Durván kiakadt a menyasszony, mert az anyósa egy világos ruhát akar felvenni az esküvőre
Dühös posztban írta le fájdalmát egy ausztrál nő a Facebookon. Azon akadt ki, hogy a leendő anyósa egy világos ruhában akar menni a menye esküvőjére, és nem is akar változtatni a döntésén. Pedig a menyasszony arra kérte a vendégeket, hogy rózsaszín, barack és halványlila színekbe öltözzenek.
Arról is beszámolt, hogy mivel az anyósa nem tűnt túl izgatottnak az esküvő miatt, öt különböző színlehetőséget is felajánlott számára, ám ő mégse tartotta be a kérését.
Az asszony állítólag azt mondta, hogy nem akar olyan színekbe öltözni, mint a koszorúslányok, a rózsaszín, a halványlila és a barack szín egyébként is csak sápadtá teszi.
Ráadásul azt is nehezményezi, hogy a menye megszabja neki, milyen ruhát húzzon fel, pedig nem egy kisgyerek, aki nem tud önállóan dönteni. Nem is akarta elárulni, hogy végül mit választott, a férj lánytestvére mutatta meg a világos, virágokkal díszített ruhát a menyasszonynak, akit nagyon feldühített, hogy az anyósa szinte fehérbe akar öltözni az ő nagy napján.
Íme:

"Kérlek, mondjátok, ez tényleg olyan szörnyű, ahogy én gondolom, és nem reagálom túl azt, hogy fehér ruhában akar jönni az esküvőre!" - írta a bejegyzésében, amit egy Facebook-csoportban osztott meg.
Sokan megértették, miért fáj ez neki annyira. Többen is azt írták, hogy az anyós részéről tiszteletlenség a menyasszony kérését figyelmen kívül hagyni.
"Senki sem visel fehéret egy esküvőn. Ez a menyasszony napja, nem illik elrontani azzal, hogy fehér ruhát húzol vagy olyat, aminek uszálya van"
- írta egy csoporttag.
Te mit gondolsz erről? Valóban "bűnt követ el" az anyós, ha ebben a ruhában megy a fia esküvőjére?
Forrás: Mirror