Teljesen normális, ha a legutóbbi X-Faktor után rossz álmaid voltak
Az X-Faktor negyedik élő show-jának nyitányaként Istenes Bence görkorcsolyán gurult be a színpadra, hogy aztán eldicsekedjen trófeájával, amit a pénteki, kissé hiányos nézőtérrel és néhány díjazott meg nem jelenésével is küzdő Comet átadón zsebelt be a legjobb social media szereplésért. Ha ő büszke arra, hogy fullba nyomja a Facebookot, akkor vele örülünk mi is: gratulálunk neki!

Azonban ezután jött csak az igazi hullámvasút! Kezdve a múlt heti adásban csúnyán lebánatosszamarazott Gorbunov Dmitrijjel, aki ezúttal teljes elánnal igyekezett megmutatni a zsűrinek, hogy márpedig ő nem bánatos szamár!
Ehhez Britney Spears Oops... I Did It Again! című slágerének sajátos feldolgozását választotta,
ami önmagában véve tök jó volt, egyedi stílusú, igényes, menő zenei alappal. Egyetlen gondja, hogy Dmitrij énekelt hozzá. A produkciót nagyjából úgy lehet leírni, mint a vidáman bőgő szamár bemutatkozását, aki a koreográfiáját pont annyira teljesíti csálén, hogy az egyáltalán nem tudja elterelni a figyelmet a hangjáról. A zsűri ennek ellenére agyondicsérte, és hát mivel ők a szakemberek, egyértelmű, hogy mi látjuk rosszul a dolgokat. De tudod, mit? Döntsd el te!
Videó: Gorbunov Dmitrij ooops, már megint azt csinálta, amit szokott
Fellélegeztünk, amikor Dmitrijt követve Opitz Barbi lépett a színpadra, akinek tizenéves bakfis létére a kezébe nyomták a Találkozás egy régi szerelemmel című, jó felnőttes Kovács Kati dalt, aminek tartalmát bevallottan nem igazán tudja átérezni, ugyanis semmi tapasztalata nincs még arról, hogy milyen találkozni egy régi szerelemmel. Ennek ellenére gyönyörűen és tisztán adta elő a szerzeményt, amit szerencsére sikerült meghallania a zsűrinek is.
Videó: Opitz Barbi, az egyetlen, aki jól énekelt az este során
Barbi szereplése hamis reménnyel töltötte meg szívünket, a műsor további részében ugyanis már csak gyenge, gyengébb, vagy katasztrofálisnak nevezhető produkciókat hallhattunk. Mindenki vagy hamis, vagy jellegtelen és unalmas volt - igen, a Ham Ko Ham is, vegyük észre, hogy jók ők, de egyetlen stílusban tudnak mindent feldolgozni - , sajnos még Fejes Szandrának sem sikerült olyan dögösre a Golden Eye, mint amennyire egyébként nyugodtan meg tudná csinálni.
A legszörnyűbb szereplést azonban ezúttal Tóth Gabi nyújtotta, aki annyira átesett már a ló túloldalára rettentően művi meghatódásaival, asztala mögül felpattanó, versenyzőit ölelgető-csókolgató szeretetrohamaival, könnyhullajtásaival és patetikus ordibálásával, hogy számunkra ő a negyedik élő adás kiesője.

Az a kieső, akinek ténylegesen haza kellett mennie, Vince Alíz Liza lett, és hiába, hogy szükség van a hozzá hasonló másszerű karakterekre, ez most akkor is jogos. A Supernem Tudományos-fantasztikus pop című dalát - nem tudunk jobb szót használni - minősíthetetlenül adta elő, és a Dmitrijjel közös Gotye-muzsikában is csak egy ideig volt hallgatható. Nem jó! Csak hallgatható.

Szegény Fejes Szandra, aki márpedig igenis jó énekes és szimpatikus ember, úgy látszik, egyszerűen képtelen kivívni a szavazók szeretetét: már harmadszor jutott a párbajozásig.
Ez alkalommal azonban a zsűri 50-50%-ban akarta benn tartani őt és Lizát, így social media-Bence felbontotta a szavazatok eredményét összesítő borítékot. Eszerint esett ki végül az alter-lány, amit megint nem értünk.
Ha Lizának ennyire stabil rajongótábora van, Szandrára pedig ennyire nem szavaznak soha, akkor kettejük közül hogyhogy mégis Szandrát mentették meg a nézők?
Persze mi örülünk, mert ő egyértelműen képzettebb az éneklésben, de van egy olyan félelmünk, hogy e hétvégén már tényleg tőle kell búcsúznunk. Pedig fényévekkel jobb Dmitrijnél vagy Mata Ricsinél, de hát tudjuk, hogy a tehetségkutatók sokszor szólnak inkább a cukiságról és a helyes(?) pofikról, mint a tudásról.

Ha bármivel vitatkoznál, alább a komment mező! Ja, és nyugodtan oszd meg a cikket!