Szabó András "Csuti" hétfőn a követői kérdéseire válaszolt Instagram-oldalán, valaki pedig megkérdezte tőle, hogy együtt van-e még a barátnőjével, mert mostanában nem látni róluk közös képet. Erre azt írta, hogy mostanában kevesebb időt töltöttek együtt Ginával, de továbbra is fantasztikus nőnek tartja őt. Kedden azonban már bevallotta: véget ért a kapcsolatuk.
"Az utóbbi időben sokat voltunk külön Gdzsinával. Rengeteg minden történt és történik körülöttem, ami felkavart és szeretnék magamban elrendezni mindent. Ezek és a távolság miatt úgy döntöttünk, hogy külön folytatjuk tovább!"
Csuti Kulcsár Edina egykori szépségkirálynő férje volt, év elején jelentették be, hogy nem tudták megmenteni a házasságukat, ezért elválnak. Az üzletember tavasszal árulta el, hogy új párja van, akit be is mutatott a követőinek, több közös képet is posztolt már Ginával. Úgy tűnt, minden jól alakul közöttük, már a gyerekei is megismerték a választottját, ám mint most kiderült, mégsem tartott sokáig a kapcsolat.
A szakítás bejelentését megelőzően a Blikk arról írt, hogy Csuti új kapcsolata azért kerülhetett válságba, mert a vállalkozó egy hamarosan induló műsort forgatott az egyik kereskedelmi csatornánál, így jó ideig nem találkozhattak.
Ráadásul a lap szerint Csuti közel került Szorcsik Viki színésznőhöz, akinek nemrég ment tönkre a kapcsolata.
Mindketten cáfolták, hogy együtt lennének, a Blikk egyik informátora azonban elárulta, hogy "szemmel láthatóan szoros lelki kapcsolat alakult ki közöttük".
Szabó András "Csuti" hétfőn a követői kérdéseire válaszolt Instagram-oldalán, valaki pedig megkérdezte tőle, hogy együtt van-e még a barátnőjével, mert mostanában nem látni róluk közös képet. Erre azt írta, hogy mostanában kevesebb időt töltöttek együtt Ginával, de továbbra is fantasztikus nőnek tartja őt. Kedden azonban már bevallotta: véget ért a kapcsolatuk.
"Az utóbbi időben sokat voltunk külön Gdzsinával. Rengeteg minden történt és történik körülöttem, ami felkavart és szeretnék magamban elrendezni mindent. Ezek és a távolság miatt úgy döntöttünk, hogy külön folytatjuk tovább!"
Nagy Feró beszólt a színpadról: Azahriah, olyan, mint a malária
A veterán énekes kijelentése a Beatrice szombat esti ingyenes koncertjén hangzott el. A fellépés az állami szervezésű Szent István Nap programsorozat része volt, és talán ha ezren álltak a színpad előtt, szemben Azahriah 60 ezres Puskás-koncertjeivel.
Nagy Feró szombaton a Tabánban lépett színpadra a Beatrice zenekarral. A koncert a Szent István Nap programsorozat része volt, amely Retro Tabán néven futott. A fesztivált a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szervezte, többnyire kormány vagy Fidesz-közeli előadók lépnek fel rajta négy napon keresztül. Pikáns, hogy ma már felléphet itt a Beatrice mellett a Neoton is, amely a rendszerváltás előtt a Kádár-korszak kegyeltje volt, szemben Nagy Feróékkal, akik a fél országból ki voltak tiltva.
az énekes a fellépésen úgy fogalmazott: „Azahriah, olyan, mint a malária”. A lap azt is írta, hogy a közönség száma viszonylag alacsony volt,
aminek hátterében a nagy hőség állhatott.
Nem ez volt az első alkalom, hogy a Beatrice frontembere bírálta fiatal kollégáját. Korábban Azahriah egy nyilatkozatában azt mondta, hogy már csak szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradottak szavaznak a Fideszre. Erre Nagy Feró így reagált: „Egy szerencsés kor gyermeke, hiszen nem kényszerül arra, hogy gondolkodjon, vagy legalább meggondolja a szavait. Szabad neki zagyvaságokat beszélni, énekelni és írni anélkül, hogy bárkitől vagy bármitől tartania kellene.”
Nagy Feró szombaton a Tabánban lépett színpadra a Beatrice zenekarral. A koncert a Szent István Nap programsorozat része volt, amely Retro Tabán néven futott. A fesztivált a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szervezte, többnyire kormány vagy Fidesz-közeli előadók lépnek fel rajta négy napon keresztül. Pikáns, hogy ma már felléphet itt a Beatrice mellett a Neoton is, amely a rendszerváltás előtt a Kádár-korszak kegyeltje volt, szemben Nagy Feróékkal, akik a fél országból ki voltak tiltva.
Magyar Péter az országjárás közben lazításra is fordít egy kis időt. És hogy mivel tölti azt, arról pár képben számolt be a közösségi oldalán. Azt írta a fotókhoz:
Magyar Péter az országjárás közben lazításra is fordít egy kis időt. És hogy mivel tölti azt, arról pár képben számolt be a közösségi oldalán. Azt írta a fotókhoz:
"Én, miközben a propagandisták vergődnek".
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
ByeAlex: a lemondott augusztus 20-i koncert gázsiját felajánlom a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak
Azt is írta még: Ha Az én országom című dal miatt ma hazánkban koncertet mondanak le, és listázásokkal bélyegzik meg őt, az szerintem egy rossz módja a szabadelvű művészekkel való diskurzusnak.
ByeAlex koncertjének lemondása még további hullámokat vetett az elmúlt napokban. Az augusztus 20-ára lekötött koncertet a szervezők lemondták, de nem indokolták. Az előadó szerint viszont "erősen egybecseng" Az én országom című dalának megjelenésével.
Most a Facebookon meg is írta, hogy az ilyesmi, valamint a listázás nem jó módszer a művészekkel szemben.
Bejelentette azt is, hogy mivel "kötbérezés miatt a zenekarunk és stábunk gázsiját teljesen korrekt módon megtérítik," ezért ő a saját részét felajánlja a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak. Amúgy szerinte nincs harag, teszi a dolgát úgy, mint eddig.
Íme, a poszt:
"drága véreim!
gondolom, mostanra már mindenki hallotta, hogy egy augusztus 20.-i koncertünket meg nem indokolt okokból kifolyólag lemondták.
a lemondás ideje erősen egybecseng az ‘az én országom’ c. dalom megjelenésével, amiben egyébként egyetlen kifejezetten lázító, uszító gondolat sincsen megfogalmazva a kormányunk ellen, pedig két hete ezt kiabálják rá.
szerintem, egy rendkívül elegáns, igaz valóban csípős, kritikus, de hazafias dal lett.
ha egy ilyen dal miatt ma hazánkban egy előadónak koncertet mondanak le, és listázásokkal bélyegzik meg őt, az szerintem egy rossz módja a szabadelvű művészekkel való diskurzusnak.
a szervezők a szerződésből fakadó kötbérezés miatt a zenekarunk és stábunk gázsiját teljesen korrekt módon megtérítik. a hamarosan beérkező összegből az én gázsimat viszont felajánlom a HEIM PÁL GYERMEKKÓRHÁZ FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNYNAK, mert én nem fogadok el olyan munkáért pénzt, amit nem végeztem el.
az utalásról, amint a szervezők részéről a teljesítés megtörténik, screenshotot fogok nektek készíteni és megosztom majd itt. (ahogy ezt sok hasonló esetben tettem már.)
leszögezném: bennünk semmi harag nincs senki irányába. én pedig személy szerint teszem tovább azt, amit eddig is. futok, videójátékozom, játszom a macskámmal, hétvégente ezrekkel bulizom és iszogatok, meg néha-néha magamra haragítom ezt meg amazt."
ByeAlex koncertjének lemondása még további hullámokat vetett az elmúlt napokban. Az augusztus 20-ára lekötött koncertet a szervezők lemondták, de nem indokolták. Az előadó szerint viszont "erősen egybecseng" Az én országom című dalának megjelenésével.
Most a Facebookon meg is írta, hogy az ilyesmi, valamint a listázás nem jó módszer a művészekkel szemben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Utolsó zenénél volt egy ájulásom, térdre kényszerültem, de aztán tudtam folytatni – Valkusz Milánt a sürgősségire kellett vinni a ValMar szombati koncertje után
A zenész és menedzsere is megszólalt, kiderült, hogy mi történt a fellépésen, majd a kórházban.
A ValMar szombaton este a Budapest Parkban adott nagyszabású koncertet. A bulit hatalmas tömeg élvezte, de a fellépés után Valkusz Milán rosszul lett, és kórházba került.
Marics Peti az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy zenésztársát a sürgősségire vitték. Posztjában így fogalmazott: „Kitettük szívünket lelkünket ma veletek együtt a színpadra. Ájulás közeli állapotokig. Olyannyira, hogy Majlot most sürgősségin nézik, mert berosszult sajnos. Elvileg nem komoly, de küldjetek neki a szeretetet és az energiát!!!”
Másnap délután Milán is megszólalt, és részletesen elmondta, mi történt. Bejegyzésében leírta, hogy az utolsó dal közben volt egy „ájulása”, térdre kényszerült, de folytatni tudta a produkciót. Amikor lejött a színpadról, már érezte, hogy nincs minden rendben, amit az orvoscsapat is észrevett rajta. Bevittek a SOTE-ra, ahol kivizsgálták, majd fokozatosan jobban lett.
„Kizártak minden komoly eshetőséget, hálistennek a jelek csak áljelek maradtak a legrosszabb kimenetelre”
– írta, hozzátéve, hogy köszönetet mond a helyszínen dolgozó orvosoknak és a SOTE csapatának is.
A zenekar menedzsere, Szilágyi Zsolt elmondta, hogy a körülmények is hozzájárulhattak Milán rosszullétéhez. Szombaton hőségriasztás volt érvényben, a két előadó bakancsban és hosszú nadrágban állt színpadra, a fekete színpad visszaverte a meleget, ráadásul tűzcsóvák is nehezítették a helyzetet. Mindezek mellett óriási intenzitással zenéltek. „Milán a koncert után, amikor kiment belőle az adrenalin, rosszul lett, megszédült, jobbnak láttuk, ha bevisszük és alaposan kivizsgálják, nehogy valami gond legyen a szívével” – mondta a menedzser.
A vizsgálatok után kiderült, hogy a problémát kimerültség és bordaközi izomhúzódás okozta. A menedzser tájékoztatása szerint Milán vasárnap hajnalban, a saját lábán, tökéletes EKG-eredménnyel hagyta el a kórházat.
Nem ez volt az első eset, hogy a ValMar tagjai a Budapest Parkos fellépés után kórházba kerültek. 2023-ban Marics Peti bokája ugrott ki ugrálás közben, akkor a koncertet ugyan be tudták fejezni, de Petit végül tolószékben vitték le a színpadról és kórházba szállították.
A duó idei nyári szezonja sem volt zökkenőmentes: júliusban az egyik fellépésüket verekedés zavarta meg, ami miatt a koncertet félbe kellett szakítani - írta a Blikk.