FELFEDEZŐ

Bemutatták Magyarország Tortáját és Cukormentes Tortáját

Füredi Krisztián tápiószecsői cukrászmester alkotása, a „CURIOSITAS – Kíváncsiság” fantázianevű torta viselheti idén a kitüntető címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt a JÓkenyér cukrászat csapata nyerte a „Szentivánéji Álom” tortával.

Link másolása

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén tizennegyedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A nyertes tortát évről-évre hatalmas érdeklődés kíséri.

Kedvelt magyar ízekkel, gyümölcsökkel készült recepteket várt az Ipartestület, olyan tortákat, melyek az ünneppel, vagy Magyarországgal összefüggésbe hozhatók, és szigorúan csak kiváló minőségű, természetes és egészséges alapanyagokat tartalmaznak.

A szakmai zsűri három fordulós értékelés után hirdeti ki a győztest. Az első körben a nevezett tortákból választott ki a zsűri anonim módon hat tortát, majd a második körben újrakóstolták a döntős tortákat és javaslatokat tettek azok tökéletesítésére.

A döntőben a versenyzőknek a zsűri jelenlétében, élőben kellett elkészíteniük a tortákat, melyeket szakmai szempontok alapján pontoztak.

Így született meg a győztes, mely idén nem más, mint a „CURIOSITAS – Kíváncsiság”, Füredi Krisztián, a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmesterének alkotása. A tehetséges fiatal cukrász az elmúlt évek versenyeinek rendszeres résztvevője.

Fotó: Kapás Gergő

„A kezdet mindig a kíváncsiság, ebből fejlődik ezután a tudás vágya, mely az újat keresi, nem mert új, hanem mert értékes.” - Bokor József (szerk.) A Pallas nagy lexikona

„CURIOSITAS” - latinul kíváncsiságot és különlegességet is jelent. Mindkét jellemző igaz a nyertes tortára, hiszen izgalmas, újszerű íz kombinációt rejt, mely kíváncsivá tesz és kóstolásra ösztönöz.

A birsalma szinte az egyetlen olyan magyar gyümölcs, ami nyers állapotban élvezhetetlen. Rafinéria, fantázia, kifinomult érzék és szakmai tudás kell ahhoz, hogy ennek a pompás gyümölcsnek a rejtett ízei előkerüljenek. Készítője olyan ízekkel kombinálta, mint a mandula, a mogyoró, a csokoládé és a legmodernebb technológiákat alkalmazva készítette el, így igazán méltó lett az elnevezéséhez.

Füredi Krisztián a gyakorlati éveit a Gundel étteremben töltötte, a fő összetevőket (mandula, mogyoró, csokoládé) a Gundel torta ihlette, közéjük csempészte be egyik kedvenc alapanyagát, a birsalmát. Mostanában méltatlanul mellőzött gyümölcsünk, pedig a magyar gasztronómiai kultúrában évszázadok óta jelen van. A birs zselét birs kompóttal egészítette ki és birs pálinkával tette teljessé, így sikerült a legszebb arcát kihoznia a gyümölcsnek.

Mandulás piskóta, mogyoróolajos ropogós, bársonyos birszselé, narancsos mandula mousse és étcsokoládés tükörbevonó harmóniája teszi tökéletessé Magyarország idei ünnepi tortáját.

A második helyezett Marsa Éva Heléna „Fenséges fügés manna” tortája lett a nagykőrösi Vanília & Gelarto cukrászdából, a harmadik helyen a tavaly előtti győztes Sztaracsek Ádám „Tétényi áfonyás mandula” tortája végzett a komáromi Jánoska Cukrászdából. Idén először a zsűri Hagyományőrző különdíjat is odaítélt, melyet Nándori László (Nándori Cukrászda, Budapest) alkotása, a FORTISSIMI – Bátrak tortája nyert el, Kercaszomor, a Legbátrabb Falu tiszteletére.

Fotó: Erdőháti Áron

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdeti meg, párhuzamosan a Magyarország Tortája versennyel. Idén a pilisszentiváni JÓkenyér cukrászat csapata győzött a Szentivánéji Álom tortával.

A kreáció ízvilágát a kellemesen savanykás, fahéjas meggylekvár és a könnyű meggyes habkrém adja, melyet a tejszínes-zabpelyhes angolkrém tesz teljessé.

A tortát cukormentes fehércsokoládé fedi, melyet koszorúszerűen borít a liofilizált meggy. Így a torta harmonikus ízvilágához elegáns küllem párosul. A hozzáadott cukor nélkül készült Szentivánéji Álom szeletenként 13,3 g szénhidrátot és 252,5 kcal-t tartalmaz, így a cukorbetegek számára jó választás lehet, de mindenkinek ajánljuk, aki ügyel arra, milyen összetevőket tartalmaz, amit elfogyaszt.

Augusztus 19-től lehet megkóstolni a tortákat, országszerte több száz cukrászdában.

Az árusító cukrászdák listáját augusztus 14-től megtalálják a www.cukraszat.net oldalon, a lista várhatóan augusztus 18-ig napról napra bővülni fog. A torták minőségének védelme érdekében az idei évben is csak az év végétől lesznek nyilvánosak a receptek, addig csak az ipartestület tagjai készíthetik.

Fogadják és kóstolják szeretettel Magyarország Tortáját és a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét, melyekkel a cukrász szakma tiszteleg hazánk nemzeti ünnepe előtt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tömegnyomor: kétmilliót szórt szét a Deák téren egy telefontokos cég, egymást taposták a gyerekek a pénzért
A Mobilfox reklámarca hirdette meg a pénzszórást, miután kirúgták a cégből. Azonban lehet, hogy az egész csak egy műbalhé volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Tömeghisztériába és káoszba fulladt egy telefontokokat gyártó magyar cég szokatlan reklámfogása, írja a 444. A Mobilfox Dalszínház utcai székházának tetejéről szórt le kétmillió forintot Szépréthy Roland, akit a cég állítólag kirúgott, pedig szerinte nagyrészt neki köszönhetik közösségi médiás sikereiket.

Szépréthy ezután ellopta a Mobilfox TikTok-csatornáját, majd 25 százalékos részesedést vagy 100 millió forintot kért a cégtől. A követőknek pedig azt ígérte, ha megkapja, akkor pénzt fog szórni a székház tetejéről. A pénzosztást végül szombat délutánra hirdette meg.

Az épület előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, a zömmel tizenévesek egymást taposták az égből hulló ezresekért. Majd kilépett a kapun Mobilfox Roli és Diller Kevin cégtulajdonos biztonsági emberek gyűrűjében, akiknek a vezetésével a Deák térre vonult a tömeg, miközben a mobilfoxosok tovább osztogatták a pénzt. A lap szeritn ebből arra lehet következtetni, hogy vagy megvalósult a tulajdonrész-szerzés, vagy talán nem is volt soha balhé, és mindannyian egy túl erősre sikerült vicc részesei voltunk.

A Deákon végül a tömegnyomor addig folytatódott, amíg egy lány rosszul lett. Ekkor a kidobók lökdösődéssel csináltak egy kis teret, majd később újabb százezreket szórtak szét az influenszerek a tér közepe felé haladva, hasonló káosz közepette. A mobilfoxosok a tömeg és további pénzszórás kíséretében visszatértek a cég székházához.

A 444 úgy tudja, hogy a veszélyes médiahekkben végül senki nem sérült meg súlyosan, bár a mentőket riasztották, miután a szomszédos építkezésre többen bemásztak pénz után kutatva. Állítólag valaki leesett, de a rendőrök nem találtak senkit a helyszínen.

A telefontokos cég pénzosztásáról készült beszámolót itt lehet megnézni:

Nem ez volt az egyetlen túl jól sikerült reklámfogás szombaton Budapesten. Ennél valamivel kevesebben, de így is rengetegen voltak a Balázs Kicksnél:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Meghatározott sorrendben áll le a halál előtt az emberi test működése egy szakértő szerint
Először az éhség és a szomjúság múlik el, ezt követi a beszéd akadozása. A hirtelen állapotjavulás is a közelgő halál jele lehet.

Link másolása

Meghatározott sorrendben állnak le a halál előtt az emberek érzékszervei, írja a LADbible James Hallenbeck, a Stanford Egyetem palliatív ellátással foglalkozó szakemberének könyve alapján.

A könyvből kiderül, hogy hacsak nem egy olyan váratlan halálról van szó, mint amit például egy baleset okoz, akkor az emberi test „aktív haldoklása” minden esetben ugyanúgy történik.

A szakember szerint elsőként az éhségérzet és a szomjúság múlik el, mivel a haldokló szervezet érzékeli, hogy már kevesebb tápanyagra van szüksége. Ezzel egybevág egy hospice nővér nemrég megjelent videós beszámolója is:

James Hallenbeck szerint másodikként a társalgás kezd akadozni. A haldokló beszéde a szervezet lassulása miatt egyre nehézkesebbé válik.

Rögtön ezután gyorsan romlásnak indul a vizuális érzékelés is. A halál előtt állók egy idő után már alig látják, hogy pontosan mi zajlik körülöttük. Julie McFadden hospice nővér szerint ugyanakkor legalább ennyire aggasztó, ha egy haldokló hirtelene erőre kap, látványos javuláson megy keresztül, ami szintén a közelgő halál jele lehet.

Dr. Hallenbeck szerint végül a haldokló előbb a tapintást, majd a hallását veszíti el. Ezért hiába tűnik úgy, hogy valaki már semmire sem reagál, valójában ezen a két módon még az utolsó pillanatokban is érzékeli az illető a külvilágot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor 3 év után lecserélte profilképét, mutatjuk, mire
A magyar kormányfő legutóbb 2021. december 23-án változtatta meg a profilképét a Facebookon.

Link másolása

Lecserélte a profilképét a Facebookon Orbán Viktor csütörtökön. A magyar kormányfőnek ezentúl ez a képe lesz a közösségi-oldalán:

Orbán legutóbb 2021. december 23-án cserélt profilképet a Facebookon.

via 24.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Halott férfit tolt be a bankba, a nevében akart pénzt felvenni a nő
A brazil bank alkalmazottainak feltűnt, hogy valami nincs rendben, így értesítették a rendőrséget és a mentőket is. A nő váltig állította, hogy a halott él.

Link másolása

Hitelt szeretett volna felvenni egy nő egy bankban Rio de Janeiro nyugati részén Banguban. Ilyen mindennapos dolog nem kerülhetne be a hírekbe, pláne a világ másik felén, a hölgy azonban egy kerekesszékes férfival együtt érkezett, aki láthatóan nem volt jól.

Az idős férfi viszont gyanút keltett a bank alkalmazottaiban, akik meg szerettek volna győződni róla, hogy egyáltalán életben van-e még.

A nő váltig állította, hogy az ismerőse csak „így néz ki”. Időnként fel is emelte a fejét, és beszélt is hozzá, sőt arra biztatta, hogy írja alá a papírokat, mert ő nem teheti meg helyette.

„Ha nem vagy jól, bevihetlek a kórházba. Vissza akarsz menni a kórházba?”

– kérdezgette a férfit, aki el nem ítélhető módon nem válaszolt.

Ez már végképp gyanús lett a biztonsági alkalmazottaknak és a bankpénztárban dolgozóknak, akik kihívták a mentőket és a rendőrséget is.

A mentősök megerősítették a gyanút: kiderült, hogy a 68 éves Paulo Roberto Braga néhány órával korábban hunyt el.

A nőt a helyszínen letartóztatták, a rendőrségnek azt mondta, hogy a férfi unokahúga és gondozója. A hatóság egyelőre vizsgálja, hogy a nőnek voltak-e társai, mert azt gyanítják, hogy szervezett csalásról lehet szó.

A helyi sajtó jelentése szerint a felvenni kívánt összeg több mint 1,1 millió forintnak felelt meg.

via Daily Mail, 24.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET: