HÍREK
A Rovatból

Dühösek a Lövölde tér környéki nyugdíjasok, mert a Lidlben csak az önkiszolgáló kasszák működnek

A terézvárosi önkormányzat egyeztetett az üzlet vezetésével.


A VI. kerületi Lövölde téri Lidlben október 13. óta kísérleti jelleggel 10 automata mellett csak egy hagyományos pénztár működik. A helyi idős vásárlók azt mondják, sokszor csak az önkiszolgálók működnek, hagyományos pénztár nem, és ez megnehezíti számukra a fizetést - írta a 444.hu.

Beleznay Zsuzsanna, Terézváros kereskedelemért, turizmusért és köztisztaságért felelős alpolgármestere már október végén jelezte, hogy egyeztetni fognak az üzlet vezetőivel, majd Soproni Tamás, a kerület polgármestere közölte, hogy az önkormányzat nevében Szász Károly idősügyi tanácsnok és Beleznay egyeztetett végül a Lidllel.

Sok idős számára ez az egyetlen környékbeli bolt, ahol bevásárolhatnak, és azt kérték, legyen legalább egy hagyományos pénztár az üzletben - a Lidl azt ígérte, megvizsgálják a helyzetet.

A Pénzcentrum azért kereste meg a Lidlt, hogy megtudja, „valóban klasszikus kassza és kasszás nélkül üzemel-e a Lövölde téri üzlet”. A Lidl szerint a vásárlói igényeket szem előtt tartva döntöttek úgy, hogy a hagyományos kasszarendszerek mellé bevezetik az önkiszolgáló megoldást. A lánc 195 üzletéből összesen 66-ban van önkiszolgáló kassza, általában 6-8 hagyományos mellé kerül 6 önkiszolgáló. Van, amelyik készpénzt is elfogad.

„A Lidl vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a jövőben mely áruházak estén lehetséges a hagyományos mellett önkiszolgáló kasszák telepítése”

– nyilatkozta a cég, megjegyezve, hogy a kasszák mellett általában 4-5 munkatárs segíti a vásárlókat.

„A vállalat figyelemmel követi a vásárlói visszajelzéseket, melyek függvényében felülvizsgálja döntését, és amennyiben úgy ítéli meg, megteszi a hagyományos kasszák visszaállításához szükséges lépéseket” – írta a Lidl, hozzátéve, hogy a dolgozói létszámot nem befolyásolja az új kasszák telepítése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Paparazzo fotókat közöltek a gyermekeimmel töltött nyaralásunkról – A rogáni propaganda ismét ugrott egyet a mocsár legmélyére
„Lesben állnak a kis várostól 10 km-re lévő szállásunknál és a strandon. Kanyarítanak egy mesét, hogy nem törődtem eleget a fiaimmal és végig telefonoztam” - írta a politikus, majd üzent Rogán Antalnak is.


Magyar Péter a közösségi oldalán írta meg, hogy az előre bejelentett olaszországi nyaralásáról paparazzo fotók jelentek meg több portálon is.

A TISZA Párt vezetője így reagált az esetre:

"A rogáni propaganda ismét ugrott egyett a mocsár legmélyére. Egy órája hosszú cikket hoztak le az összes szennylapjukban paparazzo fotókkal a gyermekeimmel töltött nyaralásunkról.

Mivel transzparensen akartam eljárni és nincs titkolni valóm, ezért előre jeleztem, hogy egy hétre elutazom Dél-Olaszországba. Nem yachton szürcsöltem Hell-es dobozos kávét, nem oligarcha villájában laktunk, hanem két szobában az átlagos balatoni áraknál olcsóbban.

És mit tesz Rogán? 1650 km-re odaküld közpénzen propagandistákat fotóssal. Lesben állnak a kis várostól 10 km-re lévő szállásunknál és a strandon. Lehoznak olyan fotókat is, amin a kiskorú gyerekem és egy baráti házaspár gyereke is rajta van. És kanyarítanak egy mesét, hogy nem törődtem eleget a fiaimmal és végig telefonoztam. Eddig ugye azt hazudták, hogy nem is állnak szóba velem a gyerekeim… Azt is leírták, hogy idő előtt távoztunk, mert összedől a TISZA."

A politikus üzent Rogán Antalnak is: "Kedves Tóni, a szállásunk szombatig volt lefoglalva. Az ára pedig annyi volt, amennyiért te egy pohár pezsgőt iszol. Jó vergődést és rettegést a következő 280 napra!"

Majd pár képet is megosztott azokból, amely eddig megjelent róla az online portálokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„De tényleg: normálisak???” – Hadházy Ákos kiakadt: hazánk legnagyobb curling csarnoka épül Miskolcon
„Amikor valaki elküldte a posztot, azt hittem, viccel. De tényleg van Miskolcnak egy Hollósy nevű fideszes alpolgármestere és az oldala nem tűnik kamuprofilnak. Sajnos” - írta a politikus.


Hadházy Ákos újabb levelet kapott. Az informátor ezúttal arra hívta fel a figyelmét, hogy egy újabb sportberuházás indul, ezúttal Miskolcon.

A független képviselő azt írta:

"Már csak ez hiányzott Miskolcon: az alpolgármester szerint MAGYARORSZSZÁG LEGNAGYOBB CURLING CSARNOKA ÉPÜL hamarosan, ahol világversenyeket is lehet tartani…"

A politikus a hírtől kiakadt. Mint megjegyezte:

"1) Amikor valaki elküldte a posztot, azt hittem, viccel. De tényleg van Miskolcnak egy Hollósy nevű fideszes alpolgármestere és az oldala nem tűnik kamuprofilnak. Sajnos.

2) Ha valaki nem tudná, a curling az a sport, ahol a jégen eldobott kövek előtt sikálják a jeget és amit alig űznek az országban. Na majd most, a miskolciak.

3) nem lesz nehéz “az ország legnagyobb” curling csarnokát megépíteni, mert ha jól tudom, ezen kívül csak egy van.

4) de tényleg: normálisak???"

A bejegyzéshez azonnal özönleni kezdtek a kommentek is, amik között több vicces is akad:

"Az Edda legújabb slágere: A CURLING közepén állok jövőre debütál..."

"Szerintem egy szabadtéri, egész évben működő sípálya műhóval, felettébb "hasznos" lenne közpénzből"

"Hívjuk meg a jamaicai bobcsapatot az átadásra!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Egy cikket akarnak lehozni, amelyben a hatalom megpróbálja a „Tiszát összefideszezni”
A pártvezető közölte: „Látva az orbáni hatalom összeomlását és a közeledő rendszerváltást, egyre több oligarcha és pénzember próbál helyezkedni és a rulett asztalon a fekete mellett a pirosra is tenni”.


Magyar Péter vasárnap este egy videóval üzent. A bejegyzésben azt írta:

"Nem fogjuk hagyni, hogy összefideszezzék vagy oligarcházzák a TISZA-t."

"Látva az orbáni hatalom összeomlását és a közeledő rendszerváltást, egyre több oligarcha és pénzember próbál helyezkedni és a rulett asztalon a fekete mellett a pirosra is tenni. Mi a TISZA-nál egyértelművé tettük, hogy hiába próbálkoznak. Nem lehet rendszerváltást véghez vinni a bukott hatalom kiszolgálóival és haszonélvezőivel. Kidobtuk őket az ajtón, de ez sem zavarja őket, hogy most azt próbálják eladni, hogy nem zártuk be az ablakot.

A döntés világos: lehet morális alapon választani a korrupt hatalommal való szembenállást vagy választhatja valaki a könnyebb utat és a hatalom pénzét, de ebben az esetben nincs helye a közösségünkben.

Nincs köztes út, nincs alku. Ez az alapelv mindenkire vonatkozik. Nem csak most, hanem mindig" - írta.

A TISZA Párt vezetője a videóban elmondta, hogy minden eszközt megpróbál a Fidesz ellenük. Támadják, felhasználják a propagandát, próbálnak beépülni közéjük.

Egyik ilyen

lehet egy cikk, amit egy online portálon jelentetnének meg, és ebben a hatalom igyekszik „összefideszezni” a Tiszát, és „összemosni a 650 milliárd forintos nagy bankrablással”, az MNB-s botránnyal.

A szabadsága alatt kapott egy hívást, és egy újság arról érdeklődött, igaz-e, hogy az egyik Tiszához köthető ügyvéd az MNB-botrány egyik gyanúsítottjával áll kapcsolatban. Magyar közölte, hogy ő és a párt sem határozhat abban, hogy egy ügyvéd milyen ügyben kit véd, de az biztos, hogy az ő közösségüknek nem lehet tagja az, akinek köze van az orbáni oligarchákhoz. Ugyanakkor ez az ügyvéd feladta az MNB-s ügyben a képviseletet, és a TISZA Pártot segíti szakmai munkájával. Ő a bicskei gyermekotthon áldozatainak jogi képviselője.

Magyar azt ígérte, hogy valódi nyomozás lesz, azonnali őrizetbe vétel és a lopott vagyont lefoglalják, és lesz felelősségre vonás is MNB-ügyben - ha ők kerülnek hatalomra.

A pártvezető elmondta, hogy több pénzember és oligarcha is igyekszik helyezkedni, de közölte, hogy a Tiszánál erre nincs esélyük. Nem fognak háttéralkut sem kötni - közölte.

Majd bejelentette, hogy július 12-én Nagykanizsán a kongresszusukon elmondják, hogy milyen jövőt kínálnak Magyarországnak. Utána kezdik a kampányt, és elmennek minden tepelülésre, városrészbe - ha kell, gyalog - tett hozzá.

"A neheze most jön. Más nem csinálja meg helyettünk. A történelmet most írjuk közösen" - üzente.

Forrás: 24.hu

VIDEÓ: Magyar Péter üzenete


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Telex: az MNB-botrány kirobbanása óta a Matolcsy-klán több irányba is próbált menekülőutat keresni
A lap értesülése szerint a TISZA Párt felé is próbáltak kapcsolatot teremteni, de ott azonnal elutasították őket.


Magyar Péter vasárnap este egy videóban beszélt arról, hogy egy, a TISZA Párthoz közel álló ügyvédet megkeresett a Matolcsy-kör. Arról is beszélt, hogy tudomása szerint egy cikk készül, amely szerinte a TISZA pártot próbálja a Fideszhez kötni.

A pártvezető a cikk megjelenése előtt reagált az ügyre, és a független sajtót azzal vádolta, hogy a kormány eszközévé vált - írja a Telex.

A lap vasárnap este közölt cikkében arról írt, hogy tavasszal húszmillió forintos átutalás történt a Raw Development nevű cégtől a Gál Andráshoz köthető ügyvédi irodához. Ezt az összeget jogi tevékenységre fizették ki, de később visszautalták. Gál András később azt mondta, ha valóban érkezett ilyen utalás, azt „bizonyára azonnal visszautaltuk, mint téves utalást”.

A Raw Development tulajdonosa, Somlai Bálint és Matolcsy Ádám köre idén tavasszal megpróbált kapcsolatot kiépíteni a TISZA Párttal. A párt belső ügyeit ismerő forrás szerint ezeket a megkereséseket azonban „élből elutasították”. Egy másik forrás arról beszélt, hogy ezek a próbálkozások még Magyar Péterhez sem jutottak el.

Az MNB-ügy miatt informálisan már tavaly nyáron is próbálkoztak találkozóval a párt vezetésével, de akkor sem jártak sikerrel. Az idei megkereséseket közvetítőn keresztül tették meg, de ezek sem vezettek eredményre - írja a Telex.

Eközben szorosabb kapcsolatba kerültek Gál András ügyvéddel. Ő ugyan hivatalosan nincs közeli kapcsolatban a TISZA Párttal, de segítette a párt korrupciós ügyeket vizsgáló munkacsoportját. Ügyvédként korábban a bicskei gyermekotthonban bántalmazott fiatalokat is képviselte.

Május elején a Telex fotósa Gál Andrást lefotózta a Matolcsy-körhöz köthető Pusztaszeri úti központnál. Bár korábban azt írta, nem lát el jogi képviseletet Somlainak, mégis ő válaszolt a Somlainak küldött újságírói kérdésekre. Ezt azzal magyarázta, hogy a kérdések „Somlai Bálinttól jutottak el hozzám”.

A Raw Development és Gál András irodája közötti kapcsolat részleteire sem Gál, sem Somlai nem adott választ. Arra sem reagáltak, hogy valóban jogi munkáért kaptak-e pénzt, vagy hogy szerződés született-e. Gál azt közölte: az ügyvédi titoktartás miatt nem mondhat el részleteket ügyfeleiről.

A TISZA belső ügyeit ismerő több forrás szerint,

amikor Magyar Péter tudomást szerzett az átutalásról, „nyersen tudtára adta az ügyvédnek, hogy ez elfogadhatatlan”. Ezután Gál visszautalta az összeget és elállt az együttműködéstől.

A TISZA sajtóosztálya a Telexnek azt írta:

„Gál András nem állt és jelenleg sem áll semmilyen formális kapcsolatban a TISZA-val. […] Azt azonban fontosnak tartjuk, hogy a közösségünk tagjai még a látszatát is elkerüljék, hogy bármilyen formális vagy informális kapcsolatban álljanak az országot szétrabló orbáni oligarchákkal.”

Az Állami Számvevőszék jelentése után Matolcsy György és Orbán Viktor személyesen is találkoztak – erről több, az MNB körüli ügyeket ismerő forrás beszélt a Telexnek. Másnap Matolcsy Ádám a GTC Group vezetésével egyeztetett a Pusztaszeri úti irodaházban. Egy forrás szerint Matolcsy Ádám ekkor azt mondta: „senkinek nem lesz semmi baja, mert minden, amit csináltak, törvényes”.

A Szabad Európa március végén arról írt, hogy megegyezés született Orbán Viktor és Matolcsy György között: „a volt jegybankelnök, a fia és annak köre – akik a jegybanki alapítványok körüli pénzszivattyút működtették – szabad elvonulást kapnak”.

Somlai Bálint májusban kezdhetett aggódni, amikor befagyasztották a privát bankszámláját. Jelenleg a nyomozás még felderítési szakaszban van, gyanúsítottak nincsenek.

A Raw Development Kft. éveken át főként az MNB-hez köthető megbízásokból jutott bevételhez. Az Állami Számvevőszék szerint a cég és társai az ingatlanberuházások költségeinek több mint 86 százalékát kapták meg.

Matolcsy Ádám a Telex kérdésére azt írta: „nem tudok felidézni ilyen találkozót, és általában sem ilyen kijelentést melyeket megkeresésében Nekem tulajdonítanak”.

Magyar Péter egy korábbi videójában élesen bírálta az MNB körüli ügyeket. Szerinte „a Magyar Nemzeti Bankban Orbánék asszisztálása mellett a világ legnagyobb bankrablása történt”. Hozzátette: „a tolvajok továbbra is élvezik a lopott szajrét”. Felszólította a legfőbb ügyészt, hogy derítse fel az ügyet, és nevezzék meg a felelősöket.

Vasárnap esti közleményében Magyar úgy fogalmazott: „Nem lehet rendszerváltást véghez vinni a bukott hatalom kiszolgálóival és haszonélvezőivel. […] Nincs köztes út, nincs alku.” Videójában megerősítette, hogy Gál András ott lesz a TISZA hétfői gyermekvédelmi konferenciáján, de nincs formális kapcsolata a párttal.


Link másolása
KÖVESS MINKET: