KULT
A Rovatból

Elfelejtett rosszkedvünkre emlékeztetnek múltbéli arcaink

Szalay Zoltán „Azok a 80-as, 90-es évek” című fotóalbumának bemutatóján jártunk.


Lassan abba a korba érkezem, amikor már szinte történelmi távlatokkal tudok visszanézni elmúlt évtizedekre. Bár valami különleges belső órám révén 40-50 évvel ezelőtti dolgok is úgy élnek bennem, mintha jelenidejűek lennének, ha elém kerülnek a közelmúlt dokumentumai, fotói, ugyancsak képes vagyok rájuk csodálkozni. Vagy azért, mert felhívja a figyelmet valamire, amit akkor nem vettem észre, vagy valamire, ami másképpen él a kollektív emlékezetben, amelynek én is részese vagyok, vagy pedig olyasmire, amely napjaink eseményeinek, légkörének tükrében egészen más kontextusba kerülnek.

Ilyen az a két fotóalbum, amelyek a 2017-ben elhunyt Szalay Zoltán fotóriporter hagyatékából készültek. Az első, az Azok a 60-as, 70-es évek két évvel ezelőtt jelent meg. A folytatásának, az Azok a 80-as, 90-es éveknek pedig, amelyet ismét Parti Nagy Lajos látott el „képmelléírásaival”, a napokban volt a bemutatója az Örkény István könyvesboltban. Ez egyben alkalom volt egy kis Kurír-nosztalgiára: az 1990-es évek máig egyedülálló napilapjának hat egykori munkatársa volt jelen, köztük jómagam, de mindenekelőtt László Ágnes, a könyv szerkesztője, és persze alkotásaival Szalay Zoli is, aki szintén kollégánk volt.

László Ágnes bevezetőjében arról beszélt, hogy az alkotótársakkal nem akartak egy kifejezetten politikai jellegű albumot készíteni, ez azonban mégis elkerülhetetlen volt, hiszen különösen a 80-as évek vége, a 90-es évek eleje egyértelműen a politikáról, a rendszerváltásról szólt. A képeket nézve ismét rájöttem, amire már sokszor, hogy valójában „kimaradtam” ebből: természetesen követtem az eseményeket, de szinte kívülállóként, fontosabb volt számomra a magánéletem, és azok az új lehetőségek újságíróként, íróként, amelyek révén pályám kiteljesedett és ezt utólag sem bánom.

A könyvet bemutató Spiró György élményeit először egy Bosnyák téri piaci tróger színes fotójával, illetve a mellérendelt Parti Nagy-szöveggel illusztrálta: „Most már mindig ezt viszi, ebben hajnali pillanatban, ezt a kordét, ezzel a teherrel… a hó-rukk el nem évül, zabálni mindig kell.” Vagyis e megragadott pillanatok örökre összekötődnek a képeken látható emberekkel. Az író szerint az egész kötet, beleértve a szövegeket, komorabb és szomorúbb, mint az előző, azt sugallja, hogy „valami nagyon nagy gáz van”. Hiába volt egy rendszerváltás, „a képekből az derül ki, hogy nem történik semmi”. Nemcsak azért, mert előtte és utána is vannak „tömegjelenetek”, hanem az arcokban van valami „idült szomorúság”. „Valahogy nagyon kedvetlen volt a mi életünk, pedig nem is úgy emlékezünk rá”.

A politikusokról készült képekből Spiró kiemelte a Varsói Szerződés 1987-es budapesti csúcstalálkozójáról készült két fotót: az egyiken Kádár János magányosan áll középen és hátratekint a többiekre, akik egy kupacban társalognak, a másik pedig egy „protokolláris sorakozó”, de az elsőben benne van Magyarország helyzete. A rendszerváltás utáni parlament fotóján, amelynek középpontjában Antall József miniszterelnöki esküje áll, az író szerint „csupa rókalelkű bátya” veszi körül, „szinte hegyesedik az orruk”. De a valóságos életről szól számára a használtautó-piac képe, a Trabantokkal, Zsigulikkal, Zaporozsecekkel, és maga a „szocreál” a Taurus gyárban tett pártvezetői látogatás, ahol Kádár szinte meghajol a képen látható egyetlen munkás előtt, utóda, Grósz Károly pedig szinte gyanakodva nézi a dolgozót.

„A történelmi tárgyi közeg el tud múlni, de ezek az arcok nem múlnak el. Végülis az emlékezetünk csak arra való, hogy hitelesítse azt, ami megvan” – mondta Spiró György.

Kincses Károly fotómuzeológus (címképünkön balszélen) volt az, aki „110 éjszakán át” 70 ezer negatívból választotta ki azt az 1800 fotót, amelyet a Fortepannál beszkenneltek, és ebből maradt 200, amelyből Ágnessel a könyvet megszerkesztették. E kegyetlen munkában a legnagyobb öröme az volt, hogy számtalan olyan fotót látott, amelyet az alkotón kívül még soha senki más. „Amikor elkészült a 200 kinyomtatott kép, elküldtem otthonról a családomat, és a fürdőszobától az előszobáig leraktam a képeket a padlóra. Tudtam, hogy az első a Beatricés lesz, az utolsó pedig a kerti törpés. A kettő közé elkezdtem járkálni a képek között, és füleltem. Higgyék el, a képek megszólítják az embert. Emeltem fel egymás után őket, minden úgy történt, ahogy én szerettem volna, de mégis ők akartak így együtt lenni” – mondta Kincses Károly, aki úgy gondolja, hogy aki a könyvet a kezébe veszi, szintén alkotóvá válik azzal, hogy hozzáteszi a maga gondolatait, asszociációit.

Így is van, mert például Szabó István portréja kapcsán nemcsak életünket meghatározó alkotásai jutnak eszembe a Szerelmesfilmtől a Mephistóig, hanem személyes találkozásaim ezzel az érzékeny, a mozihoz végtelen alázattal közelítő művésszel. Presserről nem csupán több évtizednyi, vérünkké vált zene, hanem egy önálló estje a Vígszínház Házi Színpadán, amikor csak úgy, minden átmenet nélkül játszani kezdett egy futamot, és a közönség azonnal suttogni kezdte, hogy „madarak jönnek, madarak jönnek, halálesőt permeteznek”. És ha Siró Györgynek Toldi György jutott eszébe, akkor az ellenzéki keresztasztal arcai láttán nekem Szekfü Gyula híres könyvének címe: „Valahol utat vesztettünk”. És ha belegondolok, így volt ez már 1992-ben, amikor már Tégy az erőszak ellen jelszóval sétáltunk végig a városon Göncz Árpád köztársasági elnökkel az élen – alig 2 évvel a rendszerváltás után...

Bár Spiró György szerint Parti Nagy Lajos, akinek a vérében a nyelvi humor, ezúttal „nem viccelt”, azért szinte minden írásban akad valami nagyon finom fricska, és vélhetően nemcsak a helyszínen váltottak ki többször is harsány kacagást az általa felolvasott részletek. Az Osztapenko szoborról például így írt: „Avanti stoppoló, Európa és a nyár, egy megölt parlamenter, utóbb egy propaganda-játszma lépést váltó figurája”. A használautó-piacról ez jutott eszébe: „és éjjel-nappal szabadságra menni, és ülne, állna, élne, halna benne, fogyasztani és megint fogyasztani, európa óriás gorenje.” Vagy amikor Gromiko szovjet külügyminiszter és Németh Károly politikai bizottsági tag feleségeinek megjelenését eképp zsűrizi: „..ahogy állnak a késő proletár protokollban, két odatévedt försztnéni a harcban, mi a végső”. Mindehhez értéséhez persze kell némi társadalmi-politikai-szociológiai műveltség, korismeret, amiben a fotók sokat segítenek. Mert azért jó, ahogy Marx Károly írta, ha az emberiség nevetve búcsúzik a múltjától. Miután azóta sem lettünk sokkal jókedvűbbek, 1-2 évtized múlva, napjaink fotóit visszanézve, remélhetően lesz még kedvünk újabb nevetésre. Önmagunkon is, ha megérjük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET: