FELFEDEZŐ
A Rovatból

Azt mondták, nem lehet gyereke, mégis kétszer szült ikreket másfél éven belül egy angol anyuka

Már 18 évesen kiderült, hogy endometriózisa van. Ekkor le is mondott arról, hogy anya legyen. Éppen ezért igazi áldásnak tartja, hogy négy gyermeket is szülhetett.


Két ikerpár büszke édesanyja egy angol nő, akit már fiatalon endometriózissal diagnosztizáltak - számolt be róla a SomersetLive. Az orvosok azt mondták neki, nagyon kevés esély van arra, hogy természetes úton legyen gyereke.

Kirsty Hannam 18 éves volt, amikor kiderült, hogy ő is egy, a nők körében egyre gyakoribb betegséggel küzd. Az endometriózis meddőséget is okozhat, illetve azzal jár, hogy nehezebb természetes úton teherbe esni. Kirstyt is lesújtotta, amikor az orvosok közölték vele a diagnózist. El is könyvelte magában, hogy valószínűleg soha nem lehet gyereke.

Volt férjével meg is békéltek azzal, hogy nem lesz utódjuk. A lány a válás utáni új kapcsolata elején is őszinte volt ezzel kapcsolatban, párja el is fogadta a helyzetet.

Aztán mindketten nagyon meglepődtek, amikor alig három hónappal azután, hogy összejöttek, Kirsty várandós lett.

A pár először utazott el kettesben, Belgiumban töltöttek pár napot, az anya szerint ott fogantak meg az ikrek. Pár héttel később ugyanis elkezdte rosszul érezni magát, a hangulata is ingadozott. Ezért csináltatott egy terhességi tesztet, ami pozitív lett. Éppen azon a napon költözött össze párjával, Robbal.

"Egyáltalán nem számítottam arra, hogy a teszt pozitív lesz. Amikor megláttam az eredményt, csak annyit tudtam mondani, hogy 'ó, Istenem' - aztán elmondtam Robnak. Azt mondtam: 'Nagyon sajnálom, nem tudtam, hogy teherbe tudok esni'. Ő viszont nagyon boldog volt, és mindketten izgatottak lettünk, pedig akkor még csak három hónapja voltunk együtt. De nem is akartam túlságosan beleélni magam, mert azt mondták, hogy ha esetleg terhes is leszek, valószínűleg méhen kívüli terhesség lesz"

- emlékezett vissza.

A kismama az első ultrahangvizsgálat előtt is arra számított, hogy az orvos valami rosszat fog találni. Ehelyett azzal lepte meg a leendő szülőket, hogy nem egy, hanem két baba is van Kirsty pocakjában. A nő előbb hisztérikus nevetésbe kezdett, majd elkezdtek folyni a könnyei örömében. A vizsgálat után párjával beültek a kocsiba. Egy kis ideig csendben emésztették a történteket, mielőtt elkezdtek volna róla izgatottan beszélgetni.

Kirsty 2019 júniusában, 37 hetes terhesen szülte meg William és Willow nevű gyermekeit, ami varázslatos érzés volt számára.

"William bújt ki először, ez elképesztő volt. A legjobb érzés volt, amikor láttam magam előtt a kisbabát, és belegondoltam, hogy ő az enyém, én szültem. Emlékszem, hogy ránéztem Robra, akinek patakokban folytak a könnyei. Nem is szerethettem volna jobban őt abban a pillanatban."

Az édesanya nem gondolta volna, hogy a csodaterhessége után lehet még gyereke. Ám alighogy hét hónaposak lettek az ikrei, megtudta, hogy megint babát vár. Párjával ugyan szerettek volna még gyereket, de mivel tudták, hogy Kirstynek el kell távolítani a méhét a betegsége miatt, nem reménykedtek abban, hogy lesz esélyük az újabb gyermekáldásra. A kismama azonban már tudta, hogy úton van a kistestvér, amikor 2020 februárjában elkezdte tapasztalni a tipikus tüneteket, a terhességi teszt pedig igazolta a megérzését. Azon viszont meglepődött, hogy újra ikrekkel várandós.

"Az első ultrahangvizsgálaton az orvos megkérdezte, hogy vannak-e ikrek a családban, én meg rögtön azt mondtam, hogy 'Ó, ne, kérlek, nehogy azt mondd, hogy ikrek'. Már ekkor elkezdtem aggódni, mert fogalmam sem volt, hogy fogunk elbírni négy babával. Amikor Rob bejött, ő is elkezdett hisztérikusan nevetni. Ő ezt egyszerűen briliánsnak tartotta, és megnyugtatott, hogy minden rendben lesz velünk."

Azután 2020 októberében meg is született a két kislány, Alice és Aoife. Csakúgy, mint első alkalommal, Kirsty ezúttal is természetesen tudott szülni, amit igazi áldásnak tart a betegségét tekintve.

Az anya nem tagadja, hogy nehéz az élet két ikerpárral, pláne, hogy mindannyian kicsik még. De nagyon hálásak értük, Kirsty pedig a világ legszerencsésebb édesanyjának érzi magát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Égzengéstől hangos, viharos éjszakánk lesz: Térképen mutatjuk az országon átrobogó zivatarláncot, ami nagy lehűlést hoz
Egy hidegfront zivatarláncot hoz magával, amely szerda éjjel vonul át az országon. Helyenként heves viharokra, jégesőre, erős szélre lehet számítani, és nagyot zuhan a hőmérséklet is.


Villámfényes éjszaka elé néz az ország: szerda estétől egy zivatarlánc robog át Magyarországon, a délnyugati vármegyékben riasztás van érvényben a heves viharok miatt. A java az esti, éjszakai órákban érkezik, de előtte a középső országrészben a hőmérséklet még 33-34 fokig emelkedik – írja az ATV.

A HungaroMet egy térképes animációban mutatta be, hogyan halad végig a viharrendszer az országon. A prognózis szerint a délutáni órákban még főként az északi területeken pattanhatnak ki hevesebb zivatarcellák, amelyeket helyenként szélvihar és jégeső kísérhet.

Másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben Somogyban, Tolnában és Baranyában.

A hidegfront érkezésével a Dunántúlon már szerdán visszaesik a hőmérséklet, miközben az ország más részein még tombol a meleg.

A zivatarok várhatóan a hajnali órákra csendesednek, a front nyomában pedig jelentősen visszaesik a hőmérséklet mindenhol máshol is.

Csütörtökön a Dunántúlon mindössze 20 fok, a Tiszántúlon pedig 25 fok körül alakulnak a maximumok.

A folytatásban nyugodtabb és mérsékelten meleg időjárás ígérkezik, a hétvégéhez közeledve azonban ismét egyre több területen alakulhat ki zápor, zivatar. Jelentősebb felmelegedésre a jövő hét közepétől lehet számítani.

A HungaroMet folyamatosan frissülő veszélyjelzésben tájékoztatja a nyilvánosságot a mai viharveszélyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 09.



Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.

A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.

Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.

A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.

Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.

A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
A Nyírségben és Debrecen környékén csaptak le az első nagy zivatarok, videón, ahogy hömpölyög a víz
Az Időkép egyik felhasználója osztotta meg, hogyan érkezett meg az égi áldás. Az ország számos részén zivatar, vihar várható.


Az Időkép információ szerint a mai viharok először az ország északkeleti részét érték el.

Azt írják „Nyíregyháza és Debrecen környékén intenzív zivatarok mozognak, Nyírszőlősön hömpölygött a víz a felhőszakadás következtében”

Videót is megosztottak. Az egyik kommentelő megjegyezte, a felvétel a Nyíregyházi Állatparkban készült.

A HungaroMet mai, viharokat előrejelző térképet itt láthatjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk