6 koronabiztos praktika, ami a szakértők szerint fölösleges
A legtöbb ember már álmából felkeltve is tudja a vírusbiztos praktikákat a mindennapokhoz - az már más kérdés, hogy ki mennyire tartja be őket -, most azonban a téma szakértői, több elismert amerikai epidemiológus mesélt arról, melyek fölöslegesek.
Rachel Graham, a University of North Carolina professzora Business Insidernek mesélt arról, hogy rengeteg olyan tipp került be a köztudatba, amely látszólag megvéd a vírustól, valójában azonban fölöslegesen pocsékoljuk vele az időnket, sőt, sokszor megnehezítjük saját életünket is - például olyan apróságok is, hogy a leveleket fölöslegesen "karanténba" rakjuk. A lap összegyűjtötte a nyilatkozatok alapján a hat legelterjedtebb mítoszt.
1. Fölösleges a kesztyű a boltban
A hivatalos tájékoztatók is tartalmazzák azt, hogy élettelen felületeken viszonylag nehezen terjed a vírus. A kesztyűhasználat hatékonysága nagyjából megegyezik azzal, hogy a bolt után azonnal lefertőtlenítjük vagy alaposan megmossuk a kezünket. A University of California epidemiológusa, Paul Volberding elmondása szerint pont így szokta tenni, és egyetért a hivatalos tájékoztatókban leírtakkal, miszerint fölösleges kesztyűt használni a boltokban.
Sőt, vannak olyan tudósok, akik szerint a kesztyűviselés még árthat is, hordása ugyanis hamis biztonságérzetet ad, ami miatt lankadhat a figyelmünk, ráadásul ezzel plusz egy felülettel több, amin megtapadhat a fertőzés
- véli Ravina Kullar, epidemiológus.
2. Nem kell fertőtleníteni a csomagolt ételeket
A vásárlás után sokan fertőtlenítik le a csomagolt ételeket - még a fagyasztottakat is. A WHO egyik vezetője, Michael Ryan szerint azonban teljesen alaptalan ez a félelem. A vírus ugyanis nagyon nehezen marad meg az emberi testen kívül, valószínűtlen, hogy a csomagolások kellő táptalajt biztosítanak számukra.
3. Három napnál hosszabb karanténba zárni a könyvtári könyveket
Bár valószínűleg a vírushelyzet alatt a könyvtárakat is ritkábban keresik fel az emberek, azért vannak, akik kikölcsönzött könyvekkel múlatják az időt. A könyvtáraknak viszont fel kell készülniük minderre, és sok helyen a visszahozott könyveket több napos karanténba helyezték, hogy elpusztuljon rajtuk az esetleges vírus. Több kutatás szolgált arra, hogy megállapítsák, mennyi idő alatt "tisztul" ki a visszahozott könyv.
Az egyik tanulmány szerint a papírjellegű anyagokon legfeljebb három órán át marad meg.
Egy másik tanulmány viszont azt állapította meg, hogy a kemény borítóval rendelkező könyvekről, DVD-kről és egyéb tokokról csak 3 nap után tűnt el teljesen a vírus. 3 napon túl azonban már egy felület sem tartja meg a vírust, tehát ennyi bőségesen elég a könyveknek.