Áramütés végzett három Rothschild-zsiráffal a kenyai Nakuruhoz tartozó Soysambu rezervátumban. Az állatok alacsonyan lógó elektromos vezeték mellett haladtak el, amikor megrázta őket az áram.
Az eset nagy felháborodást keltett az állatvédők körében, akik szerint 2019 óta 11 zsiráf, köztük legalább hat veszélyeztetett Rothschild-zsiráf (Giraffa camelopardalis rothschildi) pusztult el az alacsonyan futó távvezetékek miatt - közölték kenyai hírportálok.
A legutóbbi esetben két zsiráffal pénteken, eggyel szombaton végzett az áram - írták hétfőn kenyai angol nyelvű hírportálok.
Kerry Outram állatvédelmi szakértő elmondása szerint a múltban már történtek arra kísérletek, hogy áthelyezzék vagy feljebb emeljék az elektromos kábeleket, de az ötletek nem kaptak elég támogatást.
A Kenyai Vadvédelmi Szolgálat (KWS) egyik munkatársa szerint az elmúlt években számos hasonló esetet jelentettek. A KWS-nek azonban nincs jogi ereje ahhoz, hogy intézkedjen a kábelekről, a kenyai áramhatóság dolgozik az ügyön.
Áramütés végzett három Rothschild-zsiráffal a kenyai Nakuruhoz tartozó Soysambu rezervátumban. Az állatok alacsonyan lógó elektromos vezeték mellett haladtak el, amikor megrázta őket az áram.
Az eset nagy felháborodást keltett az állatvédők körében, akik szerint 2019 óta 11 zsiráf, köztük legalább hat veszélyeztetett Rothschild-zsiráf (Giraffa camelopardalis rothschildi) pusztult el az alacsonyan futó távvezetékek miatt - közölték kenyai hírportálok.
A legutóbbi esetben két zsiráffal pénteken, eggyel szombaton végzett az áram - írták hétfőn kenyai angol nyelvű hírportálok.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Döbbenetes eset történt egy amerikai hotelben: döbbent vendégek videózták le, ahogy az Expressway Suites egyik alkalmazottja a szálloda jakuzzijába dobálja a foltosnak mondott ágyneműket, majd egy seprűnyéllel kavargatni kezdi azokat a klóros vízben – írta meg a New York Post.
„Ez undorító. Viccelnek? Ezeken az ágyneműkön alszunk? Teljesen kiakadtam”
– mondta az egyik vendég, miután végignézte a jelenetet.
NEW: North Dakota hotel is under investigation after an employee was seen soaking bed sheets in a guest hot tub
Guests at an Expressway Suites in Fargo recorded a worker washing hotel sheets in the chlorinated pool and stirring them with a broomstick
A szálloda vezetősége azzal védekezett, hogy a jakuzzis áztatást csak végső megoldásként, a makacs foltok eltávolítására használják, és elvileg csak záróra után. Állításuk szerint a dolgozót megrovásban részesítették, amiért a vendégek előtt végezte a műveletet.
Egy rögzített telefonhívás során az egyik alkalmazott azt is elmondta a panaszkodó vendégnek, hogy a módszerrel „apró kis foltokat” szednek ki, majd a medencét leeresztik és alaposan kitisztítják.
A helyi közegészségügyi hatóság azonnal megtiltotta hotelnek, hogy a vendégeknek fenntartott jakuzziban áztassa a lepedőket. Bár a bizarr gyakorlat miatt nem szabtak ki bírságot, mert nem állapítottak meg közvetlen veszélyt, a hatóság több utóellenőrzést is elrendelt.
Egy, a szállodánál 2010-ben dolgozó volt alkalmazott szerint a gyakorlat egyáltalán nem új keletű. Azt állította, hogy a jakuzzis előáztatás már akkoriban is bevett eljárás volt az erősen szennyezett textíliák esetében.
Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint a nem megfelelően karbantartott jakuzzik a meleg víz és a belekerülő testnedvek miatt a baktériumok melegágyai lehetnek. Olyan súlyos betegségeket terjeszthetnek, mint a legionáriusbetegség, de okozhatnak kellemetlen bőrkiütést is.
„Ahogy az ember ül a forró vízben, a bőre szó szerint leválik… vedlik le róla” – fogalmazott Amy Vandal, a másik vendég, aki jelentette az esetet a hatóságoknak.
Döbbenetes eset történt egy amerikai hotelben: döbbent vendégek videózták le, ahogy az Expressway Suites egyik alkalmazottja a szálloda jakuzzijába dobálja a foltosnak mondott ágyneműket, majd egy seprűnyéllel kavargatni kezdi azokat a klóros vízben – írta meg a New York Post.
„Ez undorító. Viccelnek? Ezeken az ágyneműkön alszunk? Teljesen kiakadtam”
– mondta az egyik vendég, miután végignézte a jelenetet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor a Facebook-oldalán jelentette be, hogy már kapható az a pulóver, amelyen az a rajz szerepel, amit ő „az ország kedvenc jegyzetének” nevez. A miniszterelnök posztjában azt írja, neki már meg is érkezett az első szállítmány.
A bejegyzés szerint a termék a dpkshop.hu honlapon rendelhető meg. Azt is közölte, hogy
„a pulóverekből befolyt minden bevétel a kárpátaljai gyermekeket segítő KEGYES Alapítványnak megy,
a 'Jónak lenni jó!' kampány keretében.”
Az akció előzménye, hogy Orbán Viktor 2025. november 11-én az ATV Mérleg című műsorában, Rónai Egonnak adott interjúja közben egy A4-es lapra jegyzetelt.
A rajzról készült kép hamar mémmé vált, a felhasználással kapcsolatos kérdésekre pedig a miniszterelnök november 13-án a Forbes Facebook-posztja alatt jelezte, hogy „az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van.”
A termékeket a Digitális Polgári Körök (DPK) webshopja árulja. A DPK a miniszterelnök által 2025-ben indított online közösségszervező kezdeményezés, amely idén ősszel tömegrendezvényt tartott, majd országjárást hirdetett.
Orbán Viktor a Facebook-oldalán jelentette be, hogy már kapható az a pulóver, amelyen az a rajz szerepel, amit ő „az ország kedvenc jegyzetének” nevez. A miniszterelnök posztjában azt írja, neki már meg is érkezett az első szállítmány.
A bejegyzés szerint a termék a dpkshop.hu honlapon rendelhető meg. Azt is közölte, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pulcsi és póló készült Orbán Viktor rajzáról – két párt is árul ilyet, mától bárki viselheti magán a miniszterelnök jegyzeteit
A Digitális Polgári Kör webshopjában lehet megvásárolni a ruhadarabokat, amelyeket még kedvezményes áron árulnak. Ugyanakkor már a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is árusít hasonlót.
Péntektől bárki megvásárolhatja azt a pulóvert, amelyen Orbán Viktor sokat emlegetett rajza szerepel - írja a Magyar Nemzet.
A Digitális Polgári Kör (DPK) indította el a webshopot, ahol a miniszterelnök által inspirált termékeket árulják. A befolyt összeget pedig teljes egészében a „Jónak lenni jó!” kampánynak ajánlják fel.
A ruhadarabok egyelőre csak előrendelhetőek, így jelenleg a póló 5 500 forintba, a pulcsi pedig 9 495 forintba kerül.
A póló teljes ára egyébként 7 335 forint a pulcsi pedig 12 660 forint lesz.
Orbán Viktor legendás rajzát a november 11-i Rónai Egonnak adott ATV-interjúja közben készítette, majd a műsor végén a műsorvezetőnek ajándékozta.
A „firka” kereskedelmi hasznosítása azonban sokáig kérdéses volt a szerzői jogi védelem miatt, a helyzetet végül a miniszterelnök oldotta meg egy csütörtöki Facebook-kommentben.
A vásárlók által támogatott „Jónak lenni jó!” kampány idén a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyerekeket segítő KEGYES Alapítvány javára gyűjt. Az adományvonal a 1358-as számon érhető el, egy hívás vagy SMS 500 forintot ér.
Nem a Fidesz (illetve az ahhoz köthető szerveződés) azonban az egyetlen, sőt még csak nem is az első, amelyik ilyen ruhadarabot árul. Egy nappal korábban a Magyar Kétfarkú Kutyapárt jelentette be, hogy webshopra dobnak hasonló terméket. Állításuk szerint már most hatalmas az érdeklődés rá.
Péntektől bárki megvásárolhatja azt a pulóvert, amelyen Orbán Viktor sokat emlegetett rajza szerepel - írja a Magyar Nemzet.
A Digitális Polgári Kör (DPK) indította el a webshopot, ahol a miniszterelnök által inspirált termékeket árulják. A befolyt összeget pedig teljes egészében a „Jónak lenni jó!” kampánynak ajánlják fel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mesterséges intelligenciával trükköztek, hogy visszakapják a rendelésük árát, de a futárcég kiszúrta a csalást
Egy pofátlan próbálkozó a neten dicsekedett a trükkel, amivel ingyen akart ebédelni. A DoorDash nevű cég azonban közölte, hogy felismerték a turpisságot, és nem dőltek be.
Vírusként terjed a neten az a trükk, amivel felhasználók mesterséges intelligencia segítségével manipulálnak ételfotókat, hogy visszakapják a rendelésük árát. Egy X-posztban egy férfi azzal büszkélkedett, hogy a tökéletesen átsült hamburgerpogácsát egyetlen kattintással tette látszólag nyerssé, majd a képet elküldte a DoorDash nevű ételkiszállítónak.
A csalási kísérlet azonban nem járt sikerrel, a DoorDash ugyanis közölte, hogy a kép hamis, és mesterséges intelligenciával manipulálták
– írta az Indy100. A cég szerint nem egyedi esetről van szó, már az év eleje óta tudnak a problémáról, és rendelkeznek a szükséges eszközökkel az ilyen visszatérítési csalások kiszűrésére.
A jelenséget a nemzetközi sajtó is felkapta, a Daily Dot ezen a héten számolt be arról, hogy egyre terjednek az olyan próbálkozások, ahol a felhasználók MI-vel vagy Photoshoppal teszik „alulsütötté” vagy „romlottá” az ételeket a fotókon.
A DoorDash idén májusban egy közleményben jelezte, hogy zéró toleranciát alkalmaz a csalásokkal szemben, és folyamatosan fejleszti védelmi rendszereit.
A cég korábban a fiókmegosztások visszaszorítására is bevezetett szigorúbb személyazonosság-ellenőrzést.
A platform elleni visszaélések komolyságát mutatja, hogy idén májusban egy több millió dolláros kárt okozó bűnügyben többen is bűnösnek vallották magukat, miután a cég belső rendszereit manipulálták. A generatív mesterséges intelligencia elterjedése mindenesetre egyre nehezebbé teszi a képalapú panaszkezelést, komoly kihívás elé állítva a cégeket, amelyeknek egyszerre kell védeniük partnereiket és a jogos panasszal élő vásárlókat is.