KULT
A Rovatból

Amikor a Marvel a Star Wars babérjaira tör – A Hangya és a Darázs: Kvantumánia-kritika

A Kvantumániával elindul a Marvel Mozis Univerzum 5. fázisa, egyben megismerjük a következő néhány év Marvel-filmjeinek legfőbb gonoszát, aki Thanost is könnyedén térdre kényszerítené…


A Hangya nevű szuperhős filmre vitele az MCU-ban (Marvel Cinematic Universe) rizikós lépésnek tűnt, hiszen sokan azt gondolták, hogy az olyan karakterek sikeres élő szereplős bemutatása után, mint a Vasember, Amerika Kapitány vagy Thor, eléggé megmosolyogtató lesz egy fickó, akinek az a képessége, hogy irányítani tudja a hangyákat, és össze tud zsugorodni egészen apróra. Kevin Feige-ék ugyanakkor ettől sem riadtak vissza, s mivel 2014-ben az előre szintén lenézett A galaxis őrzőiből is menő kasszasikert tudtak faragni, nem volt akadálya, hogy egy évvel később a Hangya is bemutatkozhasson.

Egy vígjátékok műfajából érkező rendezőre volt szükség a lazább hangvételhez, s miután a kiválasztott Edgar Wright (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok, Scott Pilgrim a világ ellen) végül kiesett a projektből, Peyton Reed (Hajrá, csajok!, Pokolba a szerelemmel, Szakítsz, ha bírsz, Az igenember) ugrott be helyette.

A Hangya pedig szépen termelt 2015-ben, s talán az volt a legfőbb bája, hogy meg sem próbált a „nagyok” nyomába érni: egy kisebb hőst mutatott be egy kisebb volumenű kalanddal, semmi világmegváltás, cserébe viszont jó dumák, jó karakterek, működő humor.

Sőt, a zsugorodáshoz kapcsolódó vizuális látványvilág felidézte a Drágám, a kölykök összementekhez kapcsolódó kellemes emlékeinket is. A második rész, A Hangya és a Darázs 2018-ban pedig pontosan ezt a szellemiséget vitte tovább, sőt, végre megérdemelten főszerepbe tett egy női Marvel-hőst is (megelőzve Marvel Kapitányt), s ugyancsak nem vallott kudarcot.

E hosszú bevezetőre pedig azért volt szükség, mivel a harmadik Hangya-film, a Kvantumánia már eltért ettől a formulától. Nagyobb szabású lett. Ez persze alapvetően nem lenne baj, hiszen az előző két rész, valamint Scott Lang mellékkalandjai az Amerika Kapitány: Polgárháborúban (2016) és a Bosszúállók: Végjátékban (2019) már kimaxolták ezt a stílust.

A Hangya abszolút megérdemli, hogy ennyi film után végre nagyobb súly nehezedjen a vállára, elbírja azt, felnőtt a feladathoz. Igen ám, viszont a könnyedebb, humorosabb gondolatiság száműzésével épp a karakter és a franchise legfőbb erényén esett csorba: a lelkén.

A sztori szerint egyébként ugye a Bosszúállók: Végjáték óta, tehát négy éve nem láthattuk a vásznon Scott Langet (Paul Rudd), aki az univerzum sikeres megmentése után fürdőzik a sikerben: mindenki felismeri az utcán, ingyen kapja a kávét a kedvenc helyén, kiadott egy sikeres könyvet (magáról), és teljes értékű tagja a Pym-Van Dyne famíliának Hank (Michael Douglas), Janet (Michelle Pfeiffer) és persze a szerelme, Hope (Evangeline Lilly) mellett. Lánya, a tinédzser Cassie (Kathryn Newton) azonban mintha nem is az ő csemetéje lenne, hanem inkább Tony Starké, hiszen, bár a családjára nem jellemző, ő mégis egy technikai zseni, aki Hankkel együtt felfedezte, hogyan tudná feltérképezni a Kvantumvilágot (ahol Janet 30 évig raboskodott, mígnem A Hangya és a Darázsban ki nem szabadították). Arról azonban nem tudtak, hogy a miniatűr dimenzióba küldött jelet értelmes lények veszik, s máris mind az öten akaratukon kívül a Kvantumvilágba hoppanálnak, ahol egy rejtélyes Hódító uralkodik, s persze az ellenállás is erősen munkálkodik az elnyomás ellen.

Na és itt jön a címben hangoztatott Star Wars-párhuzam: a Kvantumánia alkotói ugyanis úgy döntöttek, ezúttal egy új terepet, egy új birodalmat mutatnak be, a film szinte a teljes játékidejében itt játszódik. Ez a világ pedig olyan, mintha a messzi-messzi galaxis egyik távoli bolygója lenne, tele furábbnál furább lényekkel, földrajzzal, építészettel, infrastruktúrával és szokásokkal. Ugyanakkor az elnyomó-lázadó párhuzam is adott. A Marvel saját berkein belül A galaxis őrzőihez áll a legközelebb: mintha egy űropera zajlana a szemünk előtt, csak nem az űrben, hanem a Kvantumvilágban.

A különbség csupán annyi, hogy Peyton Reed filmje nem kapott olyan jó forgatókönyvet, karaktereket, szituációkat és dumákat. A Kvantumániát két évvel ezelőtt kezdték el forgatni, tehát több mint másfél évnyi utómunkára volt szükség, ez pedig manapság elég sok idő, a produkciót látva azonban érthető. Maradjunk annyiban, hogy Paul Ruddék vélhetően a hónapokig tartó forgatás alatt több zöldet láthattak, mint amennyit Bear Grylls egész életében (na nem a természetben, hanem a stúdióban).

Látványorgia és vizuális túltengés jellemzi Reed harmadik Marvel-menetét: minden háttér, minden lény, minden növény és minden gépezet együtt adja ki azt a CGI-cunamit, amit az alkotók ránkokádnak.

Az akciók persze pofásak és valóban nagyszabásúak, kétség nem fér hozzá, hogy a second unit kitett magáért, mégis hiányzik valami.

Ráadásul még Kangot is bemutatják nekünk. Aki látta 2021-ben a Loki-sorozat első évadát, emlékezhet a fináléból arra az időről papoló fekete fickóra, akit Jonathan Majors (Az 5 bajtárs, Lovecraft Country, A vadnyugat törvényei szerint) alakított. A képregények ismerői már tudták, hogy ő Kang, a Marvel új fázisainak fő gonosztevője (pontosabban ott csak egy variánsát láthattuk), aki Thanosnál is nagyobbat emel a téteken. A Kvantumániában pedig jobban megismerjük, ezúttal a gonoszabb, hatalmasabb én elevenedik meg, aki ki akar szökni a Kvantumvilágból.

Majors egyébként kiválóan hozza a figurát, bár ezen kaland során még nem érezni, mekkora fenyegetést jelent majd a Bosszúállókra a következő években.

Reméljük, nemsokára valóban kimutatja a foga fehérjét!

A Hangya és a Darázs: Kvantumánia tehát a fentieket summázva mindenképpen csalódás, hiszen a komolyabb hangvételben ez a figura kevésbé működőképes, az apa-lánya tematika hozhat talán némi mélységet a képletbe, de úgy egészében inkább egy színes-szagos látványbombát kapunk, mintsem egy emlékezetes blockbustert. Reméljük, Űrlordék és Marvel Kapitányék idén méltóbb kalandot hoznak magukkal a 3. fázis végéig, tehát a Végjátékig szinte hibátlan MCU-nak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Színészlegendák és legendás szerepek kísérték Diane Keaton életét – galéria
A 79 éves korában elhunyt színésznő a szakma krémjével dolgozott együtt. Néhány munkakapcsolata párkapcsolattá is alakult, bár sosem ment férjhez. Egy élet és karrier képekben.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton Los Angelesben elhunyt Diane Keaton amerikai színész, rendező és producer.

Az Oscar- és Golden Globe-díjas művész pályafutása során olyan nagy sztárokkal dolgozott számos filmben, mint Woody Allen, Al Pacino, Richard Gere, Warren Beatty, Jack Nicholson, Mia Farrow vagy Jane Fonda.

Megannyi filmes szerepéből olykor romantikus kapcsolat is szövődött kollégáival, bár férjhez soha nem ment. Két örökbe fogadott gyereke Dexter (1996) és Duke (2000).

Filmes szerepeiből, pár- és munkakapcsolataiból készítettünk válogatást (a képekre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk