SIKERSZTORIK
A Rovatból

Egyszerre divatos és környezettudatos: szuper menő ruhákat készít a fiatal magyar tervező

Pásztor Dóra újrahasznosított pamutból, asztali kötőgéppel készít ruhákat a slow fashion jegyében.
Szegedi Éva, Fotó: PORA - szmo.hu
2019. október 25.



Egyedi, természetes, öko, kötött és varrott design – ilyen kollekcióval rukkolt elő egy magyar tervező és készítő, Pásztor Dóra.

Kötött ruhái újrahasznosított pamutból készülnek, amelyeket ő maga készít asztali kötőgéppel a fenntarthatóság, környezettudatosság és a slow fashion jegyében. A kezdetekről és a PORA márka megszületéséről beszélgettünk.

– Miért kezdtél el újrahasznosított pamutot használni?

–Már gyerekkoromban, korán kialakult bennem az az érzés, hogy egy vagyok a természettel, egynek érzem magam a világgal. Amit megeszek, amit felveszek, amivel érintkezem egyfajta felelősség önmagammal és a világgal szemben. Bármit teszek az életemben, az hatással van a testemre, lelkemre és a környezetemre. Ha választok valamilyen terméket, a mögött olyan folyamat húzódik, amibe sokan nem gondolnak bele.

Amikor műszálas ruhát választunk, nem gondoljuk végig, hogy ha az kiszakad, vagy egy év múlva tönkremegy és leselejtezzük, a szemétben végzi. Azt sem, hogy miközben a műszálas anyagokat mossuk, mikroszálak kerülnek a vízbe,

ami visszajut a környezetünkbe, illetve bekerül a szervezetünkbe. Pedig ez egy olyan körforgás, ami ma már köztudott. A második legnagyobb környezetszennyező a világon a ruhaipar.

Ezekkel a dolgokkal akkor kezdtem tisztában lenni, amikor elkezdtem textíliákkal foglalkozni, és

kerestem, hol tudok beszerezni öko anyagokat, lebomlóakat, vegyszermenteseket, és mik azok, amiknek a készítéséhez sem kell annyi energia, mint egy új anyag létrejöttekor.

Így jutottam el az újrahasznosított fonalhoz, ami régi ruhák mikroszálakra bontásából reprodukálódik, így nem kell hozzá az a hosszú folyamat, ami a gyapot termelésén keresztül, az új anyag létrehozásáig tart.

– A fenntarthatóság mennyire tudatos és markáns cél nálad?

– Mindig is fontos volt számomra az újrahasznosítás, a fenntarthatóság, a környezettudatosság. Ez onnan indult, hogy vidéken születtem, egy természethez közeli, falusi életből indultam és amúgy is egy nagyon elvarázsolt, szuperérzékeny gyerek voltam, tele kreativitással, majd vidékről városba költözésem során is igyekeztem megóvni ezt és törekedni a természetes életmódra. A jógázás csak tovább mélyítette a tudatosságom és a hozzáállásomat a dolgokhoz. Tehát rendkívül fontos és alapvetően evidencia, hogy így élek.

– Mióta foglalkozol divattal, és mi vitt ebbe az irányba?

A divattal konkrétan nem olyan sokat, magával a ruhakészítéssel foglalkozom 2010-2012 óta. Önmagában a divat sokáig nem érdekelt, sőt, fiatalon inkább a divatos dolgokkal szembe mentem, főleg az alternatív öltözködés volt jellemző rám, lázadó természetű voltam.

Amikor elkezdtem azt, amiből ma a PORA lett, eleinte csak alkalmanként kötöttem egy sapkát, pulóvert vagy varrtam valamit magamnak, mert akkoriban nem találtam meg azt, amiben jól éreztem volna magam. Foglalkoztam jógázással, jógaoktatással, szabadtánccal, zenével, a ruhakészítésbe eleinte csupán belekaptam.

Azért is kezdtem el ruhákat készíteni, mert amikor felvettem egy ruhát,

azt éreztem, hogy meghatározza a hangulatomat és a közérzetemet az, hogy mit veszek fel magamra, hogy műszálas vagy természetes anyagból készült-e.

És meghatározza a színe is, vagy az, hogy milyen textúrájú a szövet vagy milyen stílusú a ruhadarab. Szerintem nem mindenki van így vele,én viszont elég érzékeny ember vagyok. Ahhoz szeretek öltözködni, amilyen éppen a kedvem, amilyen lelkiállapotban vagyok aznap.

Az én célom eleinte az volt tehát, hogy magamnak készítsek olyan ruhákat, amiben jól érzem magam és kényelmesek, közben az egyedi belső világomat is tükrözik.

– Magadtól kezdtél el varrni, vagy a családban volt kitől ellesned az alapokat?

– Anyukám sokáig foglakozott ruhakészítéssel, versenytáncos ruhákat is csinált, elég komoly szinten. Ő magától tanulta ki a varrást, a ruhakészítést, remek érzéke van hozzá. Mint kiderült, mindkettőnknek van érzéke ahhoz, hogy magunktól rájöjjünk, egy kreatív folyamatban mit hogyan kell csinálni, de nagyon ritkán kértem segítséget tőle.

Kamasz éveimtől és a húszas éveimben amúgy sem voltam anyagilag túlságosan eleresztve, nem engedhettem meg magamnak, hogy sok ruhám legyen. Kaptam is ruhákat, turkálóba is jártam, de a használt ruha üzletekben gyakran műszálas darabokat kapsz. Egyébként támogatom a turkálóban vásárlást, az újrahasznosítást, de most is úgy vagyok vele, hogy akármilyen nagy használtruha-üzletbe megyek be, ha 30 ruhát választok is ki magamnak, akkor is csak egyet hozok el a végén, mert a legtöbb nem felel meg az igényeimnek. Ez is újabb ok volt arra, hogy leüljek a varrógéphez és megcsináljam magamnak, amit szeretnék.

– Hogyan jutottál a ruhakészítésnél az újrahasznosított fonalakig?

– Elindultam textileket vásárolni, de sajnos a budapesti méterárukban megakadtam az elég szegényes választék miatt, mint szín, minta és minőség tekintetében. Úgy tapasztaltam, hogy ha jó minőségű anyagot akarok vásárolni, akkor külföldön kell keresgélni, vagy külföldről kell rendelni. Aztán azóta új tervem van, de arról még nem beszélhetek.

Ettől függetlenül a varrott daraboknál is csak természetes anyagokat használok a gyapjútól, a különböző féle pamutig. Semmiképpen nem használok műszálasat, még kevert formában sem. Hosszútávú célom az, hogy kizárólag öko anyagokkal dolgozzam.

A másik, ami ebbe az irányba vitt, a kötés. Megtanultam kötőtűvel kötni és a folyamat közben egyfajta meditációs jelenlétet éltem meg, ami az én túlcsorduló kreatív elmémre nagyon jó hatást gyakorolt.

A budapesti fonalboltokban pozitívat tapasztaltam, itt már egyre több a környezettudatos alapanyag, az Oeko-Tex Standard minősítettek, újrahasznosítottak, bio, organikus, lebomló alapanyagból készültek.

– Mit jelent ez az öko minősítés a fonalaknál és miért fontos?

- Azt jelzi, hogy nagyon szigorú szabályok alapján ellenőrzik a gyártást, a festést, és ez a minősítés a garancia arra, hogy a fonal nem tartalmaz a szervezetünkre ártalmas anyagokat, illetve azt, hogy a babáknak is nyugodtan lehet készíteni belőle ruhákat. Sokféle minősítés létezik, azok az anyagok, amiket jelenleg használok, az Oeko-Tex Standard neve alatt biztosítják a használót arra, hogy Fairtrade körülmények között és nagyon szigorú szabályoknak megfelelve készülnek a ruhák alapanyagai.

Ez azért fontos, mert, ami például Kínából érkezik bármilyen alapanyag, vagy ruha olyan vegyszerezésen megy keresztül, ami pl kihat a szervezetünk normális működésére, többek között a hormonháztartásra, ami gyerekek esetében nagyon nem jó. Brutális mértékben szennyezi a gyárak környezetét és totálisan kizsákmányolja a helyi munkaerőt.

Érdemes átgondolni, hogy honnan szerezzük be a dolgainkat, nem csak ruhákat. Az ára mindig több lesz a designer termékeknek, de megbízható, hosszútávon működő és ha valamit nagyon szeretsz, akkor abból elég 1.

Le kell állnunk a túlfogyasztásról, nincs értelme 15 db nadrágnak, ha abból mindig a 3 kedvencemet veszem fel, csak azért, mert a mértéktelen fogyasztáshoz és a túlingerelt élethez vagyunk hozzászokva. Ennek meglesz az ára.

– Most milyen eszközökön, hogyan készülnek a kötött ruhák?

– A párom gépészmérnök, és ő segített abban, hogy picit nagyobban, hosszútávon, rendszerben gondolkodjak! Úgy gondolta, biztosan csak akad valamilyen ipari berendezés, vagy kisebb, asztalra rakható kötőgép. Ő javasolta, hogy szerezzünk be egy eszközt. És mit ad Isten, épp a kollégájának a szekrényében pont lapult egy Singer kötőgép, ami az anyukájáé volt. A hetvenes-nyolcvanas években volt divat, hogy a nők vettek maguknak otthonra kötőgépet, a reneszánszát élte akkoriban a kötés….és úgy látom most is.

Egy iparművész ismerősöm ajánlott műszerészt, aki megtanította nekem a kötőgép használatát. Gyorsan megtanultam, mert pár ruhadarab lekötése után már látni, mit hogyan kell csinálni.

Közben terhes lettem, és a várandósságom alatt kezdtem el igazán aktívan dolgozni. Beindult a kötőgéppel a fantáziám, és pár hónap alatt legyártottam 15-20 ruhát, ami csak eszembe jutott.

Ezek a darabok láthatók a Facebook-oldalamon. Amikor megszületett a kisbabánk, másfél év szünet következett és azóta is lassított tempóban haladok, mert a családom fontosabb mindennél. Viszont nekem ez nagyon jó, mert közben formálódom, letisztulok és fölösleges dolgokat nem alkotok. Jelenleg alakulóban van bennem egy új kollekció, ami jobban meg fogja mutatni a belső sokszínűségemet.

– Mi motivál vagy inspirál a tervezéskor, illetve ha elkap az ihlet?

– Bár egy idő után figyeltem a designer márkákat, érzékeltem a trendeket, nem mentem el divattervező iskolába, mert úgy éreztem, hogy magamtól is rájövök arra, amire szükségem van. Azt szeretem csinálni, ami csak úgy jön, anélkül hogy azt lesném, 2019 őszén vagy telén mi lesz a divat. De ez bármilyen alkotói folyamatban igaz rám. Szeretem az alaptechnikákat elsajátítani és utána improvizálok.

Úgy érzem, sokkal inkább a belső világomat hagyom kifolyni magamból és a természet, a színek, a folyamatok, ami körbe vesz gyakorol rám erős hatást .

Ugyanakkor

az is fontos számomra, hogy hordható és kényelmes darabokat készítsek,

ne a design legyen az egyetlen szempont. A célom az is, hogy nem csak egy bizonyos alkalomra készüljön, ne egy előadásra vagy egy jazz koncertre vehessem fel, hanem az, hogy hétköznap is ugyanúgy lehessen hordani. Nekem a designer ruhák esetében gyakran éppen a praktikum hiányzik.

Miután elkészítettem az első ruháimat a párom segített befotózni őket, a húgom állt modellt és a barátnőm készítette a grafikai munkákat, valamint nem utolsó sorban az egyik legjobb barátnőmtől rengeteg támogatást, segítséget kaptam. Ezekért mind nagyon hálás vagyok. Így jutottam el a PORA márkáig.

- Mi lesz, ha felfut a vállalkozásod? Sokan indulnak nagy reményekkel, hogy kizárólag egyedi darabokat állítsanak elő, aztán amikor népszerűek, kénytelenek engedni a tömegigényeknek.

– Mivel kicsiben kezdem el, még ha lenne is lehetőségem arra, hogy bevásároljak egy nagyobb mennyiségben méterárút, akkor sem tenném, mert tudatos célom az, hogy kis lépésenként, fokozatosan építsem a vállalkozást, majd amikor egyre jobban növekszik, akkor picit többet belerakjak befektetésként.

Azért sem mentem abba az irányba, hogy „na, akkor én most rögtön bevásárlok ezer métert, és meglátjuk, hányan vásárolnak”, mert nem az a célom, hogy tömeggyártásba kezdjek, és varrónőkkel dolgoztassak. Egyelőre én készítem a ruhákat, és élvezem ezt. Ez a slow fashion lényege: bele rakhatom a szívemet-lelkemet. Amikor egy-egy egyedi darab elkészül és meglátom a megrendelőjén, akkor nagyon boldog vagyok.

Az a morál is taszít, ami a fast fashion-nel együtt jár: az, hogy a munka nem mentes az erőszaktól, hogy sokan méltatlan körülmények között, éhbérért dolgoznak.

Nem vagyok álszent, velem is előfordult, hogy fastfashion dolgokat vettem.

De a jelenlegi formájában a fast fashion nem tartható fenn. Remélem, ezt egyre többen ismerik fel és egyre többen fordulnak magyar készítőkhöz.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló Facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
100 nap alatt több mint 63 ezer megmentett termék – így működik Magyarország első élelmiszer-outletje
A Récsei Centerben működő PRÍMA OUTLET-ben a közeli lejáratú vagy csomagolássérült termékek akár 70 százalékkal olcsóbban is megvásárolhatók, miközben több tonnányi élelmiszer menekül meg a kidobástól.


Az élelmiszer-pazarlás világszinten is égető probléma, de szerencsére egyre több hazai kezdeményezés mutat példát arra, hogyan lehet ezt a mindennapokban is kezelni. A budapesti Récsei Centerben működő PRÍMA OUTLET – Magyarország első élelmiszer-outletje – száz napos működése alatt bebizonyította, hogy a fenntarthatóság és a kedvező árak nem zárják ki egymást, sőt, kéz a kézben járhatnak.

Az eredmények önmagukért beszélnek: több mint 63.000 terméket mentettek meg a pazarlástól, ami 16,6 tonna élelmiszert jelent.

Ez a mennyiség 44 tonna szén-dioxid kibocsátásának elkerülésével egyenértékű – vagyis akkora megtakarítás, mintha egy átlagos magyar család 17 évnyi áramfogyasztását spórolták volna meg.

A vásárlók sem jártak rosszul: az outlet áraknak köszönhetően 21.737.043 forint maradt a pénztárcákban –

ez átlagosan 300–400 forint megtakarítást jelent termékenként,

miközben minden árucikk a jól ismert PRÍMA-minőséget képviseli.

A PRÍMA OUTLET kínálata naponta változik:

a polcokra csomagolássérült, közel lejáró, túlkészletezett vagy szortimentfrissítésből kikerülő termékek kerülnek, akár 70%-kal olcsóbban.

Az üzlet így egyszerre kínál okos, fenntartható és pénztárcabarát alternatívát a tudatos vásárlóknak.

„A PRÍMA OUTLET egyszerre nyújt kedvező árakat, magas minőséget és fenntartható megoldást az élelmiszer-pazarlás ellen. Büszkék vagyunk arra, hogy rövid idő alatt kézzelfogható eredményeket értünk el: több tízezer termék kapott új esélyt, a vásárlóink pedig több millió forintot spóroltak meg.” – mondta Breier Péter, a vállalat tulajdonosa.

Segítség a rászorulóknak is

A fenntarthatóság azonban nem áll meg az üzlet polcainál: a századik működési napon a Breier Cégcsoport bejelentette, hogy a Récsei Centerben található Príma szupermarket együttműködési megállapodást kötött a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. Céljuk az, hogy az élelmiszer-pazarlás csökkentése mellett, közvetlen segítséget nyújtsanak a nehéz helyzetben élő családoknak is.

A PRÍMA OUTLET mögött álló Breier Csoport több mint 30 éve meghatározó szereplője a hazai élelmiszer-kiskereskedelemnek. A családi tulajdonban lévő vállalat jelenleg 26 üzletet üzemeltet Budapesten és Pest megyében, és elkötelezett a minőség, az innováció és a közösségi értékteremtés mellett.

A PRÍMA OUTLET első száz napja megmutatta, hogy az élelmiszermentés nemcsak egy jó ügy – hanem mindannyiunk közös jövőjének kulcsa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Orvosi bravúr: aranybevonatú, személyre szabott pacemakert kapott egy beteg Pécsen
Az országban elsőként a A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján ültettek be ilyen pacemakert, amelyre eddig világszinten is csak nagyon kevés példa volt.


Itthon eddig példátlan beavatkozást hajtottak végre a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján: októberben az országban elsőként ültettek be aranybevonatú pacemakert.

Ez azért is komoly bravúr, mert a nemzetközi szakirodalomban is csak elenyésző számú hasonló beavatkozásról számoltak be ezidáig.

A klinika közleménye szerint a beavatkozásra egy különleges eset kapcsán volt szükség: a beteg a hagyományos, titántartalmú generátorral szemben túlérzékenységi reakciót mutatott. A titánérzékenység egy rendkívül ritka állapot, amelynek kapcsán a szervezet allergiás reakcióval reagál a beültetett eszközzel szemben.

A pacemaker-generátort egyedileg, a beteg alapbetegségének megfelelően gyártották le részletes kivizsgálást követően.

A piacon nem is érhető el ilyen eszköz, hiszen minden esetben a beteg kórtörténetének részletes elemzését követően gyártják le, majd ültetik be. A speciális aranybevonat megakadályozza, hogy a beteg szervezete allergiás reakcióval reagáljon a beültetett generátorral szemben.

A közleményben azt is írják, hogy

a pacemaker-generátor nem csak összetétele miatt számít különlegesnek, hanem jól példázza azt is, hogy a modern orvoslás egyre inkább a személyre szabott ellátás irányba halad.

„A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikájának célja, hogy hazai és nemzetközi szinten élvonalbeli terápiás megoldásokat kínáljon betegeinek – az egyéni különbségek és a magas szintű szakmai gondoskodás szem előtt tartásával” – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Több mint egymillióan voltak kíváncsiak a magyar pavilonra Japánban
A magyar megjelenés az Expó központi témájához egyedi módon kapcsolódott, a figyelmet a hagyományokra, az ember és a természet harmóniájára, valamint a múlt értékeiből építkező jövő gondolatára irányítva.


A magyar részvétel minden szempontból sikertörténetnek bizonyult: közel 70 kulturális programmal, több mint 80 szakmai és üzleti rendezvénnyel, 46 ezer éttermi és 2250 protokollvendéggel, valamint kézzelfogható turisztikai eredményekkel zárta Magyarország a fél éves oszakai bemutatkozását.

Élő Népzenei Előadás a Pavilon Szívében

A Magyar Pavilon központi élményét az állandó élő népzenei előadás jelentette, amely 184 napon át negyedóránként várta a látogatókat. A program keretében 21 énekesnő naponta 43 alkalommal szólaltatta meg a magyar népdalokat.

Az előadás összesen 7848 alkalommal csendült fel – több mint 58 000 percnyi élő műsort ajándékozva a közönségnek. A magyar népzene, a viseletek és az előadók közvetlensége különleges atmoszférát teremtett: a látogatók a pavilonba belépve nemcsak hallhatták, hanem át is élhették a magyar hagyományok lüktetését.

A Magyar Konyha Diadala

A Magyar Pavilon étterme a világkiállítás egyik legnépszerűbb vendéglátóhelyévé vált. A Miska Kitchen & Bar hat hónap alatt 46000 vendéget fogadott, napi mintegy 250 főt.

A kulináris sikerek számokban:

Gulyáslevesből: 18 600 adag

Hortobágyi palacsintából: 17 000 adag

Somlói tekercsből: több mint 4100 adag, azaz 164 méternyi desszert készült – ez több mint másfél futballpályányi édes élmény.

A magyar ételek iránti érdeklődést jól mutatja, hogy sok látogató már reggel 8:55-kor, közvetlenül az Expó nyitását követően beállt a sorba, hogy biztosan bejusson az étterembe, amely hivatalosan 13 órakor nyitott.

Tradíció Kézműves Formában

A pavilon harmadik emeletén 22 héten át kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket, amelyek végig teltházzal működtek. Összesen 11 tradicionális magyar mesterség mutatkozott be, köztük a nemezelés, a gyékényfonás és a kékfestés. A látogatók saját kezűleg készíthettek el kisebb tárgyakat, miközben megismerkedhettek a magyar kézművesség aprólékos technikáival.

Kultúra, Üzlet és Diplomácia

A Magyar Pavilon az Expó egyik legaktívabb országpavilonjaként zárt:

Kultúra: Közel 70 koncertet szervezett 50 magyar fellépővel, csaknem 600 művész és stábtag közreműködésével. Ezzel Magyarország a harmadik legtöbb kulturális programot bemutató országként zárta a világkiállítást, bemutatva hazánk zenei örökségének sokszínűségét a klasszikus, népi és kortárs műfajokban egyaránt.

Üzleti és Szakmai Rendezvények: 84 szakmai és üzleti rendezvény valósult meg hat különböző helyszínen, köztük a pavilon Community Centerében és az Expó ikonikus Női Pavilonjában, ahol Magyarország szervezte a legtöbb eseményt. Összesen 31 magyar vállalat mutatkozott be a japán partnerek előtt, ami új gazdasági és turisztikai együttműködések alapját teremtette meg.

Diplomácia: A pavilon 2250 protokollvendéget fogadott, 440 delegáció tagjaként. Tiszteletüket tették a japán császári család tagjai, de a vendégek között volt Nobel-díjas, államfő, kormányfő, olimpikon, nagykövet, tiszteletbeli konzul és püspök is.

Turisztikai Eredmények és Jövő

A pavilon nemcsak megszólította, hanem inspirálta is a japán közönséget – a kulturális jelenlét érzékelhetően erősítette Magyarország turisztikai vonzerejét.

„A világkiállítás ideje alatt 19 százalékkal nőtt a Magyarországra beutazó japán turisták száma 2024 azonos időszakához képest. A magyar bemutatkozás hidat épített a két nemzet között: élményt és inspirációt adott mindazoknak, akik az expós látogatásukat követően személyesen is szerették volna felfedezni hazánkat. A kulturális jelenlétnek ez a formája hosszú távon erősíti Magyarország imázsát a szigetországban.”

Kristó Ákos miniszteri biztos

A Magyar Pavilon a „Múltunk nélkül jövőnk sincs” gondolat jegyében épült, és az elmúlt fél év során méltó módon képviselte Magyarország értékeit. A látogatók számára a pavilon nem csupán építészeti különlegesség, hanem egy érzelmi és kulturális utazás is volt – lenyomata annak, hogy a fenntartható jövő kulcsa a természethez és hagyományainkhoz való visszatérésben rejlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Mi köze a Túró Rudinak a babaváráshoz? Németh Nóri, a PregHello applikáció megalkotója elárulja nekünk
Saját várandóssága adta az ötletet Németh Nórinak az ingyenes applikációhoz, amit ma már több tízezer kismama használ a babavárás időszaka alatt és után.


Nem ritka, hogy sok nőt megihlet az anyaság, a babavárás, sokan ebben az időszakban találnak rá önmagukra, kezdenek új dolgokba, váltanak karriert, vállalkozást alapítanak. Németh Nórival, a PregHello applikáció megálmodójával és tulajdonosával is pontosan ez történt: észrevette, hogy nincs olyan magyar nyelvű információgyűjtemény a piacon, ahol a kismamák egyszerűen, gyorsan, átláthatóan és nem utolsósorban szórakoztatóan tájékozódhatnak, ezért úgy döntött, készít egyet ő maga. Nóri a mára rendkívül népszerűvé vált alkalmazás megszületéséről, a további célokról és tervekről mesélt nekünk.

  • SZMO: Hogyan született meg a PregHello ötlete, és mik voltak az első lépések, amiket megtettél, hogy applikációt fejleszthess?

Németh Nóra: Amikor elszántam magam, hogy összerakok egy olyan tartalomcsomagot, ami segíti a kismamákat, akkor fogtam egy A4-es lapot és elkezdtem összeírni, hogy milyen információk segítenének engem és más várandós kismamákat. Az alkalmazás fejlesztése ugyan csak akkor kezdődött el, amikor a kisfiam bölcsis lett, de addigra elég jól összeállt az első verzió tartalma.

A kezdetektől fogva fontos volt számomra, hogy a kismamák hiteles forrásra támaszkodhassanak, így szakmájukban elismert és aktívan dolgozó egészségügyi szakemberek validálták és a mai napig is folyamatosan aktualizálják az alkalmazásban szereplő összes tudásanyagot.

  • SZMO: Volt személyes élményed, ami inspirálta a fejlesztést?

 Németh Nóra: Azt gondoltam magamban: „Milyen jó lenne, ha lenne egy olyan platform, ami kifejezetten a magyar viszonyokat tükrözi.” Országonként ugyanis teljesen eltérőek a javaslatok, így szerintem nagyon fontos, hogy kifejezetten az itthoni viszonyokat vegyük figyelembe a magyar kismamák számára. Magába az applikációba is rejtettem pár személyes élményt.

A várandósság heteit az applikáció főként gyümölcsökhöz hasonlítva mutatja, a kismamák lelkesen mutatják mindig a párjuknak, hogy az adott napon épp milyen gyümölcs méretének felel meg a kisbabájuk. Van két dolog azonban, amik kifejezetten személyes emlék miatt kerültek be az appba..

A Playmobil figura a férjem nagy kedvence, és egyik alkalommal, miután az orvostól jöttünk haza, vidáman vette észre, hogy amekkora akkor volt a kisbabánk, teljesen megegyezett a kezében tartott Playmobil figura méretével. Ugyanígy a túró rudi a  a 14. hétnél szerepel. Én nagy túró rudi rajongó vagyok és a túró rudi hossza pont akkora, mint ebben a korban a magzat mérete. Lemértük vonalzóval.

  • SZMO: Mi volt a legnagyobb kihívás az applikáció fejlesztése és működése során?

Németh Nóra: Mindig vannak kisebb dolgok, amikkel meg kell küzdeni, amiket helyre kell hozni, mielőbb meg kell oldani. A rendszerhibák, illetve a határidők betartása, az ezekre való állandó koncentráció az, ami számomra nehézség, ez persze nem a legszórakoztatóbb része a dolognak. Nem volt könnyű olyan szakembereket, fejlesztőket találni, akikkel kifejezetten jó együtt dolgozni és nem csak értenek a dolgukhoz, de emberileg is könnyen megértetik magukat és gördülékeny velük a közös munka. De szerencsére találtunk megfelelő munkatársakat, és a szakértők, akikkel együttműködünk az egyik legfontosabb mozgatórugói a gépezetnek. Tőlük leszünk igazán hitelesek és naprakészek.

Szakértőink között találunk szakorvost, nőgyógyászt, gyermekápolót, védőnőt, pszichológust, bábát, szülésznőt, gyógytornászt, szonográfust, diabetikust, mentőtisztet, szülésznőt és visszérspecialistát is.

Úgyhogy azt hiszem joggal mondhatom, hogy tényleg minden területre odafigyelünk és profi, hiteles forrásból adunk információt a kismamáknak.

Szerencsésnek érzem magam, mert tudom, hogy sokan, akik vállalkozásba kezdenek, eljutnak egy olyan ponthoz, amikor  el kell dönteniük, hogy megéri-e folytatni, vagy nem. Nálam nem volt ilyen pont, mindig tudtam, hogy mit szeretnék a PregHellóval. Viszont egyértelműen szükség van néha pihenésre, megújulásra, mert azért el lehet  fáradni a vállalkozásvezetésben.

  • SZMO: Mikor érezted először azt, hogy az applikáció sikeres, mikor gondoltad, hogy „Igen, pontosan ezt képzeltem el, megcsináltuk”! ?

Németh Nóra: Az alkalmazás létrejötte után két héttel. Ugyanis szinte azonnal letöltötte 2500 kismama, ez pedig egyértelmű visszajelzés volt számomra, hogy mekkora szükség volt már itthon egy ilyen platformra. Amire pedig nagyon büszke voltam akkor is és most is, hogy ezek a kismamák nem csak letöltik és használják az applikációt, de visszajelzést is adnak folyamatosan.

Már az elején is rengeteg pozitív üzenetet kaptunk, de ami nekem külön öröm, hogy javaslatokat, ötleteket írnak, ami mind hozzájárul ahhoz, hogy megfelelően fejlesszük az alkalmazást és minél inkább kielégítsük a felhasználók igényeit. Ez pedig nagyon nagy érték.

Ha már visszajelzés: számomra például az egyik legkedvesebb a MAVE-hoz (Magyar Védőnők Egyesülete) kapcsolódik, akik előszeretettel ajánlják a PregHellót a kismamáik számára, ez pedig szakmailag is egy szuper elismerés.

  • SZMO: Mi volt az eddigi legnagyobb mérföldkő az applikáció életében?

Németh Nóra: Majd most jönnek az igazi mérföldkövek! De eddig az applikáció „kistestvérének”, a BabyHellónak a létrejötte volt különös jelentőségű. Ez az app is egyre népszerűbb, ezt is már több ezer kismama töltötte le itthon, így erre mindenképp büszke vagyok.

De említhetem mérföldkőként  az idén ősszel első alkalommal megrendezésre kerülő Babaváró fesztivált, amit már elképesztően várok! Tényleg egy igazi jó hangulatú, szakmai, ám vidám és színes, közösségépítő fesztiválra készülünk, ami úgy gondolom, hogy más lesz, mint az eddig itthon megrendezett baba-mama expók.

Preghello Babaváró fesztivál - Írd be a naptárba már most!

A fesztivált szeptember 13-án, szombaton egy gyönyörű helyszínen, az Eiffel Műhelyházban rendezik meg és a szervezők nem titkolt célja, hogy egy olyan közösségi élmény legyen ez a nap, ahol minden kismama és kispapa jól érzi magát és az eseményről magabiztosan és boldogan távozzanak.

Jegyvásárlás és részletek: www.preghello.com

  • SZMO: És mit gondolsz, maga az applikácó miben különbözik akár az itthoni, akár a külföldi alkalmazásoktól?

Németh Nóra: Amellett, hogy kifejezetten a magyar viszonyokat tükrözi, amit meglehetősen hiányoltam, átláthatóra, letisztultra terveztük az alkalmazást, amiben nincsen felesleges s töltet és forgatag, amiben el tudna veszni a kismama.

  • SZMO: Milyen terveitek vannak a jövőre nézve a PregHellóval?

Németh Nóra: Minden folyamatosan változik, én inkább közeli célokat szoktam kitűzni elsősorban, mint például amilyen a fesztivál is. De mindenképpen tervben van, hogy szeretnénk külföldi piac felé is nyitni, létrehozni a PregHellót több nyelven is, jelenjünk meg minél több helyen. De mindennek meg van a maga ideje, én ebben nagyon hiszek. A BabyHello és a fesztivál is pont akkor valósult meg, amikor itt volt az ideje, és biztos vagyok benne, hogy ezek a tervek is a megfelelő időben fognak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk