Videóban bánta meg tettét Baukó Attila, művésznevén Azahriah, miután a Szolnoki Palacsintafesztiválon megcsalta a barátnőjét.
Elmondása szerint épp az új albumuk megjelenését ünnepelték, amikor két lány is odament hozzá, és az egyikükkel a színpad mögött a nyilvános vécék takarásában szexelt. A történteket a Blikk írta meg.
Az esetről rejtett kamerás felvétel készült, ami kikerült az internetre.
Ezt követően a zenész elmondta, hogy nagyon sajnálja a történteket, de akkor nem gondolt bele abba, hogy ezzel megbántja a párját.
„Sokkal fájdalmasabb az egészben, hogy nekem volt egy asszonyom, aki várt rám, és másfél hét múlva jött volna vissza... sajnálom, mert ő egy arany ember, és semmi ilyen dolgot nem érdemelt meg,
hogy most ezt kapja meg az internettől. Úgyhogy ezt elrontottam, és emiatt ... megbántam.”
A barátnője az eset idején Spanyolországban volt. Az influenszer Luna az Instagramon reagált a történtekre.
Azt írta:
„Hogy nekem hogy a legkönnyebb feldolgozni egy borzasztó nagy csalódást?! Így... szeretettel, elfogadással. Vannak olyan dolgok az életben, amik nem mindig rólunk szólnak, mégis nekünk fájnak a legjobban.
Egy biztos, minden ember a tőle telhető legjobbat akarja nyújtani minden téren. Van, amikor „csak” ennyire futja. Nem haragszom… csalódott vagyok, és fáj. Ez most az én csatám lesz, kérlek, ne nehezítsétek meg, és ne keressétek ebben a történetben a jót és a rosszat, mert nincs"
Videóban bánta meg tettét Baukó Attila, művésznevén Azahriah, miután a Szolnoki Palacsintafesztiválon megcsalta a barátnőjét.
Elmondása szerint épp az új albumuk megjelenését ünnepelték, amikor két lány is odament hozzá, és az egyikükkel a színpad mögött a nyilvános vécék takarásában szexelt. A történteket a Blikk írta meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rózsa György élet-halál harca a Balatonban - sztrókot kapott, a lánya segített kimenteni a vízből
77 évesen, nyaralás közben érte a baj a legendás tévést, akit a mentők villámgyorsan kórházba szállítottak. A műtétnek köszönhetően maradandó károsodás nélkül élhet tovább.
Rózsa György idén ünnepli pályafutása kezdetének 60. évfordulóját. A 77 éves műsorvezetőnek ma már a család: a lánya, Csilla és ötéves unokája, Ádám jelenti a legnagyobb örömöt. Néhány héttel ezelőtt azonban váratlanul rosszul lett a Balatonban és komoly bajba került.
A család a balatonfenyvesi nyaralójukban pihent és egy délután fürdőzés közben jött a rosszullét. Csilla és a kisfia kimentek a partra, Rózsa György viszont egyedül a vízben maradt.
„Olyan 50-60 centiméteres lehetett a víz, kicsit hullámzott, de jólesett üldögélni benne, viszont amikor fel szerettem volna állni, visszaestem, nem tartott meg a lábam. Megpróbáltam még egyszer, újból visszaestem, és ekkor már ittam is a vízből. Nem értettem, miért nem tart meg a lábam” – nyilatkozta a Story magazinnak.
A tévés többször is megpróbált felállni, de minden alkalommal visszaesett, közben vizet nyelt. Végül sikerült odakiáltania a lányának, aki rögtön a vízbe ugrott és segítségért kiáltott, amire már a közelben lévő strandolók is felfigyeltek, és segítettek kihúzni Rózsa Györgyöt a vízből.
A mentők tíz percen belül a helyszínre érkeztek, majd a kaposvári kórházba vitték. A koponya-CT-ből derült ki, hogy tévés híresség enyhe sztrókon esett át. Azonnal megoperálták, stentet ültettek a nyaki verőerébe.
Két napot töltött az intenzív osztályon, majd további kettőt a neurológián. A gyors beavatkozásnak köszönhetően maradandó károsodás nélkül gyógyult fel.
„Jól vagyok, a víztől azonban azóta félek. Idén már biztos nem megyek a Balatonhoz sem. Idáig rendszeresen jártam uszodába, most oda sem merek elmenni. Egyelőre nem lesz úszkálás, marad a zuhanyozás” – vallotta be, hozzátéve, hogy a család is aggódik érte. Csilla például nagyon félti, hiszen az édesanyja korai halála után nagyon bensőséges kapcsolata alakult ki az apjával.
Rózsa György bevallotta: a Balatonban átélt pillanatban átvillant benne, hogy akár véget is érhetett volna az élete, ezért nagyon nagy hálával gondol mindazokra, akik segítettek neki.
Rózsa György idén ünnepli pályafutása kezdetének 60. évfordulóját. A 77 éves műsorvezetőnek ma már a család: a lánya, Csilla és ötéves unokája, Ádám jelenti a legnagyobb örömöt. Néhány héttel ezelőtt azonban váratlanul rosszul lett a Balatonban és komoly bajba került.
A család a balatonfenyvesi nyaralójukban pihent és egy délután fürdőzés közben jött a rosszullét. Csilla és a kisfia kimentek a partra, Rózsa György viszont egyedül a vízben maradt.
„Olyan 50-60 centiméteres lehetett a víz, kicsit hullámzott, de jólesett üldögélni benne, viszont amikor fel szerettem volna állni, visszaestem, nem tartott meg a lábam. Megpróbáltam még egyszer, újból visszaestem, és ekkor már ittam is a vízből. Nem értettem, miért nem tart meg a lábam” – nyilatkozta a Story magazinnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Utolsó zenénél volt egy ájulásom, térdre kényszerültem, de aztán tudtam folytatni – Valkusz Milánt a sürgősségire kellett vinni a ValMar szombati koncertje után
A zenész és menedzsere is megszólalt, kiderült, hogy mi történt a fellépésen, majd a kórházban.
A ValMar szombaton este a Budapest Parkban adott nagyszabású koncertet. A bulit hatalmas tömeg élvezte, de a fellépés után Valkusz Milán rosszul lett, és kórházba került.
Marics Peti az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy zenésztársát a sürgősségire vitték. Posztjában így fogalmazott: „Kitettük szívünket lelkünket ma veletek együtt a színpadra. Ájulás közeli állapotokig. Olyannyira, hogy Majlot most sürgősségin nézik, mert berosszult sajnos. Elvileg nem komoly, de küldjetek neki a szeretetet és az energiát!!!”
Másnap délután Milán is megszólalt, és részletesen elmondta, mi történt. Bejegyzésében leírta, hogy az utolsó dal közben volt egy „ájulása”, térdre kényszerült, de folytatni tudta a produkciót. Amikor lejött a színpadról, már érezte, hogy nincs minden rendben, amit az orvoscsapat is észrevett rajta. Bevittek a SOTE-ra, ahol kivizsgálták, majd fokozatosan jobban lett.
„Kizártak minden komoly eshetőséget, hálistennek a jelek csak áljelek maradtak a legrosszabb kimenetelre”
– írta, hozzátéve, hogy köszönetet mond a helyszínen dolgozó orvosoknak és a SOTE csapatának is.
A zenekar menedzsere, Szilágyi Zsolt elmondta, hogy a körülmények is hozzájárulhattak Milán rosszullétéhez. Szombaton hőségriasztás volt érvényben, a két előadó bakancsban és hosszú nadrágban állt színpadra, a fekete színpad visszaverte a meleget, ráadásul tűzcsóvák is nehezítették a helyzetet. Mindezek mellett óriási intenzitással zenéltek. „Milán a koncert után, amikor kiment belőle az adrenalin, rosszul lett, megszédült, jobbnak láttuk, ha bevisszük és alaposan kivizsgálják, nehogy valami gond legyen a szívével” – mondta a menedzser.
A vizsgálatok után kiderült, hogy a problémát kimerültség és bordaközi izomhúzódás okozta. A menedzser tájékoztatása szerint Milán vasárnap hajnalban, a saját lábán, tökéletes EKG-eredménnyel hagyta el a kórházat.
Nem ez volt az első eset, hogy a ValMar tagjai a Budapest Parkos fellépés után kórházba kerültek. 2023-ban Marics Peti bokája ugrott ki ugrálás közben, akkor a koncertet ugyan be tudták fejezni, de Petit végül tolószékben vitték le a színpadról és kórházba szállították.
A duó idei nyári szezonja sem volt zökkenőmentes: júliusban az egyik fellépésüket verekedés zavarta meg, ami miatt a koncertet félbe kellett szakítani - írta a Blikk.
A ValMar szombaton este a Budapest Parkban adott nagyszabású koncertet. A bulit hatalmas tömeg élvezte, de a fellépés után Valkusz Milán rosszul lett, és kórházba került.
Marics Peti az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy zenésztársát a sürgősségire vitték. Posztjában így fogalmazott: „Kitettük szívünket lelkünket ma veletek együtt a színpadra. Ájulás közeli állapotokig. Olyannyira, hogy Majlot most sürgősségin nézik, mert berosszult sajnos. Elvileg nem komoly, de küldjetek neki a szeretetet és az energiát!!!”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.
Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.
„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.
„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy
testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.
A fitneszedző így vette át a kitüntetést:
Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.
Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.
„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rosszul lett Valkusz Milán a Valmar szombati koncertjén, kórházba kellett vinni
Az X-Faktor mentorát be kellett vinni a sürgősségire, de mint írja: ott szerencsére „kizártak minden komoly eshetőséget, hál ‘istennek a jelek csak áljelek maradtak a legrosszabb kimenetelre”.
A Budapest Parkban adott koncertet szombat este a Valmar. Az eseményről a duó mindkét tagja beszámolt az Instagramon. Marics Peti bejegyzéséből kiderült, hogy Valkusz Milán a fellépés után rosszul lett, és a sürgősségin kötött ki.
Az X-Faktor mentora is posztolt a történtekről. Azt írta, elképesztő élmény volt számára a szombati koncert, de az utolsó számnál ájulás közeli állapotba került.
„Térdre kényszerültem, de aztán tudtam folytatni...Amikor lejöttem, éreztem, hogy valami nem oké, és az orvos csapat is látta rajtam. Nem találtak mindent rendben. Bevittek a SOTE-ra, és szépen lassan jól lettem. Kizártak minden komoly eshetőséget, hál ‘istennek a jelek csak áljelek maradtak a legrosszabb kimenetelre. Innen is szeretném megköszönni mégegyszer, és hálám kifejezni a Budapest Park mentős-orvos csapatának, majd azután a SOTE sürgősségin dolgozó minden léleknek, akik azon voltak, hogy rendben legyek”
- fogalmazott az énekes, aki a közönségnek is hálát mondott, és azt írta, soha nem fogja elfelejteni a reakciójukat, az örömkönnyeket és a különleges pillanatot. Hozzátette, december 28-án a Papp László Sportarénában újra találkoznak.