A Rovatból

A 6 legnagyobb lopás a szórakoztatóiparban

Beyoncének több klipje, köztük a Single Ladies, de Lady Gaga imidzse, vagy az Avatar története is hatalmas lopás sokak szerint. Te mit gondolsz?
Forrás: Listverse - szmo.hu
2017. január 16.



Néha úgy tűnik, mintha nagyon kevés eredeti ötlet maradt volna a szórakoztató iparban. Amikor minden új dolognál úgy érezzük, hogy ez valaminek az újrakeverése, átdolgozása, akkor jusson eszünkbe, hogy a művészek kölcsönöztek ötleteket egymástól már az idők kezdete óta - ez természetes része az alkotói folyamatnak.

Azért persze van különbség kölcsönvétel és arcátlan lopás között.

Egyszer Pablo Picasso azt mondta (már ha tényleg ő mondta először), hogy a jó művész másol, a kiváló viszont lop. Ha ez tényleg így van, akkor a most következő listán szereplők a legkiválóbb művészek a történelemben.

6. Kung Fu (TV sorozat)

1971-ben a harcművész legenda, Bruce Lee egy kanadai talk showban elkezdett beszélni egy projektről, amin éppen dolgozott: A Harcos egy tévében futó sorozat lett volna, ami egy kínai saolin pap vadnyugati kalandjairól, apja utáni kutatásairól szól.

Lee az ötletet megmutatta a Warner Brothers és a Paramount filmstúdióknak is, akik viszont aggódtak, hogy nem amerikai főszereplője lesz a sorozatnak. Emiatt Lee azt hitte, nem fog megvalósulni a projekt.

MTM0Njc4MzEzMzEzNTYyNTk0

Bruce Lee jól felismerhető filmes beállásainak egyike

Pár hónappal később az ABC leadott egy egész estés kísérleti adást a Kung Fu című filmből, aminek sztorija kísértetiesen hasonlított a Sárkány ötletéhez, viszont a főszerepet a harcművészetekhez nem értő, ázsiai vérrel nem rendelkező David Carradine kapta. A dolog mögött a Warner Brothers állt, és végül a 70-es évek egyik legsikeresebb sorozata lett belőle. Később emlékirataiban Linda Lee Cadwell, Lee özvegye azt állította, a stúdió teljes egészében ellopta férje kidolgozott ötletét.

dc_1

David Carradine a filmben

5. Beverly Hills, 90210

1985-ben egy áruforgalmazó, H.W. Broido egy ötlettel állt elő Aaron Spelling cége számára. Úgy gondolta, a sorozat ötletében rengeteg marketingpotenciál van. Az ötlet alapján a sorozat, Holli Woods, egy tinédzserről szólna, aki Kaliforniába költözik, és a főszereplő Spelling színésznő lánya, Tori lenne. Egy 1985-ös levélben Spelling bájosnak nevezte Broido gondolatát, és küldött is egy képet a lányáról, hogy az alapján megkezdhessék játékfigurák gyártását a karakterhez.

1990_beverly_hills_90210_003

Fotó: Wikipédia

A kommunikáció azonban egy idő után megszakadt a két férfi közt és már úgy tűnt, a sorozat nem fog megjelenni...egészen addig, amíg a tévében le nem adták a Beverly Hills, 90210 első részét, 1990-ben.

Ez tartalmazta Broido összes eredeti ötletét,

még azt is, hogy Spelling lánya szerepeljen benne (igaz, végül nem fő-, csak mellékszereplő lett), és hamar rengeteg olyan kis figurát gyártottak, amiket a szereplőkről mintáztak.

Jimbusts1

Részlet a sorozatból

A dühös Broido perre ment, mert elmondása szerint nem csak egy sorozat ötletét, de egy egész üzleti stratégiát loptak el tőle, és erre bizonyítékai is voltak. Végül a két fél peren kívül megegyezett, a nyilvánosság előtt nem ismert feltételekkel. A fiatalokról szóló sorozat egyébként óriási sikerrel futott 10 évadon keresztül.

90210-group-beverly-hills-90210-6906455-992-468

Fotó: Wikipédia

4. Beyoncé videói

Beyoncé Knowles irigylésre méltó karriert tudhat magáénak. A már szinte mindenütt jelenlévő művészt sokszor dicsérték az előadásai egyedi vizuális stílusáért, a klipjeiért és a zenéjéért - ami elég nagy problémát jelent azoknak a művészeknek, akik már többször megvádolták lopással az énekesnőt. Példák bőven vannak: a Single Ladies koreográfiája elvileg Bob Fosse -tól van, a "Mexican Breakfast" című dalból.

Videó: egy Youtube-felhasználó Bob Fosse klipje alá játszotta a Single Ladies-t:

63072894dda5a5ff014d6a26f6a3cc8f

Részlet a Single Ladies klipjéből

Az emlékezetes jelenet, ahol az énekesnő végigsétál az utcán és szétveri az autók ablakait a Hold Up című klipben, először a svájci művész Pipilotti Rist “Ever Is Over All" című klipjében szerepelt. A Countdown című Beyoncé-dal videója egy 1990-es holland videó, az Achterland részeit vette át Teresa De Keersmaeker-től, és még számos példa van, amit nehéz lenne mind felsorolni.

Képkivágás

Részlet a Hold up c. klipből

Képkivágás

Részlet az Ever Is Over All c. klipből

3. All Summer Long - Kid Rock

Kid Rock 2008-as slágerénél azért nagyon sokan felkapták a fejüket, akik komolyabb zenei ismeretekkel rendelkeztek. Vannak a számban elemek Lynyrd Skynyrd’s “Sweet Home Alabama című számából, de még Warren Zevon “Werewolves of London” - jából is. Még a rímkészlet és Rock énekstílusa is Zevonéra emlékeztet. A "nyár" szó a címben, és az ismerős hangzás hatalmas sikert hozott az énekesnek.

Videó: Kid Rock dala, amelyből legalábbis a Sweet Home Alabamára biztosan ráismersz

2. Avatar

James Cameron Avatarja a mai napig minden idők legnagyobb bevételt hozó filmje. A filmet agyondicsérték, bár sokszor felmerült, hogy Cameron más alkotásokból szerzett hozzá ihletet. Elismerte, hogy sok minden volt rá hatással a készítés során, viszont van egy hatás, amit figyelmen kívül hagyott, és nem nagyon emlegeti: egy 1957-es novella, a 'Call Me Joe', Poul Andersontól.

Anderson-1-600

A könyv borítója

A novellában egy megbénult katona mesterséges testtel egy idegen bolygóra látogat. Itt csatákba keveredik, összeismerkedik és szoros kapcsolatot teremt a helyiekkel, majd érzelmileg ragaszkodni kezd az új testéhez.

Ez mintha csak az Avatar szinopszisa lenne. A fent leírtak csupán részletek a novellából, sok minden más is ugyanúgy van, mint a filmben, kezdve a kék lényektől a lándzsás, hosszú farkakig. Cameron a mai napig nem ismerte el a hasonlóságot.

Képkivágás

Részlet az Avatarból

1. Lady Gaga

A képen látható Lady Gaga úgy ismert, mint korunk egyik legeredetibb figurája a popszakmában. Azt gondolhatnánk, hogy ez az egyediség csakis egy elképesztően kreatív elme szüleménye lehet.

Képkivágás

Kép egy koncertfelvételből

A kis szépséghiba csak az, hogy a fenti képen nem Lady Gaga látható, hanem Dale Bozzio, a Missing Person énekese, aminek elég nagy sikere volt a 80-as években. Bozzio megjelenésében nagyon sok hasonlóságot találhatnak a rajongók. Gagát egyébként többször vádolták már azzal, hogy lenyúlja mások stílusát.

3.dale_.gaga_

Bozzio csapatának, illetve Gagának a lemezborítója

Néhány szemfüles rajongó rámutatott, hogy Gaga a 2011-es MTV Video Music Awardson erősen emlékeztetett Annie Lennoxra a Sweet Dreams című klipben. De az eddigi legsúlyosabb vád, ami az énekesnővel kapcsolatban keringett, hogy

az egész zenei stílusát egy régi barátjától, Lina Morganától nyúlta, aki 2008-ban öngyilkos lett.

Lina barátai szerint amikor Gaga előadásait nézik, az olyan, mintha szellemet látnának.

Videó: egy Lina Morgana szám

Ha érdekesnek találtad a cikket, oszd meg!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Váratlan műsorváltozás az RTL-en: ma este több sikerműsor is elmarad
Az ugrás és A mi kis falunk ismétlése ma elmarad, helyettük a Tottenham–PSG UEFA Szuperkupa-meccset láthatják a nézők. A mérkőzés 20:15-től élőben megy, a késő esti híradó pedig 23:20-kor kezdődik.


Szerda estére változtatott a műsorrendjén az RTL, így a nézők most nem láthatják Az ugrás és A mi kis falunk ismétlését, vette észre a Média klub.

Az ugrás tavaly tél végén indult Gundel Takács Gábor vezetésével. A játékban a versenyzők egy öt méter magas, mesterséges híd egyik végéből indulnak, és a másikig kell eljutniuk. Tíz szinten, a híd adott pontján mindig a helyes állítást kell kiválasztaniuk, hogy megtalálják az egyetlen igaz átjárót. Aki téved, a mélybe esik, aki végig helyesen dönt, elviheti az ötmillió forintos főnyereményt. A vetélkedő idén új évaddal tért vissza, de a mai adás kimarad, ahogy A mi kis falunk ismétlése is.

A helyüket az UEFA Szuperkupa döntőjének élő közvetítése veszi át, amelyen a Tottenham és a PSG csap össze.

Ez egyben a 2025/2026-os Bajnokok Ligája-szezon kezdete is, amelynek fináléját Budapesten rendezik. A mérkőzés 20:15-kor kezdődik a Fókusz után. Az RTL Híradó ezen az estén 22:50 helyett 23:20-kor kerül adásba. Az ugrás és A mi kis falunk csütörtökön a megszokott időpontban folytatódik.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: