FELFEDEZŐ
A Rovatból

Félmeztelen nő rohant a cannes-i vörös szőnyegen felvonuló sztárok közé

A testén egy festett ukrán zászló és a „hagyjátok abba a megerőszakolásunkat!” felirat volt látható.


Egy félmeztelenül tiltakozó nő szakította félbe a sztárok vörös szőnyeges bevonulását Cannes-ban.

A tömegben letépte magáról a ruhát, így láthatóvá vált a testére festett ukrán zászló, és a „hagyjátok abba a megerőszakolásunkat!” felirat.

A biztonságiak azonnal körbevették a protestáló nőt, betakarták, majd elvitték a helyszínről, miközben a nő továbbra is kiabálva az erőszak megfékezését követelte.

Az esetről videó és fotó is készült.

VIDEÓ: A fesztiválról

Az orosz katonák által elkövetett nemi erőszakos eseteket vizsgálják - közölték az ukrán hatóságok.

Ugyanakkor az ukrán filmesek nemzetközi bojkottot kértek orosz filmre a 75. cannes-i fesztiválon. Még Kirill Szerebrennyikov alkotásait is kitiltanák. A kormánykritikus orosz rendező Csajkovszkij felesége című történelmi drámája az Arany Pálmáért versenyezne.

„Az orosz filmesek nem állíthatják azt, hogy minden rendben, és ellenük nem hozható fel semmi, miközben ukrán kollégáik nem forgathatnak, vagy azért, mert menekülniük kell, hogy mentsék az életüket vagy azért, mert fegyvert kell fogniuk” - mondta Andrew Fesiak ukrán filmproducer.

Forrás: hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Magyar Péter chillben van: Balaton. Az örök szerelem – posztolta a miniszterelnök
Az amúgy örökmozgó, és az elmúlt hetekben szinte megállás nélkül dolgozó kormányfő szakíthatott egy kis időt a pihenésre, és a Balatonról posztolt egyet vasárnap. Egy hajón ül, és egy Churchillről szóló könyvet tart a kezében.


Magyar Péternek juthatott ideje a hétvégén egy kis pihenésre is, egy Facebook-poszttal jelentkezett a magyar tengerről.

A miniszterelnök a Balatonon volt vasárnap, egy kis hajón ülve írta ki ezt a szöveget:

"Balaton. Az örök szerelem."

Magyar egyébként egy másik miniszterelnök, a volt brit kormányfő, Boris Johnson könyvét tartja a kezében, Johnson ugyanis újságíró alapvetően, és írt egy Churchill-monográfiát, amit magyarul is kiadtak. Ezek szerint ezt olvassa most Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: Ilyen volt a gyereknap a Karmelitában, ahol Magyar Péter is táncra perdült
A miniszterelnök beszámolója szerint ötszáz gyereket láttak vendégül a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Voltak köztük gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetű és kárpátaljai családokból érkezők, és speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élő gyerekek is.


Megnyílt a Karmelita kolostor a gyerekek előtt is a gyermeknapon. A gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetűek és kárpátaljai családokból érkezők, valamint a speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élők számára a kormány és a Tisza Párt is szervezett programokat a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban.

A résztvevők számára múzeumpedagógusok tartottak vezetést az épületben, a vendégek megnézhették a teraszt, valamint orgonabemutatón és táncos programokon, arcfestésen, bábelőadáson is részt vehettek.

VIDEÓ: A miniszterelnök is táncra perdült a gyerekekkel

Később Magyar Péter egy videójában elmondta, hogy 500 gyereket láttak vendégül, és szeretnék, ha ez a rendezvény hagyománnyá válhatna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Lucy az undok személyiségével szédítette meg Bohust” - Pallas-macska kölyök született a Fővárosi Állatkertben
A Fővárosi Állat- és Növénykertben megszületett Lucy és Bohus Pallas-macskák első közös kölyke, aki hím lett. Az apróságot és anyját hamarosan a látogatók is láthatják az India-ház melletti kifutóban.


A Fővárosi Állat- és Növénykert bejelentése szerint, bár a romantikázáshoz sokaknak a nyári naplementék hozzák meg a kedvét, „a Pallas-macskák szerelmei élete általában a zord, téli időjárásban bontakozik ki.” A közlemény szerint az év eleji mínuszok és havazás „remek miliőként szolgált a manul-nászhoz”.

A fiatal nőstény, Lucy 2025 decemberében érkezett az állatkertbe, és gyorsan megtalálta a közös hangot Bohussal, aminek eredményeként májusban megszületett első közös kölykük.

A poszt szerint a pusztai macskák kapcsolata nem a kedvességre épül.

„Lucy az undok személyiségével szédítette meg Bohust. Manuljaink méltó társra találtak a világuralomra törő tervek szövögetéséhez.”

Bár Lucy érkezésének célja a tenyészprogram folytatása volt, az állatkert munkatársait is meglepte, milyen hamar összehangolódott a pár. A vemhesség a nőstény dús bundája miatt egy ideig rejtve maradt, de a gondozóknak idővel feltűntek az árulkodó jelek. Lucyt néhány hete egy, a látogatók elől elzárt, nyugodt helyre költöztették, ahol a közelmúltban világra is hozta a kölyköt.

Az állatkert viccesen figyelmeztetett mindenkit, hogy a látszat csal.

„Tudjuk, mit gondoltok, a kölyök ártatlan, bolyhos kis gombócnak tűnik, de senkit ne tévesszen meg a látszat, manuléknál az ítélkezés és a rossz modor családi vonás, csak ez éppen még nem ült ki az arcára.”

Az első állatorvosi vizsgálat során kiderült, hogy a kicsi hím, egészséges, jó étvágyú és egyre bátrabb. Lucy első alkalommal lett anya, és a bejegyzés szerint szuperül gondoskodik utódjáról.

A névadás hamarosan következik, és az állatkert a hagyományok folytatását javasolja. „Először és azóta utoljára 2022-ben születtek nálunk Pallas-macska kölykök, akiknek akkor A betűs neveket adtunk. [...] Szerintünk adná magát, hogy Lucy és Bohus fiának neve B betűvel kezdődjön, ti mit gondoltok?”

A látogatók hamarosan találkozhatnak az új jövevénnyel az India-ház melletti kifutóban, ahol Lucyt a kölyökkel, valamint Bohust felváltva láthatják majd, mivel a faj a természetben sem neveli közösen az utódokat.

A fiatal nőstény, Lucy, 2025 végén érkezett a budapesti állatkertbe. A 444 akkoriban egy emlékezetes című cikkben arról írt, hogy „Bohus becsajozott”, majd pár nappal később egy másik cikkben azt is felvetették, hogy az új pár közeli rokonságban állhat egymással.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Himnusz helyett egy popsláger szólt az argentinok meccsén, a játékosok csak néztek
A világbajnok argentin válogatott Honduras elleni felkészülési meccsén a Los Palmeras nevű együttes dala szólt a himnusz helyett. A szervezők gyorsan korrigáltak, a csapat pedig Lionel Messi nélkül is 2–0-ra nyert.


A himnusz helyett egy népszerű cumbia sláger, a Bombón Asesino csendült fel a világbajnok argentin válogatott Honduras elleni felkészülési meccse előtt Texasban. A College Stationben található Kyle Field stadionban a dél-amerikai játékosok a hondurasi himnusz után várták a sajátjukat, amikor a Los Palmeras együttes dalának taktusai hangzottak fel – számolt be az esetről az argentin TyC Sports.

A pályán és a lelátón is értetlenkedő fejek jelezték a kínos bakit, amit a szervezők gyorsan korrigáltak: lekeverték a slágert, és elindították a hivatalos nemzeti himnuszt.

A pályán aztán már nem történt hasonlóan váratlan esemény, a kisebb sérüléssel bajlódó Lionel Messi nélkül felálló argentinok 2–0-s győzelmet arattak.

Az első gólt Lautaro Martínez szerezte tizenegyesből, majd a második félidőben az Inter csatára egy okos, sarkazós gólpasszal ajándékozta meg Giuliano Simeonét, aki nem hibázta el a ziccert.

A vb-címvédő magyar idő szerint szerda hajnalban játssza utolsó felkészülési meccsét, amikor Izlanddal találkozik, a tornán pedig sorrendben Algériával, Ausztriával és Jordániával csap majd össze.


Link másolása
KÖVESS MINKET: