FELFEDEZŐ
A Rovatból

10 április elsejei tréfa, ami nagyon rosszul sült el

Ezek a poénnak szánt akciók elég csúnya véget értek.


Április elsejét a bolondok napjának tartják, amikor az emberek általában megviccelik egymást. A tréfákon általában mindenki nevet végül, főleg ha tényleg sikerült becsapni az illetőt. Néha viszont katasztrofálisan végződik egy-egy poénnak szánt cselekedet – ilyen sztorikat gyűjtött össze a Metro.

„A régi munkahelyemen nutellát kentem a vécépapírra, és a női mosdó padlóján hagytam. Aztán küldtem egy körüzenetet is, hogy biztosan mindenki észrevegye. A vezérigazgató annyira komolyan vette, hogy képes lett volna kirúgni, aki ezt tette. A nap végén, amikor véget értek a tréfát, bevallottam, hogy én voltam. Nem sokon múlt, de megúsztam.”

„Bolondok napján a szaktársam fellógatott egy vödör vizet a szobám ajtaja fölé. Azzal viszont nem számolt, hogy a laptopom is nálam lesz, amikor kinyitom az ajtót. Nem sokkal később tönkre is ment – a barátságunkkal együtt.”

„Pár évvel ezelőtt kaptam egy szomorú búcsúüzenetet egy barátomtól, akit kiutasítottak az Egyesült Királyságból annak ellenére, hogy mindent megtett, hogy itt maradhasson. Pánikolva felhívtam egy közös barátunkat, aki türelmesen végighallgatott, aztán egyszerűen megkérdezte: ’Ugye tudod, hogy április elseje van?’. Letettük a telefont, majd ő felhívta a ’hamarosan kiutasított’ barátunkat, aztán pár perccel később visszahívott, hogy elmesélhesse, milyen jót röhögtek azon, hogy bedőltem a poénnak. Manapság már semmi humort nem találok ebben.”

„Régen, április elsején az unokatestvérem rávett, hogy vegyek ki valamit a gardróbszobából. Bementem, ő pedig egy jó három órára bezárt. Mindig is klausztrofóbiás voltam, ami még inkább nehezítette a helyzetet. Borzasztó volt, most még jobban szenvedek a zárt terekben.”

„Félek a bohócoktól, ezt meg is említettem egyszer-kétszer a lakótársamnak. Április elsején amikor hazajöttem, kiugrott elém bohócjelmezben. Halálra rémültem, kirohantam, és hívtam a zsarukat, mert nem tudtam, hogy a lakótársam volt. Elnézést kellett kérnem a rendőrtől, amikor rájöttem, hogy ez csak poén volt.”

„Áprilisi poénként egy barátom letöltött egy társkereső alkalmazást a telefonomra, és egy csomó emberrel kapcsolatba lépett a nevemben. Még üzengetett is velük, azt tettetve, hogy ő én vagyok. Mindketten jót nevettünk ezen, aztán el is felejtettük – amíg a barátnőm meg nem találta az appot a telefonomon. Szakítottunk, de az alkalmazást megtartottam.”

„Egy április elsején egy kollégám azt mondta a főnökünknek, hogy bejelentést akarok tenni a heti értekezletünkön. Fogalmam sem volt erről, szóval amikor kihívott, hogy beszéljek, gyorsan ki kellett találnom valamit. Olyasmit mondtam, hogy ’imádok itt dolgozni, és minden kollégát nagyra értékelek’. Az ezt követő csend még mindig üldöz.”

„Az áprilisi tréfák nem mindig viccesek. Különleges fóbiákra és függőségekre specializálódott hipnoterapeutaként sokszor hallok emberekről, akik szeretnek megviccelni másokat. Az egyik páciensem születése óta félt a pókoktól, miután a testvére 200 pókot rejtett el az ágyában. Teljesen halálra rémült, amikor felemelte a takarót, és meglátta őket. De a hipnoterápia segítségével eljutott odáig, hogy most már egyáltalán nem fél a pókoktól. Egy nagy tarantulát tart otthon.

„Amikor fiatalabb voltam, a húgom elém állt, és úgy csinált, mintha valami rémisztő dolog lenne a kezében. Hátráltam, megcsúsztam, és leestem a lépcsőn. A baleset eredménye: kificamodott boka, fájdalom és a sztori, amely minden családi eseményen szóba kerül.”

„Nagyon rossz vagyok az áprilisi tréfákban. De volt egy barátom, aki folpackot tett a fürdőszoba ajtó aljára, hogy megviccelje a lakótársát. Szegény srác az éjszaka közepén kiment vécére, nem vette észre a papírt és jól beütötte a fejét. Nevettek rajta, de nem hiszem, hogy újra megcsinálnák.”

Címkép: Pixabay


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
MRI-gép rántott be egy férfit a mágneses nyaklánca miatt, válságos állapotban van
A 61 éves New York-i férfi állítólag rokonát akarta megmenteni, amikor berohant a tilosba. Az MRI gép halálos erejű mágnesessége azonnal működésbe lépett.


Egy 61 éves férfit beszippantott egy MRI-gép a New York állambeli Westbury-ben július 16-án. A Nassau megyei rendőrség szerint a gép erős mágneses ereje egy fém nyaklánc miatt rántotta be a férfit, aki kritikus állapotba került.

A férfi nem tartózkodhatott volna az MRI-helyiségben. Egy szemtanú szerint mégis bement, miután meghallotta, hogy valaki sikoltozik odabent.

A tanú úgy tudja, hogy az illető valószínűleg a férfi rokona volt. A rendőrség azt közölte, hogy az eset után a férfi „orvosi vészhelyzetet” élt át, majd kórházba szállították.

A CBS News beszámolója szerint az észak-parti egyetemi kórház szakemberei elmondták, milyen veszélyekkel járhat, ha valaki engedély nélkül belép egy MRI-helyiségbe. Dr. Payal Sud úgy fogalmazott: „A veszélyek akár katasztrofálisak is lehetnek, ezért van annyi biztonsági óvintézkedésünk.” A kórház szerint minden fémtárgyat és elektromos eszközt – így az ékszereket is – el kell távolítani a belépés előtt. Charles Winterfeldt, a képalkotó szolgáltatások igazgatója azt mondta: „Olyan, mintha egy torpedó próbálna bejutni a mágnes középpontjába.”

Sud hozzátette: ha a lánc a nyak köré tekeredik, az akár fulladást vagy nyaki gerincsérülést is okozhat. Még az apró fém tárgyak is – például egy gemkapocs – akár 65 kilométer per órás sebességgel is kilőhetnek a mágneses térben.

A szakértők úgy vélik, hogy ritkán fordul elő olyan MRI-vel kapcsolatos sérülés vagy haláleset, amelyet egy tárgy, például egy ékszer okoz.

(via UniLad)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
A nő összeomlott, amikor kiment a konyhába: 70 csibe kelt ki a bolti tojásokból
A kínai nő 90 tojást vett egy szupermarketben, de nem számított arra, hogy többségükből élő állat lesz. A család végül megtartotta a csibéket, akik azóta az udvaron csipognak.


Nem mindennapi élményben volt része egy kínai nőnek, miután 90 tojást vásárolt egy szupermarketben. A tojásokat hazavitte, majd lerakta a konyhában. Két nappal később csipogásra lett figyelmes, amikor belépett az ajtón, írja a Blikk.

A nő a konyhába sietett, ahol döbbenetes látvány fogadta: több tucat kiscsibe szaladgált a padlón.

„Azt hittem, hallucinálok” – mesélte Csiang, aki először 40-50 kismadarat számolt meg, de később még több csibe bújt elő.

A végén összesen 70 csibe kelt ki a 90 tojásból. A nő szerint a városban tomboló forróság is közrejátszhatott ebben.

A család nem akart megválni az állatoktól, ezért egy külön helyet alakítottak ki nekik az udvaron. A kiscsibék azóta is ott élnek, szépen fejlődnek, és mindannyian életben maradtak.

Az eset Csingtaóban, a kelet-kínai Sansadong tartományban történt július 7-én.

Európában ilyen nem fordulhat elő, mivel a boltokban nem árulnak megtermékenyített tojást. A csibék kikeléséhez ráadásul általában három hét szükséges.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Csókkamerás botrány: egy még kínosabb felvétel került elő a Coldplay-koncerten lebukó hűtlenekről
A felvételen már csók is látható az Astronomer vezérigazgatója és a cég HR-vezetője között. A történtek miatt vizsgálat indult a cégnél.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 19.



Egyre kínosabbá válik a Coldplay-koncert csókkamera-botránya: újabb videó került elő a hűtlen techvezérről és a HR-es szeretőjéről.

A TMZ birtokába jutott felvételen jól látszik, ahogy a massachusettsi stadionban hatalmas tömeg ringatózik a zenére. A videón feltűnik Andy Byron, az Astronomer nevű techcég vezérigazgatója, és Kristin Cabot, a vállalat HR-vezetője is.

A páros kellemesen ringatózik a zenére, összeölelkeznek, és a felvételen az is látható, ahogy Byron odahajol a nőhöz egy csókra.

Az eset nem sokkal azután történt, hogy a Coldplay frontembere, Chris Martin észrevette őket a csókkamerán. A videó alapján egészen addig el sem szakadtak egymástól, amíg Chris Martin le nem buktatta őket. A pár a kamerák előtt összezavarodott, és megpróbált elbújni a figyelő tekintetek elől.

Az új videót a csókkamera miatt lebukó hűtlenekről itt lehet megnézni:

A netezők gyorsan kiderítették, kik is vannak a videón. A férfi nem más, mint az Astronomer techcég házas vezérigazgatója, Andy Byron. A nő pedig Kristin Cabot, a vállalat HR-vezetője.

A cégnél a botrány után gyorsan léptek: Byront kényszerszabadságra küldték, és vizsgálatot indítottak az ügyben.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megcsal a párod? Egy magánnyomozó szerint könnyen rájöhetsz
A hűtlenségnek sokszor nem egyetlen látványos jele van, hanem viselkedésbeli apróságok sorozata. Don Aviv szerint ezekre érdemes fókuszálni.


Sokakban felmerül a kérdés, hogyan deríthetik ki, ha a párjuk megcsalja őket. Don Aviv magánnyomozó ehhez adott gyakorlati tanácsokat, írja a Unilad.

Szerinte érdemes figyelni, ha a párunk másképp kezd viselkedni, mint korábban. Például, ha hirtelen új frizurát vágat, vagy új parfümöt használ. „Többet veszekednek? Kevesebbet? Eltávolodtak? Közelebb kerültek? Egyszerűen bármi, ami más, mint korábban.”

Az is gyanús lehet, ha a párunk elkezdi titkolni a telefonját. Ha eddig nyíltan kezelte a dolgait, de most hirtelen elhallgat részleteket, az kérdéseket vethet fel. Aviv szerint érdemes arra is figyelni, ha máskor jön haza, mint szokott, vagy megváltoztatja a napi szokásait.

Ha valaki biztos választ szeretne, Aviv azt javasolja, hogy egyszerűen kérdezze meg a párját. Emellett saját maga is utánanézhet a dolgoknak, például megnézheti a másik autóját, vagy akár megbízhat valakit, aki kipróbálja a párja hűségét.

Aviv elmagyarázta, hogyan működik a hűségteszt: „A hűségtesztet nagyon vonzó nyomozók végzik, akiknek az a dolga, hogy odamenjenek hozzád egy bárban vagy étteremben, flörtöljenek veled, és megnézzék, hogy elmennél-e velük haza.” Hozzátette, hogy ez a módszer „egy kicsit igazságtalan”, mert sokan nehezen állnak ellen, ha egy különösen vonzó ember kezdi őket csábítani.

A magánnyomozó szerint a hűtlen emberek gyakran ugyanúgy csábítanak el másokat, mint ahogy annak idején a párjukat is meghódították.

„Általában ugyanúgy csalják meg a párjukat, ahogy korábban is randiztak. Ha volt egy kedvenc étterem, virág, klub, vagy egy megszokott folyamat, amivel annak idején téged is meghódítottak, akkor valószínűleg ugyanezt csinálja most valaki mással is.”

Claire Rénier párkapcsolati szakértő szerint is fontos figyelni a viselkedés megváltozását. „Lehetnek olyan mintázatok, amik korábban nem voltak jellemzőek. Például, ha valaki állandóan túlórázik, gyakran eltűnik minden magyarázat nélkül, vagy egyre többször van távol anélkül, hogy ezt megbeszélné veled, akkor érdemes leülni beszélgetni.”

A szakértő szerint az is árulkodó jel lehet, ha a párunk hirtelen elkezdi titkolni a telefonját vagy más eszközeit, főleg ha korábban ebben nyitott volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk