Céget csinált a családjából egy brit férfi, hogy kijátssza a járványügyi szabályokat karácsonykor
Cégalapítással tervezi elérni egy brit férfi azt, hogy karácsonykor az egész családdal együtt ünnepelhessen - írja a Metro.
Angliában ugyanis a járványhelyzet miatt maximum hat ember gyűlhet össze, és egyelőre nem fest úgy, hogy karácsonyig bármi változna ezen a téren. A 27 éves Fenn Settle egy ideje kutatja a megoldást arra, hogyan hozhatná össze a hat főnél nagyobb családját egy kis közös pulykaevésre legális keretek között, és meg is találta a megoldást:
céget alapított, családtagjait pedig alkalmazottaknak jelentette be.
A munkahelyek ugyanis mentesülnek a hat főre vonatkozó szabály alól, és ugyan be kell tartani bizonyos előírásokat, mégsincs létszámkeret. Már a jogi részét is kitalálta a karácsonyi vacsorának:
a családtagokkal ún. nullaórás szerződést (olyan munkaszerződés, amelyben nem szerepelnek konkrét munkaórák), kötött, karácsony estére pedig "fizetetlen munkahelyi eseményt" szervezett, amin kötelező a részvétel a "dolgozók" számára.
Fenn arra akar mindezzel rámutatni, hogy mennyire nevetségesnek és átgondolatlannak látja a britek járványpolitikáját. Magát a járványhelyzetet nagyon is komolyan veszi, akkor kezdett ugyanis ésszerű kiskapuk után keresgélni, amikor áprilisban belehalt a betegségbe a nagyapja, és nem tudott tőle elbúcsúzni.
A cégalapítás ráadásul nem is került túl sok pénzébe: a Fenn Settle Kft. már hivatalosan is bejegyezett cég az ezzel járó 6 fontos (kb. 2400 forintos) adminisztrációs költségéért.
Cégalapítás szakértői tanácsadással, gyorsan és korrekt áron. Igény esetén székhelyszolgáltatás is kérhető a Céghmesternél.