HÍREK
A Rovatból

Fokozódik a libanoni helyzet: Bejrút belvárosát bombázta Izrael, szárazföldi hadműveletbe is kezdtek

A Hezbollah vezető figuráinak kiiktatása után Izrael megfogalmazása szerint megkezdődött a siíta szervezet elleni háború „következő szakasza“.


Az izraeli hadsereg hétfőn légicsapást mért a libanoni főváros, Bejrút központjára. Míg az izraeli hadsereg az elmúlt napokban többször is támadta Bejrút déli külvárosait, a Hezbollah síita mozgalom fellegvárát,

ez az első alkalom, hogy a főváros szívét vette célba

– írja az MTI.

Libanoni biztonsági források szerint legkevesebb négy ember meghalt az izraeli rakéta becsapódásában. A többemeletes ház, amelyben a Dzsamáa al-Iszlamíja terrorszervezet lakása volt, a föld színével vált egyenlővé az AP hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítója szerint. A szunnita iszlamista csoport szövetségese a síita Hezbollahnak, amely Izrael elleni támadásaival saját közlése szerint is a Gázai övezeti Hamász palesztin iszlamista terrorszervezetet támogatja.

Az Izrael és az Európai Unió által is terrorszervezetként nyilvántartott Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) azt közölte, hogy három tagja meghalt a bejrút-belvárosi légicsapásban.

Közben az EuroNews arról ír:

korlátozott szárazföldi hadműveletekbe kezdett Izrael Libanonban, amelyek a Hezbollah síita terrorszervezet határmenti katonai infrastruktúráját célozzák

– ezt az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Matthew Miller jelentette be.

Nem sokkal a hadműveletek megkezdése előtt az izraeli védelmi miniszter, Joáv Galant arra figyelmeztetett, hogy hamarosan megkezdődik a Hezbollah libanoni síita szervezet elleni háború „következő szakasza”.

A Hamász pedig azt közölte, hogy az ország déli részén, egy menekülttáborban egy izraeli légicsapásban meghalt libanoni részlegének vezetője, Fatah Saríf Abu al-Amin.

Az izraeli hadsereg közölte hétfőn, hogy egy szombati légicsapásban megölt egy újabb magas rangú Hezbollah-tisztségviselőt, Nabil Kaukot, a Központi Tanács helyettes vezetőjét.

Ali Karaki, egy másik magas rangú parancsnok is meghalt abban a pénteki támadásban, amelyben a szervezet vezetője, Haszan Naszrallah életét vesztette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Terjed a koronavírus új variánsa, ami most erősebb tüneteket okoz – Emellett több betegség okoz gondot
A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy a tünetek megjelenésekor el kell kezdeni a kezelést, hogy ne legyenek szövődmények.


Mindenféle kórokozó megjelent a közösségekben, mondta egy háziorvos az RTL Híradónak. Nátha, covid és influenza szerű tüneteket okozó vírusok is jelen vannak.

Gyorsan terjednek, főleg az újfajta koronavírus. Ez a gyerekeknél enyhébb tünetekkel járnak, de a felnőtteknél erősebb, sokszor magas lázzal járó tüneteket okoz. Ugyanakkor ritkán vezet súlyos betegséghez ez a mutáció. Jellemző tünet a magas láz, és az erős, szúrós torokfájás. A tesztek nem mutatnak pontos diagnózist, ezért fontos, hogy az első tüneteknél azonnal kezelni kell. Enélkül komolyabb szövődmények is kialakulhatnak.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint a következő hetekben nőhet a covidos esetek száma.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Fotók: Felhőszakadás Dunaújvárosban, így állt a víz a város utcáin
A Duna-parti város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, és több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.


Intenzív záporok, zivatarok indultak be kora délután hazánkban a hidegfront mentén, melyek helyenként 20-30 millimétert meghaladó csapadékot hagynak hátra, írta az Időkép.

Dunaújváros nem úszta meg:

a város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.

Még a dunaújvárosi webkameránk felvételén is látszott, hogy önti el a víz az egyik forgalmas kereszteződést.

A front és vele együtt a zivatarok lassan vonulnak kelet, délkelet felé. A Dunaújvárost elmosó felhőszakadás Kecskemét irányába haladt tovább.

A villámárvíz fotói ITT láthatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy miért nem lőtték le az orosz drónt, ami megsértette Románia légterét
A román védelmi minisztérium közlése szerint az orosz akció provokációt jelent, és veszélyezteti a román állampolgárok és a NATO biztonságát.
MTI - szmo.hu
2025. szeptember 14.



Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy orosz drón szombaton megsértette Románia légterét, a tisztségviselő Moszkvát "felelőtlen eszkalációval" vádolta.

"Az orosz drón román légtérsértése ismét egy uniós tagállam szuverenitásának elfogadhatatlan megsértése" - írta Kallas vasárnap az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében. Hozzátette: a folytatódó eszkaláció veszélyezteti a térség biztonságát.

"Szolidaritásunkat fejezzük ki Romániával, és szoros kapcsolatban vagyok a bukaresti kormánnyal"

- közölte.

A román védelmi minisztérium vasárnap közleményében megerősítette, hogy egy Oroszország által az ukrajnai célpontok ellen bevetett Geran típusú drón hatolt be Románia légterébe. A drónt 18.05 órakor észlelték a Dobrudzsa északi részét felügyelő F-16-os vadászgépek.

A tárca szerint a drón mintegy 50 percig tartózkodott a román légtérben, majd Pardina térségénél távozott Ukrajna irányába.

Bár a pilótáknak volt engedélyük a drón lelövésére, a járulékos kockázatok miatt végül nem nyitottak tüzet.

A műveletben két, német Eurofighter Typhoon is részt vett, amelyek 21.30 óráig biztosították a román légteret.

A román védelmi minisztérium határozottan elítélte Oroszország "felelőtlen akcióit", amelyek szerintük provokációt jelentenek, veszélyeztetik a román állampolgárok és a NATO biztonságát.

A bukaresti tárca adatai szerint az ukrajnai háború kezdete, 2022 februárja óta Oroszország 52 alkalommal hajtott végre dróntámadást a román határhoz közeli célpontok ellen. Ezek során 38 esetben hullottak dróndarabok román területre, tízszer pedig a drónok közvetlenül is megsértették Románia légterét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Forsthoffer Ágnes: A kormányközeli sajtó által szüleimnek tulajdonított ingatlan egy felcsúti magánszemély tulajdona
A megosztott telken álló ház Mészáros Lőrinc öccséé, ezzel keverték össze a Tiszás politikus családjának ingatlanát.


Forsthoffer Ágnes a közösségi oldalán írta meg, hogy a családjának tuljadonított ingatlan nem is az övék. A TISZA Párt alelnökét azzal vádolták, hogy egy drága ingatlanban lakik a családja. A szállodavezető azonban ezt cáfolta, és azt is elárulta, hogy a képen bemutatott ház kihez köthető.

A közösségi oldalán azt írta:

"A szokásos vasárnapi családi ebédet NEM a képen látható házban fogyasztottuk... A kormányközeli sajtó által szüleimnek tulajdonított ingatlan ugyanis nem lakott. A tul.lap szerint - egészen bizarr módon - éppen egy felcsúti magánszemély tulajdona."

Majd azt is megírta:

"SOSEM cserélnénk el rá a 40 éve kalákában épült, és számtalan emléket hordozó szülői házat!

A rólunk szóló cikkek hemzsegnek a csúsztatásoktól, téves adatoktól és költői túlzásoktól: a szállodánk a hét elején még lepukkant, igénytelen és koszos volt, a hét végére már "kiemelkedő piaci potenciálja" miatt értéke meghaladta a hatvanpusztai majorságét."

A 24.hu cikke szerint Mészáros Lőrinc öccsének és sógornőjének tulajdonában van a balatonfüredi ház. A tulajdoni lapot ellenőrizték, és aszerint egy megosztott telekről van szó. Az egyik felén áll a 2020 óta Mészáros János és felesége tulajdonában álló villa. A másik telek részen van Forsthoffer Ágnes családjának egy kisebb háza.

A lap megjegyzi, hogy Mészáros János az elmúlt öt évben több mint 4 milliárd forintnyi osztalékot vett ki a társaságaiból.


Link másolása
KÖVESS MINKET: