HÍREK
A Rovatból

40 ezer fa ültetésére adományozott pénzt Gisele Bündchen a 40. születésnapja alkalmából

A szupermodell arra kéri az ismerőseit és az ismeretleneket is, hogy ajándék helyett adományozzanak a jó cél érdekében, amihez ő maga is jókora összeggel járult hozzá.


Ma ünnepli 40. születésnapját Gisele Bündchen, aki úgy szeretné megünnepelni ezt a kerek számot, hogy adományokat gyűjt brazíliai faültetésekre.

A brazil szupermodell még szombaton írt az Instagramján arról, hogy szeretne valami fontosat tenni a születésnapja alkalmából. Elmondása szerint már korábban is ültetett fákat különböző projektek során, mert szerinte ez a legjobb módja annak, hogy valamit visszaadjon az anyaföldnek.

Gisele úgy tervezte, hogy a családjával együtt az Amazonas-medence esőerdeiben ültet majd fákat, de ez most nem lehetséges (feltehetően a koronavírus-járvány miatt). Ezért úgy döntött, hogy inkább adománygyűjtő akciót indít, hogy minél több pénzt szerezzen faültetésre.

Azt írta, a szeretteitől is azt kérte, hogy

ajándékok helyett támogassák a Viva a Vida nevű projektet, amihez maga is jókora összeggel hozzájárult.

As some of you know, my birthday is coming up on July 20th. And it's not just any birthday! I can't believe I am turning 40! I feel like a whole new chapter of my life is starting, and I wanted to celebrate it in a meaningful way, so I decided to plant 40,000 trees. I have been planting trees for different projects for years, as I feel that this is the best way I know to give back to Mother Earth. This year, to celebrate my birthday, my family and I had planned to plant trees in the Amazon rainforest in Brazil but, as we all know, that is not possible right now. Then I had another thought! What if I could come up with a way for others to help me plant trees there? I've already talked to my family and my friends-and they will all turn their gifts into trees. That way, we can all help give something back to our planet. In case you also feel inspired to give back to the Earth, you can join me and plant a tree in the Amazon rainforest. Just go to www.vivaavida.gift to donate (link in bio). #vivaavidagb40 ???? Talvez alguns de vocês já saibam, meu aniversário tá chegando, dia 20 de julho. E não é qualquer aniversário. Nem acredito que vou fazer 40 anos! Sinto que um novo capítulo está começando na minha vida e queria comemorar de um jeito especial, por isso decidi plantar 40.000 árvores. Há anos venho plantando árvores em diferentes projetos, pois sinto que essa é uma forma de retribuir a mãe Terra e, este ano, para celebrar meu aniversario tinha planejado ir como minha família plantar na Amazônia. Mas como sabemos, isso não é possível neste momento. Então, já que não dá para ir, pensei: que tal criar um jeito para que qualquer um possa me ajudar a plantar árvores lá? Já falei pra toda minha família e amigos: quem quiser me presentar pode me dar árvores. Desse jeito, nós todos podemos retribuir de alguma forma ao nosso planeta. Se você também se sentir inspirado e quiser contribuir com a ideia, pode se juntar a nós e plantar árvores. O link está lá na minha Bio! Viva a Vida! #vivaavida

null

Ahogy az adományozók listáján is látható, Bündchen 40 ezer fa ültetését támogatta, ugyanannyit, mint férje, az amerikaifutball-játékos Tom Brady. A jelenlegi állás szerint már több mint 99 ezer fa ültetésére elég az a pénz, ami eddig összejött, persze ennek nagy részét a sztárpár adománya teszi ki.



# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Még mindig oltják a tüzet a MOL százhalombattai olajfinomítójánál, a teljes finomító leállhat
A tűzoltóknak sikerült lokalizálni a tüzet. Személyi sérülés szerencsére nem történt. Az erős füst viszont a környéken több településről is észlelhető. A százhalombattai polgármester közlése szerint a katasztrófavédelem mobillaborja a helyszínen van, és folyamatosan méréseket végez.


Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban keletkezett tűz oltásán - közölte a katasztrófavédelem kedden kora reggel az MTI-vel.

A közlemény szerint

egy alapanyag-feldolgozó üzemben tűz és robbanás volt hétfőn késő este; a helyszínre elsőként az üzem létesítményi tűzoltói érkeztek ki.

A legmagasabb riasztási fokozatban kezelt esethez Érdről, Törökbálintról, Szigetszentmiklósról, illetve a fővárosból vonultak hivatásos tűzoltók.

Emellett riasztották a fővárosi és a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi mobil labort, Budapestről vegyi konténer, illetve por-hab konténer érkezett, és a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínen van.

A beavatkozásban a létesítményi erőkkel együtt tizenhét tűzoltóegység vesz részt, a tűzoltórajok az egyik oldalról négy vízágyúval, a másikról szintén négy vízágyúval és egy habszitával avatkoznak be.

A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak

- áll a közleményben.

Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester által is megosztott hivatalos tájékoztatás szerint „a MOL létesítményi tűzoltósága a riasztást követően azonnal megkezdte a beavatkozást, és rövid időn belül sikerült lokalizálni a tüzet, jelenleg is dolgoznak a területen”.

Azt is hozzátették, hogy

„a tűz oltása során keletkezett erős füst a környéken több településről is észlelhető”.

Egy kommentelő kérdésére a polgármester közölte:

a katasztrófavédelmi mobil labor a helyszínen van, és folyamatosan méréseket végez. A szél jelenleg Martonvásár felé fúj, a füst a várost nem veszélyezteti.

A mérési eredményekről azonban az önkormányzat jelenleg nem rendelkezik adatokkal.

A tűzeset következtében személyi sérülés nem történt, és a környező településeket veszély nem fenyegette - jegyzik meg a MOL tájékoztatásában.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet. A MOL közlése szerint a hatósági és belső vizsgálatok jelenleg is zajlanak a baleset okainak feltárása érdekében.

Az Index helyszíni forrásai szerint

a teljes finomító leállhat.

Nem az első ilyen incidens idén: legutóbb júliusban történt hasonló eset a finomítónál. Akkor egy technológiai berendezés meghibásodása miatt fokozott fáklyázást kellett végezni. Ez egy olyan eljárás, amikor a különböző forrásokból érkező gázokat ellenőrzötten égetik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videók: Ilyen volt közelről a tűz MOL százhalombattai olajfinomítójánál, hatalmas lángok csaptak fel
Több videón is látszik, mekkora tűz keletkezett. Voltak, akik azt írták: még messziről is csípte a szemüket a füst.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester hajnalban azt közölte: a tűzoltók még mindig oltják a lángokat, a tüzet viszont sikerült lokalizálni.

A Facebookon több videót is megosztottak, melyeken látni, hogy hatalmas lángok csaptak fel az üzemben.

„Az a k.rva, szinte az egész üzem b.zdmeg”

- mondja egy férfi azon a felvételen, amit Kardosné Gyurkó Katalin miniszteri biztos osztott meg a Facebook-oldalán.

Ezen a felvételen azt is látni, hogyan dolgoztam a tűzoltók:

Az egyik Facebook-csoportban megosztott videóból az is kiderül, hogy a városból is jól lehetett látni a tüzet. A lángok vörösre festették az éjszakai eget a házak felett, miközben ijesztő morajlást hallani a felvételen. A videó készítője azt is elmondja, hogy kicsit csíp a szeme, ezért inkább bemegy a lakásba.

Egy éjszaka készült felvételhez is azt írták, hogy bár a nagy tűz már nem látszik,

a füst nagyon erős és zárt kocsiban is csípi az ember szemét.

Cikkünk írásakor, még mindig dolgoznak a tűz oltásán. Azt egyelőre nem tudni, mitől csaptak fel a lángok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megszólalt Orbán Viktor a MOL kigyulladt olajfinomítójáról: A lehető legszigorúbban kivizsgáljuk az eset körülményeit
A miniszterelnök azután posztolt az ügyről, hogy egyeztetett a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel. A magyarországi üzemanyag-ellátásról is beszélt.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. Az esettel kapcsolatban Orbán Viktor is megszólalt.

„Ma reggel egyeztettem a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel. Magyarország üzemanyag-ellátása biztonságban van”

–fogalmazott Facebook-oldalán a miniszterelnök.

„A százhalombattai olajfinomítóban történt tűzeset körülményeit a lehető legszigorúbban kivizsgáljuk”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
444: Orbán magángéppel ugrott haza két napra a nyaralásáról, amit korábban kezdhetett meg, mint ahogy eddig tudtuk
A lap szerint a miniszterelnök augusztus 19-én egy EU-s vezetőkkel tartott videókonferencia miatt repülhetett vissza Budapestre egy Bombardier Challengerrel. Ennek a gépnek körülbelül 5,4 millió forint lehet az óradíja.


Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor nyári repülős körútjáról. A 444 információi szerint a miniszterelnöknek volt egy olyan útja magánrepülővel, amiről eddig nem tudtunk és amely különbözik az eddig bemutatott repülős útjaitól.

A lap szerint ugyanis

Orbán a korábban ismerteknél hamarabb kezdte az adriai vakációját, majd augusztus 19-én egy EU-s vezetőkkel tartott videókonferencia miatt visszarepült Budapestre egy Bombardier Challengerrel.

A Challenger a 444 szerint a privát jetek felső kategóriájába tartozik.

A gép óradíja körülbelül 5,4 millió forint lehet, így ez az út jóval drágábbra jöhetett ki a korábban emlegetett kisgépes utaknál.

De felső kategória ide vagy oda, a 444 szerint Orbán még így is elkéshetett a videokonferenciáról.

Orbán tehát a lap szerint nem augusztus 21-én kezdte a nyaralását, hanem ekkor utazott vissza a horvátországi Brač-szigetére.

Azt egyelőre nem tudni, hogy akkor pontosan mikor kezdődhetett a miniszterelnök nyaralása, és hogy mivel érkezett először a szigetre.

Korábban az atlatszo.hu lefotózta, amint Orbán több közeli munkatársával egy, Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó kisgépbe száll be Bračon. Magyar Péter, a Tisza párt elnöke jachtozós képeket tett közzé róla. Ezt követően a miniszterelnök Facebook-oldalán arról posztoltak, hogy Horvátországban is „győzelmi terven” dolgoznak Orbán Balázzsal. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt mondta, a munkatársak maguk fizették a repülőút árát, a sajtóban megjelent árajánlatok alapján nagyjából 4,5 millió forintot.


Link másolása
KÖVESS MINKET: