HÍREK
A Rovatból

10 állat, amelyik egészen keményen nyomja a kábítószerezést

Némelyek egész keményen tolják, még akkor is, ha nem lesznek éppen túl jól. Bódulat és ájulás az állatvilágban.
Forrás: Listverse - szmo.hu
2017. március 23.



1. A maki és százlábú rovarirtó

A madagaszkári fekete makimajmok százlábúak által kibocsájtott anyaggal védekeznek a rovarok és paraziták ellen. A becserkészett százlábúakba harapnak a makik, amik fájdalmukban kémiai anyagot bocsátanak ki. Valószínűleg eredetileg saját védelmükben fejlődött ki ez a rendszer az evolúció során. Ez az anyag annyira kellemetlen illatú, hogy elriaszt minden kártevőt. A makik magukra spriccelik ezt az anyagot, mint az emberek az Off!-ot a szúnyogok ellen.

Miközben a maki rovarirtásra használja a százlábú által kibocsátott anyagot, nagyon úgy tűnik, hogy be is tép tőle. Az anyag hatására az állat erősen nyáladzik, előre hátra dülöngél, és magához is nyúl.

2. Gombázó szarvasok

A légyölő galócát - Amanita muscaria - nem kell bemutatni, minden kisgyerek először annak mintájára tanul meg gombát rajzolni. Impozáns külseje ellenére nagyon is mérgező, 15 fej már halálos dózisnak számít. Ez mégsem tántorítja el az emberek attól, hogy fogyasszák, ugyanis pszichedelikumot is rejt a kalapja.

Meglepő módon, nem csak az emberek fogyasztják ezt a gombát szórakozás céljából. A szarvasok diétájának fontos része. Rájuk ugyanis nem hatnak a gombából származó méreganyagok. A légyölő galóca fogyasztásának meglepő hatásai vannak a rénszarvasra, teljesen ellazul tőle, lustálkodni kezd, kiszámíthatatlanul kezd viselkedni, és furcsa hangokat hallat.

A rénszarvasok szervezete feldolgozza a légyölő galóca méreganyagait, a hallucinogén anyag azonban vizelet formájában távozik a szervezetükből, a kísérletező kedvű sámánok ezt kortyolgatva biztonságosan be tudnak állni.

3. Locoweed (őrült fű)

A locoweed, más néven őrült fű (nálunk astragalus, asztragálusz, kínai csűdfű, csűdfű neveken ismerik) hatásai nem túl kellemesek, mégis fogyasztják az állatok. A locoweed fogyasztása locoizmust okoz az állatokban, ami egy levertséghez, depresszióhoz hasonlító állapot.

Az állatok a növény elfogyasztás után céltalanul kóborolnak, szomorúak lesznek és folyik a nyáluk. Ezek a hatások nem tűnnek túl kellemesnek, a locoweed fogyasztása azonban komoly függőséget okoz. Az egyébként tápláló növény hosszú távú fogyasztása depressziót, kóros fogyást idézhet elő, sőt az is előfordulhat, hogy az állat elveszti az egyensúlyérzékét.

Ez a növény annyira gyakori Amerikában, hogy a farmereket külön megtanítják a locoizmus kezelésére.

4. A jaguár és az ayahuasca

A dél-amerikai őserdőben honos Banisterpsis caapi indáiból készül az ayahuasca-főzet. Az erőben élő jaguárok sem vetik meg a növényben lévő drog áldásos hatásait. A jaguárok a növény leveleit és gyökerét fogyasztják. Amint beüt a szer, a jaguárok játszadozni kezdenek mindennel, ami az útjukba kerül, mint a kiscicák. Néha még a földön is végiggurulnak. Az ayahuasca-szertartás nagyon népszerű manapság az európai turisták között is.

Egy elmélet szerint a jaguárok egészségügyi okokból rágcsálják a növényt. Fogyasztása ugyanis hányást és hasmenést okoz. Valószínű, hogy az állatok így védekeznek a bélférgek ellen.

5. Cicák és a macskamenta

Különböző szerek különböző módon hatnak egyes fajokra. Míg az ember számára macskamenta nem tudatmódosító szer, a cicákat nagyon feltüzeli. Fogyasztása után a macskák hozzádörzsölik nemi szervüket a növényhez, hangosan nyávognak és nyáladznak. Még a pupillájuk is kitágul, mint egy beszívott tinédzsernek.

A macsakmentában lévő olaj aktiválja a macska hipotalamuszát, ez okozza a kellemes érzést. A nagyobb macskákon, mint leopárdok, tigrisek is hasonló hatást vált ki. A macskák szerencséjére a macskamentának nincsenek káros hatásai, úgyhogy akkor ehetik, amikor csak akarják. Mázlista macskák.

6. A szép wallabyk és az ópium

A kép szerint a kenguruk nem csak a mákra gyógyultak rá - bár ez csak egy illusztráció...

Ausztráliában óriási mákültetvények vannak, itt termesztik a világ orvosi ópiumellátásához szükséges mennyiség több mint felét. A mák gubójából állítják elő többek között a heroint, az ópiumot a morfiumot. Ennyi narkotikummal a területen nem csoda, hogy páran kísértésbe esnek. A kísérletezni vágyók azonban nem emberek, hanem kenguruk.

Sok kengurut találnak a veteményes körül a mákgubóktól beállva. A szép wallabyk (ez a kenguruk egyik fajtája) beszabadulnak a veteményesekbe, és addig tömik magukba a mákgumót, amíg már nem tudnak egyenesen ugrálni többé. A farmerek néha találnak rejtélyes „mákköröket”, csomókban elhajlott növényeket. Ezek valószínűleg nem az ufómegszállás előjelei, csupán a megfáradt kenguruk pihentek meg egy kicsit a veteményes közepén.

Nem csak a kenguruk ilyen szemfülesek, bárányok is vállalkoztak már hasonlóan vakmerő kísérletekre az ópiumültetvényeken.

7. A delfinek körbeadják a fugu halat

A delfinek a legintelligensebb állatok a földön. A viselkedésük és a társas interakcióik sokban hasonlítanak az emberekéhez. Ahogyan a serdülő fiatalok, a tinédzserdelfinek is szeretnek beállni.

A fenti videón látszik, ahogy a fiatal delfinek valósággal körbeadnak egy fugut. Emmel a halnak a védekező rendszere a gerincénél neurotoxinokat bocsát ki. Ez az anyag transszerű állapotban juttatja el a delfineket, ezért elszeretettel fogyasztják.

8. Hangyázás

A madaraknál különös viselkedést regisztrálta évekkel ezelőtt az ornitológusok, és még mindig találgatják, mi lehet az oka. Előfordul, hogy egy madár felkap egy hangyát a csőrével és testéhez dörgöli. Ezt a jelenséget hangyázásnak hívják, és több madárfajnál is előfordul.

Az egyik elmélet szerint ezt a madarak azért csinálják, hogy hatástalanítsák a hangya által kibocsájtott méreganyagokat így kellemesebbé téve annak fogyasztását.

Egy másik elmélet szerint a hangyázás addiktív. A hangyázás után egyes madarak kitárják a szárnyukat és nyitott csőrrel táncolnak körbe-körbe, ameddig jól esik nekik. Más madarak a hangyázás után a földre fekszenek, kitárják a karjukat és nézegetik a tájat.

9. Madarak és a nikotinfüggőség

Egy új kutatás szerint a madarak felhasználják a cigarettacikkeket a fészkük építésekor. Mégpedig azért csinálják ezt, hogy a paraziták ellen védekezzenek. A nikotin halálos a rovarok számára. Az okos madár ezzel üldözi el a rovarokat, amik veszélyeztetik fiókái életét.

Ez a viselkedés azonban hosszú távon többet árt, mint segít. A kutatók szerint ugyanis azok a fiókák, amelyeknek cigarettacsikkekkel ágyaztak meg, nagyobb valószínűséggel jönnek világra kromoszómarendellenességgel.

10. Erjedt gyümölcs

Tudósok gyümölcslegyeket vizsgáltak 2012-ben, hogy közelebb kerüljenek a jelenség megértéséhez. Alkoholos és alkoholmentes folyadékot kínáltak fel a gyümölcslegyeknek, hogy megnézzék, melyikből isznak többet.

Azt találták, hogy azok a legyek, akik nem rég estek túl a párzási időszakon, nem érdeklődtek az alkoholos ital iránt, azok viszont, akik még nem párosodtak, a kísérlet megkezdése előtt jobban preferálták az alkoholt, mintha csak alkoholba fojtották volna a magányukat.

A Sivatagi Show című legendás film vonatkozó jelenete :)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hazatért Szolnokra a brutálisan meggyilkolt Baunok-házaspár lánya, kiderült, hogy mit csinál
A 2011-ben brutálisan meggyilkolt szolnoki házaspár lánya Angliából tért haza. Átvette édesanyja gyermekorvosi praxisát, miközben a tettesek tényleges életfogytiglani büntetésüket töltik.


Több mint tizennégy évvel a brutális gyilkosság után visszaköltözött Magyarországra és édesanyja egykori gyermekorvosi praxisát viszi tovább Szolnokon a Baunok házaspár lánya, Ágnes.

Szülei három gyilkosa a börtönben mintarabként viselkedik – írta a Blikk. A két testvér tényleges életfogytiglani büntetését tölti, soha nem szabadulhatnak, harmadik társuk pedig 25 év letöltése után bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.

A bűncselekmény elkövetői, egy újszászi testvérpár és egy korábbi NB I-es focista, ismerték az áldozatokat, ezért a szomszédok semmilyen zajt nem hallottak, amikor 2011. november 17-én éjjel rájuk törtek. A támadók egy műfüves focipálya építése során jutottak arra a következtetésre, hogy a vállalkozóként dolgozó Baunok Istvánnak és orvos feleségének sok pénze lehet. Az M. testvérek egykori szomszédja szerint a focistának voltak érdekeltségei a műfüves üzletágban.

„Tibor és Béla igazi balek volt. Szabolcsnak voltak érdekeltségei a műfüves bizniszben, amiből viszont Baunok úr, aki értett is hozzá, jól keresett. Ezt a pénzt akarták megszerezni”

– mondta a szomszéd, aki szerint a testvérek nem voltak balhésak. „Pénzszagot éreztek, mentek a hülyeség után, tönkretették két család életét, Baunokékét és a sajátjukat is.”

A rablók hatvanmillió forintot akartak megszerezni, amit az egyikük feleségének a számlájára próbáltak átutaltatni. A tranzakcióhoz azonban szükség lett volna a házaspár akkor Angliában szakorvosnak tanuló lányának a jóváhagyására is. Ágnes, miután a gyanús pénzmozgás miatt a rendőrséghez fordult, többé nem tudta elérni a szüleit. A bank időközben letiltotta az utalást, a tettesek pedig elrabolták a házaspárt.

A hatvanéves Baunok István és hatvanegy éves feleségének holttestét napokkal később, december 6-án találták meg egy elhagyott kútban, Újszász határában. A nyomok alapján a nőt megkínozták, hogy a férjét rábírják a pénz átadására, halálát végül vérbelélegzés okozta. A férfit a kútba dobták, ahol megfulladt. Az elkövetők az áldozatok két autóját, egy Skodát és egy Peugeot-t is ellopták, végül ezeken buktak le. A kocsikat eladták egy orgazdának, aki már darabokra szedte őket, de amikor meghallotta a rendőrségi körözést, feladta magát, és vele együtt a három gyilkost is.

A Szegedi Ítélőtábla 2015 áprilisában hozott jogerős ítéletet az ügyben. A testvérpár büntetését tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította, míg Herczku Szabolcs életfogytiglant kapott, azzal a lehetőséggel, hogy 25 év után feltételesen szabadulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását” – Magyar Péterék radikális lépésre készülnének kormányváltás után
Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be pártja egyik fontos választási ígéretét. A TISZA szerint az intézkedés az objektív működés helyreállításáig lenne érvényben.


Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke szombat este a közösségi oldalán jelentette be pártja egyik legmarkánsabb vállalását:

„A kormányváltást követően azonnal felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását az objektív és pártatlan működés feltételeinek megteremtéséig.”

A politikus a TISZA párt programjának ismertetése után tette közzé a bejegyzést. A vállalás a párt most nyilvánosságra hozott választási programjában is szerepel. A dokumentum rögzíti, hogy egy esetleges kormányváltás után felfüggesztenék a közmédia hírszolgáltatását, a lépés céljaként pedig az objektív és pártatlan működés feltételeinek megteremtését jelölték meg.

A tervek szerint az első lépések egyikeként megszüntetnék a politikai propagandát, és visszaállítanák a közmédia szabadságát és pártoktól való függetlenségét - írja a 24.hu.

A program szerint a jelenlegi közmédia nem pártatlan, mivel éjjel–nappal közpénzen fizetett propagandát folytat, hazudik, és lejáratja a kormánnyal szemben kritikus szereplőket, sokszor a civileket is. A dokumentum úgy fogalmaz, hogy a hírekben a kormányoldal folyamatosan pozitív fényben szerepel, míg a kormányt bíráló szervezetekről és egyénekről szóló tudósítások torzak. Emellett nem biztosított az ellenzék és a kormánypárt képviselőinek egyenrangú megjelenítése sem.

A helyzet orvoslására független vezetést neveznének ki a közmédia élére, és új szabályokkal, illetve nyilvános vezetőkiválasztási eljárással erősítenék a pártatlanságot. Egyértelművé tennék a „hírszolgáltatás” és a „politikai kommunikáció” jogi és tartalmi határát. Bővítenék a Közszolgálati Testület szerepét és eszközeit, hogy valódi társadalmi kontrollt gyakorolhasson. Emellett biztosítanák, hogy a Médiatanács, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetése ne egypólusú legyen, hanem jelenítse meg a különböző politikai és kulturális nézeteket.

A tervek kiterjednek a hirdetési piacra is. Kormányváltás esetén azonnal hirdetési moratóriumot vezetnének be az állami szférára, a közmédia újraindítását követően pedig egy külön testület felügyelné a kormányzati és politikai hirdetések arányos elosztását a médiapiacon. Előzetes kontrollt vezetnének be az állami vállalatok közpénzből finanszírozott, társadalmi célú hirdetéseinél is, hogy kiszűrjék a pártpolitikai tartalmúakat.

A megújult közmédiának a program szerint fontos szerepe lenne a lakosság élethosszig tartó tanulásának támogatásában, a szociális érzékenység erősítésében, a kultúra népszerűsítésében és a társadalmi megbékélésben. A cél egy hiteles, pártoktól független tájékoztatást nyújtó intézmény, ahol minden politikai nézet képviselője szabadon elmondhatja a véleményét.

Az MTVA egy korábbi, hasonló tartalmú követeléscsomagra reagálva visszautasította a vádakat. Akkor közleményükben azt írták, a TISZA ezzel megpróbál „beavatkozni a közmédia működésébe, a szerkesztői szabadságba, a műsorstruktúrába”, ami szerintük „az európai uniós szabályokkal is ellentétes.” A mostani bejelentés egy hosszabb folyamat része: a TISZA 2024. október 5-én már közzétett egy 16 pontos követelést a közmédiával kapcsolatban, január 5-én pedig a párt elnöke arról beszélt, hogy kormányon sem akarnak „saját” közmédiát, céljuk a független közszolgálatiság megteremtése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Takács Péter szerint önként hagyta ott a kórházat nyílt állkapocstöréssel a beteg, az érintett szerint ez nettó hazugság
A sérült férfi szerint a zárójelentése is bizonyítja, hogy a kórház küldte el. Egy szakértő szerint ha önként megy el, arról papírt kellett volna aláírnia.


„Nettó hazugság” – így reagált az a férfi, akiről Takács Péter egészségügyi államtitkár azt állította, hogy önként hagyta el a veszprémi kórházat nyílt állkapocstöréssel. Az államtitkár szerint egyszerű orvosi döntésről volt szó, a beteg papírjai azonban egészen mást mutatnak: azokon az szerepel, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek, ezért otthonába bocsátották – számolt be róla szombat este az RTL Híradó.

Az eset Szenteste kezdődött, amikor egy családi vita verekedésig fajult. A Kutyapárt aktivistájaként is ismert férfi súlyos arccsontsérülésekkel és nyílt állkapocstöréssel került a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba. Elmondása szerint az ügyeletes orvos közölte vele, hogy a műtét elkerülhetetlen. „Éjszakára a traumatológiára helyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte a férfi.

Másnap reggel azonban orvosi vizit helyett egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza. Ezt követően a férfi Ausztriába utazott, ahol dolgozik. Először a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan azonnal egy másik intézménybe küldték, és állapota súlyossága miatt másnap reggel megműtötték.

Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint az ügyet nem kell túlbonyolítani.

„Egyszerű orvosi döntés volt, ezt nem kell túlbonyolítani, nem kell túlragozni”

– jelentette ki. Hozzátette: „A szájsebész kolléga ellátta, a beteg kapott antibiotikum-profilaxist, és tervezett műtétben operálták volna meg, ami szerintem helyes döntés. A beteg úgy döntött, hogy elmegy a kórházból, és Ausztriában láttatta el magát. Ehhez joga van, a kockázatokkal pedig tisztában volt. Ennyi.”

Az érintett férfi telefonon reagált az államtitkár szavaira.

„Amit Takács Péter mondott, az nettó hazugság. Semmi ilyen nem történt, amit ő állít. Az igaz, hogy a sebeimet tamponálták és összevarrták, illetve egy adag antibiotikumot valóban kaptam. A zárójelentésemen tisztán, világosan ott van, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek, ezért otthonomba bocsátottak”

– szögezte le. A férfi december 29-én kelt zárójelentésén valóban az szerepel, hogy „műtétet nem tartottak szükségesnek” és „Otthonába bocsátjuk”.

Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakértő szerint ha egy beteg saját akaratából megy el, annak nyoma kell, hogy legyen. „Ha tényleg el akart menni, a beteggel alá kellett volna íratni, hogy saját felelősségére távozik” – magyarázta. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy egy ápolónak nincs joga hazaküldeni a betegeket.

A Csolnoky Ferenc Kórház az ügyben belső vizsgálatot indított, amely kiterjed a betegdokumentáció teljes körű ellenőrzésére és az ellátásban résztvevők meghallgatására is.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ötöslottó: ezekkel a számokkal lehetett nyerni
Nézd meg, hátha te is a szerencsések között vagy.


A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2026. 6. hetén tartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Nyerőszámok:

11

17

53

86

88

Joker: 162392.

A nyeremények:

Telitalálatos szelvény nem volt.

2 találatos szelvény 78 322 darab - 3 085 forintot érnek;

3 találatos szelvény 2677 darab - nyereménye 24 065 forint;

4 találatos szelvény 33 db - nyereményük 1 854 555 forint;

A következő héten a várható főnyeremény 4,56 milliárd forint lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: