FELFEDEZŐ
A Rovatból

A kannabisz lehet a titkos fegyver a koronavírus ellen három új tanulmány szerint is

Három különböző nemzet tudósai is arra jutottak, hogy a kannabisz segítségével kiküszöbölhetők a szövődmények és enyhíthetők a tünetek.

Link másolása

Három egymástól teljesen független tanulmány is arra a következtetésre jutott a napokban, hogy a kannabisz fontos szerepet játszhat a koronavírus-fertőzés által okozott tünetek megakadályozásában és enyhítésében - írja a Daily Star.

A Dél-Karolina Egyetem kutatócsoportja egereken kísérletezve azt figyelte meg, hogy a kannabisz megakadályozta a vírussal fertőzött szervezetben a súlyos tünetek kialakulását.

A növényben található THC ugyanis hatásosan lép fel az akut légzőszervi distressz szindróma kialakulásával szemben, amely a koronavírus-fertőzés szövődményei közé tartozik.

A Frontiers in Pharmacology nevű szaklapban publikált tanulmány szerint a THC-vel kezelt egereknél 100 százalékos volt a gyógyulási ráta.

Egy másik tanulmány arra jutott, hogy

a kannabisz hatásosan veszi fel a harcot a fertőzés másik veszélyes szövődményével, az ún. citokinviharral is, amely a gyulladásos fehérjék túltermelését jelenti a vírus hatására.

Ez elsősorban a tüdőszöveteket károsítja, akár végzetes tüdőgyulladást is okozhat. Az ezt célzó kutatást két izraeli kannabisz-kutató és -fejlesztő cég, az Eybna és a CannaSoul készítette közösen, Nadav Eyal, az Eybna vezetője azt nyilatkozta a Jerusalem Postnak, hogy az eredményeik több mint kielégítőek.

Ezzel egyidejűleg két kanadai kannabisz-kutató, Olga és Igor Kovalchuk a Lethbridge-i Egyetemről azt tanulmányozták, hogy

egyes magas CBD és alacsony THC-tartalmú kannabiszkivonatok képesek blokkolni a koronavírus fertőzését azzal, hogy megakadályozzák a sejtről sejtre terjedő fertőzést.

A kutatópáros régóta foglalkozik az eljárással, elsősorban más betegségeknél vizsgálták a jelenséget, ám a koronavírus megjelenése óta ezzel a fertőzéssel is kipróbálták a módszert. Igor Kovalchuk a Cannabis Therapy-nak azt mondta: "Képzeljük el, hogy a sejt egy nagy épület. A kannabinoidok segítik azt, hogy az épületen található ajtók és ablakok 70 százalékát lezárjuk, ezzel nagyban megnöveli annak esélyét, hogy a vírusnak kevesebb lehetősége legyen bejutni és fertőzni. Ebből fakadóan pedig nagyobb az esély a fertőzés leküzdésére."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Tömegnyomor: kétmilliót szórt szét a Deák téren egy telefontokos cég, egymást taposták a gyerekek a pénzért
A Mobilfox reklámarca hirdette meg a pénzszórást, miután kirúgták a cégből. Azonban lehet, hogy az egész csak egy műbalhé volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Tömeghisztériába és káoszba fulladt egy telefontokokat gyártó magyar cég szokatlan reklámfogása, írja a 444. A Mobilfox Dalszínház utcai székházának tetejéről szórt le kétmillió forintot Szépréthy Roland, akit a cég állítólag kirúgott, pedig szerinte nagyrészt neki köszönhetik közösségi médiás sikereiket.

Szépréthy ezután ellopta a Mobilfox TikTok-csatornáját, majd 25 százalékos részesedést vagy 100 millió forintot kért a cégtől. A követőknek pedig azt ígérte, ha megkapja, akkor pénzt fog szórni a székház tetejéről. A pénzosztást végül szombat délutánra hirdette meg.

Az épület előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, a zömmel tizenévesek egymást taposták az égből hulló ezresekért. Majd kilépett a kapun Mobilfox Roli és Diller Kevin cégtulajdonos biztonsági emberek gyűrűjében, akiknek a vezetésével a Deák térre vonult a tömeg, miközben a mobilfoxosok tovább osztogatták a pénzt. A lap szeritn ebből arra lehet következtetni, hogy vagy megvalósult a tulajdonrész-szerzés, vagy talán nem is volt soha balhé, és mindannyian egy túl erősre sikerült vicc részesei voltunk.

A Deákon végül a tömegnyomor addig folytatódott, amíg egy lány rosszul lett. Ekkor a kidobók lökdösődéssel csináltak egy kis teret, majd később újabb százezreket szórtak szét az influenszerek a tér közepe felé haladva, hasonló káosz közepette. A mobilfoxosok a tömeg és további pénzszórás kíséretében visszatértek a cég székházához.

A 444 úgy tudja, hogy a veszélyes médiahekkben végül senki nem sérült meg súlyosan, bár a mentőket riasztották, miután a szomszédos építkezésre többen bemásztak pénz után kutatva. Állítólag valaki leesett, de a rendőrök nem találtak senkit a helyszínen.

A telefontokos cég pénzosztásáról készült beszámolót itt lehet megnézni:

Nem ez volt az egyetlen túl jól sikerült reklámfogás szombaton Budapesten. Ennél valamivel kevesebben, de így is rengetegen voltak a Balázs Kicksnél:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Meghatározott sorrendben áll le a halál előtt az emberi test működése egy szakértő szerint
Először az éhség és a szomjúság múlik el, ezt követi a beszéd akadozása. A hirtelen állapotjavulás is a közelgő halál jele lehet.

Link másolása

Meghatározott sorrendben állnak le a halál előtt az emberek érzékszervei, írja a LADbible James Hallenbeck, a Stanford Egyetem palliatív ellátással foglalkozó szakemberének könyve alapján.

A könyvből kiderül, hogy hacsak nem egy olyan váratlan halálról van szó, mint amit például egy baleset okoz, akkor az emberi test „aktív haldoklása” minden esetben ugyanúgy történik.

A szakember szerint elsőként az éhségérzet és a szomjúság múlik el, mivel a haldokló szervezet érzékeli, hogy már kevesebb tápanyagra van szüksége. Ezzel egybevág egy hospice nővér nemrég megjelent videós beszámolója is:

James Hallenbeck szerint másodikként a társalgás kezd akadozni. A haldokló beszéde a szervezet lassulása miatt egyre nehézkesebbé válik.

Rögtön ezután gyorsan romlásnak indul a vizuális érzékelés is. A halál előtt állók egy idő után már alig látják, hogy pontosan mi zajlik körülöttük. Julie McFadden hospice nővér szerint ugyanakkor legalább ennyire aggasztó, ha egy haldokló hirtelene erőre kap, látványos javuláson megy keresztül, ami szintén a közelgő halál jele lehet.

Dr. Hallenbeck szerint végül a haldokló előbb a tapintást, majd a hallását veszíti el. Ezért hiába tűnik úgy, hogy valaki már semmire sem reagál, valójában ezen a két módon még az utolsó pillanatokban is érzékeli az illető a külvilágot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Akkora tömeg volt a Balazs Kicksnél, hogy leállt a forgalom a kiskörúton
A cipőboltos és a streamerek együtt megbénították a Deák tér környékét. Az apropó egy limitált kiadású póló megjelenése volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Megállt a forgalom a Károly körúton Pachert Balázs cipőboltja előtt összegyűlt tömeg miatt szombaton, írja a Telex.

A rengeteg embert azért bénította meg a Deák teret és környékét, mert a 2okos streamerpáros vadonatúj pólójának megjelenése miatt az emberek az úton álltak az autók között. Emiatt a rendőrség is a helyszínre érkezett.

A főként a Twitchen népszerű páros manapság a legnépszerűbb videósok közé tartozik, talán csak a TheVR mérhető hozzájuk. A 2okos a pólómegjelenést egy olyan videóval promózta, amiben elrabolták őket, ezért egy napra a Twitch-ről is kitiltották őket.

A rekordnézettséget elérő visszatérő videóban felbukkant a cipőszakértő Pachert Balázs és egy kuvaiti-magyar rapper, Jabert is. Ebben jelentették be a 17 990 forintos, limitált kiadású póló megjelenését.

A 2okos néhány hónapja már járt a cipőboltban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor 3 év után lecserélte profilképét, mutatjuk, mire
A magyar kormányfő legutóbb 2021. december 23-án változtatta meg a profilképét a Facebookon.

Link másolása

Lecserélte a profilképét a Facebookon Orbán Viktor csütörtökön. A magyar kormányfőnek ezentúl ez a képe lesz a közösségi-oldalán:

Orbán legutóbb 2021. december 23-án cserélt profilképet a Facebookon.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: