KÖZÖSSÉG
A Rovatból

A magyar férfi, akinek a teste élő műalkotás

Csirmaz Péter azt mondja, nem akar mindenáron különbözni a többi embertől, csak keresi a kihívásokat, ez tölti fel adrenalinnal. Az elsők közt volt, aki szemgolyó-tetoválást csináltatott.


Szegedi Éva interjúja; Fotó: Mervai Márk

Csirmaz Pétert sokan ismerik Magyarországon. Azok közé tartozik, akik a legtöbb testmódosítást végeztették el magukon. A teste élő műalkotás, amely még mindig nincsen készen. Találkozásunk napján például a fején látható tetoválást folytatták.

Kíváncsiak voltunk rá, ki ő. Kit takar ez a rengeteg minta, miért kezdte el megváltoztatni a külsejét, és hol húzódik számára a testmódosítás határa?

- Miben vagy más, mint azok többsége, akik testmódosítást végeztettek magukon? Te vagy az egyetlen Magyarországon, aki szemgolyó-tetoválást csináltatott?

- Már hárman vagyunk! Viszont én vagyok az egyetlen, akinek két szín látható a szemében. Kulcscsont alatti piercingem egyedül nekem volt, de már nem hordom. Nem arra hajtok, hogy mindenkitől különbözzek, hogy mindenképpen más legyek, vagy én legyek a legkülönlegesebb, csak azt csináltatom meg, ami tetszik.

Persze figyelem azt is, hogy másokon mi látható, ezért lett a szemem is narancssárga. Ezt a színt ugyanis nem sokan választják.

- Miért kezdtél el testmódosítással foglalkozni?

- Keresem a kihívásokat. Adrenalinnal tölt fel, sikerélményt jelent számomra. Ha kiszemelek valamit, hogy ide egy újabb tetoválást, oda egy nagyobb tágítót szeretnék, az nekem tök jó érzés. És persze tetszik, mindig jó valamit alakítani magamon.

IMG_5042k

peter

Csirmaz Péter nem iszik, nem dohányzik. Jelenleg egy szombathelyi gyros-bárban dolgozik.

Utálja a szemetelést, a környezetszennyezést. "Nemrég például rászóltam egy gyerekre, aki műanyag palackot hajított egy tóba. A Te szedd! akcióin is rendszeresen részt veszek, bár legutóbb nem szerveztek ilyen alkalmat a lakóhelyemen."

A hobbija az állattartás – sok idejét elviszi a róluk való gondoskodás. Madárpókot tart otthon, csótányokat, ezerlábúakat, két patkányt és egyéb állatokat. Tetszenek neki a csúszómászók, talán azért, mert úgy gondolja, izgalmas megfigyelni, hogyan élnek, vadásznak, hogyan növekednek.

- Mikor találkoztál először a testmódosítással?

-14 évesen. Az interneten láttam először testmódosítással foglalkozó oldalakt és nagyon megtetszett – azt már nem tudom, miért. De úgy igazából hét éve lendültem bele.

Az elsőket igyekeztem magamnak megcsinálni: tágítók, piercingek voltak. A legelső piercing az ajkamban volt. Tetoválást pedig 18 évesen csináltattam először.

IMG_4974k

IMG_5056k

Szemgolyó-tetoválás, fültágító, piercing

A szemgolyó-tetoválásnak nevezett színezés az utóbbi pár évben kapott nagy lendületet. Az eljárás lényege, hogy a kívánt színű tintát a szem külső rétegébe injekciózzák, ahol mintegy "szétfolyik".

A fültágító ősi, népszerű ékszerféleség, több hagyományos kultúrában is használják. A fültágítást vagy szalonokban végzik, szikével bemetszve a fülcimpát, vagy úgy, hogy bizonyos időközönként eggyel nagyobb méretű tágítót helyeznek be.

Piercingeket szakszerűen 20-25 évvel ezelőtt kezdtek el behelyezni Magyarországon.

- A tetoválásoknál mi inspirál?

- Leginkább a minimális dolgokat szeretem. A színes, realisztikus minták annyira nem tetszenek magamon, csak másokon. Nekem az egyszerű dolgok tetszenek.

A fejemen látható minta például nem jelképez semmit, csupán díszítőelem. Szeretem az optikai csalódással kapcsolatos, illetve térhatású mintákat.

IMG_5030k

IMG_5032k2

IMG_5052k

- Negatív kritikákat kaptál már?

- Idegenektől nap mint nap kapok. Folyamatosan. Az idegenek véleményével nem sokat foglalkozom.

- És a családod?

- A családom éveken át kért, hogy hagyjam abba a testmódosítást. Végül beletörődtek. Attól féltek, hogy nem lesz normális munkám, nem tudok majd megélni, nem lesz normális életem, nem tudok majd besimulni.

Besimulni amúgy sem akarok. De azért nem vagyok lázadó, és nem a viselkedésemmel akarom felhívni a figyelmet magamra. Van munkám is, tehát a jóslat annyira nem jött be.

IMG_4991k

- Megtörtént-e valaha, hogy a külsőd miatt utasították vissza a jelentkezésedet?

- Rengetegszer, még telefonos munkára sem vettek fel emiatt. Semmivel nem indokolták az elutasítást. Elmentem az állásinterjúra, megláttak, és a munkáról egy szó sem esett, arról faggattak, milyen piercingem van, és hol.

A jelenlegi főnököm viszont nem foglalkozik a külsőmmel.

Az utcán időnként beszólnak Csirmaz Péternek a vadidegenek, volt, hogy meg is fenyegették. „Csúnya vagy, megverlek!” - ennyi volt az érvük. „A pillanatnyi lelkiállapotomtól függ, hogyan reagálom le. Van, amikor csak mosolygok, ez a legegyszerűbb.”

A párválasztás viszont nem egyszerű ezzel a külsővel. Ha Péter Budapesten élne, könnyebb volna, vidéken nagyobb megütközést vált ki a testmódosításnak ez a formája.

- A blackworkbe miért kezdtél bele?

A vádlimon volt egy felirat, az első tetoválásom, amit szerettem volna lefedni. Eredetileg csak a lábszáramat akartam színeztetni, hogy a felirat ne látszódjon, aztán az egész lábam fekete lett.

Ezt sem értik sokan, és nem is hiszik el, hogy valóban tetoválás. Hallottam már, amint a hátam mögött azt mondják: „Nézd már, műlába van!” Nézték már harisnyának is.

IMG_5016k

- Hogyan készült?

- Vastag, ecsetszerű nyomot hagyó tűvel ütik a bőrbe. A lábam három év alatt készült el, jó pár alkalommal el kellett mennem folytatni, és egy alkalommal legfeljebb egy-másfél órát csináltuk.

- Szoktak néha arra kérni például tetoválók vagy piercerek, hogy dolgozhassanak rajtad?

- Előfordult már párszor, így lett kulcscsontalatti-piercingem és szemgolyó-tetoválásom is.

IMG_5001k

- És te mi alapján választasz tetoválóművészt?

- Megnézem a korábbi munkáikat.

Blackwork

Ennek a tetoválásnak az a célja, hogy nagyobb felületet fedjenek le feketével. Mint ahogyan Péter fogalmazott: „a fehér bőrön a fekete a legkontrasztosabb”.

A blackout vagy blackwork tetoválás pár éve kezdett terjedni, a minimalista irányzatokkal párhuzamosan.

- Szoktam látni a hozzászólásaidat testmódosítással foglalkozó cikkek, Facebook-bejegyzések alatt. A negatív kommentekre miért válaszolsz?

- Az utcán sem hagyom mindig figyelmen kívül, ha beszólnak. Egyszer-egyszer, ha feldühítenek, visszaszólok. De az utcán csak egy ember szól be, a neten viszont azt látom, hogy tömegek írnak negatív véleményt, és ez elkeserítő.

Az egyik tévhit, hogy rossz embereknek hisznek bennünket és egyértelműen bűnözőként állítanak be bennünket. Vagy drogosoknak és lelki betegeknek. Szerintem pedig butaság általánosítani.

- Volt már, akit sikerült meggyőznöd?

- A kommentelők között eddig senki nem adta tanújelét, hogy sikerült volna meggyőznöm ennek az ellenkezőjéről, vagy megváltoztatta volna a véleményét. Élőben, személyes beszélgetésnél már igen. Volt, aki utólag bevallotta, hogy az elején rossz véleménnyel volt rólam, nem talált szimpatikusnak, de ez beszélgetés közben megváltozott.

- Milyen ötleteken töröd még a fejedet? Mit szeretnél magadon látni?

A füleimet szeretném átalakítani, a jobb fülembe szeretnék nagyobb tágítót. A fejemet szeretném befejeztetni, vannak mesefigurás minták, amiket magamra varratnék, és a hátamra is vannak már ötleteim.

A lábamon itt például ez én vagyok. Egy ismerősöm készített karikatúrát rólam és amikor azt mondtam neki, hogy hú, ez tetszik, ez megcsináltatom, nem hitte el, hogy tényleg felvarratom.

IMG_5081k

- Mikor fejeződik be a testmódosítás, hol a határ?

- Amíg van ötletem és hely a testemen. De például csak azért, hogy legyen rajtam valami új, nem fogom felülírni azt, ami tetszik rajtam, nem fogom lefedetni. Ez a határ.

csirmaz_peter


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Az egyik legkegyetlenebb vadászati módszert akarja eltöröltetni 25 ezer magyar
A kotorékozás ellen indított civil kezdeményezés kevesebb mint két hét alatt vált országos üggyé, miután átlépte a 25 ezer aláírást. Az aláírók azt követelik a jogalkotóktól, hogy törvényben tiltsák meg az állatok föld alatti megtámadását.


Több mint 25 ezren írták alá tíz nap alatt azt a petíciót, amely a kotorékvadászat teljes törvényi betiltását követeli Magyarországon. A kezdeményezés villámgyorsan vált országos üggyé, miután a Rókales Alapítvány útjára indította a kampányt.

Kedd délutáni adatok szerint az aláírások száma már a 25 700-at is meghaladta, derül ki a petíció oldalán. Az alapítvány május 30-án indította el a petíciót, amelyben a kotorékozásként ismert vadászati módszer megszüntetését sürgetik.

Ennek során kutyákat küldenek föld alatti üregekbe, hogy ott sarokba szorítsák, megtámadják, megöljék vagy kiűzzék a kotorékban élő állatokat.

„A kotorék nem „vadászati terep”, hanem az állatok lakóhelye, búvóhelye és a kölykök felnevelésének helyszíne.”

A szervezet szerint a föld alatti összecsapások súlyos, gyakran végzetes sérülésekkel és elhúzódó stresszel járnak mind a vadon élő állatok, mind az erre használt kutyák számára.

A vita jogi hátterét az adja, hogy míg az 1998. évi XXVIII. törvény általánosságban védi az állatokat a szükségtelen szenvedéstől, a vadászatról szóló törvény végrehajtási rendelete (79/2004. (V. 4.) FVM rendelet) kifejezetten említi a kotorékmunkát a vadászkutyák feladatai között.

A petíció pontosan ezt a jogi ellentmondást kívánja feloldani egyértelmű törvényi tiltással, mivel az aláírók szerint az állatok zárt, menekülésre alkalmatlan térben való szembekerülése önmagában felveti az állatkínzás tilalmának sérelmét.

A kezdeményezés címzettjei között szerepel az Élő Környezetért Felelős Minisztérium és az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Saját aranyérmet kapott és a sztárokkal fogott kezet a 9 éves Zsombi a BL-döntőn
Az UEFA elnökének társaságában léphetett a pályára a 9 éves Zsombi a Bajnokok Ligája-döntő díjátadóján Budapesten. A kisfiút az Amigos a gyerekekért szervezet választotta ki egy kórházi műtétje után.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 31.



„Szerintem a legnagyobb vágyam teljesült” – mondta az a 9 éves kisfiú, aki tegnap este az egész világ szeme láttára sétálhatott fel a Puskás Aréna gyepén felállított színpadra a Bajnokok Ligája-döntő után. Zsombi az UEFA elnökének társaságában foghatott kezet a PSG és az Arsenal sztárjaival, saját aranyérmet kapott, sőt, még a BL-serleget is megérinthette – számolt be róla az RTL Híradó.

A fiú, aki az Arsenalnak szurkolt, a svéd-magyar csatárnak, Gyökeres Viktornak magyarul gratulált. Arra a kérdésre, hogy mondott-e neki valami személyeset, Zsombi csak ennyit felelt: „Nem, csak annyit mondtam neki, hogy gratulálok, amikor elhaladt előttem.”

„Yamalnak és Mbappénak még nincs Bajnokok Ligája-érme, mint nekem” – jelentette ki magabiztosan.

Zsombi az RTL Híradónak azt is elárulta, eleinte fel sem fogta, mekkora dologban van része. „Nem tudtam, hogy ez ilyen óriási dolog, de aztán rájöttem, hogy kezet fogtam nagy sztárokkal.” A szülei végigizgulták a nagy pillanatot. „Nagyon drukkoltam, mert tudtam, hogy ő is úgy indult el otthonról, hogy nagyon izgult: jaj, mi lesz, nehogy elrontson valamit” – mondta az egyik szülő.

A fiúnak akkor esett le igazán, mi is történt vele, „amikor a tévében viszontlátta saját magát.”

A kisfiú is bevallotta, hogy mennyire lámpalázas volt. Az élmény feldolgozása még tart, olyannyira, hogy Zsombi holnap az iskolában előadást is tart majd a kalandjairól. Addig is őrzi emlékeit: egy aláírt mezt, egy tornazsákot és egy új labdát, amit azóta le sem tesz. A lehetőség egyébként nem a véletlen műve volt. Az Európai Labdarúgó-szövetség alapítványa vette fel a kapcsolatot az Amigos a gyerekekért civil szervezettel, akik már 12 éve foglalkoznak kórházban kezelt gyerekekkel. Zsombival egy műtétje után, a Bethesda Gyermekkórházban találkoztak, és nem volt kérdés, hogy őt választják a különleges feladatra.

Rajta kívül más gyerekeknek is felejthetetlen élményt nyújtott a budapesti döntő. Az UEFA hallássérült gyerekeknek is biztosított lehetőséget egy különleges jelzőrendszer segítségével, az Ezüst Cipő Foci Suliból pedig 11 fiú és egy lány labdaszedőként vehetett részt a meccsen. Mindez egybecseng az UEFA üzenetével, miszerint a labdarúgás mindenkié.

Az RTL beszámolóját Zsombi nagy kalandjáról itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egyetlen év miatt szakíthatják el nevelőszüleitől a beteg magyar kisfiút
Egy cserháthalápi házaspár egy éve neveli a korábban intézetben élő fiút, akit betegsége miatt eddig senki sem akart befogadni. Most egy jogszabályi korlát miatt elvehetik tőlük a gyereket, ügyükben már a Mi Hazánk egyik képviselője is lépett.


Egyetlen év miatt szakíthatnak el nevelőszüleitől egy beteg kisfiút, akinek a hatóságok már amerikai örökbefogadó családot is találtak. Zsuzsa és Tamás egy éve gondoskodnak Tibiről, aki náluk talált először otthonra, miután születésétől fogva intézetben élt. Az örökbefogadását egy jogszabályi korlát akadályozza – számolt be róla a Blikk.

A cserháthalápi házaspár és a kisfiú kapcsolata akkor kezdődött, amikor a férj, Tamás abban az intézetben kezdett dolgozni, ahol Tibi élt. A férfi és a betegeskedő, magára hagyott fiú között hamar kötődés alakult ki. A pár először 2024 karácsonyán vitte haza egy napra a gyereket.

Zsuzsa szerint a találkozás annyira jól sikerült, hogy utána keresték az alkalmakat a közös időtöltésre.

„Hihetetlen, de olyan volt, mintha mindig is velünk lett volna” – emlékezett vissza.

Az intézet szakemberei is támogatták a kapcsolatot, Zsuzsa pedig elvégezte a nevelőszülői tanfolyamot. A pár átalakította a lakást, hogy a fiú otthon érezze magát. Tibi végül 2025 májusában költözhetett hozzájuk nevelőszülőként, és azóta is velük él.

A házaspár szerette volna hivatalosan is örökbe fogadni, ám ekkor szembesültek egy jogi akadállyal:

a törvény szerint az örökbefogadó és a gyermek között legfeljebb 50 év lehet a korkülönbség, ami náluk 51 év.

Az ügyet felkarolta a szintén ezen a településen élő Dócs Dávid, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, aki a minisztériumhoz és a szakhatósághoz fordult.

„A jelenlegi szabályozás szerint nincs kivétel a jogszabály alól, ezért írásban fordultam a minisztériumhoz és a szakhatósághoz, hogy tegyünk valamit az érdekükben” – mondta a politikus.

A képviselő szerint egyedi elbírálásra vagy törvénymódosításra lenne szükség, mert szorít az idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kétszer kellett újraélesztenie egy idős férfit egy 17 éves kadétnak egy csepeli buszmegállóban
Olajos Álmos a 148-as busz megállójában mentette meg egy idős férfi életét. A honvéd kadét a képzésen tanultakat alkalmazta éles helyzetben.


Perceken múlt egy idős férfi élete Csepelen, a 148-as busz Orgonás utcai megállójában, miután rosszul lett és összeesett.

Egy 17 éves honvéd kadét, Olajos Álmos a barátnőjével sietett a segítségére, és kétszer is újra kellett élesztenie a férfit.

A fiatalember éppen az évfordulójukat ünnepelte a barátnőjével, Fannival, amikor észrevették, hogy egy buszra felszállni készülő idős férfi megszédül, majd hanyatt esik. Míg egy járókelő azonnal hívta a mentőket, Álmos a férfihez lépett, és ellenőrizte a légzését – számolt be róla a Blikk. Amikor látta, hogy a férfi már nem lélegzik és a feje lilulni kezd, megkezdte a mellkaskompressziót.

„Egy idő után azt láttam, hogy a bácsi már egyáltalán nem lélegzik, majd elkezdett lilulni a feje. Ekkor tudtam, hogy nincs mire várni, azonnal megkezdtem a mellkaskompressziót. Kétszer kellett újraélesztenem, mert az első próbálkozás után egyszer már elkezdett magától lélegezni, de aztán újra leállt a keringése”

– idézte fel a történteket a lapnak.

Eközben barátnője, Fanni a férfi táskájában gyógyszereket és orvosi leleteket keresett, hogy az érkező mentősöknek azonnal átadhassa a legfontosabb információkat a beteg állapotáról.

Álmos a drámai pillanatokról elmondta, éles helyzetben teljesen más volt végrehajtani a tanult mozdulatokat, mint a tanteremben. A hirtelen jött ismertségtől zavarba jött, de hangsúlyozta, számára természetes volt a segítségnyújtás.

„Amikor odafutottam, egyáltalán nem gondolkodtam a következményeken, hiszen egy ilyen helyzetben nem is lehet mérlegelni, tenni kell a dolgunkat”

– tette hozzá.

A fiú a Bocskai Református Oktatási Központ informatikai technikus képzése mellett honvéd kadét programban is részt vesz, ahol rendszeresen gyakorolják az újraélesztést egy speciális babán.

Kiképző tanára, Molnár Gábor elárulta, a helyes ritmus tartására egy különleges módszert is alkalmaznak: az „Érik a szőlő” című népdal ütemére tanítják a harminc mellkaskompresszió és két befúvás ciklusát.

Álmos helytállását a Honvédelmi Minisztérium a közösségi oldalán ismerte el, iskolájában pedig főigazgatói dicséretet kapott. A fiatalember a jövőjét a Magyar Honvédségnél képzeli el, ahol a katonai informatikai és kibervédelmi területen szeretne tiszti pályára lépni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk