A szociáldemokrata jelölt nyerte meg a német kancellárjelöltek első televíziós vitáját
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) jelöltje, Olaf Scholz szerepelt a legjobban a német kancellárjelöltek első televíziós vitáján a vasárnap este sugárzott műsor után közölt első felmérés szerint.
A második Annalena Baerbock, a Zöldek jelöltje 30 százalékkal. A harmadik - egyben utolsó - Armin Laschet, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének jelöltje 25 százalékkal.
Arra a kérdésre, hogy ki volt a leginkább rokonszenves, 38 százalék Olaf Scholz-ot, 37 százalék Annalena Baerbockot, 22 százalék Armin Laschetet nevezte meg.
A jelöltek terveit, ígéreteit tekintve a felmérés adataiban mutatkozó jelentős különbségekhez képest kisebbek voltak az eltérések. A három legnagyobb német politikai erő kormányfőjelöltje a legtöbb kérdésben hasonló elképzeléseket ismertetett.
A vitán az afganisztáni helyzet, a koronavírus-járvány, a klímaváltozás és a gazdaság volt a legfőbb téma. Az Európai Unióról szinte egy mondat sem hangzott el.
Az éghajlatvédelmet is egyformán a legfontosabb ügyek közé sorolták, de ezen a területen mutatkoztak felfogásbeli különbségek. Abban egyetértettek, hogy mielőbb ki kell alakítani a klímavédelmi szempontból semleges működésmódot a többi között az iparban, az energiaszektorban és a közlekedésben, de míg az SPD és a CDU/CSU jelöltje a támogatásra és az ösztönzésre helyezte a hangsúlyt, a Zöldek jelöltje nélkülözhetetlennek nevezte a tiltás eszközét, például a hagyományos meghajtású autók gyártásának leállítását 2030-tól.