Miért reagálunk különbözőképpen a koronavírusra?
Amikor a Kínában megjelenő koronavírusról először hallottunk, a legtöbbünk nem foglalkozott annak lehetőségével, hogy a betegség hozzánk is elérhet, mivel könnyebb volt tagadni. Sokaknál ez a tagadás még akkor is megvolt, amikor a határos országokban is találtak már koronavírusos eseteket. Ők azok, akik valószínűleg most is legyintenek, és állítják, hogy fel van fújva a vírus okozta félelem, és sajnos ők azok, akik ezt a tagadást kénytelenek feladni hamarosan, ami viszont komoly félelmeket, feszültséget, akár kétségbeesést is ébreszthet bennük.
Tanács:
Ahogy írtam is, a tagadás mindaddig hatékony eszköze a szorongás távoltartásának, amíg a félelmet okozó dolog ténylegesen távoltartható. Az, aki kontrollált, tudatos módon elnyomja a félelmét, sokkszerűnek élheti meg azt, ha muszáj belátnia a problémát (pl. ha a kollégája koronavírusos lesz), mivel nem készült fel annak elfogadására.
A legideálisabbnak azt tartanám, hogy akik úgy látják, hogy hajlamosak a tagadásra, adjanak egy esélyt annak elfogadására, hogy a vírus a napjaink része már.
Az internet és tévé hatásvadász híreivel nem kell ettől még azonosulni, de érdemes a tagadás általi kontrollt áthelyezni a tettek mezejére, és a tagadás helyett tervet készíteni a mindennapokra: pl. óvintézkedések, immunerősítés. Hosszútávon sokkal jövedelmezőbb ez a hozzáállás.
2. "A legjobb, ha mától nem megyek sehova!" - a tettek embere
A vészforgatókönyvek gyártását, a tömeges, raktározáscélú bevásárlást, a gyerekek óvodából/iskolából azonnali kivételét sokan túlreagálásnak, egyenesen butaságnak címkézik, pedig ezen mozzanatok hátterében igenis érthető lélektani folyamatok állnak. Ugyanis a kontroll megtartásának egyik legszembetűnőbb módja a cselekvés. Ezért
sokan számtalan cikket olvasnak el, videót néznek meg a vírusról, mert ha lényegi változás nem is történik ezáltal, belül azt élik meg, hogy ellenőrzés alatt tartják a betegséget. Ugyanis ha valamit ismerünk, azt kevésbé érezzük fenyegetőnek.
Michael Gaida képe a Pixabay -en.
A gond akkor van, ha a tettek átcsúsznak irreális mozzanatokba, például ha valaki egyáltalán nem mozdul ki a lakásból, vagy sorra olvassa a rémhíreket terjesztő portálokat, mert a sok-sok negatív információ okozta feszültség csak akkor képes enyhülni, ha még többet megtud a koronavírusról. Ha azt érezzük magunkban, hogy egy-egy gondolatunk vagy félelmünk szinte már-már irreális, vizsgáljuk magunkat felül. Számomra például az a felröppent kitaláció, miszerint lezárják Budapestet, intő jel volt. A korlátozás irreális hirtelenségének ellenére, megalapozott hír hiányában kezdtem tervezni a gyerekeim nagyszülői felügyeletét, és bevallom, meglehetősen feszült voltam. Ekkor parancsoltam megálljt magamban, és elhatároztam, hogy akkor fogok bármilyen lépést is tenni, ha a főváros lezárásáról hivatalos információk lesznek. És ezzel a stressz is egycsapásra megszűnt.
Tanács:
Ha valaki szemfüles, a végső reakciómban felfedezte, hogy a stressz megszűnéséhez szintén egy cselekedet, egy kontroll gyakorlás vezetett. Elhatároztam, hogy akkor teszek bármit is, ha biztossá válik Budapest lezárása. Hogy mivel jobb ez a tett a vészforgatókönyvek gyártásánál? Abban, hogy nem egy láthatatlan, felfújt lufit akartam kipukkasztani, hanem eldöntöttem, hogy amikor a lufi láthatóvá válik, majd akkor lyukasztom ki.
Ugyanezt tudom javasolni azoknak, akik önmagukat a tettek emberének tartják.
Az örökös harc azért, hogy kontroll alatt tartsunk mindent, borzasztóan kimerítő. Tegyünk meg mindent, amit megtehetünk a koronavírus megfékezése érdekében, de engedjük el azokat a küzdelmeket, amik megalapozatlanok.
Mossunk kezet, szedjünk vitaminokat, mozogjunk és merjük elengedni magunkat, mert mindez az egészségünkért tett tudatos, kontrollált tettek, amik megnyugtatóak. De ne zárkózzunk be négy fal közé, menjünk levegőre és találkozzunk ott másokkal, mert az élet koronavírussal vagy anélkül is megy tovább.
Susanne Jutzeler, suju-foto képe a Pixabay -en.
3. "Kérlek, mondd meg, mit tegyek!" – a kérdezősködés embere
Azok, akik úgy érzik, hogy elvesztek a koronavírus információözönében, joggal érezhetik magukat úgy, mintha elveszítették volna a reális világképüket. Kinek lehet hinni, és kinek nem? Kinek a szavára lehet adni, és ki az, aki pánikol vagy éppen bagatellizál? Azok, akik stressz hatására a társas támogatást érzik a legmegnyugtatóbbnak, a számukra kompetens emberektől kérnek segítséget.
Telefonon, találkozók során fontosnak tartják azt, hogy mások elmondják, ők mit terveznek csinálni bizonyos helyzetekben. Szeretnék, ha helyettük döntenének, mert magukban nem mernek megbízni. Félhetnek például attól, hogy a rossz döntésüknek valamilyen negatív hatása lesz.
Ez a fajta megküzdés szintén tartalmaz kontroll funkciót, de azt a személy áthelyezi a környezetére, és elfogadja, hogy mások mondják meg, mit kellene tenni. Belül azonban feszültség alakul ki, mivel mindannyian vágyunk arra, hogy döntéseink hátterében mi magunk álljunk.
Tanács:
Igyekezzük függetleníteni magunkat mások véleményétől, és próbáljuk meghozni a saját döntéseinket. Nagyon nehéz megszabadulni azoktól a belső hangoktól, amik ilyenkor felerősödnek: furcsán néznek rám, ha maszkot veszek fel bevásárláshoz? Kérjek segítséget, mert félek attól, hogy a korom miatt veszélyeztetett vagyok? Lemondjam a programomat, amit már régóta terveztem?
Sok-sok kérdés merülhet fel bennünk, aminél a környezet reakciója miatt tartunk, de azt javaslom, hogy a kontrollt és önszabályozást igyekezzünk mi, magunk elsajátítani. Vegyünk figyelembe reális és ésszerű tanácsokat, de bízzunk magunkban, a döntéseket mi hozzuk meg, ugyanis a következményeket sem helyezhetjük át más emberekre.
Susanne Jutzeler, suju-foto képe a Pixabay -en.
A cikkem talán sokaknak elvontnak tűnhetett, de remélem, sokan magukra ismertek a fenti megküzdési módoknál, és gondolatébresztően hat rájuk. A pánik és félelem tökéletes ellenszere ugyanis valóban a kontroll, ami által javul a közérzetünk. Az azonban nem mindegy, hogy a tetteinket mi motiválja.
Amit javasolnék, hogy igyekezzünk kizárólag hiteles fórumokról informálódni, és a céljaink legyenek reálisak. Ne azon szorongjunk, hogy mi lesz a nyaralással, le kell-e mondani a hónapok múlva tervezett programunkat, mert erre nincs jelenleg ráhatásunk, és ez óriási stresszt képes okozni. Foglalkozzunk a mai és holnapi nappal, tegyünk meg mindent, amitől jobban érezzük magunkat, amitől megnyugszunk, és fogadjuk el, hogy mindenki lehetőségeinek, tanult megküzdéseinek megfelelően reagál a koronavírusra, ami nem feltétlenül azonos a miénkkel.
