FELFEDEZŐ
A Rovatból

A 23. héten, 368 grammal született a kisbaba, aki a csodával határos módon életben maradt


Link másolása

Jadent akkor engedik majd haza a kórházból, ha betöltötte azt a kilenc hónapot, amit az anyaméhben töltött volna - azaz november 6-án, amikorra édesanyja szülése eredetileg tervezve volt.

A kisfiú állapota az anya szerint többnyire stabil, bár lélegeztetőgépen van és volt egy kis fertőzése, de

"az orvosok szerint remekül néz ki. Anyatejjel táplálják és folyamatosan gyarapszik."

Az anya azt is elárulta, hogy a kisfiú már mozgatta a végtagjait és megpróbált önállóan levegőt venni.

A család egy Jaden számára létrehozott GoFundMe közösségi finanszírozós oldalon keresztül próbál meg anyagilag segítséget kérni, és úgy tűnik, sokak rokonszenvét elnyerték, mert cikkünk megjelenéséig már több mint 4500 dollár (1,3 millió forint) gyűlt össze a számukra, és folyamatosan érkeznek a felajánlások.

Az oldal számára készített videó a kis Jaden hangján meséli el, milyen nagy dolog is, hogy ilyen kicsi súllyal életben maradt.

"Hallottam, hogy az orvosok azt mondják rám: 'fantasztikus' és 'elképesztő'. A szüleim arra fogják használni ezt az oldalt, hogy tudassák veletek, hogy halad az állapotom."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Hadházy Ákos: 44 éves, használt síneket és talpfákat építenek a kínai szupervasútba
A független országgyűlési képviselő elment Kelebiába, és lefotózta a Diósgyőrben gyártott, ősrégi alkatrészeket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 09.


Link másolása

Használt síneket és talpfákat építenek a kelebiai kínai szupervasútba, írja csütörtök reggeli bejegyzésében Hadházy Ákos a Facebookon. A független országgyűlési képviselő posztjából kiderül, hogy néhány vasútbarát látogatott el a munkálatok helyszínére, ők szúrták ki, hogy bár van némi haladás, de 44 éves eszközöket építenek be.

„A két fővágányon új sínek és talpfák vannak, de a kitérőkön ott virít a DIÓSGYŐR felirat és a dátum: 1980 , 1983 és 1984 volt a gyártási év... Végülis: kommunista állam építi, így kompatibilis a kommunista államban gyártott sín...” – olvasható a képviselő posztjában.

Hadházy megjegyzi, hogy „önmagában nem ördögtől való kitérőbe használt, kisebb teherbírású síneket tenni. Na de egy 850 milliárdos beruházásnál??”. Szerinte jó lenne tudni, hogy mi szerepel a szerződésben erről, de az sajnos titkos.

A teljes posztot ott lehet elolvasni:

A Telex tavaly szeptemberben arról írt, hogy pénzügyi és technológiai gondok miatt áll a Budapest-Belgrád vasútvonal építése. A fő gondot a biztosítóberendezések kiépítése okozza, ami teljesen eltér Európában és Kínában. Ezen felül az infláció sem tett jót a projektnek, és teljesen elszálltak az anyagárak is:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
Agyonlőtték Gombóc Artúrt, de Gyurcsány Ferenc és Osváth Zsolt szektája még mentheti a helyzetet – Újabb szürreális videó a magyar közéletről
Itt a Különös történések a Szondi utcában második része egy különleges amulettel, Noárral, Bayer Zsolttal, Puzsér Róberttel és persze a két nagyon furcsa főszereplővel.

Link másolása

Letarolta a YouTube magyar felhasználói rétegét egy 26 éves animációs motion designer animációs filmje, amiben Petőfi Sándor visszatér a múltból, és rekordidő alatt a Fidesz aktív tagja, kiskőrösi polgármester-jelöltje lesz. Akkor mi is írtunk róla.

A készítő korábbi ígéretének megfelelően az új rész nem a korábbi konkrét folytatása, de vannak apró visszautaló jelek. Szürreális pillanatokból azonban itt sincs hiány. Csak dióhéjban: Bayer Zsolt felvezetése után megtudjuk, hogy főhőseink szomszédjába beköltözött a nyugdíjas Gombóc Artúr, akivel sajnos történik egy komoly baleset.

Ennek kapcsán az esti celebgálán hőseinknek meg kell találniuk Osváth Zsoltot, aki egészen különös helyre vezeti őket, ott pedig egy egész balliberális összeesküvés kellős közepébe csöppennek.

Mindeközben kiderül, hogy mit üzen a celebösszejövetelen Puzsér Róbert a közönségnek, hogy melyik oldal politikai elkötelezettjei a Pom-pom meséinek nyugdíjas főszereplői, hogy melyik párt tagja volt Süsü, a sárkány, és hogy hogyan érkezik meg a gyurcsányista szekta ülésére Kern András. De, akárcsak az első részben, az igazi finomságok ezúttal is a részletekben rejlenek.

A Szondi utca lakóinak újabb izgalmas kalandja

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
1,3 milliót költött egyetlen nap alatt egy család a Disney Worldben
A reggeli, az ebéd, a fénykardok és a szállás ára elég húzós a világ egyik legmenőbb vidámparkjában. Persze a fagyiért sem kérnek sok helyen 9000 forintot.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 10.


Link másolása

A TikTokon panaszkodott egy anyuka arról, hogy mennyibe került egyetlen napjuk a Disney Worldben, vette észre a Unilad. Summer Reign Henning a reggelitől a vacsoráig minden költést, belépőjegyet és apró kiadást összeszámolt. Ezek alapján két évvel ezelőtt 3758 dollárt, vagyis mai árfolyamon számolva 1,3 millió forintot hagytak a vidámparkban.

A belépőjegyek 870 dollárt (317 ezer forint) fizettek, ami azért is volt ilyen drága, mert elsőbbségi beszállást kértek minden helyszínre. Ezen felül kezdésnek vettek még 130 dollárért (46 ezer forint) Miki egér füles hajpántot is. Csak a reggeli 223 dollárba (80 ezer forint) került a családnak. A fagyiért 25 dollárt (9000 forint), a popcornért 16 dollárt (5700 forint) kértek ottjártukkor a Disney legmenőbb parkjában.

A gyerekek 800 dollárért (287 ezer forint) kaptak fénykardokat, de kipróbálták a híres kék és zöld tejet is, darabonként 27 dollárért (10 ezer forint). További több kisebb tétel után még 311 dollárt (112 ezer forint) hagytak ott a vacsoráért is, míg a szálloda 997 (358 ezer forint) dollárba került a családnak.

Mindent összeadva így jött ki a több 1,3 millió forintra rúgó számla. Nem csoda, ha ezek után az anyuka Nappali rablás címmel posztolta a videóját.

A követői közül akadt olyan, aki szerint ennél sokkal olcsóbban is megúszhatták volna az egynapos kirándulást, ha előtte alaposan körbejárja az igénybe vehető akciókat és kedvezményeket. Egy másik szerint érthetetlen a nő panaszkodása, ha képes volt ennyi pénzt kiadni haszontalan fénykardokra.

A család méregdrága napjáról készült videót itt lehet megnézni:

@summerreignhenning Robbery in broad daylight ?‍? And we still have 2 more parks to go ? #disneyworld #disneyworld50 #howmuchispendinaday ♬ Storytelling - Nasrul

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Háztetőn ragadt egy ló a brazíliai áradások során
160 ezren hagyták el otthonukat, legalább százan meghaltak - Dél-Brazíliát soha nem látott méretű árvíz tarolja le a napokban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 09.


Link másolása

Háztetőn rekedt egy ló Brazíliában az ország déli részét sújtó árvíz miatt, írja a BBC. A Rio Grande do Sul államban pusztító áradások és földcsuszamlások következtében legalább száz ember vesztette már életét.

Az árvíz miatt már 160 ezernél is többen hagyták el otthonaikat. Az államban akadnak olyan települések, melyeket teljesen elpusztított a víz. Az állam fővárosában, Porto Alegrében található nemzetközi repülőtér kifutópályáit teljesen elárasztotta a víz, és legalább egy hónapig nem lehet majd használni. Az Arena do Grêmio focistadiont is ellepte az árvíz.

Szerdán terjedt el az interneten egy szívszorító videó, amin egy ló ácsorog reményvesztetten egy épület tetején Canoas városában.

A település polgármestere a helyi televíziónak elmondta: reméli, hogy sikerül kimenteni a bajba jutott állatot helikopterrel.

A háztetőre szorult lóról készült felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk