Steiner Kristóf: „Azzal árthatunk a legtöbbet, ha szándékosan vagyunk bántóak”
– Mi mindennel árthatunk a bennünket körülvevő élőlényeknek?
– Szerintem azzal árthatunk a legtöbbet, ha szándékosan vagyunk bántóak. Én azt is megértem, ha valakinek olyan fontos egy ideológia, hogy egyszerűen képtelen türelmesen kommunikálni valakivel, aki erről markánsan másképpen gondolkodik. Viszont abban szentül hiszek, hogy egymás bántása kizárólag még nagyobb szakadékokat mélyíthet, mint bármilyen hidat építene.
Emellett a fásultság, a minden mindegy attitűddel ártunk még nagyon sokat, mert ha ez van jelen egy ember életében, az majdnem olyan rossz, mintha rombolna. Ilyenkor ugyanis nem él azzal a lehetőséggel, hogy ezt a Földet és ezt az életet együtt egy csodálatos, értékes hellyé varázsolhassuk.
Az is fontos hogy folyamatosan tájékozódjunk és tágítsuk a tudásunkat, mert a tájékozatlanság is romboló erővel hathat.
– Nem túl nehéz ennyi mindenre figyelni? Nap mint nap az ömlik ránk a közösségi oldalakon is az ismerősök posztjaiból is, hogy ha repülőgépre ülünk, borzasztó alakok vagyunk, ha ilyen és olyan ruhát vásárolunk, kizsákmányolók vagyunk. Folyik a bűnvadászat. És ez sokakat szorongással tölt el, van aki már nem mer utazást tervezni.
– Én abban hiszek, hogy a változás nem egyik napról a másikra történik ilyen nagy szinten, és az ökológia és az ember védelmében is kell gondolkodnunk. Még száz százalékos vegánként is azt mondom, hogy ha most holnaptól minden, az állatok használatával kapcsolatos iparág kötelességszerűen, szabályrendszer szerint megszűnne, hirtelen óriási káosz keletkezne és egy csomó ember veszítené el a munkáját. Amikor hosszabb távban gondolkodom, nyilván az a cél, hogy az állatok szabadok legyenek, és az emberek találjanak maguknak olyan munkát, amivel támogatják a bolygót, odáig egy út vezet el.
Én például rengeteget repülök, bár Európán belül, igyekszem vonatozni vagy buszozni. De ha én meg akarom tartani azt az előadást, amelyben a veganizmusról és az ökológiáról beszélek, és ahhoz át kell repülnöm a tengert, megteszem. Mert nem hiszem, hogy többet tettem volna hozzá a közös jóhoz azzal, ha otthon ülök, és leírom, hogy „én most már nem is repülök sehova, olvassátok el.”
Az internet csodás platform, de azért mégiscsak emberek vagyunk, találkoznunk kell, és egymás szemébe kell néznünk.
– Pedig éppen nemrég olvastam arról, hogy például egy elektronikus zenei fesztivál mennyi áramot fogyaszt, mekkora az ökológiai lábnyoma, és mi lenne, ha inkább streamelnék a dj-ket.
– Az a helyzet, hogy eleve a létezésünk és mindennek a létezése, ami csak megszületik erre a bolygóra, az valamifajta rombolással fog járni. Most pont egy barátnőnk kertjében láttuk, hogy a folyondár a gyökereivel az egész keret alánőtte, a többi növénytől szívja el az energiát és mára járólapot kezdi felbontani. Ha egy utat kezdünk építeni, az lerombolja növények és állatok élőhelyét.
Mindenfajta létezés energiát szív el a környezetéből.
Ideális esetben ugyanúgy, ahogyan a növények, mi is energiát adunk. Nem az a cél, hogy megszüntessük az energiaelvonást a környezetünktől, mert az lehetetlen, akkor megszűnnénk létezni, hanem az a cél, hogy azt az energiát, amit elveszünk, lehetőleg visszaadjuk.
– A klímatüntetésről és a különböző tiltakozásokról mit gondolsz?
– A legfontosabb, hogy a bojkottban semmilyen szinten nem hiszek. Lehet bojkottálni dolgokat, de ha nyitva tartjuk a kapukat és kommunikálunk a másik féllel, akkor sokkal többet tudunk meg a világról. A célokkal természetesen egyetértek, valahol kötelességünk megoldani azt, hogy a kormányok elismerjék, a kibocsátott káros anyagokat korlátozni kell, hogy olyan csomagolóanyagokat szabad csak használnunk, amelyek nem terhelik a környezetet, mind egyértelműek.
Viszont ahogyan mondtam, nem szabad, hogy ez agresszív irányba menjen el. Én minden típusú tüntetésben hiszek, sőt, kíváncsi is vagyok rájuk, akár 2 különböző ideológia tüntetésre is elmegyek, mert kíváncsi vagyok arra, hogy ott milyenek az emberek, hogyan gondolkodnak. Keveredtem már Izraelben kormánypárti tüntetésbe, de Palesztinában is az elválasztó fal mellett szervezett tüntetésbe is, és mindkét helyen azokkal az emberekkel, akikkel sikerült beszélgetnem, produktív időt töltöttünk együtt, ám azokkal, akik csak kiabáltak és köveket hajigáltak, nem lehetett beszélgetni.
– Mit tanácsolnál azoknak, akik mostanában kezdtek el a bolygóval, a veganizmussal, klímavédelemmel foglalkozni, akár csak azért, mert halottak a műanyagmentes júliusról vagy az erdőtüzekről, de rettegnek ettől az egésztől?
– Annyira komoly probléma a klímaszorongás, hogy több cikket is írtam róla az utóbbi időben. Nem is azért, mert én erőltettem volna, hanem mert különböző magazinok egymástól függetlenül ezt kérték tőlem, mivel ez aktuális, égető kérdés társadalmunkban.
Édesapám szokta példaként felhozni – ő egy nagyon felelősségteljesen élő ember – hogy az automobilok megjelenése előtt a tudósok kétségbeesett számításokat végeztek, arra, hogy a londoni utcákat olyan szinten borítja el a lovak ürüléke, hogy már tarthatatlanná válik, és nincs hova szállítani. Betegségekről vizionáltak és arról, hogy járhatatlanok lesznek London utcái. Aztán mire ezeket a számításokat sok-sok tudós és sok pénz bevonásával elvégezték és terveket szőttek arra, hogy hova ássák el a lószart, egyszer csak valaki feltalálta az autókat és soha többé nem volt releváns a kérdés.
Nyilván dolgoznak az okos emberek mindenféle megoldásokon, és szívből remélem, hogy valóban lesznek megoldások.
A szorongás azonban semmilyen helyzetben nem jelent megoldást. Egyetlen egy dologgal nem értek egyet a Friday for Future mozgalommal kapcsolatban. Greta Thunberg többször is mondta, hogy azt „azt szeretném, hogy pánikban legyetek”. Én nem akarom, hogy az emberek pánikba essenek. Láttam már embereket pánikban, én is voltam már pánikban, és tudom, hogy olyankor az ember nem tud nemhogy helyesen cselekedni, de még gondolkodni sem.
Úgyhogy felismerve a kihívást, ami előttünk áll, akkor is, ha szinte lehetetlennek tűnik a megoldás, nyugalomban, a tehetségünk és mindehhez a küldetéshez, amit mi hozzá tudunk adni, annak tudatában építsünk kisebb és nagyobb terveket, amelyekbe másokat is bevonunk.
