A pink már 150 évvel ezelőtt is ultramenő volt!

A Zsolnay porcelán pink korszakról mesél – igazán élvezetes formában – a nemrégiben megjelent „A rózsaszín Zsolnay” című könyv. Mi már beszereztük, s most meg is mutatjuk!

Március 31-én este mutatták be Winkler Barnabás Ybl-díjas építész új könyvét a FUGA-ban, s a kirakatot is pinkbe öltöztették. Korábban is született már könyv Winkler gyűjtőszenvedélyéről: a 2007-ben megjelent „Kezdetben volt a rózsaszín” címet viselő kötetben az akkor több mint 500 darabot számláló rózsaszín Zsolnay kerámiák kerültek terítékre. Mára ez a szám 1500-ra ugrott, az egyedülálló gyűjtemény pedig 2011 decemberében visszakerült „szülővárosába”, Pécsre, ahol állandó kiállítás formájában ismerkedhetünk meg a rózsaszín tárgyak garmadával – a kuglófsütőktől a boros-, sörös- és vizeskancsókon, kelesztőtálakon át az unikálisnak tartott ételhordókig.

Nagy bánatomra a FUGA-beli könyvbemutatón nem tudtam részt venni, de néhány nappal később az Írók Boltjában lecsaptam egy példányra – hajtott a kíváncsiság. Bennem is egy olyan kép élt a Zsolnayról, mint talán sokak fejében: csillogó mázas kisplasztikák, vázák túlburjánzó díszítéssel, már-már giccsesnek gondolt kivitelben. A Zsolnay-univerzum számomra egyetlen befogadható szereplői az épületdíszítő kerámiák, melyeket talán a dimenzióváltás miatt gondolok „könnyebben fogyaszthatónak” reprezentatív, vitrinlakó társaiknál.

A sajtóanyagban olvasott „Egy különleges kötet nem csak a kerámia szerelmeseinek” alcímet csupán hangzatos olvasócsalogató fogásnak hittem, de amint kézbe vettem a könyvet, bebizonyosodott, hogy az állítás igaz (nálam legalábbis működik). Persze, én magam is tagadhatatlan tárgymániás hírében állok, és bár a műanyag az én legnagyobb favoritom, Winklerék könyve egy szempillantás alatt az ujjai köré csavart.

A vaskos, közel 400 oldalas magyar-angol nyelvű kiadvány akár csalódást is okozhatott volna: születhetett volna egy száraz, iparművészettörténeti szempontból mindenképp kifogástalannak tartott, de talán kevésbé olvasóbarát kötet is. És készülhetett volna egy szentimentális történetekkel teletűzdelt színes-szagos képes album, amely nélkülözi a szakmaiságot és csak óvatosan sorakoztatja fel a legfontosabb adatokat és információkat a téma kapcsán. Szerencsére, „A rózsaszín Zsolnay” szerzői és szerkesztői sem egyik, sem másik hibába nem csúsztak bele, sőt hála Hübner Teodóra szakértelmének, vizuálisan is élvezetes kiadvány született.

A könyv kapcsán használt „különleges” jelző nagyon is indokolt. Jó érzékkel adagolja az ismeretterjesztő információkat és archív felvételeket, felvázolja a szövevényes Zsolnay-történetet, s benne az 1850-es évektől 1900-ig gyártott rózsaszín használati tárgyak keletkezésének históriáját. És még sok minden mást is. Mert ez a kötet nemcsak tárgyakról, de történetekről is mesél, olvasmányos és szórakoztató formában – ez a valódi szuperképessége.

Tudniillik az oldalak lapozgatása közben kirajzolódik előttünk a szenvedélyes gyűjtő, Winkler Barnabás személye, aki maga meséli el egy-egy tárgy megszerzésének kalandos, fordulatokkal teli vagy épp megható történetét. És milyen jó, hogy ez a nézőpont vállaltan jelenik meg ebben a kötetben! Hiszen egy tárgy nem csupán adatok halmaza (méret, technika, készítés ideje és helye, stb.), hanem megfejtendő rejtély, titok, hagyomány, amitől még értékesebbé válik az idő múlásával.

„A rózsaszín Zsolnay” hasábjain rengeteg ilyen történettel találkozhatunk: kiderül többek között, honnan került a gyűjteménybe az első kuglófsütő, mit tartogatott Brüsszel több száz négyzetméteres régiségboltjának egyik eldugott zuga Winkler számára, és hogy milyen tárgyat hagyományozott a gyűjtőre a Sopronban élő Lonci néni. De megismerkedhetünk az Ecseri piac öreg régiségkereskedőjével, Borisszal és a „vacak kis kancsó”, vagy épp az óriásként emlegetett harmincliteres „balatoni” bödön történetével is.

És természetesen Winkler azt is elmeséli, hogyan és melyik pink darabbal indult a gyűjtőszenvedély nála – elmondása szerint nem gyűjtött soha semmit, se bogarakat, se növényeket, de még bélyeget sem, a rózsaszín Zsolnay azonban valamiért mégis megszólította, és azóta sem ereszti.

A személyes hangvételű sztorik és visszaemlékezések mellett persze sok érdekesség is kiderül a rózsaszín kerámiákról. A paraszti használati edények adaptációjaként megszülető tárgycsoport nagy népszerűségnek örvendett a polgári otthonokban is, csodájára jártak az 1873-as Bécsi Világkiállításon. Hogy például mennyire más volt százötven évvel ezelőtt az emberek tárgyakhoz fűződő viszonya, a kötet erre is emlékeztet minket: egy-egy lábas vagy kancsó akkor még fontos volt, meg kellett menteni (hála a „drótostótoknak”), vidékiek és városiak egyaránt szeretettel használták, miközben óvták és védték a háztartási edényeiket. Az egyik család például bádogossal rézfedelet csináltatott a boroskancsóhoz, egy másik vasfedéllel zárta le a zsírosbödönt. Tanulság lehet mindez a mai kor embere számára, a slow life mozgalom tekintetében különösen, miközben a teljesen gyanútlan olvasó azt is megtudhatja, hogyan különböztethetjük meg egymástól (forma alapján) a boros- vagy épp vizeskancsót, mitől volt különleges a „Bartkopf” névre keresztelt söröskancsó, vagy hogy milyen ötletes megoldásokkal álltak elő az akkori mesterek, ha a vizeskancsó fülének kialakításáról volt szó.

A könyv kapható a FUGA-ban és az Írók Boltjában, és hamarosan a nagyobb könyvesboltokban.

Szöveg: Winkler Barnabás, Kovács Orsolya

Design és kép: Hübner Teodóra

Fotók: Hübner Teodóra, Polgár Attila, Bege Nóra

Szerkesztő: Gáspár Zsuzsa

Olvasószerkesztő: Sződy Macó

Angol fordítás: Bob Dent, Rácz Katalin

Kiadó: Hap Galéria, Budapest, 2022