlanul kellett volna működnie, mivel az üzemeltető alvállalkozó egy teljesen új rendszert telepített.

„Az alvállalkozó tájékoztatása szerint a kameramozgató berendezés – beleértve a mozgatómotort és a kötélzetet – új, a szükséges tanúsítványokkal rendelkező eszköz volt” – áll a cég közleményében.

A közvetítést végző One Broadcast a speciális kameramozgató berendezés telepítésére és üzemeltetésére alvállalkozót vett igénybe. Bár a cég szerint a rendszer új és tanúsított volt, az alvállalkozó a hibát elismerte, és teljes felelősséget vállalt az esetért. Jelenleg is zajlik a szakértői vizsgálat, amelynek célja annak megállapítása, hogy mi okozhatta egy elvileg hibátlan, minősített berendezés meghibásodását.

A jövőbeli hasonló esetek elkerülésére is ígéretet tettek.

„A társaság az eset kivizsgálásában minden érintett féllel együttműködik, a vizsgálat lezárását követően megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy hasonló eset a jövőben ne fordulhasson elő.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk