Árpa Attila az NKA-botrányról: Várjuk Zsülike filmjét, popcorn bekészítve
Árpa Attila színész-rendező is megszólalt a Fásy Zsüliettnek egyedi miniszteri döntéssel megítélt 101 millió forintos állami támogatás ügyében. A Nemzeti Kulturális Alap által kiosztott pénz egy dokumentumfilm-sorozatra szól, a hírre pedig sokan felháborodással reagáltak.
Árpa Attila vasárnap az Instagramon egy másik nézőpontot vetett fel, szerinte érdemes lenne megvárni a kész alkotást.
Viszonyításként megemlítette, hogy a Hosszú Katinkáról készült dokumentumfilm több mint félmilliárd forintból valósult meg, miközben szerinte annak „jelentős része archív felvételekből állt, a fennmaradó rész pedig néhány forgatási napra és interjúhelyzetre épült”.
Az ügy a választás előtt kiosztott, több milliárd forintnyi NKA-támogatás egyik eleme. A beszámolók szerint a támogatásokból Fidesz-közeli, illetve a Fidesznek kampányoló szereplők is részesültek. A botrány miatt az NKA bizottságából többen is távoztak, köztük Bús Balázs, Baán László, Both Miklós és Vidnyánszky Attila, a minisztérium pedig utólag szakmai és pénzügyi beszámolókat kért be a nyertesektől.
Hankó Balázs távozó kulturális és innovációs miniszter pénteken az ATV Egyenes beszéd című műsorában védte meg a döntéseket. Azt mondta, az eljárásrend és a döntések is jogszerűek voltak, és nem a kedvezményezettek személyét, hanem a létrejövő kulturális tartalmat kell nézni.
A kritikusok szerint a pénzosztás átláthatatlan volt, a Független Előadó-művészeti Szövetség pedig feljelentést tett költségvetési csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt.
A Fásy család cégének támogatása korábban is téma volt: a Zsam-Art Kft. 101 millió forintnál nagyobb támogatást kapott Hankó Balázs miniszteri keretéből egy Munkácsy-vándorkiállításhoz kapcsolódó projektre.
Árpa Attila a posztját azzal zárta, hogy „várjuk Zsülike filmjét, popcorn bekészítve”.
Via 24.hu