"Ti, fiatalok is sokat tanulhattok ám az X generációtól, nem vagyunk öreg csotrogányok"
A család, az életkor és a tapasztalatok miatt az X generációs munkavállalók sokkal lojálisabbak a munkaadójukhoz. Nem ugrálnak összevissza, kéthavonta pillanatnyi ötlettől és impulzustól vezérelve mint oly sokat a Z és Y generációs kollégák közül, de utána nem is posztolják tele a közösségi oldalakat azzal, hogy "az élet sz@r, minden munka sz@r", segítsen már valaki, mert megint elküldték próbaidőről/megint lelépett a munkahelyről próbaidő alatt, minden cég borzalom. (Pont az elmúlt hónapokban láttam ilyen panaszáradatokat ömleni.) Az X generációsok általában előbb megpróbálnak bizonyítani, beletanulni a feladatokba, és csak ha végképp nem megy, akkor lépnek.
„Szívesebben dolgozom együtt a saját generációmmal, mert ők először dolgoznak, és csak utána kezdenek el a munkahelyen alkudozni a feltételekről, vagy javaslatot tenni különböző változtatásokra” - mondja a párom. „Úgy tapasztaltam, hogy a fiataloknak, már akkor nagy az arcuk, amikor még fel sem vették őket vagy épp csak elkezdtek dolgozni. Megállapodnak a feltételekben, majd azzal jönnek, hogy de ők pénteken már nem akarnak dolgozni (olyan tartalomszolgáltatónál, ami egész héten folyamatosan üzemel), meg hogy ők csak 6 órát akarnak dolgozni egy nap.
Míg én feladatorientált vagyok, az érdekel akár a jelenlegi munkahelyemen, akár munkahelyváltáskor, hogy mi a feladat, mit kell csinálni, a fiatalokat a körülmények jobban érdeklik. Az izgatja őket, hogy van-e ingyenes céges masszázs, milyen plusz juttatások vannak a cégnél, és a munkahelyükre úgy tekintenek, mint valami wellness-központra, úgy is versenyeztetik a munkahelyeket, hogy melyik az, amelyik az ő kényelmüket minél jobban szolgálja.”
Az X generációsoktól azt is meg lehet tanulni, hogy a megszerzett tudást hogyan lehet alkalmazni, a korábbi, gyakran évtizedes vagy már több évtizedes tapasztalatokat hogyan lehet beépíteni a munkavégzés során. Elegendő élet- és munkatapasztalattal az X generációsok gyakran már jobban átlátják a trendeket.
Az X generáció tagjai még képesek kikapcsolni, és teljesen offline üzemmódban működni, ha nem akarnak baromi gyorsan kiégni. Nem tartják fontosnak, hogy állandóan be legyenek jelentkezve Instagramra, Facebookra, Twitterre, Youtube-ra, és nem is feltétlenül igénylik, hogy hétvégén/éjszaka is elérhetők legyenek. Megtanultak lavírozni a munka és a magánélet között – sokakat erre a családalapítás tanított meg.
Sok X generációs türelmesebb kolléga, nagyobb a munkafegyelme, és ki tudja zárni a külvilágot, ha erősen kell összpontosítani egy bonyolultabb feladat megoldására.
A technológiához sem síkhülye az X generáció, ugyanis a tagjai már legalább 20 éve használnak netet, kommunikálnak e-mailben, rengetegen fent voltak a 2002-ben alapított iwiw-en (néhányan a myvip oldalon is), és amikor megjelent a Facebook Magyarországon is, sokan közülük arra is rácuppantak 2007 és 2009 között. Az X generációsok már blogoltak (a freeblog olyan 2003-2004 körül alakult, a blog.hu is működött már), így megtanultak kezelni online felületeket. És az élet ma sem áll meg számukra, egyre több X generációs regisztrál Instára is, vagy próbálkozik (több-kevesebb sikerrel) Youtube-videók készítésével és posztolásával.
És az X generációs kollégád őszintén meg fogja mondani, hol hibáztál, és hogyan kerülheted el a továbbiakban ezeket a hibákat. Nem azért, mert okoskodni akar, hanem azért, hogy megóvjon a következő hibától, így a felesleges, hibajavítással töltött további köröktől.