A Rovatból

Egy exrab elárulta, mennyi mindenre lehet használni az egészségügyi betétet a börtönben

Egyes börtönökben értékes árucikkeknek számít a betét, mivel elég sok mindenre fel lehet használni.


Már több mint 1,6 millióan néztek meg TikTokon egy videót, amelyben egy korábbi fogvatartott mesél arról, mennyi különböző módon lehet használni az egészségügyi betétet a börtönben, szúrta ki az Indy100.

"Használhatod akár talpbetétként, alvómaszknak, vagy a cella tisztítására, mint egy kis felmosórongyot, amit aztán kidobhatsz" - mondta a videóban. "Készíthetsz belőle tampont is", tette hozzá, amit meg is kellett tennie, hogy átvészelje a menstruációt, mert egyes börtönökben Amerikában csak korlátozott mennyiségű betétet adnak a raboknak.

"Ezért egyes államokban értékes árucikkek is a betétek" - magyarázta.

Azoknak, akik szerint nem kellene panaszkodnia a kevés, kiosztott betét miatt, mivel eleve börtönbe se kellett volna kerülnie, azt üzente:

"Soha nem mondanád meg egy férfinak, hogy nem kaphat vécépapírt, így ne próbáld meg azt mondani a börtönben lévő nőknek sem, hogy nem érdemlik meg a legalapvetőbb dolgokat" - zárta a videót.

@jesken12#jessicakent #prisontiktok #prison #women #periods #jail #felonsoftiktok #prisonfacts♬ original sound - Jessica Kent


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Ez undorító!” – Megdöbbentő dolgot tett a jakuzziban a hotel dolgozója, a vendégek kiakadtak
A vendégek videóra vették a bizarr esetet, majd panaszt tettek. Mint kiderült, ez a szállodánál régóta bevett gyakorlat.
DKA - szmo.hu
2025. november 11.



Döbbenetes eset történt egy amerikai hotelben: döbbent vendégek videózták le, ahogy az Expressway Suites egyik alkalmazottja a szálloda jakuzzijába dobálja a foltosnak mondott ágyneműket, majd egy seprűnyéllel kavargatni kezdi azokat a klóros vízben – írta meg a New York Post.

„Ez undorító. Viccelnek? Ezeken az ágyneműkön alszunk? Teljesen kiakadtam”

– mondta az egyik vendég, miután végignézte a jelenetet.

A szálloda vezetősége azzal védekezett, hogy a jakuzzis áztatást csak végső megoldásként, a makacs foltok eltávolítására használják, és elvileg csak záróra után. Állításuk szerint a dolgozót megrovásban részesítették, amiért a vendégek előtt végezte a műveletet.

Egy rögzített telefonhívás során az egyik alkalmazott azt is elmondta a panaszkodó vendégnek, hogy a módszerrel „apró kis foltokat” szednek ki, majd a medencét leeresztik és alaposan kitisztítják.

A helyi közegészségügyi hatóság azonnal megtiltotta hotelnek, hogy a vendégeknek fenntartott jakuzziban áztassa a lepedőket. Bár a bizarr gyakorlat miatt nem szabtak ki bírságot, mert nem állapítottak meg közvetlen veszélyt, a hatóság több utóellenőrzést is elrendelt.

Egy, a szállodánál 2010-ben dolgozó volt alkalmazott szerint a gyakorlat egyáltalán nem új keletű. Azt állította, hogy a jakuzzis előáztatás már akkoriban is bevett eljárás volt az erősen szennyezett textíliák esetében.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint a nem megfelelően karbantartott jakuzzik a meleg víz és a belekerülő testnedvek miatt a baktériumok melegágyai lehetnek. Olyan súlyos betegségeket terjeszthetnek, mint a legionáriusbetegség, de okozhatnak kellemetlen bőrkiütést is.

„Ahogy az ember ül a forró vízben, a bőre szó szerint leválik… vedlik le róla” – fogalmazott Amy Vandal, a másik vendég, aki jelentette az esetet a hatóságoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor: Nekem már megjött az első szállítmány
Az ATV-ben készült firkából napok alatt lett mém, majd jótékonysági termék. A miniszterelnök már be is mutatta a saját darabját a közösségi oldalán.


Orbán Viktor a Facebook-oldalán jelentette be, hogy már kapható az a pulóver, amelyen az a rajz szerepel, amit ő „az ország kedvenc jegyzetének” nevez. A miniszterelnök posztjában azt írja, neki már meg is érkezett az első szállítmány.

A bejegyzés szerint a termék a dpkshop.hu honlapon rendelhető meg. Azt is közölte, hogy

„a pulóverekből befolyt minden bevétel a kárpátaljai gyermekeket segítő KEGYES Alapítványnak megy,

a 'Jónak lenni jó!' kampány keretében.”

Az akció előzménye, hogy Orbán Viktor 2025. november 11-én az ATV Mérleg című műsorában, Rónai Egonnak adott interjúja közben egy A4-es lapra jegyzetelt.

A rajzról készült kép hamar mémmé vált, a felhasználással kapcsolatos kérdésekre pedig a miniszterelnök november 13-án a Forbes Facebook-posztja alatt jelezte, hogy „az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van.”

A termékeket a Digitális Polgári Körök (DPK) webshopja árulja. A DPK a miniszterelnök által 2025-ben indított online közösségszervező kezdeményezés, amely idén ősszel tömegrendezvényt tartott, majd országjárást hirdetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Vészharangot kongat a volt kormányfő: egy generáció alatt kisöpörheti a nyelvüket a mesterséges intelligencia Izlandon
A 350 ezres nemzetet az angol nyelvű digitális tartalom árasztja el. A mesterséges intelligencia csak az utolsó szög a koporsóban?


Drámai figyelmeztetést adott ki Izland volt miniszterelnöke, Katrín Jakobsdóttir, aki szerint egyetlen generáció is elég lehet ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia és az angol nyelv térhódítása kisöpörje az izlandit. A The Guardiannek nyilatkozva a politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy

a jelenség már a mindennapokban is érzékelhető, olyannyira, „hogy gyakran a gyerekek egymás között is inkább angolul beszélnek”.

Jakobsdóttir szerint a társadalomnak többet kell tennie a nyelv megőrzéséért, ugyanakkor a mesterséges intelligenciára nemcsak veszélyként, hanem lehetőségként is tekint, ezért azt szorgalmazza, hogy minél több minden legyen elérhető rajta keresztül izlandiul is. A kormányzat láthatóan reagált a helyzetre: az oktatási minisztérium november elején bejelentette, hogy partnerségre lép az amerikai Anthropic nevű MI-céggel. A világ egyik első nemzeti MI-oktatási kísérleti programjában az ország tanárait segítik a technológia használatában, kifejezetten azzal a céllal is, hogy az izlandi nyelv digitális jelenlétét erősítsék.

„A mesterséges intelligencia itt van, és itt is marad. Fontos, hogy kiaknázzuk az erejét, miközben megelőzzük a károkat” – közölte Guðmundur Ingi Kristinsson oktatási és gyermekügyi miniszter a program bejelentésekor.

A mindössze 350 ezer fős Izlandot különösen sérülékennyé teszi a kis népesség. Bár a nyelvet eddig a társadalom minden rétegében használták, a változást az internet, majd az MI hozta el.

A szakértők már 2018-ban figyelmeztettek a nyelv „digitális kihalásának” veszélyére. Izland ezért már korábban is tett lépéseket: 2019 és 2023 között egy nemzeti nyelvtechnológiai program keretében fejlesztettek izlandi nyelvű beszédfelismerő, szövegfelolvasó és fordítórendszereket.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pulcsi és póló készült Orbán Viktor rajzáról – két párt is árul ilyet, mától bárki viselheti magán a miniszterelnök jegyzeteit
A Digitális Polgári Kör webshopjában lehet megvásárolni a ruhadarabokat, amelyeket még kedvezményes áron árulnak. Ugyanakkor már a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is árusít hasonlót.
Fotó: dpkor.hu - szmo.hu
2025. november 14.



Péntektől bárki megvásárolhatja azt a pulóvert, amelyen Orbán Viktor sokat emlegetett rajza szerepel - írja a Magyar Nemzet.

A Digitális Polgári Kör (DPK) indította el a webshopot, ahol a miniszterelnök által inspirált termékeket árulják. A befolyt összeget pedig teljes egészében a „Jónak lenni jó!” kampánynak ajánlják fel.

A ruhadarabok egyelőre csak előrendelhetőek, így jelenleg a póló 5 500 forintba, a pulcsi pedig 9 495 forintba kerül.

A póló teljes ára egyébként 7 335 forint a pulcsi pedig 12 660 forint lesz.

Orbán Viktor legendás rajzát a november 11-i Rónai Egonnak adott ATV-interjúja közben készítette, majd a műsor végén a műsorvezetőnek ajándékozta.

A „firka” kereskedelmi hasznosítása azonban sokáig kérdéses volt a szerzői jogi védelem miatt, a helyzetet végül a miniszterelnök oldotta meg egy csütörtöki Facebook-kommentben.

„Az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van!”

– írta a kormányfő.

A miniszterelnök egy korábbi videóban egyébként azt mondta, ő nem rajzolgat, hanem jeleket tesz a papírra.

A vásárlók által támogatott „Jónak lenni jó!” kampány idén a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyerekeket segítő KEGYES Alapítvány javára gyűjt. Az adományvonal a 1358-as számon érhető el, egy hívás vagy SMS 500 forintot ér.

Nem a Fidesz (illetve az ahhoz köthető szerveződés) azonban az egyetlen, sőt még csak nem is az első, amelyik ilyen ruhadarabot árul. Egy nappal korábban a Magyar Kétfarkú Kutyapárt jelentette be, hogy webshopra dobnak hasonló terméket. Állításuk szerint már most hatalmas az érdeklődés rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk