Miért nem találnak maguknak a nők stabil, normális párt?
"Annyi nő van egyedül, aki nem talál magának hozzáillő társat, vajon miért?" kérdeztem az egyik férfiismerősömet. Egy ideig gondolkodott a válaszon, majd ezt felelte:
"Úgy látom, akadnak köztük olyanok, akiknek irreálliasak az elvárásai. És olyan is, aki – ahogyan én látom –, nem is akar megállapodni. Panaszkodik egy kicsit, hogy még nincsen együtt senkivel, hogy évek óta egyedül él, és csak ismerkedik, jár randiról randira. Neki is megmondtam, hogy szerintem randifüggő."
Azt, hogy a párkeresők között vannak, akiknek túlzottak az elvárásaik, mások is alátámasztották. Az egyik volt munkatársam úgy véli, akadnak olyan nők – és természetesen ilyen férfiak is – , akik nem a realitások talaján állnak. Akik listát tudnának írni arról, hogy milyen tulajdonságokkal kellene rendelkeznie a Nagy Őnek, ugyanakkor megsértődnek azon, ha velük szemben is ilyen magas elvárásokat támasztanak. Szerinte túlságosan is a külsőségekre koncentrálnak, és nem a másik tulajdonságai számítanak, például az, hogy van-e humorérzéke.
"Sokan hisznek még mindig abban, hogy majd jön a herceg fehér lovon, és onnatól minden tökéletes lesz: egy karikacspásra megoldódik minden, jön a boldogság, a sírig tartó szerelem, csodálatos évtizedek együtt, mosolyogva. És hatalmasat csalódnak, ha nem ezt kapják.”
Egy negyedik vélemény szerint túl gyakran veszik számításba az anyagiakat. És ez már nem csak a nőkre jellemző, akiket évszázadokig úgy neveltek, hogy olyan emberhez kell hozzámennie, aki el tudja tartani őt és a családot, mert ez a legfontosabb, hanem férfiakra is, akik szóba sem állnak náluk szerényebb anyagiakkal rendelkező nőkkel. Az anyagi elvárásokkal a nők és a férfiak is leszűkítik a ssaját párválasztási lehetőségeiket.
Több olyan párt is ismerek, akiknek semmijük sem volt, amikor összejöttek, sem kocsi, sem lakás, még állandó munkahely sem. De az, hogy beleugrottak, felvállalták egymást, és azóta vállvetve építik a kapcsolatukat és a közben gyermekekkel bővült családot, összekovácsolta, erősebbé tette őket.
-túl sok a munka, túlságosan hajszoltak az emberek
-nem a megfelelő helyen keresik egymást
-felszínesek a kapcsolatok
-hiányzik a fiatalokból a felelősségérzet
-sokan kénytelenek a szüleikkel élni, nem tudnak albérletbe menni, és így nem tudnak hamar önállóvá válni
-a munkahelyen nem tolerálják, ha egy nő családcentrikus, férjhez megy, gyerekeket akar
-egyáltalán nem családbarát az ország
-túl hamar szakítanak a párok, ahelyett, hogy dolgoznénak a kapcsolaton és megpróbálnák megoldani a konfliktusokat
-a nők hamarabb lépnek ki egy verbálisan vagy fizikálisan bántalmazó kapcsolatból, mint évtizedekel korábban
- a férfiak nem akarnak nősülni és családot alapítani
-sokan belekényelmesednek az egyedülálló életmódba
-nincs pénzük a fiataloknak, és nem mernek komoly kapcsolatba kezdeni, mert félnek a jövőtől.
Ugyanakkor mi magunk is elkövetünk hibákat, mi miatt úgy érezzük: nem jön össze a várt stabil kapcsolat, nem találtuk meg azt, akivel összeillünk.
Első hiba: valaki mástól várjuk a boldogságunkat
Egy másik embertől vagy a kapcsolattól várjuk a problémáink megoldását, az élethelyzetünk megoldását, sorsunk jobbra fordulását, változást, örök boldogságot, rózsákkal szegélyezett utat az életben. Ha ugyanis így teszünk, akkor egyrészt túlzott elvárásokat támasztunk a másikkal szemben, másrészt túl sok terhet pakolunk a másikra, harmadszor pedig függő helyzetbe hajszoljuk magunkat. És ha a másiktól függ a boldogságunk, az első komolyabb konfliktusnál vagy egy esetleges szakításkor összetörünk.
Az első az, hogy magunkkal tisztában legyünk, elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, rendben legyünk lelkileg, találjuk meg azt akár otthon, családi körben, akár a munkában, akár a hobbiban, ami érdekel bennünket, ami örömet okoz, amitől boldogok vagyunk.Először magunkban kell rendnek lenni.
Második hiba: nem tudjuk, mit akarunk, mi a célunk, csak kapkodunk
Érdemes eldönteni, mit szeretnénk, mit akarunk az életben elérni. Akarunk-e családot vagy sem. Szeretnénk-e gyereket vagy sem. Csak azért akarunk párkapcsolatot, mert ezzel piszkál bennünket a környezetünk, és beledumál a magánéletünkbe? Vagy mi magunk akarunk társat? Ez sem mindegy. Ha ezeket magunkban tisztáztuk, akkor egy lépéssel közelebb jutottunk ahhoz, hogy
Harmadik hiba: tökéletes, teljesen hibátlan embert akarunk
Olyan embert, aki nem létezik. Ideálok kergetése helyett jobb, ha inkább arra figyelünk, hogy a másik hibái (helyesebben nekünk nem tetsző tulajdonságai) olyanok-e, amelyeken túl tudunk lépni, vagy számunkra annyira irritálóak, hogy nem tudunk emiatt feloldódni a kapcsolatban. Van, akit zavar a rendetlenség, van, akit nem, mert számára más dolgok fontosak.
Negyedik hiba: görcsösen keresünk, ahelyett, hogy csak ismerkednénk és néha hagynánk magunkat sodródni
Teljesen váratlan helyzetekben ismerkedhetünk: utazás közben, önkéntes munkán, sportoláskor, edzőteremben, kutyasétáltatás közben, kiránduláson, könyvtárban stb.
Ötödik hiba: belemegyünk egy kapcsolatba, csak azért, hogy ne legyünk egyedül,
közben nem adunk esélyt azoknak, akik valódi társunk lehetne.
Hatodik hiba: egyik kapcsolatból ugrunk a másikba, és nem hagyunk időt magunknak gondolkodni, kiürülni és újra feltöltődni
Ahogy egy ismerős lány fogalmazott: mint a majmocskák, akik az egyik kezükkel fogják az egyik ágat, miközben már kapaszkodnak a másikba.
Hetedik hiba: meg akarjuk változtatni a másikat
Pedig ez is lehetetlen próbálkozás. A zárkózottabb, befelé fordulóbb, szűkszavúbb férfiból nem fogunk bonvivánt faragni, és nem is kell. Ha valaki képtelenek vagyunk olyannak elfogadni, amilyen, akkor sem őt, sem a másikat nem kell azzal gyötörnünk, hogy megpróbáljuk átformálni a magunk képére és hasonlatosságára, mert e talán ideig-óriág (amíg a nagy szerelem tart)
Nyolcadik hiba: projektálunk
A másikba vetítjük a kívánt tulajdonságokat, azután csalódottak vagyunk, ha kiderül, a másik nem olyan, amilyennek el akartuk képzelni.
