ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Papírsárkány - Miért sárkány?



 

A papírsárkány időszámításunk előtt 200-ban, Kínában jelenhetett meg először, így onnan származtatható, de a feljegyzések alapján már két évszázaddal előtte is ismert lehetett. A sárkányok és Kína neve összetapadt, gondoljunk csak a kínai horoszkópra vagy felvonulásokra. Bár akkoriban is inkább madár alakja volt, mintsem sárkány, mégis így kapta nevét. Ennek ellenére a nevében sárkány maradt, és így került át Japánba és Malajziába is az 1500-as években. Európában a római hadsereg is használta már, amikor a hosszú rúd végére tűzött faragott szörny fejhez csatlakozó, hosszú (toll formájú) szélzsákot tűztek.

A 16. században már, mint időtöltés jelent meg, a 17. századi Franciaországban pedig különösen elterjedt. Legfontosabb feladatává mégis az vált, hogy a tudományos kísérletekben vett részt. Benjamin Franklin egy papírsárkány segítségével bizonyította be, hogy a villámlás valójában elektromos kisülés, míg egy angol meteorológus, E.D. Archibald, légifelvételt készített a sárkányra erősített fényképezőgéppel.

A papírsárkányok napjainkban számtalan színben és alakban jelennek meg: bagoly, gólya, denevér is lehet. Emellett léteznek gyermekek számára készült papírsárkányok, amelyek pusztán szórakozás miatt készülnek, de versenyeket is rendeznek az eregetésből. A tökéletes papírsárkány eregetéshez azonban szükség van néhány szabály betartására.

A sárkányok ugyanis lehetnek egyzsinórosak és kétszinórosak. Az egyzsinóros változatok ajánlottak kezdőknek, a kétzsinóros már inkább haladóknak. Utóbbi esetén ugyanis a két zsinórral lehet jobbra vagy balra irányítani a papírsárkányt, így kisgyerekeknek kifejezetten nem ajánlott még.

A papírsárkányok lehetnek merevítősek és merevítő nélküliek - általában inkább a kétzsinóros változatok járnak merevítővel, hiszen azok a komolyabb papírsárkányok.

A papírsárkány eregetés alapszabályai:

● Ha még kezdő eregető vagy, akkor fontos, hogy nyílt terepet keress. Ilyen lehet egy üres focipálya vagy a tópart. A lényeg, hogy se fák, se épületek ne legyenek a közelben, hiszen még nem tudod irányítani a sárkányt. Ütközés esetén pedig könnyen elszakadhat vagy fennmaradhat.

● Te mindig a szélnek háttal állj, míg a sárkány a széllel szemben legyen.

● A sárkány zsinórjának a felemelkedés során feszesnek kell lennie, ugyanis a laza zsinórral nem fogod tudni biztosan tartani és irányítani a sárkányt. Ha pedig nagyobb a szél, akkor futás sem szükséges ahhoz, hogy felemelkedjen a papírsárkány a levegőbe.

Általános szabály, hogy ha nagyobb a szél, a sárkány is gyorsabb, így könnyen elveszítheted az irányítást. Ha viszont kisebb a szél, akkor lassabb a sárkány is. Az első néhány alkalommal mindenképp próbálkozz a kisebb széllel, amíg elsajátítod az alapokat. Viharban viszont tilos a sárkányeregetés, ugyanis könnyen belecsaphat a villám, így életveszélyes!

Sportok, amelyeket a papírsárkány ihletett

A papírsárkány számtalan vízi sportot megihletett közte a legnépszerűbbet, a sárkányszörföt. Ennél a sportnál a vízisí és a sárkányeregetés ötvözetéről beszélhetünk. A sportoló egy vizisín áll, kezében a 4 zsinóros sárkánnnyal, és hasonló elven használja, mint a vitorlát. Ahogy belekap a szél a sárkányba, így indul útjára a sportoló is a vízen. Ennek köszönhetően pedig nagyobb széllökések esetén hihetetlen gyorsaságra is képes, így valódi extrém sport. Népszerűsége az 1980-as években teljesedett ki, amikor hivatalosan is versenyszám lett, és azóta is töretlen. A világrekord nem kevesebb, mint 107,36 km/h! Ezek a sárkányok természetesen már nem papírból készülnek, hanem felfújható változatai vannak, amelyek felszerelései segítségével egyre biztonságosabb a sportág.

Az ejtőernyőzés ötletét szintén a papírsárkányok adták, amelyek az egyik legveszélyesebb sportágnak minősülnek. A sport ejtőernyőzés ugyanis rendkívül veszélyes, és nem is lehet csak úgy elkezdeni. Valódi képzésen kell részt venni, ugyanis egyetlen apró hiba is az életünkbe kerülhet. A papírsárkányok formáját már nem tartja meg az ejtőernyő, hiszen kupola alakú inkább, mégis ez adta ez a nemes játék adta az ötletet az ejtőernyő megalkotásához!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: