Azahriah elmondta, mire költi a fellépéseiért járó pénzt
A fiatal zenész három teltházas stadionkoncert után sem gondolja úgy, hogy a pénz boldoggá teheti az embert. Szerinte hiába vesz valaki új dolgokat, a varázs egyszer el fog múlni.
Friderikusz Sándor podcastjában arról beszélt Baukó Attila, művésznevén Azahriah, hogy mire tudja elkölteni a fellépéseiből megkeresett pénzét – írja a Pénzcentrum.
„Ezek már olyan összegek igazából, hogy nem is nagyon találnék már impulzust abban, hogy ezt elköltsem. Max ha szerencsejátékoznék, vagy valami végtelen pénz-nyelőcsőben találnám meg az élvezetemet, akkor biztos, hogy hogy el tudnám költeni. Egyébként ez nekem olyan mennyiségű pénz – nyilván meg se közelíti az igazi gazdagokat, de – ez annyi, hogy én ezt nem tudom már mire költeni”
– idézi Azahriah-t a portál.
A zenész egyébként elmondta azt, hogy vett drága gitárokat, drága ruhákat, cipőket, mindezen kívül az életszínvonalának fenntartására költ. Arról pedig, hogy mit kell tenni ennyi pénzzel, többek között a menedzsereitől kapott tanácsot:
„Ők mondták nekem hogy van az állampapír, meg hogy a lakás biztos pontot fog nyújtani az életben.”
Megjegyezte továbbá, hogy többet engedhet meg magának, mint korábban, és az anyagi biztonságot tekinti a legnagyobb luxusnak, amit a pénz adhat.
„A pénz önmagában nem tényleges boldogság, mert addig tart, ameddig az új, a pénz által megvett tárgynak az impulzusa tart. Veszek egy jó gitárt, az eltart egy vagy két hétig, veszek egy új kocsit az egy hónapig. De ez el fog múlni, és mindig kelleni fog valami új”
– mondta Azahriah, majd hozzátette: az igazi kincs a biztonságérzet, amit a pénz ad, ami által nem érzi magát az ember kiszolgáltatottnak.
Friderikusz Sándor podcastjában arról beszélt Baukó Attila, művésznevén Azahriah, hogy mire tudja elkölteni a fellépéseiből megkeresett pénzét – írja a Pénzcentrum.
„Ezek már olyan összegek igazából, hogy nem is nagyon találnék már impulzust abban, hogy ezt elköltsem. Max ha szerencsejátékoznék, vagy valami végtelen pénz-nyelőcsőben találnám meg az élvezetemet, akkor biztos, hogy hogy el tudnám költeni. Egyébként ez nekem olyan mennyiségű pénz – nyilván meg se közelíti az igazi gazdagokat, de – ez annyi, hogy én ezt nem tudom már mire költeni”
– idézi Azahriah-t a portál.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagy Feró beszólt a színpadról: Azahriah, olyan, mint a malária
A veterán énekes kijelentése a Beatrice szombat esti ingyenes koncertjén hangzott el. A fellépés az állami szervezésű Szent István Nap programsorozat része volt, és talán ha ezren álltak a színpad előtt, szemben Azahriah 60 ezres Puskás-koncertjeivel.
Nagy Feró szombaton a Tabánban lépett színpadra a Beatrice zenekarral. A koncert a Szent István Nap programsorozat része volt, amely Retro Tabán néven futott. A fesztivált a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szervezte, többnyire kormány vagy Fidesz-közeli előadók lépnek fel rajta négy napon keresztül. Pikáns, hogy ma már felléphet itt a Beatrice mellett a Neoton is, amely a rendszerváltás előtt a Kádár-korszak kegyeltje volt, szemben Nagy Feróékkal, akik a fél országból ki voltak tiltva.
az énekes a fellépésen úgy fogalmazott: „Azahriah, olyan, mint a malária”. A lap azt is írta, hogy a közönség száma viszonylag alacsony volt,
aminek hátterében a nagy hőség állhatott.
Nem ez volt az első alkalom, hogy a Beatrice frontembere bírálta fiatal kollégáját. Korábban Azahriah egy nyilatkozatában azt mondta, hogy már csak szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradottak szavaznak a Fideszre. Erre Nagy Feró így reagált: „Egy szerencsés kor gyermeke, hiszen nem kényszerül arra, hogy gondolkodjon, vagy legalább meggondolja a szavait. Szabad neki zagyvaságokat beszélni, énekelni és írni anélkül, hogy bárkitől vagy bármitől tartania kellene.”
Nagy Feró szombaton a Tabánban lépett színpadra a Beatrice zenekarral. A koncert a Szent István Nap programsorozat része volt, amely Retro Tabán néven futott. A fesztivált a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szervezte, többnyire kormány vagy Fidesz-közeli előadók lépnek fel rajta négy napon keresztül. Pikáns, hogy ma már felléphet itt a Beatrice mellett a Neoton is, amely a rendszerváltás előtt a Kádár-korszak kegyeltje volt, szemben Nagy Feróékkal, akik a fél országból ki voltak tiltva.
Molnár Áron szerint Byealexék augusztus 20-i koncertjének lemondása jó lehetőség a magyar zenészeknek, hogy szolidaritásképpen bojkottálják a NER rendezvényeit
ByeAlex és a Margaret Island kikerült az augusztus 20-i programból. A színész és aktivista szerint a zenészeknek közösen kellene kiállniuk a jogaikért.
Mint lapunk is megírta, az augusztus 20-i állami ünnepség programjából kikerült ByeAlex és a Margaret Island. A szervezők közlése szerint politikamentes eseményt szeretnének, a fellépések lemondása miatt azonban a zenészek milliós bevételtől eshetnek el.
A döntésre eddig egyik érintett zenész sem reagált a közösségi oldalán. Molnár Áron színész és közéleti aktivista azonban Instagramon osztotta meg véleményét, írja a Blikk.
„Hm.. magyar zenészek.. bizony jó lehetőség ez arra, hogy szolidaritásképpen bojkottáljátok a NER rendezvényeit és ezt kommunikáljátok is. Miért csak ti lehettek arrébb rakva? A NER-t is lehet negligálni. Minél tovább vártok, vagy hallgattok, annál legitimebb lesz a hatalom ezen fegyvere. Minél többen megszólaltok, annál több léket kap a NER hajója”
– fogalmazott az Insta-sztorijában, amelyben egy cikk fotóját is megosztotta a koncertek lemondásáról.
A Margaret Island nemrég Tusványoson is fellépett, ahol az énekesnő, Lábas Viki szivárványszínű papírzászlókat osztott a közönségnek. Az együttes tavasszal jelentette be, hogy idén feloszlik, búcsúkoncertjük október 2-án lesz. Az augusztus 20-i fellépés ennek előfutára lehetett volna.
A két zenekar szereplését korábban bejelentették, ám a programból végül csütörtökön vették ki őket.
Mint lapunk is megírta, az augusztus 20-i állami ünnepség programjából kikerült ByeAlex és a Margaret Island. A szervezők közlése szerint politikamentes eseményt szeretnének, a fellépések lemondása miatt azonban a zenészek milliós bevételtől eshetnek el.
A döntésre eddig egyik érintett zenész sem reagált a közösségi oldalán. Molnár Áron színész és közéleti aktivista azonban Instagramon osztotta meg véleményét, írja a Blikk.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter az országjárás közben lazításra is fordít egy kis időt. És hogy mivel tölti azt, arról pár képben számolt be a közösségi oldalán. Azt írta a fotókhoz:
"Én, miközben a propagandisták vergődnek".
Kommentben még annyit tett hozzá:
"Megafonosok? Challenge accepted?"
Magyar Péter az országjárás közben lazításra is fordít egy kis időt. És hogy mivel tölti azt, arról pár képben számolt be a közösségi oldalán. Azt írta a fotókhoz:
"Én, miközben a propagandisták vergődnek".
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
ByeAlex: a lemondott augusztus 20-i koncert gázsiját felajánlom a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak
Azt is írta még: Ha Az én országom című dal miatt ma hazánkban koncertet mondanak le, és listázásokkal bélyegzik meg őt, az szerintem egy rossz módja a szabadelvű művészekkel való diskurzusnak.
ByeAlex koncertjének lemondása még további hullámokat vetett az elmúlt napokban. Az augusztus 20-ára lekötött koncertet a szervezők lemondták, de nem indokolták. Az előadó szerint viszont "erősen egybecseng" Az én országom című dalának megjelenésével.
Most a Facebookon meg is írta, hogy az ilyesmi, valamint a listázás nem jó módszer a művészekkel szemben.
Bejelentette azt is, hogy mivel "kötbérezés miatt a zenekarunk és stábunk gázsiját teljesen korrekt módon megtérítik," ezért ő a saját részét felajánlja a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak. Amúgy szerinte nincs harag, teszi a dolgát úgy, mint eddig.
Íme, a poszt:
"drága véreim!
gondolom, mostanra már mindenki hallotta, hogy egy augusztus 20.-i koncertünket meg nem indokolt okokból kifolyólag lemondták.
a lemondás ideje erősen egybecseng az ‘az én országom’ c. dalom megjelenésével, amiben egyébként egyetlen kifejezetten lázító, uszító gondolat sincsen megfogalmazva a kormányunk ellen, pedig két hete ezt kiabálják rá.
szerintem, egy rendkívül elegáns, igaz valóban csípős, kritikus, de hazafias dal lett.
ha egy ilyen dal miatt ma hazánkban egy előadónak koncertet mondanak le, és listázásokkal bélyegzik meg őt, az szerintem egy rossz módja a szabadelvű művészekkel való diskurzusnak.
a szervezők a szerződésből fakadó kötbérezés miatt a zenekarunk és stábunk gázsiját teljesen korrekt módon megtérítik. a hamarosan beérkező összegből az én gázsimat viszont felajánlom a HEIM PÁL GYERMEKKÓRHÁZ FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNYNAK, mert én nem fogadok el olyan munkáért pénzt, amit nem végeztem el.
az utalásról, amint a szervezők részéről a teljesítés megtörténik, screenshotot fogok nektek készíteni és megosztom majd itt. (ahogy ezt sok hasonló esetben tettem már.)
leszögezném: bennünk semmi harag nincs senki irányába. én pedig személy szerint teszem tovább azt, amit eddig is. futok, videójátékozom, játszom a macskámmal, hétvégente ezrekkel bulizom és iszogatok, meg néha-néha magamra haragítom ezt meg amazt."