SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Berki Krisztián visszalopta az ajándékba adott többmilliós Rolexet Hódi Pamelától

Berki még Pamelát is meggyanúsította, hogy ő hagyta el a Westendben az órát, miközben végig nála volt egy sporttáskában. Az édesanya azt fontolgatja, hogy a lányának fogja odaadni a Rolexet, amikor majd nagy lesz.


Hódi Pamela a péntek estétől megtekinthető Beköltözve Hajdu Péterhez című YouTube-műsorban mesélte el annak a több mint négymillió forintba kerülő Rolexének a megdöbbentő történetét, amit még Berki Krisztiántól kapott - írja a Blikk.

"Egyszer ezt kaptam tőle, aztán visszavette sutyiban, de végül mégis visszakerült hozzám. Ez most már egy vicces sztori, de ezzel is úgy vagyok, hogy érzelmileg semmi nem köt hozzá, tehát nyugodt szívvel eladnám, aztán vennék egy olyan órát, amely valóban tetszik. Persze, azért ez is tetszik..."

- vallotta be.

Már jó ideje egy párt alkottak, amikor Berki egy különös helyre hívta találkozni, ahol átnyújtotta neki a több milliót érő ajándékot.

"Beültem a kocsiba, majd odanyomta ezt az órát dobozostul. Mondom: minek nekem Rolex? Hiszen soha nem voltak azelőtt ilyen dolgaim... Aztán persze hordtam, de egyszer csak eltűnt az óra..."

- magyarázta Pamela, aki nagyon megijedt, mert azt hitte, hogy elvesztette a vagyont érő órát.

Végül azonban kiderült, hogy nem erről van szó: az egyik gardróbban megtalálta az órát Berki sporttáskájában.

"Felvettem a csuklómra, jó volt rám. Mondom, nem hiszem el, hogy visszalopja az ajándékát! Ráadásul már körbejárta, hogy ki lophatta el. Még engem is meggyanúsított, hogy biztos elhagytam a Westendben"

- mesélte Pamela, aki természetesen azonnal számonkérte Berkit, azonban nem kapott egyenes választ a kérdésére.

"Megfordult a fejemben, hogy elteszem, aztán odaadom a Natinak, ha nagy lesz. Mondjuk amikor férjhez megy, mert egy tizennyolc évesnek azért luxus egy Rolex óra, de ha férjhez megy, vagy ha az első gyerekét megszüli, vagy ha lediplomázik..." – zárta le a témát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
„Szeretnék visszatérni az életbe” – először szólalt meg Sallai Nóra a tragikus autóbalesete óta
A Jóban Rosszban egykori színésznője közel egy évvel ezelőtt szenvedett súlyos autóbalesetet kisfiával. Az 5 éves Bende életét már nem tudták megmenteni, Nóra állapota pedig sokáig kritikus volt.


Tavaly szeptemberben szenvedett súlyos autóbalesetet Sallai Nóra és ötéves kisfia, amikor egy másik sofőr letarolta őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, sürgősen vérre volt szüksége. Ugyan a kisfiát is kórházba szállították, Bende életét már nem tudták megmenteni, néhány nappal a szörnyű baleset után a kórházban meghalt.

A Jóban Rosszban egykori színésznőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok, sokáig kritikus volt az állapota. Hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd hosszú kezelések követték egymást.

A tragikus baleset óta csak informátorok meséltek arról, hogy éppen hol tart Sallai Nóra kezelése, és hogy van a színésznő. Most azonban ő maga is megszólalt és a story.hu-n keresztül üzent a nyilvánosságnak.

„Szeretnék minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe. Ezt vettem célul. A családom és a barátaim segítenek ezen az úton!”

– fogalmazott Sallai Nóra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meglepő kijelentést tett Ambrus Attila sztárboxos veresége után: erre készül a Viszkis
Szerinte ellenfele, BSW Matyi nyeri majd a kategóriájukat. A meccs elvesztésével, pedig egy fogadást is elbukott, így mindenképp elmegy majd a rapper egyik koncertjére.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 09.



Vasárnap este lépett a ringbe BSW Matyi és Ambrus Attila a Sztárbox idei évadának első adásában. A kezdeti ismerkedést követően a zenész hamar átvette az irányítást: a 35 éves rapper lényegesen többször talált be Attilának, aki azonban végig kitartóan küzdött a ringben. A négy menet után a találkozó győztese egyhangú pontozással BSW Matyi lett, aki ezzel továbbjutott az elődöntőbe.

„Nyilván a srác nem tudott kiütni, pedig két olyan ütést bekaptam, hogy láttam a csillagokat is...”

– mondta a Blikknek Ambrus Attila nem sokkal az összecsapás után.

„Ezt a sorozatot ő fogja megnyerni. Nekem van egy olyan érzésem, hogy ezt a Matyi gyereket nem fogják megverni. És sajnos elbuktam a fogadásomat, így el kell mennem a koncertjére is...”

– fogalmazott a Viszkis, akit tapasztalata és kitartása ezúttal nem vezetett sikerre, az élet más területein azonban még várnak rá kihívások.

„Szeretem a zenét, dobolok is. Az a célom, hogy hatvanéves koromra csináljak egy dobzenekart, illetve egy börtönzenekart. Vagyunk egy páran ebben a műfajban... Tanulom a zenét, hetente járok tanárhoz, de el fogok menni Matyi koncertjére is, sőt, még jegyet is veszek rá”

– jelentette ki az 57 éves Ambrus, aki hozzátette: továbbra sincs üresjárat az életében, keramikusként sokat piacozik, önkormányzati rendezvényekre jár, illetve kóstolóval egybekötött csapatépítőket is tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt a szakításáról Harsányi Levente: Lara volt életem szerelme, és próbálom úgy felfogni, hogy örülök, hogy ez nekem két és fél éven át megadatott
A műsorvezető nehéz időszakon van túl: szakítottak a menyasszonyával, és néhány hét leforgása alatt a testvérét is elvesztette.


Harsányi Leventének nehéz hónapok állnak a háta mögött. Pár hete ugyanis szakítottak menyasszonyával, Oberskovszky Larával, később pedig kiderült, hogy egy hónap leforgása alatt elvesztette a bátyját is.

Testvére tragikus hirtelenséggel, két nappal egy sikeres életmentő műtét után hunyt el. „Erre nem lehet felkészülni. Kivéve, ha beteg az ember, de a testvérem nem volt az...két nap alatt ment el” – mondta korábban a Borsnak Harsányi Levente.

Ami a szakítást illeti: az év elején még az esküvő is szóba került. Larát két éve egy partin ismerte meg a műsorvezető, gyorsan egy hullámhosszra kerültek, így még abban az évben meg is kérte a kezét. Közös otthonról és esküvőről álmodtak, de aztán máshogy alakultak a dolgok, és nemrég véget ért a kapcsolatuk.

A műsorvezető most a Borsnak beszélt arról, hogy van a történtek után. Harsányi azt mondja, megtehetné, hogy egy dohos, sötét pincébe zárkózik a szeptemberi napsugarak elől és borús hangulatú Depeche Mode dalokat hallgat, de ez nem jelentene megoldást.

„Én azt gondolom, hogy mindennek oka van, véget ért a kapcsolatom, elhunyt a testvérem, de én elhatároztam, hogy nem fogok ebbe belesüppedni. Az élet, ha jó vagy, előbb vagy utóbb visszaigazol téged. Nem túlzok, én most baromi jól vagyok. Rengeteg munkám van, a visszérműtétem is jól sikerült, és most már észreveszem, hogy milyen jó csajok mászkálnak az utcán”

– mondta.

Elárulta, a krízisek nagy részét többnyire egyedül dolgozta fel, egy-két barát maradt mellette, és megválogatja, kihez kapcsolódik. Arról is beszélt, hogy most nem élvez prioritást, hogy új kapcsolatba ugorjon, mert egy nagy szerelem lezárása után őszintén nem tudna újba kezdeni, de nyitott szemmel jár.

„Én eleve nagyon nehezen nyitok, nem könnyű közel kerülni hozzám, ha viszont valakit megszeretek, azt nehezen engedem el. Én hiszek abban, hogy nekem Lara volt életem szerelme, és próbálom úgy felfogni, hogy örülök, hogy ez nekem két és fél éven át megadatott. Ő már mással él, de annak is örülök, hogy nem acsarkodva váltunk el”

– fogalmazott Harsányi Levente.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Itt vannak Az Árulók új évadának szereplői: Szinetár Dóra, Hajdú Péter és Veiszer Alinda is feltűnik majd a műsorban
Egyelőre 11 szereplőről tudni, de a csatorna azt ígéri, hogy a lista korántsem teljes.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 08.



A Sztárbox 2025 élő adásában kiderült, kik lesznek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 4. évadának első játékosai. A műsorban bejelentették, hogy Józan László színművész és Torghelle Sándor válogatott futballista csatlakoznak a realityhez.

De nem kellett sokat várni, a csatorna hétfőn további neveket is elárult.

Az idei évad szereplői között biztosan ott lesz:

Ács Fruzsina humorista, pszichológus

Anger Zsolt színész, rendező

Ceglédi Zoltán politikai elemző

Hajdú Péter producer, műsorvezető

Sárközi Ákos séf

Schoblocher Barbara énekesnő

Szinetár Dóra színésznő

Veiszer Alinda riporter

Wolf Kati énekesnő

A szereplőlista korántsem teljes, a további résztvevők nevére a közeljövőben derül fény - jegyezte meg az RTL.


Link másolása
KÖVESS MINKET: