Alig fél kilóval született a heroinfüggő anya babája - heteket adtak neki, mégis felépült
Marcus Lively élete nehezen indult: egy heroinfüggő anya hozta világra egy indianai kórházban, majd ott is hagyta őt. A kisfiú a kiírt időpontnál három hónappal korábban született meg, és számos egészségügyi problémája volt már az első óráitól kezdve: csak fél kilós volt, a szíve és a tüdeje sem működött rendesen, egy csövön keresztül tudott lélegezni és táplálkozni. Az orvosok csak pár hetet adtak neki, de Marcus a nem túl kecsegtető egészségi állapota ellenére nem adta fel.
Mivel édesanyja lemondott róla, orvosi gondozásba került. Azonban miután egy nővér hallott a kis Marcusról, majd találkozott is vele, úgy döntött, hogy örökbe fogadja.
"Úgy mosolygott, amikor arcon pusziltam, hogy már akkor tudtam, mindent meg fogok tenni azért, hogy esélyt adjak az életre ennek a kisbabának. A szívemben éreztem, hogy csak rám várt. Tudtam, hogy ő az én fiam"
- mondta Kelly Lively. A nő 2017 decemberében adoptálta hivatalosan Marcust, aki megkapta a vezetéknevét is.

Az első időszak azonban nem volt könnyű anya és újdonsült fia számára. Amikor Lively hazavitte a kisfiút, az orvosok azt mondták neki, hogy alig 30 százalék esély van arra, hogy Marcus megérje a második születésnapját.
Amikor 18 hónaposan nevelőanyjához költözött, alig tudta felemelni a fejét, a szemeivel nem tudott fókuszálni, és nem maradt meg semmi a kezében. A testi érintkezéshez sem volt hozzászokva, hiszen több mint egy évet töltött egy egészségügyi központban, ahol nem kapott annyi törődést, mintha családba került volna.
Kelly azonban sok-sok türelemmel és gondoskodással hatalmas sikert ért el a kisfiúnál. Amikor hozzá került, még nem tudott beszélni, ezért a nő megtanította jelnyelven kommunikálni. Hónapokba telt, mire Marcus már tudta, hogy kell igent és nemet mondani, ekkor nevelőanyja már meg tudta kérdezni tőle, hogy megérintheti-e vagy megölelheti-e. További tíz hónap múlva történt meg először, hogy a fiú Kelly ölében aludt el.
March for Life on Twitter
Statistically, Marcus should have either died or, at best, lived out his days in an institution. But that never happened. Everything changed when Lively decided to love him." https://t.co/qyjy4ie5ha
Marcus már egy boldog hároméves kisfiú, aki olvasni is tud, és bár még mindig csövön keresztül lélegzik, és beszélni sem tud, jelnyelven már több mint száz szót képes kommunikálni. Nevelőanyja továbbra is azon dolgozik, hogy minél többet segíthessen kisfiának, hogy teljes életet élhessen a nehézségei ellenére.
"Marcus egy igazi csoda. Rácáfolt az orvosokra, akik most azt mondják, hogy akármit is csinálok a gyerekemmel, folytassam. Nem hiszik el, milyen sikert értünk el"
- mondta Kelly Lively.
Forrás: Daily Mail