A 47 éves Laura Friedman Williams 22 évig élt együtt a volt férjével és a három közös gyerekükkel, azt tervezte, hogy együtt öregszenek meg – írja a Daily Star. Aztán kiderült, hogy a férjének viszonya van, ekkor kidobta otthonról, és úgy döntött randizni kezd, ilyesmit ugyanis nem nagyon csinált még soha.
Letöltötte a Tindert, vakrandikra járt, és felfedezte a személyisége egy részét, ami évekig rejtve maradt.
Az elmondása szerint igazi szabadságérzés fogta el, ugyanis azt csinált a férfiakkal, amit akart. „Ha úgy akarta, két pasival feküdtem le ugyanazon a napon. Ha randizni akarsz a nap közepén, megteheted. Senki nem ítélhet el, csak te magadat, és ha te oké vagy vele, akkor mindenki más elmehet a fenébe” – magyarázta. Hozzátette azt is, hogy
ez a mentalitás vezérelte akkor is, amikor a válása után lefeküdt 8 férfival.
Minderről az Available című könyvében is írt, amiből az is kiderült, hogy a randijainál azért erősen figyelembe vette a három gyerekét is. A könyvben szó van arról is, hogy a szex remekül meg tudja gyógyítani az összetört szívet.
Williams jelenleg egyébként kapcsolatban él, de nem szeretné ezt így felcímkézni, ugyanis tetszik neki a szingli élet nyitottsága.
A 47 éves Laura Friedman Williams 22 évig élt együtt a volt férjével és a három közös gyerekükkel, azt tervezte, hogy együtt öregszenek meg – írja a Daily Star. Aztán kiderült, hogy a férjének viszonya van, ekkor kidobta otthonról, és úgy döntött randizni kezd, ilyesmit ugyanis nem nagyon csinált még soha.
Letöltötte a Tindert, vakrandikra járt, és felfedezte a személyisége egy részét, ami évekig rejtve maradt.
Az elmondása szerint igazi szabadságérzés fogta el, ugyanis azt csinált a férfiakkal, amit akart. „Ha úgy akarta, két pasival feküdtem le ugyanazon a napon. Ha randizni akarsz a nap közepén, megteheted. Senki nem ítélhet el, csak te magadat, és ha te oké vagy vele, akkor mindenki más elmehet a fenébe” – magyarázta. Hozzátette azt is, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pénteken koncertet adott Majka a Papp László Sportarénában, ahol először adta elő élőben Csurran, cseppen című dalát – írja a Telex. A zenész az „És ha egy-két firkásznak zsebből fizetsz, a sok lelkes fasz utána mindent kitesz” sor után a közönség előtt azt kiabálta:
„A kurva anyját, minden Fidesz!”
A 24.hu által közzétett videó tanúsága szerint Majka ezután folytatta a dalt, a közönség pedig hangos reakcióval fogadta a kijelentést.
A Csurran, cseppen jelenleg 16 milliós megtekintésnél jár a YouTube-on, és az elmúlt napokban az első helyre került a platform népszerűségi listáján.
A szám tartalma nagy visszhangot váltott ki, és több helyről is kritika érte. Majka korábban is megosztotta véleményét közéleti kérdésekben, ám most egy különösen markáns kijelentéssel hívta fel magára a figyelmet.
Pénteken koncertet adott Majka a Papp László Sportarénában, ahol először adta elő élőben Csurran, cseppen című dalát – írja a Telex. A zenész az „És ha egy-két firkásznak zsebből fizetsz, a sok lelkes fasz utána mindent kitesz” sor után a közönség előtt azt kiabálta:
„A kurva anyját, minden Fidesz!”
A 24.hu által közzétett videó tanúsága szerint Majka ezután folytatta a dalt, a közönség pedig hangos reakcióval fogadta a kijelentést.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mór egyik legismertebb étterme, az Öreg Prés 2025-ben végleg bezár. A Michelin-ajánlott vendéglátóhely négy év után köszön el vendégeitől. Az étterem a Dining Guide TOP100 Étteremkalauzban a 67. helyen szerepel.
Az Öreg Prés egy régi sváb tájházban és fogadóban működik, és a térség egyik legkedveltebb étterme. A konyhája a magyar hagyományokra épül, helyi termelőktől származó alapanyagokkal dolgozik, de modern szemlélettel készíti az ételeit.
Az étterem közösségi oldalán jelentette be a bezárását:
„Nehéz szívvel, de hálával telt szavakkal szeretnénk megosztani Veletek a hírt: 4 hét múlva, az Öreg Prés Étterem március 31-én, az általunk üzemeltetett formában bezárja kapuit.”
A csapat köszönetet mondott vendégeinek az elmúlt négy évért:
„Hálásak vagyunk Nektek, hogy velünk tartottatok ezen az úton. A vendégeink nélkül mindez nem lett volna lehetséges. Köszönjük a támogatásotokat, a visszajelzéseiteket, a mosolyaitokat, a hűségeteket!”
A közleményben az étterem dolgozóinak is köszönetet mondtak:
„Köszönjük a kollégáinknak, hogy szenvedéllyel, elhivatottsággal és fáradhatatlan energiával dolgoztak minden nap azért, hogy az Öreg Prés több legyen, mint egy étterem – egy hely, ahol otthon érezhetitek magatokat.”
A csapat azt szeretné, hogy a bezárás előtti utolsó időszak ne a búcsúzásról, hanem az ünneplésről szóljon.
„Márciusban számos izgalmas programmal és különleges ajánlatokkal várunk Benneteket, hogy méltóképp zárjuk le ezt a számunkra fantasztikus fejezetet.”
Volenter István séf, az étterem tulajdonosa korábban a Bocuse d’Or verseny felkészítője is volt. 2024 augusztusában a Dining Guide-nak nyilatkozott a vendéglátás helyzetéről. Azt mondta, hogy a minőségi vendéglátásban dolgozók továbbra is nehéz helyzetben vannak.
„Hihetetlen magasak a kiadások, energia-, bér-, és alapanyagköltségek. Ha sikerülne párhuzamosan faragni a kiadásokat, megtartani a minőséget, és növelni a hétköznapi vendégszámot, teljesen elégedett lennék.”
Hozzátette, hogy a legnagyobb probléma a kiszámíthatatlanság.
„Ezt a bizonytalan helyzetet kellene kicsit moderálni, gazdaságilag megerősödni. Ezeket tartom a legfontosabbnak, nyilván azért, mert én nem csak séfje, de tulajdonosa, árubeszerzője, karbantartója, mindenese is vagyok az Öreg Présnek, és ilyen szemszögből is néznem kell a helyzetet.”
Az étterem csapata még néhány hétig fogad vendégeket, utána azonban végleg bezárják az Öreg Prés kapuit. „Ünnepeljünk együtt, élvezzük még egyszer a különleges ízeket és teremtsünk újabb szép emlékeket!” – zárta közleményét a csapat.
Mór egyik legismertebb étterme, az Öreg Prés 2025-ben végleg bezár. A Michelin-ajánlott vendéglátóhely négy év után köszön el vendégeitől. Az étterem a Dining Guide TOP100 Étteremkalauzban a 67. helyen szerepel.
Az Öreg Prés egy régi sváb tájházban és fogadóban működik, és a térség egyik legkedveltebb étterme. A konyhája a magyar hagyományokra épül, helyi termelőktől származó alapanyagokkal dolgozik, de modern szemlélettel készíti az ételeit.
Az étterem közösségi oldalán jelentette be a bezárását:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kísértet-munkásokon keresztül lopott el 880 milliót vállalatától egy HR-es
Egy sanghaji technológiai vállalat HR-vezetője nyolc éven keresztül több százmillió forintot csalt ki a cégétől egy egyszerű, de hatékony módszerrel. A visszaélést végül egy gyanúsan tökéletes jelenléti statisztika buktatta le.
Egy kínai vállalat HR-menedzsere, Jang, 2014-ben kezdte el a csalássorozatot, miután felismerte, hogy teljes ellenőrzése van a bérszámfejtési rendszer felett. Egyedül ő intézte az új alkalmazottak felvételét, az elbocsátásokat és a fizetések utalását – írja a 24.hu az Economic Times cikke alapján. Ezt kihasználva
22 fiktív dolgozói profilt hozott létre. Ezekhez bankszámlákat nyitott, majd összekapcsolta őket a vállalat fizetési rendszerével, így a fizetések valójában hozzá kerültek.
A következő években a nem létező alkalmazottak rendszeresen kaptak fizetést anélkül, hogy ténylegesen dolgoztak volna. A csalás hosszú ideig észrevétlen maradt, mígnem 2022 végén a pénzügyi osztály egyik munkatársa felfigyelt egy furcsa részletre: az egyik alkalmazott, Xiao Sun, fél éven keresztül minden egyes munkanapon jelen volt a rendszer szerint. A korábbiakhoz képest ez szokatlanul magas jelenléti aránynak bizonyult, ezért belső vizsgálat indult.
A nyomozás során kiderült, hogy senki sem ismeri Xiao Sunt, és soha senki nem találkozott vele. A vizsgálat Janghoz vezetett, aki végül beismerte a csalást. Elmondása szerint
az évek során körülbelül 16 millió jüant, vagyis nagyjából 880 millió forintot sikkasztott el. A férfi 57 millió forintot visszafizetett, családja pedig további 63 millió forintot adott vissza a vállalatnak, de a teljes kár így sem térült meg.
Szakértők szerint az ilyen jellegű visszaélések gyakoribbak, mint azt sokan gondolnák. Az eset arra mutat rá, hogy a legjobban működő vállalati rendszereknél is szükség van folyamatos ellenőrzésre.
Egy kínai vállalat HR-menedzsere, Jang, 2014-ben kezdte el a csalássorozatot, miután felismerte, hogy teljes ellenőrzése van a bérszámfejtési rendszer felett. Egyedül ő intézte az új alkalmazottak felvételét, az elbocsátásokat és a fizetések utalását – írja a 24.hu az Economic Times cikke alapján. Ezt kihasználva
22 fiktív dolgozói profilt hozott létre. Ezekhez bankszámlákat nyitott, majd összekapcsolta őket a vállalat fizetési rendszerével, így a fizetések valójában hozzá kerültek.
A következő években a nem létező alkalmazottak rendszeresen kaptak fizetést anélkül, hogy ténylegesen dolgoztak volna. A csalás hosszú ideig észrevétlen maradt, mígnem 2022 végén a pénzügyi osztály egyik munkatársa felfigyelt egy furcsa részletre: az egyik alkalmazott, Xiao Sun, fél éven keresztül minden egyes munkanapon jelen volt a rendszer szerint. A korábbiakhoz képest ez szokatlanul magas jelenléti aránynak bizonyult, ezért belső vizsgálat indult.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Deutsch Tamás nekiment Majkának – egy félrehallás miatt
Majka pénteki koncertjének egy félrehallott dalszövege egy kisebb botrányt robbantott ki. Deutsch Tamás is beszólt érte a rappernek – csakhogy már azután, hogy rég kiderült, félreértés történt.
Majka pénteken telt ház előtt lépett fel a Papp László Budapest Sportarénában, ahol kétszer is elénekelte a Csurran, cseppen című dalát. Ezután több portál is arról számolt be, hogy a szövegben egy sort átírt, és a kormánypártnak üzent. A koncertfelvételeket hallva sokan úgy értették, hogy „a kurva anyját, mindent kitesz” helyett ezt mondta a rapper: „a kurva anyját, minden Fidesz”.
Másnap Majka a közösségi oldalán tisztázta a helyzetet – írtuk meg mi is. Csakhogy ez Deutsch Tamáshoz nem jutott el időben a jelek szerint, ugyanis a politikus keményen nekiment Majkának a vélt fideszezésért.
„Majka, biztos, hogy jó ötlet minden Fideszes édesanyját lekurvázni?! Tudod, a több millió fideszes édesanyja ott van mindenhol, amerre csak nézel, ők a szomszédaid, az óvónők a fiaid volt óvodájában, az utcán rád mosolygó ismeretlenek, a gyerekeid orvosai, az általad nem is ismert munkatársaid, a srácaid tanárai, de mindenekelőtt, ők a mi édesanyáink. Ennyi”
– írta a Fidesz EP-képviselője a közösségi oldalán.
Hétfőre több mint 1900 komment érkezett Deutsch posztja alá, ezek jelentős része a tévedésre hívja fel a figyelmet. Van, aki azt írja, „öngólt” rúgott a politikus. Más így fogalmaz:
„Láttuk hogy az angol nem megy, de hogy a magyar se?”