TUDOMÁNY
A Rovatból

Az oltásellenesek legfőbb érvének cáfolata: évtizedes kutatások vezettek az mRNS vakcinákhoz

A koronavírus elleni védőoltás csak látszólag készült el gyorsan. A New York Times összeszedte, mennyi tudós dolgozott évtizedeken át azokon az építőkockákon, amelyekből végül összeállt a megoldás.


Azok, akik a mai napig nem hajlandóak beoltatni magukat, a legtöbbször azt hangsúlyozzák, hogy gyanúsan gyorsan lett kész a koronavírus elleni vakcina, ami számukra azt jeleneti, hogy nem lehet megbízható.

Bár a Pfizer-BioNTech és a Moderna valóban a járvány kirobbanása után alig egy évvel piacra dobhatta az oltását, az ide vezető út egyáltalán nem volt rövid, és nem is akkor kezdődött, amikor a világ tudósai tudomást szereztek a Covid-19-ről. Az elmúlt évtizedekben a világ különböző pontjain végzett, egymástól független kutatási előzmények kellettek a sikerhez. Bár azt senki sem tudhatta, hogy a saját kutatása egyszer pont a koronavírus-járvány leküzdésében segít majd, a tudósoknak nem a nulláról kellett elindulniuk az ellenszer keresésekor.

A New York Times egy rendkívül részletes cikkben szedte össze, hogy milyen kísérletek és mennyi véletlen segített a megoldáshoz.

A történetből kiderül, hogy sokáig jelentéktelennek tűnő kutatásokról derült ki utólag, hogy nagyon is fontosak, olyan tudósok munkái kamatoztak, akik azelőtt évekig hiába könyörögtek pénzért, és akik gyakran félbe is hagyták kísérleteiket. De a szálak végül is találkoztak.

Az első lépés az volt, amikor 1960 áprilisában egy cambridge-i kutatócsoport, köztük két leendő Nobel-dijas, Francis Crick és Sidney Brenner, felfedezték a hírvívő RNS-t (mRNS) génmolekulát, amely segít a sejteknek proteint termelni.

A felfedezés után azonban sokáig semmi sem történ, mert a molekulát nehéz volt izolálni, ha megpróbálták, szétesett. 40 évvel később, 1998-ban a pennsylvaniai egyetem egyik fénymásolója előtt futott össze két tudós: Drew Weissmann, aki korábban a HIV-programban dolgozott és Karikó Katalin, aki Szegedről került Amerikába.

Karikót szenvedélyesen érdekelte az mRNS. Biztos volt benne, hogy áttörést hozhat az orvostudományban. A hagyományos oltások módosult vírusokat, vagy azok elemeit vitték be a testbe, hogy az immunrendszert a támadók ellen edzzék. Az mRNS-vakcina azonban olyan kódolt istrukciókat szállít, amelyek lehetővé teszik az emberi sejtek saját vírusproteineket termeljenek ki. Weissman és Karikó Katalin úgy gondolták, hogy így jobban utánozhatnák a valóságos fertőzést, és határozottabb immunválaszt válthatnának ki. Az mRNS törékenysége miatt azonban kevesen hittek abban, hogy valóban alkalmas lehet vakcina előállítására.

A két kutató mRNS-molekulákat adott hozzá petri-csészékben tenyésztett emberi sejtekhez, és mint az várható volt, az mNRS utasítására a sejtek különleges proteineket termeltek. De amikor az mRNS-t egerekbe fecskendezték, az állatok megbetegedtek.

Hét éven át tanulmányozták az mRNS működését, és számos kísérletük kudarcot vallott. Az állatok immunrendszere ugyanis az mRNS-t támadó kórokozónak érzékelte, ezért elpusztította, és az állatok ebbe belebetegedtek. Aztán rájöttek, hogy a sejtek egy különleges kémiai módosulással védik a saját mRNS-üket. Így az mRNS kisebb módosításával próbálkoztak, mielőtt azt beinjekciózták volt a sejtekbe. Ez működött: az mRNS-t immunválasz nélkül fogadták be a sejtek.

Karikó Katalin és Drew Weissman 2005-ben írtak eredményeikről tanulmányt, de az olyan tekintélyes szaklapok, mint a Nature vagy a Science, kategorikusan elutasították, csak a kevésbé ismert Immunity-ben jelenhetett meg.

A negatív visszhangok ellenére mindketten hittek abban, hogy felfedezésük egyszer megváltoztatja a világot.

Immár tudták, hogyan védjék meg a sejtbe került mRNS-t, de ahhoz, hogy oltásként vagy gyógyszerként működjön, e törékeny molekuláknak valami védőpajzsra volt szükségük a véráramlatban, hogy megakadályozzák lebomlásukat, miközben a sejtek felé tartanak.

És itt kapcsolódott be a második szál. Egy vancouveri biokémikus csapat évek óta azon dolgozott, hogy miként lehet a génmolekulákat biztonságosan az emberi sejtekhez szállítani.

Vezetőjük, Pieter Cullis fő kutatási területe a lipidek, a sejthártyák alapját képező zsírsav-tartalmú szerves anyagok voltak. Ezek borítják be a test valamennyi sejtjét. Cullis doktor azzal kísérletezett, hogy olyan lipidhártyákat tervez, amelyek a génanyagot „becsomagolva” viszik a sejtekbe. Nehéz dolga volt: egyrészt a kísérleti zsírgömbök mérete a sejtek 1% volt, másrészt pedig az emberi sejteknek olyan kifinomult védelmi rendszere van, hogy a tápálékon kívül semmit sem engednek be. Ráadásul egyes lipidfajták igen mérgezőek voltak és olyan elektromos töltéssel rendelkeztek, amelyek széttéphették volna a sejthártyákat. A nagy áttörést az hozta meg, hogy a zsírgolyók pozitív töltetét DNS-módosításnak vetették alá, az így a mérgező hatással együtt eltűnt, amikor bekerült a véráramlatba.

Mivel nem volt elég érdeklődés az eljárás iránt, Cullis eladta a lipid-technológia licenszét egy Protiva nevű cégnek, amely Ian MacLachlan biokémikus vezetésével 2004-ben oly módon burkolta be zsírrétegbe a génanyagot, hogy a gyógyszercégek növelhessék termelésüket, és megváltoztatta a lipidanyagot, hogy kevesebb vesszen el az értékes anyagból. Miután Karikó Katalin úgy látta, hogy ezek döntő fontosságúak lehetnek az mRNS-alapú gyógyszerekhez, megpróbálta meggyőzni MacLachlant, hogy dolgozzanak együtt. Ez azonban üzleti, illetve a szellemi tulajdon körüli jogi nézeteltérések miatt meghiúsult.

A harmadik kulcsmomentum 1996-ban kezdődött, amikor a Clinton-kormányzat ugyancsak több milliárd dollárt áldozott a 15 év alatt világszerte 6 millió halálos áldozatot követelő AIDS-et okozó HIV-vírus elleni oltás előállítására.

Bill Clinton az Ovális Irodában kérdőre vonta Dr. Anthony Faucit, aki már akkor is az amerikai elnök egészségügyi főtanácsadója volt, hogy másfél évtized alatt miért nem sikerült egy vakcinát összehozniuk. Fauci azt felelte, hogy hiányzik a tudósok közti koordináció. Öt hónappal később Clinton bejelentette egy vakcinakutató központ létrehozását, amely végül 2000-ben nyílt meg Bethesdában.

A kutatók itt megpróbálták a sejteket támadó HIV-vírusok tüskéit célbavenni, és beazonosítani az antitestekre legérzékenyebb pontjait. Bár a HIV-oltás nem sikerült, többek között azért, mert a vírus tüskéje más alakot ölt támadás előtt és alatt, de a program néhány résztvevője, köztük dr.Graham, aki éppen az AIDS-betegekkel való találkozásai nyomán szakosodott a virológiára, rájött néhány titokra, amelyek alapján fel lehetett térképezni a koronavírusok tüskéit.

2008-ban csatlakozott egy Jason McLellan nevű fiatal orvos Grahamhez, aki akkor már az elsősorban kisgyermekekre életveszélyes emberi légúti óriássejtes vírust (RSV) tanulmányozta, és együtt megtalálták azt a proteint, amely a jelenleg klinikai tesztelés alatt álló oltások alapja lett. Amikor McLellan 2013-ban saját laboratóriumának megnyitására készült Dartmouth-ban, Graham azt tanácsolta neki, hogy a koronavírusokat állítsa a kutatások középpontjába. Korábban ezeknek nem sok figyelmet szenteltek sem a kutatók, sem a befektetők, mivel azonban terjedőben volt a MERS, 11 évvel korábban pedig Dél-Kínában felbukkant a szintén gyilkos SARS, ezúttal másképp történt.

A MERS, mint minden koronavírus, emlékeztetett a HIV alakváltoztató proteinjeinek felszínen lévő tüskéire. Ellenállt minden oltáskísérletnek, rendkívül nehéz volt reprodukálni és laboratóriumban izolálni. Ráadásul nagyon nehéz volt mintát szerezni a közel-keleti fertőzöttektől, miután éveken át a nyugati tudósok helyi kollégáik kizárásával kutattak a szegény országokban, kormányaik védeni kezdték saját mintáikat. Ekkor tért vissza Mekkából Graham munkatársa, aki a jóval ártalmatlanabb HKU1-nek elnevezett koronavírustól fertőződött meg, ennek tanulmányozásából azonban fontos következtetéseket vonhattak le a veszélyesebb fajtákról is.

A csapat 2016-ban a Nature-ben publikálta a HKU1 tüskéjéről készült fotókat. Ekkor tették első ízben láthatóvá egy emberi koronavírus proteintüskéjét kezdeti formájában, mielőtt behatol a sejtekbe.

A feladat ezután az volt, hogy olyan stabil, alakját nem változtató tüskét hozzanak létre laboratóriumban, amely alkalmas oltás kifejlesztésére. Ebben fontos szerep jutott a Dartmouth-ba érkezett kínai posztdoktori ösztöndíjasnak, Nianshuang Wangnak, aki úgy vélte, hogy a SARS és MERS egy súlyosabb koronavírus-járvány előjátékai voltak. Ők kapta azt a feladatot, hogy nyugalmi állapotba hozza a MERS tüskeproteinjeit. Két sikertelen kísérlet után a harmadik megközelítés lett eredményes, de mivel 2017-ben a MERS-nek már régen vége volt, Wang tanulmányát elutasították a legtekintélyesebb szaklapok, az eljárás is csak a szabadalmi kérelemig jutott el.

Három évvel később azonban McLellan új, egy gyógyszercégnek dolgozó austini laboratóriumában elővehette felfedezését a koronavírus-vakcina előállításához.

McLellant dr. Graham riasztotta 2019. december 31-én a Vuhanból érkezett hírekkel. Azonnal munkához láttak, néhány nap alatt elkészült a covid-19 vírus tüskéinek génszekvenciája és február 15-én már közzétették a struktúrájukról és a rögzítési technikáról szóló tanulmányukat.

Ez utóbbi döntő jelentőségű volt a BioNTech és a Moderna mRNS-vakcináinak előállításához.

Miután tudósaik megkapták a tüske génszekvenciáját, szintetizálták az mRNS-molekulákat azzal az eljárással, amelyet Karikó Katalin és Drew Weissmann 15 évvel korábban kikísérletezett.

A molekulákat bevonták védő zsírréteggel, ahogy azt a vancouveri kutatók megálmodták és a tiszta folyadékot kis üvegfiolákba öntötték. Hamarosan megkezdődhettek az embereken való tesztelések.

Novemberben tették közzé az első eredményeket a Pfizer-BioNTech vakcina tesztjéről, amely 95%-os hatékonyságot mutatott.

Itt értek a csúcsra évtizedek alapvető felfedezései, amelyeket sokáig érdektelennek találtak. A fáradhatatlanul dolgozó kutatók, miközben hatalmas lépéseket tettek előre a maguk területén, nem tudhatták biztosan, hogy megéri-e a sok erőfeszítés. Ha az mRNS alapú, covid elleni vakcinák hosszú távon hatékonynak bizonyulnak, a legkülönbözőbb betegségek elleni oltások előtt is megnyithatják az utat a HIV-től a rákig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
„Nagyon valószínűtlen, hogy ez véletlen” – halállista sokkolja Amerikát: egymás után tűnnek el és halnak meg a titkos kutatásokhoz hozzáférő tudósok
A Képviselőház Felügyeleti Bizottsága hivatalos tájékoztatást kért az FBI-tól és más ügynökségektől a tudóshalálok ügyében. A lépés növeli a politikai nyomást a nyomozó szerveken.


„Ha egy tudós eltűnik, az is aggasztó. De ha tíz tudós hirtelen meghal vagy eltűnik, akiknek mind fejlett biztonsági engedélyük van érzékeny kutatásokhoz hozzáféréssel, az már nemzeti aggodalomra ad okot” – mondta Michio Kaku elméleti fizikus egy interjúban, amelyet a Fox News Digital közölt.

A neves kutató szerint a helyzet példátlan, és olyan mintázatot rajzol ki, ami nemzetbiztonsági szintű figyelmet érdemel.

A fizikus úgy fogalmazott, ilyet még nem látott: ez szerinte példátlan, és nemzetbiztonsági ügyként kell kezelni. Nem azt mondja, hogy bizonyítottan összeesküvésről van szó, hanem azt, hogy a következő lépésnek annak kell lennie, hogy megnézzék,

van-e közös pont az érintettek munkájában. Ugyanazon kutatási területhez, ugyanahhoz a titkos programhoz, katonai vagy nukleáris fejlesztéshez kapcsolódtak-e.

A felvetés súlyát jelzi, hogy a Fehér Ház és a kongresszus is lépett: átfogó vizsgálatot ígérnek, hogy kiderítsék, valóban egy baljós terv részeit látjuk-e, vagy csupán egymástól független, tragikus véletlenek sorozatát fűzi össze a közösségi média és a politikai érdeklődés. A válaszhoz a tényeknél kell kezdeni, az egyes eseteknél, amelyekből a riasztó teória összeállt.

A lista egyik leggyakrabban emlegetett szereplője William „Neil” McCasland, egy 68 éves, nyugalmazott vezérőrnagy, aki február 27-én tűnt el albuquerque-i otthonából. A megyei seriffhivatal aprólékos idővonalat tett közzé: a felesége délelőtt 11 óra körül ment el otthonról, és amikor egy órával később hazaért, a férjét már nem találta.

A házban maradt a telefonja, a szemüvege és a viselhető okoseszközei, de hiányzott a túrabakancsa, a pénztárcája és egy .38-as kaliberű revolvere.

A hatóságok szerint jelenleg nincs bizonyíték idegenkezűségre, de a nyomozás továbbra is zajlik. Hasonlóan rejtélyes Monica Jacinto Reza, a NASA Jet Propulsion Laboratory anyagtudományi vezetőjének esete, aki tavaly júniusban egy túra során tűnt el a kaliforniai Angeles Nemzeti Erdőben. A kiterjedt keresések ellenére azóta sem került elő.

Amy Eskridge antigravitációs technológiával foglalkozott, nyíltan beszélt arról, hogy fenyegetik, majd 34 évesen meghalt. „Veszélyben az életem” – ezt mondta halála előtt az UFO-technológiát kutató tudós.

A hivatalos verzió szerint önmaga ellen fordított fegyver végzett. Csakhogy az ügy körül azóta is sok a kérdőjel, sem a rendőrség, sem az igazságügyi orvosszakértők nem hoztak nyilvánosságra részletes információkat arról, hogy pontosan milyen vizsgálat zajlott.

A tudós antigravitációs technológia kutatásával foglalkozott, vagyis azzal az elképzeléssel, hogy a gravitáció valamilyen módon szabályozható, csökkenthető vagy akár ki is oltható lenne. Ha ilyesmi tényleg működne, az nemcsak az űrutazást borítaná fel, hanem az energiatermelést is.

A listán szerepelnek más tragédiák is: Carl Grillmair, a Caltech és az IPAC 67 éves csillagásza február 16-án lőfegyver áldozata lett Los Angeles megyében; a rendőrség letartóztatta és meggyanúsította a 29 éves Freddy Snydert – írta a The Guardian. Nuno F. G. Loureiro, az MIT 47 éves plazmafizikusa tavaly decemberben halt meg, miután lelőtték Brookline-ban. A hatóságok az ügyet a Brown Egyetemen történt korábbi lövöldözéshez kötik, amelynek gyanúsítottja, Cláudio M. N. Valente később öngyilkos lett – számolt be róla a CBS News.

A névsorban olyan kutatók is helyet kaptak, akiknek halála nem bűncselekményhez köthető. Frank Werner Maiwald, a JPL egy másik munkatársa 2024 júliusában hunyt el, ahogy azt a részletes szakmai nekrológja is dokumentálja. Kollégája, Michael David Hicks 2023 júliusában halt meg; pályáját és a DART-misszióban betöltött szerepét a tudományos közösség méltatta. Jason Thomas, a Novartis 45 éves kutatója tavaly decemberi eltűnése után idén márciusban került elő holtan egy massachusettsi tóból; a hatóságok közlése szerint az ügyben sem merült fel bűncselekmény gyanúja – jelentette a Yahoo News.

Bár az esetek jellege eltérő, a politikai és intézményi reakciók gyorsak és határozottak voltak. Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője múlt héten egy sajtótájékoztatón közölte, hogy a felmerült jogos kérdések miatt az adminisztráció komolyan veszi a helyzetet. „A Fehér Ház minden releváns ügynökséggel és az FBI-jal együttműködve holisztikusan átnézi az ügyeket, hogy azonosítsa az esetleges közös vonásokat. Egy követ sem hagyunk felfordítatlanul” – fogalmazott a Bay News 9 tudósítása szerint. Donald Trump elnök is megszólalt, „elég komolynak” nevezve az ügyet. A Képviselőház Felügyeleti Bizottsága, James Comer elnök vezetésével, hivatalos levelekben kért tájékoztatást többek között az Energiaügyi és a Védelmi Minisztériumtól, a NASA-tól és az FBI-tól.

Nagyon valószínűtlen, hogy ez véletlen.

A politikai gépezet beindulásával párhuzamosan azonban megszólaltak a szkeptikus hangok is, amelyek óva intenek a túlzó következtetésektől. A Washington Post egy elemzésben rámutatott, hogy a feltételezett „minta” valójában egymástól teljesen független eseteket – gyilkosságot, öngyilkosságot, természetes halált és eltűnést – mos össze, és eddig semmilyen bizonyíték nem utal szervezett összefüggésre. Jen Golbeck, a Marylandi Egyetem professzora élesen fogalmazott: „Rengetegen dolgoznak nemzeti laboroknál és egyetemeken… közülük egyesek eltűnnek, öngyilkosok lesznek vagy meghalnak.” Az Ars Technica arra hívta fel a figyelmet, hogy a listákat gyakran válogatott, bulváros forrásokból állítják össze, és több esetben a hozzátartozók kifejezetten tiltakoztak a spekulációk ellen. Az Atlantic publicistája pedig odáig ment, hogy badarságnak nevezte, hogy a történet a politika legmagasabb szintjeire jutott, miközben elismerte, hogy a közvélemény fogékony az ilyen típusú, mintázatokat kereső narratívákra.

Nem ez az első alkalom, hogy tudósok halálesetei körül rejtélyes elméletek kapnak szárnyra. A 2000-es évek elején a „meggyilkolt mikrobiológusok” listái terjedtek futótűzként, de a későbbi tényellenőrzések kimutatták, hogy a legtöbb esetben semmilyen bizonyítható kapcsolat nem volt az áldozatok között. Hasonló mintázatelméletek keringtek a brit GEC-Marconi védelmi cég mérnökeinek 1980-as évekbeli halálesetei kapcsán is. A történelem azt mutatja, hogy az időben és jellegükben eltérő tragédiák kényszerű összefűzése gyakran vezet téves következtetésekhez.

A vizsgálatnak pontosan az lenne a feladata, hogy módszeresen feltárja, létezik-e bármilyen valós közös nevező, legyen az kutatási terület, biztonsági hozzáférési szint vagy földrajzi elhelyezkedés.

Persze a titkos megbízatások lényege éppen az, hogy titkosak. Kevesen fognak tehát megszólalni, vagy érdemi információkat adni a kérdésekre. Sőt, valószínű, hogy a válaszok már önvédelemből is azok lesznek, amiket  William McCasland felesége egy Facebook-bejegyzésben tett, hangsúlyozva, hogy férjének régi, hétköznapi jogosultságai voltak, és „nem valószínű”, hogy „elavult titkai” miatt rabolták volna el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Afrika a vártnál gyorsabban szakad ketté, új óceán van születőben
Geológusok megállapították, hogy a földkéreg egy kritikus vastagság alá vékonyodott a Nagy Afrikai Hasadékvölgyben. A folyamat végén, néhány millió év múlva egy új óceán jöhet létre, ahogy az Indiai-óceán vize elárasztja a mélyedést.


Geológusok megállapították, hogy az afrikai kontinens a vártnál gyorsabban halad a kettészakadás felé. A Nature Communications című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint egy aktív hasadék Kelet-Afrikában elérte a „kritikus küszöböt”, és a folyamat végén egy új óceán születhet – írta meg a ScienceAlert. A „hamarosan” persze geológiai léptékben értendő, ami még néhány millió évet jelent.

„Azt találtuk, hogy a szakadás ebben a zónában előrehaladottabb, és a kéreg vékonyabb, mint ahogy bárki gondolta”

– mondta Christian Rowan, a Columbia Egyetem geotudósa.

A kutatók a Kelet-afrikai-árokrendszer egy meghatározott részére, a Kenyán és Etiópián áthúzódó, több száz kilométeres Turkana-hasadékra fókuszáltak. Korábbi szeizmikus mérések újraelemzésével megállapították, hogy a földkéreg a hasadék közepén mindössze 13 kilométer vastag, míg a peremeken meghaladja a 35 kilométert.

Ez a vékonyodás jelzi az úgynevezett „kivékonyodás” vagy „nyakazódás” fázisát. Amikor egy kontinens kérge 15 kilométernél vékonyabbra nyúlik, a szétszakadás gyakorlatilag elkerülhetetlenné válik. „Minél vékonyabb lesz a kéreg, annál gyengébbé válik, ami elősegíti a hasadás folytatódását” – magyarázta Rowan.

A folyamat hátterében az áll, hogy az Afrikai-lemez két részre válik: a kontinens nagyját hordozó, hatalmas Núbiai-lemezre nyugaton, és a kisebb Szomáliai-lemezre keleten. Ez utóbbihoz kapcsolódik az a térség is, amely Madagaszkár szigetét is magában foglalja, bár a geológusok itt különálló, kisebb mozgó egységeket, például Lwandle-mikrolemezt is azonosítottak.

„Elértük a kritikus küszöböt”

– erősítette meg Anne Bécel geofizikus, a tanulmány társszerzője.

Pár millió év múlva a kivékonyodás fázisát az óceánosodás követi. A kéreg annyira elvékonyodik, hogy a mélyből feltörő magma új óceáni medencét és tengerfeneket hoz létre, amelyet az Indiai-óceán vize tölt majd fel. Egy ehhez hasonló, előrehaladottabb folyamat már most is megfigyelhető az északkelet-afrikai Afar-mélyföldön.

A felfedezés legérdekesebb része az emberi evolúcióra vonatkozó következtetése. A kutatók szerint a Turkana-hasadékban a kivékonyodás körülbelül 4 millió évvel ezelőtt kezdődött, egy heves vulkáni tevékenységet követően. Ez egybeesik a térségben talált legkorábbi emberelőd (hominin) kövületek korával.

A folyamat felgyorsította az üledékképződést, ami tökéletes körülményeket teremtett a fosszíliák megőrződéséhez. Lehetséges tehát, hogy ez a terület nem azért számít az emberiség bölcsőjének, mert ott zajlottak volna kiemelkedő evolúciós események, hanem mert a geológiai folyamatok kivételesen jó állapotban konzerválták az ott élt élőlények maradványait.

„Úgy véljük, ezek a tektonikus változások alapvető szerepet játszottak a Turkana-tónál lévő Nagy Afrikai Hasadékvölgy kivételes paleoantropológiai leletanyagának kialakításában”

– írják a kutatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Áttörés a porckopás kezelésében! Eljöhet a kor, amikor nem lesz szükség térdprotézisre?
A Science folyóiratban publikált tanulmány szerint egy új szer megállította az osteoarthritist állatkísérletekben. A 15-PGDH-gátló hatására a sérült térdízületekben nem alakult ki a várható porckopás.


Egyetlen, életkorral felhalmozódó fehérje gátlása idős egerekben visszafordította a kopást, és a saját porctermelő sejtek „fiatalosabb” üzemmódra váltottak – a kutatók szerint ezzel közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy egyszer valóban elkerülhető legyen a csípő- és térdprotézis.

Az osteoarthritis, vagyis az ízületi porckopás milliók életét keseríti meg fájdalommal és a mozgás korlátozásával, miközben a jelenlegi terápiák leginkább csak a tüneteket enyhítik.

A betegség kialakulásában ismert szerepet játszik az elhízás, a cukorbetegséghez hasonló anyagcserezavarok és a krónikus gyulladás, de a porc tényleges helyreállítására eddig nem volt megoldás.

A kutatók figyelme egy 15-PGDH nevű fehérjére irányult, amelynek szintje az életkorral emelkedik a szervezetben, és gátolja a szövetek javító mechanizmusait, valamint a gyulladáscsökkentő folyamatokat. A Stanford Egyetem tudósai arra voltak kíváncsiak, hogy ennek a fehérjének a blokkolása hatással lehet-e a porckopásra.

Az állatkísérletek eredményei minden várakozást felülmúltak. Idős egerek elvékonyodott térdporca a 15-PGDH-gátló kezelés hatására újra megvastagodott. Amikor pedig fiatal, sérült egereken végezték el a tesztet, a szer megvédte őket a sérülés okozta porckopás tipikus jeleinek kialakulásától. Egy másik kísérletben, ahol az elülső keresztszalag-sérülést modellezték, a kezelt állatoknál nem fejlődött ki a normálisan várható osteoarthritis, sőt, a járásuk is egyenletesebbé vált, és jobban terhelték a sérült lábukat, ami a fájdalom csökkenésére utal. A felfedezésről a kutatók a Science folyóiratban számoltak be.

A legizgalmasabb, hogy

a hatás nem őssejteken múlott, hanem a már meglévő, saját porcsejtek (chondrocyták) programozódtak újra egy egészségesebb, funkcionálisabb állapotba.

A módszer hatékonyságát emberi szöveteken is igazolták: térdprotézis-műtétből származó porcminták a kezelés hatására merevebbé váltak és a gyulladás jelei is csökkentek bennük. Helen Blau, a Stanford Egyetem mikrobiológusa szerint a felfedezés teljesen új utat nyithat a szövetregenerációban. „Ez a felnőtt szövetek regenerálásának egy új módja, és jelentős klinikai ígérettel bír az öregedés vagy sérülés okozta ízületi gyulladás kezelésében” – mondta a kutató. Hozzátette, eredetileg őssejteket kerestek a folyamat mögött.

„Őssejteket kerestünk, de egyértelmű, hogy nem vesznek részt benne. Ez nagyon izgalmas.”

Nidhi Bhutani ortopédkutató szerint a mechanizmus valóban átformálta a gondolkodásukat a szövetek helyreállításáról. „Világos, hogy a porcban már meglévő sejtek nagy csoportjának génkifejeződési mintázata változik meg. Ezen sejtek regenerációjának célzásával lehetőségünk nyílhat arra, hogy klinikailag nagyobb hatást érjünk el” – magyarázta.

A klinikai alkalmazás felé vezető utat meggyorsíthatja, hogy egy másik, izomgyengeséget célzó vizsgálatban egy 15-PGDH-gátlót már teszteltek embereken, és nem merültek fel komoly biztonsági aggályok. Helen Blau rendkívül bizakodó.

„Nagyon izgatottak vagyunk a lehetséges áttörés miatt. Képzeljük el, hogy a meglévő porcot növesztjük újra, és elkerüljük az ízületi protézist.”

Eközben egy teljesen más irányból is biztató hírek érkeztek. Egy kínai–amerikai kutatócsoport kimutatta, hogy a fogyasztószerként ismert semaglutid a súlyvesztéstől függetlenül is védi az ízületeket. A szer átprogramozza a porcsejtek anyagcseréjét, így azok több energiát tudnak termelni.

A kísérletekben a semaglutiddal kezelt, elhízott és ízületi kopásban szenvedő egereknek és embereknek is csökkent a fájdalma és a porckárosodása.

A hatás akkor is megmaradt, amikor egy kontrollcsoport pontosan ugyanannyit evett, mint a kezelt állatok, ami bizonyítja, hogy a javulás nem csupán a kisebb testsúly miatti tehermentesítésnek köszönhető.

Egy harmadik, szintén ígéretes megközelítés a Coloradói Egyetem mérnökeitől származik, akik egy lassan felszabaduló, ízületbe fecskendezhető gyógyszer-beviteli rendszert fejlesztenek. Állatkísérletekben ez az „egyszeri injekció” heteken belül képes volt helyreállítani a sérült porcot és csontot. Stephanie Bryant vegyész- és biológiai mérnök szerint a céljuk nem kevesebb, mint a betegség felszámolása.

„Két év alatt jutottunk el egy merész ötlettől addig, hogy bemutassuk, ezek a terápiák visszafordítják az osteoarthritist állatokban”

– mondta Bryant. „A célunk nem csupán a fájdalom kezelése és a progresszió megállítása, hanem a betegség megszüntetése.” A csapat reményei szerint 18 hónapon belül elindulhatnak a klinikai vizsgálatok.

Bár ezek a fejlesztések még kísérleti fázisban vannak, és időbe telik, mire elérhetővé válnak a betegek számára, a tudomány több, egymástól független úton halad afelé, hogy az ízületi kopás ne egy visszafordíthatatlan állapot, hanem egy gyógyítható betegség legyen.

Via Stanford Medicine News Center


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
A világon elsőként nálunk gyógyítják anyatejjel az oxigénhiánnyal született kisbabákat, egy márciusban született kisfiú is megkapja a kezelést
A Semmelweis Egyetem klinikáján orron keresztül juttatják be az anyatejet az agykárosodott babák szervezetébe. A kutatók szerint az anyatejben lévő őssejtek segíthetik az agy regenerációját, a módszer biztonságosságát pedig már igazolták.


Anyatejet csepegtetnek egy apró fecskendővel egy oxigénhiánnyal született kisbaba orrába a Semmelweis Egyetem klinikáján – egy világszinten is úttörő magyar módszerről számolt be csütörtök este az RTL Híradó.

A forradalminak tűnő eljárással az oxigénhiány miatt agykárosodott újszülöttek agyának regenerációját próbálják segíteni. A speciális terápiát a világon először alkalmazták így, a kezelést egy márciusban született kisfiú is megkapja. A lényege, hogy a babáknak 28 napon keresztül, naponta kétszer, orron keresztül juttatják a központi idegrendszerükbe a saját édesanyjuktól származó tejet. A márciusi kisfiú édesapja a Híradónak arról beszélt, miért éltek a felajánlott lehetőséggel.

„Nyilván az ember szívesen részt vesz ilyenkor ebben, igazából mindenben, ami egy kicsit növeli a gyermek gyógyulási esélyeit, vagy felgyorsítja ezt.”

Az apa azt is hozzátette, szimpatikus volt számukra, hogy egy teljesen természetes anyagról van szó. De hogyan is működik pontosan a módszer? A kutatók szerint az anyatejben lévő őssejtek és más értékes anyagok – például idegsejt-növekedési faktorok – így felszívódva segíthetik az agy gyógyulását. A kutatás egyik szerzője, Dr. Méder Ünőke egy szemléletes hasonlattal írta le a folyamatot.

„Mi ezt úgy képzeljük el, hogy az őssejt bejut a központi idegrendszerbe, és ott mint egy karmester, különböző faktorokat kibocsájtva segíti az idegrendszer regerenációját.”

Az eljárás nem előzmény nélküli. A Semmelweis Egyetem kutatócsoportjának megvalósíthatósági és biztonságossági vizsgálatát a Pediatric Research nevű rangos szaklap közölte. A módszert korábban már sikeres állatkísérletek is igazolták, Németországban és Kanadában pedig koraszülötteken alkalmazták. A szakemberek ugyanakkor hangsúlyozzák: a terápia jelenleg kizárólag újszülötteken alkalmazható, és ők is csak a saját édesanyjuk anyatejét kaphatják meg a kezelés során.

A hatásosságot egyelőre nem bizonyították, a jelenlegi adatok a kezelés biztonságosságát és megvalósíthatóságát igazolják.

A terápia hatékonyságát egy most is futó, nagyobb, úgynevezett randomizált, kontrollált vizsgálat (NEO-BRIGHT) fogja tisztázni a Semmelweis Egyetemen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk