"A Neverordinary a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. A pasim (most már férjem) kezdte el mondogatni, hogy arról írjál, ami történik veled: 42 évesen elköltöztél (megint) egy új országba, egy emberhez, akit alig ismersz, feladtad az eddigi életed, próbálod megvalósítani az álmaidat, és még öregszel is. Valahogy így jött a képbe, hogy arról kellene írni, hogy igenis 40 felett is van élet! Lehet pasit találni, lehet új karriert építeni és lehet életmódot is váltani. Éljenek a 40 feletti nők!"
Már nem tudom, hogyan jutottam el Zergi Bori Insta oldalára, talán megtetszett a neve, aztán meg a képei is, és amikor megláttam a szuperNAGYI sorozatot, éreztem, hogy azonnal meg kell tudnom, hogy mi ennek a sztorinak a háttere!
Ezt a választ kaptam Boritól:
"Szigeti Vanda divattervezővel, aki egyben jó barátnőm, éppen azon gondolkoztunk, hogy Vanda akkori kabát kollekcióját milyen modellen fotózzuk be. Nagyon sokat dolgoztunk korábban együtt fiatal modellekkel, de valami érdekeset, emberközelit, IGAZIT szerettünk volna készíteni, így jött képbe az én csodálatos nagymamám!
Az én nagymamám egy igazi, klasszikus nagymama. Hosszú haját befonva, feltűzve hordja. Egy kis parasztházban lakik a nagypapámmal, csengőket gyűjt, híradót néz, és időnként rádob egy hasáb fát a sparheltre, miközben szidja a rendszert. Minden nyáron megesküszik, hogy soha többé nem lesz kiskert. Aztán mégis ültetnek a nagyapámmal egy kis cukorborsót, egy kis uborkát, egy kis hagymát, cukkinit, tököt, meg még sorolhatnám...
Az én nagymamám mindent megért. Megérti, ha a kisunokája füstfelhőben szeretné lefotózni. Megérti, ha a kisunokája néha furcsa képeket készít, melleket fotóz, virágokat dugdos harisnyákba, meg még ki is állítja ezeket. Sőt, el is jön megnézni. Megérti, ha az unokája és a barátnője pompomos pulóvert ad rá, vagy egy menő napszemüveget. Sőt, még élvezi is. Az én nagymamám egy csendes, szerény, törékeny alkat, meg közben egy igazi stílusikon is!"
Nem győzőm hangsúlyozni, hogy mennyire fontos, hogy készüljenek ilyen képek ebben az ifjúságcentrikus társadalomban, amelyben élünk, ahol dugdossuk az öregeket és ahol elvétve látunk öreg embereket úgy például reklámokban, hogy nem a fizikai és szellemi hanyatlásuk van kiemelve. 40 felett eltűnünk a radarról. Miért?
Ezért is öröm látni ilyen fotósorozatot, ahol hús-vér, hétköznapi emberek mutatják meg magukat retus nélkül. És milyen menő!
Mint kiderült, Borinak nem ez volt az első nagymamás fotósorozata, legnagyobb örömömre!
Egy tavalyi fotókiállításra készítettem róla képeket, ami a COOLORS címet viselte. Itt Pantone színekre reflektálva tettük ki az elmúlt évek során készített közös munkáinkat, Szigeti Vandával, Bonyhádi Károllyal és velem. A nagymamám a pompomos pulóvert még a kiállításmegnyitóra is felvette, ezt szintén Szigeti Vanda készítette neki. :) Hatalmas sikere volt, mindenki gratulált neki, nagyon meg is lepődött, hogy ekkora szeretetet és rajongást váltott ki az emberekből. Fantasztikusnak tartom, hogy a lassan 80 éves nagymamámat ilyenekre rá tudom venni! :) Az utóbbi években egy nagyon különleges kapcsolat alakult ki közöttünk, elfogadja és megérti, hogy miért szeretném lefotózni, és mit szeretnék közvetíteni a képekkel. Egyébként a papám is tök laza arc, közös sorozatot is készítettem már róluk még korábban, az talán még nagyobbat robbant az interneten!
Utoljára hagytam a páros képeket, Bori nagymamája és nagypapája együtt kerültek lencsevégre, és ez is milyen szuper sorozat lett!
Majdnem 40 éves vagy? Talán már el is múltál? Ha egy olyan társaságra vágysz, ahol korodbeli, okos és jófej nők közösen beszélik meg ügyes-bajos dolgaikat, keresd a Neverordinary csoportot vagy az Instagram oldalt és mindenképp olvasd a blogot is!
"A Neverordinary a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. A pasim (most már férjem) kezdte el mondogatni, hogy arról írjál, ami történik veled: 42 évesen elköltöztél (megint) egy új országba, egy emberhez, akit alig ismersz, feladtad az eddigi életed, próbálod megvalósítani az álmaidat, és még öregszel is. Valahogy így jött a képbe, hogy arról kellene írni, hogy igenis 40 felett is van élet! Lehet pasit találni, lehet új karriert építeni és lehet életmódot is váltani. Éljenek a 40 feletti nők!"
Már nem tudom, hogyan jutottam el Zergi Bori Insta oldalára, talán megtetszett a neve, aztán meg a képei is, és amikor megláttam a szuperNAGYI sorozatot, éreztem, hogy azonnal meg kell tudnom, hogy mi ennek a sztorinak a háttere!
Ezt a választ kaptam Boritól:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy hónap szabadság - utaznál, magadat fejlesztenéd vagy a ház körül serénykednél?
Az egy hónapos szabadság extra feltöltődést adhat - de mi történik, ha valaki egy teljes hónapra valóban kiszáll a munkából? A Yettel Magyarország Recharge programjában részt vevő dolgozókat kérdeztük arról, hogyan élték meg ezt a ritka lehetőséget.
Van egy furcsa ellentmondás a szabadság fogalmában: papíron mindenkinek jár, a valóságban mégis kevesen tudják igazán kihasználni. A legtöbben legfeljebb helyet változtatnak – irodából tengerpartra, meetingekből kirándulásokba –, de közben fél szemmel továbbra is a telefonjukat figyelik.
Egy gyors e-mail-válasz itt, egy „csak ránézek” Teams-üzenet ott, és máris oda a kikapcsolódás. Ismerős helyzet?
A szabadság véget ér, és valójában nem érezzük magunkat kipihentebbnek, mint előtte.
Milyen az, amikor a szabadság végre tényleg szabadság?
Éppen ezért számít különlegesnek az a lehetőség, amikor valaki nem néhány napra vagy egy hétre, hanem egy teljes hónapra kiszakadhat a munkából úgy, hogy közben fejben is le tudja tenni a feladatokat.
A Yettel Magyarország által bevezetett Recharge program pontosan ezt a fajta valódi feltöltődést teszi lehetővé: minden ledolgozott ötödik év után egybefüggő, fizetett egy hónap szabadság jár a munkatársaknak.
De mit kezd az ember ennyi idővel, ha tényleg megkapja? A válasz meglepően sokféle – és talán pont ettől izgalmas: a cégnél dolgozókat kérdeztük arról, ők hogyan élték meg ezt a lehetőséget.
Olasz körút, balatoni nyár és családi pillanatok – három történet egy hónapról
Nagy Viktória, a vállalat B2B szenior szegmens menedzsere, aki áprilisban tölti a 6. évét a cégnél, már az első pillanatban érezte, hogy ez több lesz, mint egy szokásos szabadság. „Nagyon megörültem a lehetőségnek, és azonnal elkezdtem gondolkodni, mivel tölteném el az egy hónapot” – meséli. Az eredeti terve egy indonéziai utazás volt, amit azonban a nemzetközi helyzet keresztülhúzott, így gyors újratervezésre volt szükség.
Végül Olaszország lett az úti cél: Pisa, Firenze, Bologna, Velence, Verona és Milánó következett egymás után, egyfajta spontán körutazásként.
A két hét aktív felfedezés után azonban még bőven maradt ideje arra is, ami a legtöbb szabadságból hiányzik: a valódi pihenésre. „Tényleg ki tudtam kapcsolódni, és egy ideig nem is számoltam, hány nap van még hátra. Évek óta nem éltem át ilyet” – mondja.
Szerinte ez az igazi különbség: amikor nem kell sietni, nem kell minden percet kihasználni, egyszerűen csak benne lehet lenni az időben. A visszatérés pedig egy különösen kedves meglepetést is tartogatott számára: „Jól esett, ahogy vártak vissza a kollégák: az asztalomat vicces, kedves post-it üzenetekkel ragasztották tele az eltelt egy hónap alatt.”
Deák-Kőszegi Viktória, az Operational Support and Admin Group vezetője, aki összesen 12 éve dolgozik a vállalatnál (a Telenoros időszakot is beleszámítva), egészen másképp élte meg ezt a hónapot. Számára a lelassulás volt a kulcs.
A teljes időszakot a balatoni házában töltötte, ahol a napok természetes ritmusban teltek: strandolás, grillezés, kirándulások, és idő a családra.
Sőt, még arra is jutott energiája, hogy önkéntesként részt vegyen a balatonboglári Kultkikötő programjaiban, koncertek és színházi előadások lebonyolításában segítve. „Teljes feltöltődést adott ez az időszak. Kicsit mással tudtam tölteni a napjaimat, mint általában, és ez felszabadított” – fogalmaz Viki.
A visszatérés ugyan nem volt azonnal egyszerű: „Az első héten azt sem tudtam, hol vagyok.” De végül éppen ez a hosszabb kiszakadás adott neki új lendületet.
Hargitainé Bokros Judit, facility manager, 5 éve dolgozik a Yettelnél, számára a Recharge egyértelműen a családról szólt. Az időzítés sem volt véletlen: ekkor született meg a legifjabb unokája, így nem is volt kérdés, hogy ezt a hónapot velük szeretné tölteni. A mindennapok közé ugyan becsempésztek egy rövidebb utazást is a férjével, de a hangsúly a közös pillanatokon volt. „Nagyon jó volt végre nem azon kattogni, mit kell még megoldani vagy mivel vagyok elmaradva” – mondja.
Számára a valódi kikapcsolódás azt jelentette, hogy teljesen kizárta a munkát: nem nézett e-maileket, nem követte a belső kommunikációt.
A visszatérés persze kihívást jelentett, mert egy hónap történéseit nem lehet egy nap alatt feldolgozni, de a nyugalom és a feltöltődés érzése miatt egyértelműen megérte.
Több mint juttatás: egy hónap, ami hosszú távon is visszaad
A személyes történetekből kirajzolódik, hogy a Recharge jóval több, mint egy extra juttatás. Inkább egy szemléletváltás része.
A program mögött az a felismerés áll, hogy a hosszú távú teljesítményhez nem elég a rövid pihenés: időről időre szükség van valódi, mély feltöltődésre is.
Ezt támasztják alá az első év tapasztalatai is: a program indulása óta 469 munkatárs vált jogosulttá a plusz egy hónap szabadságra, ami összesen közel 15 ezer extra szabadnapot jelent – ez nagyjából 39 évnyi pihenőidőnek felel meg.
„A Recharge ma már a hosszú távú munkáltatói stratégiánk része, amely a munkavállalói jóllétet a fenntartható működés feltételeként kezeli” – mondja Szalai Enikő a Yettel Magyarország HR vezérigazgató-helyettese. - "A program szervesen illeszkedik a vállalat egyéb jóléti kezdeményezéseihez, például a 4 hetes apaszabadsághoz, a nagyszülői szabadsághoz, valamint a sportolási és szakértői támogatási lehetőségekhez. A cél nem csupán az, hogy a munkatársak kipihenjék magukat, hanem az is, hogy hosszú távon megőrizzék a motivációjukat és kreatív energiáikat."
A visszajelzések alapján a program valóban ezt hozza: akik éltek a lehetőséggel, kipihentebben, frissebb perspektívával tértek vissza.
Egy hosszabb szabadság ugyanis a gondolkodásnak is ugyanúgy pihenést jelent, mint a testnek. Amikor nem sürgetnek határidők, amikor nem kell folyamatosan reagálni, akkor jut tér az új ötleteknek is.
Talán ez az, ami miatt egy hónap szabadság elsőre luxusnak tűnik, valójában azonban befektetés – az egyén és a szervezet szempontjából egyaránt. Mert amikor valaki tényleg ki tud kapcsolni, utána egészen más minőségben tér vissza. És lehet, hogy éppen ez az, amiből a legtöbben a hétköznapokban a leginkább hiányt szenvednek.
A cikk a Yettel Magyarország támogatásával készült.
Van egy furcsa ellentmondás a szabadság fogalmában: papíron mindenkinek jár, a valóságban mégis kevesen tudják igazán kihasználni. A legtöbben legfeljebb helyet változtatnak – irodából tengerpartra, meetingekből kirándulásokba –, de közben fél szemmel továbbra is a telefonjukat figyelik.
Egy gyors e-mail-válasz itt, egy „csak ránézek” Teams-üzenet ott, és máris oda a kikapcsolódás. Ismerős helyzet?
A szabadság véget ér, és valójában nem érezzük magunkat kipihentebbnek, mint előtte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem látogatod gyakran a szüleidet? Évente csak pár alkalommal találkozol velük?
Lehet, hogy erős bűntudatot érzel emiatt. Vagy beszóltak a rokonok, milyen hálátlan vagy. Mi van, ha nem vagy hálátlan?
Lehet, hogy a ritka látogatásokkal pontosan azt a szeretetnyelvet adod tovább, amit gyerekként kaptál: a fizikális közelség helyett gondoskodást.
Sok felnőtt gyereket gyötör bűntudat, ami ünnepekkor, születésnapokon vagy egy-egy megválaszolatlan telefonhívás után tör a felszínre.
Mások látszólag alig várják, hogy hazamenjenek a szüleikhez, ők idegenkednek a gondolattól, a környezetük pedig azonnal rájuk süti a bélyeget: önzők és hálátlanok, akik nem értékelik, amit kaptak.
Sokaknál a távolság azonban egy jóval bonyolultabb dologról, egy öntudatlanul ismételt mintáról szól
A probléma gyökere az, hogy a családban szeretetet a gondoskodással, a számlák fizetésével és a háztartás működtetésével azonosították, nem pedig a valódi érzelmi jelenléttel.
Aki ebben a modellben nő fel, felnőttként maga is így fejezi ki a törődését: rákérdez, kell-e segítség, pénzt küld a szüleinek, de a puszta együttlét, a céltalan közös időtöltés idegen számára.
A kötődéselmélet szerint a gyermekkori tapasztalatokból úgynevezett „belső munkamodellek”, vagyis tudattalan kapcsolati sémák épülnek fel, amelyek egész életünkben irányítják a viselkedésünket.
A gyerekek nemcsak azt tanulják meg, hogy szeretik-e őket, hanem azt is, hogyan „kell” szeretni. Ha a szülő a szeretetét elsősorban anyagiakkal és a háttér biztosításával fejezte ki, a gyerek egy alapvetően tranzakcionális, nem pedig kapcsolati alapú modellt sajátít el.
Azok, akik érzelmileg távolságtartó szülők mellett nőttek fel, gyakran elkerülő kötődési stílust alakítanak ki. Látszólag nem igénylik a szoros kapcsolatokat, és kerülik a függőséget, ám a kutatások szerint a testük ugyanúgy stresszel reagál a kapcsolati fenyegetésekre, mint bárki másé, csak megtanulták elnyomni az érzelmeik kimutatását.
Egy ilyen felnőtt számára a szülői látogatás komoly kihívást jelent, mert nem tanulta meg, hogyan lehet csak úgy, együtt lógni a szüleivel. „
A kutatások igazolják a minta generációk közötti átadását. Egy metaanalízis szerint az anyák és csecsemőik kötődési mintázata 75%-ban megegyezett.
Egy másik, anya-lánya kapcsolatokat vizsgáló kutatás kimutatta, hogy az elkerülés, vagyis a közelségtől való idegenkedés szinte biztosan "öröklődik".
A közelséggel szembeni kényelmetlenség tehát nem ugrott át egy generációt, hanem a szülő továbbadta a gyermekének.
A szülők viszont gyakran értetlenül és fájdalommal állnak a jelenséghez. Úgy érzik, ők mindent megadtak, áldozatokat hoztak, a gyerekük mégis távolságtartó.
Nem ismerik fel, hogy valójában tükörbe néznek: a gyerekük pontosan azt a szeretetnyelvet "beszéli", amit tőlük tanult, ahol a törődés távolról végzett cselekvés, nem pedig közeli érzelmi jelenlét.
Természetesen ez nem ment fel semmi alól. Vannak felnőtt gyerekek, akik valóban elhanyagolják a szüleiket, és vannak szülők, akik valódi érzelmi melegséget adtak, amit most nem kapnak vissza. Sok esetben azonban a helyzet bonyolultabb: a gyerek nem elutasítja azt, amit kapott, hanem újrateremti. A probléma gyökere egyfajta „fordítási hiba” az eszközszerű szeretet és az érzelmi jelenlét között, egy olyan nyelvi szakadék, amelyet egyik generáció sem tud igazán megnevezni.
Nem látogatod gyakran a szüleidet? Évente csak pár alkalommal találkozol velük?
Lehet, hogy erős bűntudatot érzel emiatt. Vagy beszóltak a rokonok, milyen hálátlan vagy. Mi van, ha nem vagy hálátlan?
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az, hogy melyik csuklódon hordod a karórádat, többet elárul rólad, mint gondolnád
Praktikus okokból alakult úgy, hogy az emberek rendszerint a bal csuklójukon hordják, és ez gyakran mélyebb jelentést hordoz. Pszichológusok szerint ez a szokás önálló gondolkodásra és a konvencióktól való eltérésre utalhat.
Gondoltad volna, hogy még az óraviselés is árulkodó lehet? Nem feltétlenül a márkára, dizájnra vagy az árára gondolunk. (Mint például Szoboszlai Dominik vagyont érő karórájánál.)
Hanem az óraviselés módjára.
Az, melyik csuklódon viseled az órádat, többet elárulhat rólad, mint a kedvenc színed, mivel finoman utalhat a személyiségedre.
Mit kell figyelni a karóra esetén?
A legtöbben a bal kezükön viselik. Akik a jobb karjukon viselik a karórát, valami pluszt fejezhetnek ki vele.
Mielőtt azonban rátérnénk a „jobbosok” titkaira, érdemes megérteni, miért lett a bal csukló az íratlan szabály.
A legtöbb ember jobbkezes.
Emiatt egyrészt a kevésbé használt bal csuklón az óra kisebb eséllyel sérül meg a mindennapi tevékenységek során, másrészt amíg a jobb kezüket használják (például kapaszkodásra egy közlekedési eszközön) a bal kéz szabadon marad, és könnyebb rápillantani az óra számlapjára.
A klasszikus karórákat úgy tervezték, hogy a felhúzókorona a jobb oldalon legyen, ezért a domináns kézzel kényelmesebb állítani őket.
Ez az ipari szabvány és a szokás évtizedek alatt szinte észrevétlenül rögzült.
Ha ez a norma, miért döntenek mégis sokan a jobb csukló mellett? A legkézenfekvőbb ok a balkezesség.
Aki a bal kezét használja írásra vagy más mozdulatokhoz, annak egyszerűen praktikusabb, ha a jobb csuklóján van az óra.
A divat világában viszont a jobb kézen hordott óra mást üzen. Az önkifejezés egyik finom formája. Egyediségre utal.
Hírességek és vezetők gyakran tudatosan választják ezt a megoldást, hogy jellegzetes megjelenésük részévé tegyék.
Egyes spirituális nézetek szerint a kezek különböző energiákat képviselnek. A bal kéz a befogadó, a jobb a cselekvő, teremtő oldalunkat jelképezi.
Aki tehát a jobb csuklóján hordja az órát, szimbolikusan azt fejezheti ki, hogy aktívan, vezető szerepben irányítja a saját idejét.–
Pszichológusok szerint is beszédes lehet ez a szokás. A jobb kézen viselt óra arra utalhat arra, hogy az illető önállóan gondolkodik, a szokásokat nem követi vakon, és valószínűleg más területeken is kreatív, szokatlan szemléletű.
Az pedig, hogy valaki soha nem hord órát, annak a jele lehet, hogy megelégszik a telefon kijelzőjével vagy nem tudja értelmezni a számlapot, mint Kőgazdag Aurél.
Bár a legtöbb klasszikus karórát még ma is jobb oldali koronával gyártják, léteznek kifejezetten balkezeseknek szánt modellek, ahol a felhúzó a másik oldalon kap helyet.
Sőt, akadnak olyan különleges darabok is, ahol a korona nem is a megszokott helyen van. Az okosórák pedig végképp szabadságot adnak: a beállításokban egyszerűen átállítható a viselési oldal és a gombok tájolása. A gyártók kiemelik, hogy a pontos mérésekhez – például a lépésszámláláshoz – érdemes megadni, hogy a domináns vagy a nem domináns csuklónkon viseljük-e az eszközt.
A karóra egyébként a 20. század elején, különösen az első világháború alatt terjedt el a férfiak körében, majd a harcok után vált a mindennapok részévé. Ez az időszak erősítette meg a már említett praktikus, bal csuklós viselési szokást.
Hogyan dönts tehát? Gondold végig, melyik a domináns kezed, milyen tevékenységeket végzel napközben, és mi a célod: a kényelem vagy a stílusos önkifejezés.
Ha okosórát vagy aktivitásmérőt hordasz, ne felejtsd el beállítani a megfelelő csuklót a menüben, és viseld az eszközt a csuklócsontod felett, nem túl szorosan, a legpontosabb adatokért.
Végül a legfontosabb: nincs „jó” vagy „rossz” oldal.
Gondoltad volna, hogy még az óraviselés is árulkodó lehet? Nem feltétlenül a márkára, dizájnra vagy az árára gondolunk. (Mint például Szoboszlai Dominik vagyont érő karórájánál.)
Hanem az óraviselés módjára.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sokan hiszik, hogy a fagyasztás egyfajta csodaszer, ami minden maradékot és élelmiszert megment a kidobástól.
A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb: ami már romlásnak indult, azt a mélyhűtő sem teszi biztonságossá.
Bár a fagyasztás valóban meghosszabbíthatja az élelmiszerek eltarthatóságát, fontos tudni, mikor biztonságos ez a megoldás, és mikor jelent kockázatot.
A mélyhűtés valójában csak szünetelteti a baktériumok működését, de nem pusztítja el őket.
Erre élelmiszerbiztonsági szakértők is felhívják a figyelmet.
Amint kiolvad a több napos maradék vagy a lejárt szavatosságú élelmiszer, a kórokozók újra aktívvá válnak, folytatják a szaporodást. Te pedig ételmérgezést kaphatsz.
Jobb esetben csak gyomorrontást.
Vagyis a legfontosabb szabály: kizárólag olyan ételt szabad lefagyasztani, ami friss és nem mutatja a romlás jeleit. Ha lejárt a fogyaszhatóság dátuma vagy elszíneződött az étel, akkor kuka.
És ez a mélyhűtésre is vonatkozik!
Ha lejárt fogyaszthatóság dátuma, vagy elszíneződött az étel, azt ne tedd a mélyhűtőbe, hanem dobd ki.
Ha az étel szaga megváltozott, állaga szokatlanul nyálkás, elszíneződött, vagy a csomagolása gázosodott, akkor már nem biztonságos.
Különösen veszélyes, ha a húsokat, halakat kint hagyod órákra a konyhában, főleg a nyári melegben.
A baktériumok ilyenkor már elszaporodhattak benne, ezért akkor se fagyaszd le, ha a dátum szerint még fogyasztható lenne.
Fontos, hogy a fasztó legyen -18 Celsius-fokos vagy annál alacsonyabb hőmérsékleten. A ételeket, élelmiszereket külön dobozban tartsd és légmentesen zárd le. A csomagra írd rá a fagyasztás dátumát.
Mivel a fagyasztás ellenére az élelmiszerek minősége idővel romlik, rendszeresen nézd á a mélyhűtőt, és ha valami elszíneződött, vagy már több mint fél éve van lefagyasztva, inkább dobd ki.
A fagyasztás tehát kiváló eszköz az élelmiszer-pazarlás csökkentésére, de csak akkor, ha betartod az alapvető szabályokat: friss alapanyaggal, helyes tárolási módszerekkel és okos kiolvasztással működik.
Sokan hiszik, hogy a fagyasztás egyfajta csodaszer, ami minden maradékot és élelmiszert megment a kidobástól.
A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb: ami már romlásnak indult, azt a mélyhűtő sem teszi biztonságossá.
Bár a fagyasztás valóban meghosszabbíthatja az élelmiszerek eltarthatóságát, fontos tudni, mikor biztonságos ez a megoldás, és mikor jelent kockázatot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
