Egy 24 évvel ezelőtti levelezés miatt kapott most több száz millió forintot exétől egy brit nő
Egy 24 évvel ezelőtti levelezés miatt jutott több mint 1,4 millió fonthoz (kb. 572 millió forint) egy 54 éves nő, írja a Daily Mail.
A párnak két gyermeke is született, míg együtt voltak, de soha nem házasodtak össze. Egy éve voltak együtt, amikor a férfi 1997-ben hat hónapra börtönbe került hamis könyvelés miatt.
A nő bíróságra vitte az ügyet, a bíró pedig úgy ítélte meg, hogy a börtönből küldött levelekből egyértelmű, hogy a vállalkozásból a nőnek is részesülnie kell. A tárgyaláson az is kiderült, hogy miután a férfi kiszabadult a börtönből, akkori párja pénzügyi segítségére szorult, a nő eladta a lakását is, hogy segítse a vállalkozást, és a szüleitől kapott pénzt is az ígért, közös üzletükre fordította.
Az ítélet szerint a férfinak összesen több mint 1,4 millió fontot kell fizetnie volt párjának.