Száguldó autó első ülésén szülte meg gyerekét egy 25 éves nő – párja az egészet videóra vette
A 25 éves Alexis Swinney-re olyan hirtelen jöttek a tolófájások, hogy férje, Dominique, hiába nyomta a gázt, mégsem sikerült késleltetni a szülést. Pedig, mint a férj által menet közben készült videóból sejthető, talán már csak két percre voltak a kórháztól. Mindenesetre az apa nem kis lélekjelenlétről tett tanúságot, hogy menet közben meg tudta örökíteni az első ülésen térdelő, jajgató feleségét és ötödik gyermekének világra jöttét - írta a Daily Mail .


Alexisnek hallhatóan aggódik, hogy a rendkívüli helyzetben nem sérül-e meg az újszülött, kap-e egyáltalán levegőt. Aztán kérte férjét, hogy segítsen kihúzni, majd egy utolsó nagy nyomás után kibújt és felsírt a kislányt.
„Nem voltak sem orvosok, sem sürgő-forgó nővérek, sem lámpák, senki sem avatkozott be ebbe a különleges pillanatba – írta később az immár ötgyermekes anya Instagram-oldalán – A fájdalomért kárpótoltak azok az örömteli, békés percek, amikor magunk voltunk édes kislányunkkal, ennél többet nem is kívánhatnék. Köszönöm Istennek, hogy egy kocsiban szülhettem meg őt, ő tudta, hogy az a leghőbb vágyam, hogy a születés pillanatában senki se álljon közénk.”
Tudja, hogy sokaknak nem tetszik a története, ő viszont boldog, hogy igazán megtapasztalhatta testét szülés közben és gyermeke az ő kezében jött a világra. Az apa viszont arra büszke, hogy a kicsi az ő arccsontjait örökölte.