HÍREK
A Rovatból

48 nap fogság után kiszabadult a gázai túszok első csoportja, köztük gyerekek és egy 77 éves nagymama is

A Hamász által elrabolt tizenhárom izraeli túsz pénteken szabadult ki, miután Izrael és a Hamász megállapodtak a tűzszünetben. Az izraeli védelmi miniszter azt mondta, hogy rövid szünet után teljes erővel folytatják majd a harcokat.


A kilenc nőt és négy gyermeket azután engedték szabadon, hogy a harcoló felek aláírták a katari tárgyaláson alapuló, négynapos tűzszünetet, amely helyi idő szerint péntek reggel 7 órakor kezdődött.

Alig több mint kilenc órával később az első túszokat átadták a Vöröskeresztnek a dél-gázai rafahi átkelőnél.

A csere a tervezettnél fél órával később történt, ami tovább növelte az Izraelben hírekre váró családok aggodalmát.

Sajnos a kilencéves ír-izraeli Emily Hand családja számára nem ért véget a stressz és aggodalom, mert ő nem volt rajta a 13 túsz listáján, akiket október 7-én raboltak el a Nir Oz és a Nerim kibucból.

A szabadon engedettek között volt a 79 éves Channah Peri is, akinek brit fiát, az 51 éves Nadav Popplewellt még mindig fogva tartják. Kiszabadult még Doron Katz Asher (34) és lányai, Raz Asher (4) és Aviv Asher (2), Daniele Aloni (44) és lánya, Emilia Aloni (6).

A 78 éves Ruth Munder, lánya, az 54 éves Keren és kilencéves unokája, Ohad is szabadult, ahogy a 72 éves Adina Moshe, a 76 éves Chana Katzir, a 78 éves Margalit Moses valamint a 85 éves Yafa Adar is.

A múlt hónapban a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorcsoport azt mondta, hogy Katzir asszony meghalt, ám erről utólag kiderült, hogy csak kegyetlen pszichológiai nyomásgyakorlás volt.

Az izraeliek által Heaven's Door fedőnevű művelet során 39 palesztin foglyot is szabadon engedtek, szintén főként nőket és 18 év alatti gyermekeket, akiket ciszjordániai zavargások miatt ítéltek el.

Az izraeliek szabadon bocsátása előtt Yoav Gallant védelmi miniszter megfogadta, hogy továbbra is bosszút áll a meggyilkolt izraeliekért. Ahogy fogalmazott: „Rövid szünet után teljes katonai erővel folytatjuk a harcokat. Nem állunk meg, amíg el nem érjük céljainkat: a Hamász megsemmisítését és a túszok hazaszállítását Gázából Izraelbe. 240 túsz van fogságban, és ezt nem fogadhatjuk el és nem tolerálhatjuk.”

Gallant és Benjamin Netanjahu miniszterelnök, akit kritika ért a helyzet kezelése miatt, egy tel-avivi bunkerből nézte végig a kiszabadítást.

A Hamász által közzétett felvételeken a terrorista csoport tagjai símaszkban és testpáncélban voltak, amikor átadták a túszokat a Nemzetközi Vöröskeresztnek.

A 13 szabadon engedett személyt a Gázai övezet déli részén, Khan Yunis közelében tartották fogva, mielőtt átvitték őket Egyiptomba, majd onnan egy izraeli légibázisra szállították őket, mielőtt helikoptereken az ország kórházaiba jutottak el.

A kiszabadított palesztinok között volt a 38 éves Asraa Jabas is, akit 11 év börtönbüntetésre ítéltek egy 2015-ös sikertelen öngyilkos merénylet után Jeruzsálem közelében. Az incidens során súlyos sérüléseket szenvedett, és egy rendőr is súlyosan megsérült. Jabas felháborodást váltott ki azzal, hogy követelte Izraeltől, hogy fizessen a plasztikai műtétjéért.

A Corriere della Sera olasz lapnak adott interjújában testvére, Suhaib azt mondta: „A rendőrség azt mondta nekünk, hogy ne ünnepeljük a szabadon bocsátását, és ne osztogassunk süteményeket.” Az egyik palesztin fogoly, Marah Bakeer azt mondta, hogy magánzárkában tartották, és semmit sem tudott a gázai helyzetről. Elmondta azt is, hogy a csere híre meglepetés volt. Ez a megállapodás sok ember halála árán jött létre, ami szerinte „nem ad okot az ünneplésre”.

A túszokat hírszerző tisztviselők fogják kihallgatni egy katonai bázison, akik a lehető legtöbbet akarják tudni arról, hogy hol tartják a többieket. A túszok újabb csoportját várhatóan ma délután engedik szabadon.

(Forrás: Daily Mail)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter udvariatlannak és károsnak tartja Karácsony Gergely rendszerzáró koncertjét
A leendő miniszterelnök a Telex Facebook-oldalán bírálta Karácsony Gergelyt a május 8-i rendszerzáró koncert miatt. A Tisza Párt elnöke szerint a főpolgármester rendezvénye rosszkor van, mert egy nappal a pártja Kossuth téri ünnepe előtt tartják.


Kommentben bírálta Karácsony Gergely főpolgármestert Magyar Péter leendő miniszterelnök egy koncert miatt. A Tisza Párt elnöke szerint kifejezetten káros és udvariatlan, hogy a főváros a pártja által szervezett, május 9-i rendszerváltó ünnep előtti estére, szinte ugyanoda szervezett egy rendszerzáró bulit.

Magyar Péter a Telex Facebook-bejegyzése alatt fejtette ki a véleményét, miután Karácsony Gergely bejelentette, hogy jövő pénteken, május 8-án este örömkoncertet tartanak a pesti alsó rakparton, a Széchenyi lánchíd lábánál.

Magyar Péter egy kommentben úgy fogalmazott: „Szerintem kifejezetten káros és udvariatlan dolog bulit szervezni a május 9-i országos rendszerváltó ünnep elé egy nappal, szinte ugyanoda”.

A főpolgármester szerint az új korszak kezdete előtt le kell zárni az előzőt. „Május 9-én megalakul az Országgyűlés, és elkezdődik egy új korszak. De ahhoz, hogy egy új korszak kezdődhessen, le kell zárni az előzőt” – magyarázta Karácsony, aki a részletes programot és a fellépők listáját későbbre ígérte.

A Tisza Párt már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy az új Országgyűlés május 9-i alakuló ülése napján rendszerváltó ünnepet szervez a Kossuth térre. 10 órakor kezdődik az Országgyűlés alakuló ülése, amelyet a közeli Kossuth téren kivetítőn lehet majd követni. Délután, miután leteszi a miniszterelnöki esküt, a Tisza Párt ott tartja saját ünnepségét, ahol Magyar Péter már miniszterelnökként szólal fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Egy fergeteges bulival lépünk át a rendszerváltás kapuján” - Magyar Péter egész napos rendszerváltó népünnepélyt hirdetett a Kossuth térre
A Tisza Párt elnöke Facebook-posztban tette közzé a május 9-i esemény részletes programját. A nap az Országgyűlés alakuló ülésének kivetítésével indul és egy esti bulival zárul.


Magyar Péter a Facebookon hívott mindenkit egy egész napos ünnepségre, amelyet május 9-én tartanak Budapesten. A politikus a választási győzelem után egy rendszerváltó bulit hirdetett az eskütételének napjára, és egy országos rendezvényre invitálta az embereket a Kossuth térre.

A bejegyzés szerint a nap programja délelőtt 10 órakor az Országgyűlés alakuló ülésével indul, amelynek eseményeit a téren kivetítőkön lehet majd követni. Sulyok Tamás köztársasági elnök korábban erre az időpontra hívta össze az új parlament első ülését.

„Mindenkit szeretettel várunk május 9-én egy egész napos rendszerváltó népünnepélyre Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton”

- írta a leendő miniszterelnök. A kormányfő megválasztására, eskütételére és beszédére délután 3 órakor kerül sor.

A bejegyzés alapján a délutáni program egy katonai ceremóniával folytatódik: „16 órától a Kossuth téren díszszemlével és ünnepélyes zászlófelvonással folytatódik a rendszerváltó népünnepély.”

A politikus azt írja, a hivatalos programrészt követően a megválasztott miniszterelnök köszöntője, művészeti előadások és meglepetésvendégek várhatók, majd ezt követően

„egy fergeteges bulival lépünk át a rendszerváltás kapuján.”

Magyar Péter a bejegyzését egy személyes felhívással zárja: „Gyere el, és hívd el a családodat és a barátaidat!” Végül arra kéri az érdeklődőket, hogy a kommentben található Facebook-eseménynél jelezzék részvételi szándékukat.

A politikus a választási eredményt „eget rengető győzelemnek” nevezte, amelyről szerinte még az unokáknak is mesélni fognak.

A meghívó hátterében a Tisza Párt történelmi választási győzelme áll. Magyar Péter szerint ez az eredmény azt mutatja, hogy az emberek teljes rendszerváltást akarnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Elkezdődik egy új korszak” - Karácsony Gergely rendszerbúcsúztató koncertet hirdetett a Lánchídhoz május 8-ra
Budapest főpolgármestere a közösségi oldalán jelentette be, hogy a pesti rakparton tartanak ingyenes örömkoncertet. Az eseményt az új Országgyűlés alakuló ülésének előestéjére időzítették.


Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztban hirdetett meg egy „rendszerbúcsúsztató örömkoncertet” az új Országgyűlés megalakulásának előestéjére, május 8-ra. A politikus szerint a közelgő parlamenti ciklusváltás egy új időszak kezdetét jelenti. „Május 9-én megalakul az új Országgyűlés, elkezdődik egy új korszak” – írta, hozzátéve, hogy

egy új fejezet nyitásához elengedhetetlen lezárni az előzőt.

A múlt feldolgozásának megfelelő módja szerinte nem a feledés. „Nem úgy, hogy felejtünk, hanem úgy, hogy emlékezünk” – fogalmazott.

Állítása szerint sokan úgy érzik, hogy elvették tőlük az elmúlt másfél évtizedet, és voltak, akiknek kifejezetten megpróbálták tönkretenni az életét, mert egy fontos társadalmi ügy mellett álltak ki. Konkrét példákat is említett azokra, akiknek szerinte sérelmeket kellett elszenvedniük.

„Kirúgott tanárok, meggyalázott civilek, kirúgott újságírók, megtépázott kisegyházak.”

Karácsony Gergely úgy véli, az elmúlt 16 év történéseit akkor lehet valóban lezárni, ha emlékeznek az érintettekre és köszönetet mondanak nekik. A bejegyzését egy konkrét felhívással zárta, amelyben mindenkit az eseményre invitált. „Gyertek el! Május 8-a, este fél hét, Lánchíd, Pesti hídfője. Hála nektek! Rendszerbúcsúsztató örömkoncert!”

A koncert helyszínéül választott Lánchíd az elmúlt időszakban több politikai esemény szimbolikus helyszínévé vált. Karácsony Gergely a választások után egy nemzeti színűre festett Lánchíd fotójával gratulált a TISZA Párt győzelméhez. Korábban a Magyar Péter által szervezett egyik tüntetésen is látványos felvételek készültek arról, ahogy a tömeg áthalad a hídon.

A főpolgármester az új politikai helyzetben az együttműködés fontosságát is hangsúlyozta, és a nyilvánosság előtt gratulált Vitézy Dávid miniszteri megbízásához.

Karácsony posztjában az elmúlt évek sérelmeire utal, amelyek közül több ügyben személyesen is érintett volt. A tavalyi Pride felvonulás miatt például büntetőeljárás indult ellene, amelyet a bíróság később felfüggesztett, és a gyülekezési törvény alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter valódi helyreigazítást vár az Indextől: A legnagyobb hazugságuk a kamu TISZA-adócsomag kapcsán folytatott orosz típusú dezinformációs kampányuk volt
A TISZA Párt elnöke szerint az Index nem tett eleget megfelelően a bírósági kötelezésnek a TISZA-adócsomag ügyében. Azt kifogásolja, hogy a helyreigazítás rejtve jelent meg, miközben a „hazugságkampány” napokig a címlapon szerepelt.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. május 03.



Magyar Péter egy friss bejegyzésben fejtette ki véleményét az Index hírportál kampány alatti tevékenységéről. A TISZA Párt elnöke szerint

„A Mészáros Lőrinc (vagyis Orbán Viktor) féle Index végighazudta a választási kampányt.”

A politikus a legsúlyosabb valótlanságnak a TISZA-adócsomaggal kapcsolatos híradásokat nevezte.

Úgy fogalmazott: „A legnagyobb hazugságuk a kamu TISZA-adócsomag kapcsán folytatott orosz típusú dezinformációs kampányuk volt.”

Magyar Péter azt állítja, egy bírósági döntés kötelezte az Indexet annak beismerésére, hogy a történet nem volt igaz. A TISZA Párt vezetője ugyanakkor

kifogásolta a helyreigazítás módját, mondván, a lap ezt alig láthatóan, a weboldal alján tette meg, ellentétben a napokig címlapon tartott eredeti cikkekkel.

A politikus ezért egy arányosabb elégtételt sürget. „Várom a valódi helyreigazítást. A valódi helyen: a címlapon. Napokig.” – zárta bejegyzését.

A bíróság egy elsőfokú, nem jogerős ítéletben már kimondta, hogy az Index által bemutatott adócsomag nem köthető a TISZA Párthoz. Magyar Péter akkor azt közölte, a döntéssel a kormányoldal kampánya összeomlott, mert a dokumentum „minden betűje hazugság”. Egy másik, szintén elsőfokú eljárásban a Fővárosi Törvényszék ismét a TISZA Pártnak adott igazat, és megerősítette, hogy a portál valótlanul állította a párt kapcsolatát a tervezettel.

Ezt követően sajtóhírek jelentek meg arról, hogy az egyik döntés jogerőre emelkedett, bár ezt az Index akkoriban eljárásjogi okokra hivatkozva vitatta.

A portál 2026. május 3-án végül közzétette a helyreigazítást.

Ebben elismerték, hogy a vitatott dokumentum nem a TISZA Párt gazdasági tervezete, és abból nem lehet következtetni a párt hivatalos programjára vagy adózási terveire.

A TISZA-adócsomag körüli vita azért is kapott nagy figyelmet, mert a témára épült a kormány nemzeti konzultációja is. A Miniszterelnöki Kabinetiroda adatai szerint a kampány reklámköltségei bruttó 8,29 milliárd forintot tettek ki, ami egy nagyobb, 12,3 milliárdos teljes keret része volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk